Mi Abonyunk - Súlyzóval verte élettársát az abonyi strici: Megkezdődött a bírósági tárgyalás
Hírcsatornák:        
Regisztrált tagjaink: 8079, belépett felhasználók: 0.

veroniq - 2016.09.22. 10:28

 

Kerítéssel és más bűncselekményekkel vádol a Ceglédi Járási Ügyészség egy abonyi férfit, aki több nőt prostituáltként dolgoztatott Olaszországban, s ha ellenszegültek, akkor megfenyegette, megverte őket – közölte a Pest Megyei Főügyészség szóvivője csütörtökön az MTI-vel.
Gyugyi Csilla elmondta, hogy a férfi 2011-től több nőismerősét rábeszélte arra: dolgozzon prostituáltként Magyarországon és Olaszországban, s az így keresett pénz jelentős részét adja át neki. Az egyik sértett másfél évig dolgozott Olaszországban prostituáltként, ez idő alatt több mint tízmillió forintnak megfelelő eurót keresett, amelyet át kellett utalnia a férfinak. Amikor haza akart jönni, vagy a futtató kevesellte a bevételt, a vádlott azzal fenyegette meg, hogy elmondja a rokonainak, mivel foglalkozik, majd megveri őt és a családját is – ismertette a vádiratot a szóvivő.

 


 

Kép: Így kapták el B. Attilát, katt a képre, elindul a video

 

Súlyzóval verte élettársát

Tájékoztatása szerint az abonyi férfi 2013 áprilisától az élettársát is rávette a prostitúcióra, neki előbb Kecskemét térségében, később Olaszországban, Riminiben kellett dolgoznia. A gyakran ellenszegülő nőt a vádlott durván bántalmazta: ököllel, székkel, súlyzóval ütötte. A sértett 2015 júliusáig mintegy 9,5 millió forintot keresett, ezt átutalta a férfinak, akinek nem volt rendszeres jövedelme, a nők keresményéből élt.

Tavaly nyáron a férfi felkereste egy korábbi élettársát, és súlyos fenyegetésekkel arra kényszerítette, hogy több százezer forint hitelt vegyen fel, s adja oda neki. A sértett félt a vádlottól, ezért eleget tett a kérésnek; a hitelt azóta is ő törleszti.

Korábban mbeszámoltunk róla:

A Készenléti Rendőrég Nemzeti Nyomozó Iroda kerítés bűntett, valamint kitartottság bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat nyomozást - őrizetbe vétele mellett - B. Attila 34 éves abonyi lakos ellen.

A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint a gyanúsított, az akkor 17 éves élettársával 2013. áprilisától először Kecskemét külterületén, majd 2013. júliusától 2015. júliusáig az olaszországi Riminiben prostitúciós tevékenységet végeztetett. A fiatal nő, az ebből származó bevételét teljes egészében átadta a gyanúsítottnak.

 

Korábbi cikkünk IDE kattintva

 

Közbiztonság:
Abony   
 0 Hozzászólás   
Ajánlott cikkek:

Kilencedik perét is elvesztette Antal- Láng Edina

Égett a szemét Cegléden

Vad csapódott az utastérbe a 44-es úton

Csaló nő: Vakcinafejlesztő kutatóorvosnak adta ki magát

Szörnyű tragédia történt ma a temetőben

Nyolcadik perét nyolc ember ellen veszítette el első fokon Antal- Láng Edina

Csúnya baleset történt Cegléden

Jogerős ítélet: Antal- Láng Edina bűnös rágalmazás vétségében

Baleset a Szelei úton: gyermekeket ütöttek el

Szabadidős rendőr fogta el az abonyi vasútállomáson a szatírt

 

Kommentek

Hozzászóláshoz jelentkezz be!

Szavazás
Ön kit támogatna polgármester-jelöltként?
   
 Pető Zsolt 
 Dr. Egedy Zsolt 
 Valaki más 
   
Eredmény
Programok

Miért kulcsfontosságú, hogy rendszeresen ápoljuk cipőinket?

Nincs kiábrándítóbb, mint egy koszos, igénytelen, ápolatlan cipő, akkor is, ...

Milyen hatással van az új NAV törvény az ERP rendszerekre?

Magyarországon időről időre módosulnak az adótörvények, ezzel aligha mondtunk újat. ...

Milyen tápot válassz a kölyökkutyádnak?

  Egy kiskutya rengeteg örömet tud hozni egy család ...

Hogyan lehet hatásos marketingszöveget írni?

Míg bő húsz évvel ezelőtt elég volt a termék néhány előnyét, esetleg az árát kiemelni egy-egy szórólapon, ma már merőben más a helyzet. Egyrészt több helyre kell szöveges tartalmat gyártanod, másrészt a nagy zaj miatt különösen frappánsan kell megfogalmazni a mondandódat, ha azt szeretnéd, hogy az olvasóból konverzió legyen.

Így telepítsük a csepegtető szalagot!

  A csepegtető öntözésnek köszönhetően nagyon sokat spórolhatunk a ...

Egy modern mennyezeti LED lámpa a te otthonodból is hiányzik

A modern mennyezeti LED lámpa napjainkban már a legtöbb otthonban fellelhető. Sokan gondolták úgy, hogy a régi, energiapazarló fényforrásokat lecserélik korszerűbbre, és megreformálják a világításrendszerüket. És te? Közéjük tartozol?

Korszerű implantációs eljárás csontpótlás nélkül

A csontpótlásos kezelés egy komplex, költséges folyamat, érthető, hogy sokan miért nem szeretnének belevágni. Szerencsére a modern fogászati fejlesztések lehetővé tették, hogy számukra is adott legyen egy optimális megoldás, egy speciális implantátumos technika.

Vizelettartási gondok megoldására ajánlott a lézerkezelés

 

A nőket érintő egyik nagyon érzékeny témakörről van szó, amelyet más területekhez hasonlóan a hölgyek szeretnek magukba fojtani. Nem beszélnek róla, pedig ha beszélnének, rájönnének, hogy rengeteg sorstársuk van, aki hasonló panaszokkal küzd, és egyáltalán nem kor függvénye az, hogy valakinek van vagy nincs vizelettartási problémája.

 

 


Apróhirdetések
Dr. Kostyán Andor rendelőintézet elérhetőségeihez és rendelési idejéhez kattints IDE

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

Bejelentkezés
Felhasználó név:
Jelszó:
Regisztrálás
Üzenőfal
Abonyi rendőrjárőr 24 órás elérhetősége:
(30)277-3185
.

Üzenet íráshoz jelentkezz be! Előzmények

Belépett felhasználók
Menetrendek
Programkereső





Facebook
© 2010 MiAbonyunk Safe Kft., 2740., Abony, Antos János út 20. - 30/9-670-313
|
IMPRESSZUM
|
Szerzői jogok