Mi Abonyunk - Nagyobb társaság verekedett össze a Penny Marketnél
Hírcsatornák:        
Regisztrált tagjaink: 8067, belépett felhasználók: 0.

veroniq - 2021.11.15. 15:09

A mai napon, november 15-én eddig ismeretlen okok miatt szemtanúk elmondása szerint nagyobb társaság verekedett össze a Penny Market parkolójában. 12 főt állítottak elő a rendőrök. A verekedés során baseball ütőket is látni véltek olvasóink, volt amelyik el is tört. Az egyik szemtanú elmondása szerint még vascső is előkerült. Az eset kapcsán többen is hívták a rendőrség munkatársait, akik gyorsan megérkeztek a helyszínre.

Olvasóink arról számoltak be, hogy három rendőrautó is részt vett a helyszínelésben. Mivel személyi sérülés is történt, az Országos Mentőszolgálat munkatársai látták el a sérültet vagy sérülteket. A vásárlók több személyt is láttak „sietve távozni” a helyszínről, amikor megérkeztek a rendőrök. Az üzlet kamerái nyilvánvalóan rögzítették az eseményeket, így a felvételek lesznek bizonyító erejűek a ma délutáni verekedés kapcsán.

Szabóné Berki Bianka a Pest Megyei Rendőr- Főkapitányság sajtószóvivője lapunk kérdésére elmondta, hogy a fenti esettel kapcsolatban csoportosan felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűncselekménye miatt indult eljárás. Megtudtuk, hogy összesen 12 főt állítottak elő a rendőrök. A tekintetben, hogy pontosan hányan vettek részt a cselekményben, még folyik a nyomozás. 

A rendőrség munkatársai végzik a nyomozati cselekményeket, kihallgatásokat, előállításokat eszközölnek. 


Lőrinczy Veronika
 

Közbiztonság:
Abony   
 0 Hozzászólás   

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

Ajánlott cikkek:

Kilencedik perét is elvesztette Antal- Láng Edina

Égett a szemét Cegléden

Vad csapódott az utastérbe a 44-es úton

Csaló nő: Vakcinafejlesztő kutatóorvosnak adta ki magát

Szörnyű tragédia történt ma a temetőben

Nyolcadik perét nyolc ember ellen veszítette el első fokon Antal- Láng Edina

Csúnya baleset történt Cegléden

Jogerős ítélet: Antal- Láng Edina bűnös rágalmazás vétségében

Baleset a Szelei úton: gyermekeket ütöttek el

Szabadidős rendőr fogta el az abonyi vasútállomáson a szatírt

 

Kommentek

Hozzászóláshoz jelentkezz be!

Szavazás
Önnek van már védettségi igazolványa?
   
 Van, mert beoltattam magam 
 Van, mert átestem a COVID-on 
 Beoltattam magam, de még nem kaptam meg 
 Nincs, mert még nem oltattam be magam 
 Nincs, és nem is akarom, hogy legyen!  
   
Eredmény
Programok

Milyen tápot válassz a kölyökkutyádnak?

  Egy kiskutya rengeteg örömet tud hozni egy család ...

Hogyan lehet hatásos marketingszöveget írni?

Míg bő húsz évvel ezelőtt elég volt a termék néhány előnyét, esetleg az árát kiemelni egy-egy szórólapon, ma már merőben más a helyzet. Egyrészt több helyre kell szöveges tartalmat gyártanod, másrészt a nagy zaj miatt különösen frappánsan kell megfogalmazni a mondandódat, ha azt szeretnéd, hogy az olvasóból konverzió legyen.

Így telepítsük a csepegtető szalagot!

  A csepegtető öntözésnek köszönhetően nagyon sokat spórolhatunk a ...

Egy modern mennyezeti LED lámpa a te otthonodból is hiányzik

A modern mennyezeti LED lámpa napjainkban már a legtöbb otthonban fellelhető. Sokan gondolták úgy, hogy a régi, energiapazarló fényforrásokat lecserélik korszerűbbre, és megreformálják a világításrendszerüket. És te? Közéjük tartozol?

Korszerű implantációs eljárás csontpótlás nélkül

A csontpótlásos kezelés egy komplex, költséges folyamat, érthető, hogy sokan miért nem szeretnének belevágni. Szerencsére a modern fogászati fejlesztések lehetővé tették, hogy számukra is adott legyen egy optimális megoldás, egy speciális implantátumos technika.

Vizelettartási gondok megoldására ajánlott a lézerkezelés

 

A nőket érintő egyik nagyon érzékeny témakörről van szó, amelyet más területekhez hasonlóan a hölgyek szeretnek magukba fojtani. Nem beszélnek róla, pedig ha beszélnének, rájönnének, hogy rengeteg sorstársuk van, aki hasonló panaszokkal küzd, és egyáltalán nem kor függvénye az, hogy valakinek van vagy nincs vizelettartási problémája.

 

 


Apróhirdetések
Dr. Kostyán Andor rendelőintézet elérhetőségeihez és rendelési idejéhez kattints IDE

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

Bejelentkezés
Felhasználó név:
Jelszó:
Regisztrálás
Üzenőfal
Abonyi rendőrjárőr 24 órás elérhetősége:
(30)277-3185
.

Üzenet íráshoz jelentkezz be! Előzmények

Belépett felhasználók
Menetrendek
Programkereső





Facebook
© 2010 MiAbonyunk Safe Kft., 2740., Abony, Antos János út 20. - 30/9-670-313
|
IMPRESSZUM
|
Szerzői jogok