Mi Abonyunk - Kiss Ádámék letarolták Abonyt
Hírcsatornák:        
Regisztrált tagjaink: 8081, belépett felhasználók: 0.

veroniq - 2015.11.18. 14:06

 

Abonyban idén május 15-én már volt Dumaszínház. Akkor Hadházi László és Bellus István látogatott el. Az óriási siker folytatást kívánt. A léc még magasabbra emelkedett.  November 14-én újabb népszerű dumások érkeztek Abonyba. Ezúttal Kiss Ádám volt az abonyi Kultúra Háza vendége, aki egy egész estét betöltő műsorral szórakoztatta a közönséget. A produkció házigazdája, a fiatal nevettető elő-humoristája Benk Dénes volt, aki előmelegítette a terepet a közönségnek. Őt Kiss Ádám követte, aki a stand-up műfaj egyik legismertebb és legnépszerűbb alakja. Óriási, minden képzeletet felülmúló várakozás előzte meg a műsorát.

 

 

 

Az érdeklődés akkora volt, hogy a produkcióra minden jegy elővételben elkelt, ráadásul a pótszékes ülőhelyek is nagyon hamar gazdára találtak. Az est előtt már két héttel nem lehetett jegyet vásárolni, a vonalak pedig folyamatosan égtek, annak a reményében, hogy felszabadul egy-egy szabad szék. Az előadás napján is volt olyan vakmerő érdeklődő, aki öt jegyet szeretett volna váltani az előadásra, de sajnos a terem korlátozott befogadóképessége miatt az abonyi Kultúra Háza munkatársai sajnálattal közölték, hogy egy szögnyi hely sem maradt.

 

 


Kiss Ádám egy 80 napos Föld körüli útra invitálta a nevetésre vágyó nézőket. Az Amerikai Egyesült Államokban, Thaiföldön, Nagy-Britanniában, Svájcban és Szlovéniában is megfordult a humorista, aki képek és videók vetítésével tette még élvezetesebbé a különféle helyzetkomikumokból adódó helyzeteket. A stand-uposokat gyakran megkérdezik, hogy az általuk elmesélt eszement történetek valóban megtörténtek-e, vagy csupán kitalálták. A nagyvásznas vetítéssel egybekötött műsor így hitelessé vált. Kiss Ádám megmutatta, hogy valóban átélte a nevetséges, műsorban szereplő élethelyzeteket. Az amerikaiak megkérdezték tőle, hogy busszal érkezett-e Magyarországról, egy angliai férfi készségesen elmagyarázta neki, hogy merre találja a „Kossuth street”-et, megmutatta a thaiföldi „KFC”-t, beszámolt az Aranyosi Péter szerint is botrányosan drága svájci sörökről, a „famous hungarian gypsy”-vel (Majka) történő Las Vegasi találkozásáról, és videót vetített arról, hogy egy szlovén fiatalemberrel is „sikeresen” elbeszélgetett úgy, hogy az illető a sajátján kívül egy nyelvet sem beszélt.

 

 


Az előadást vastaps kísérte. Az abonyi Kultúra Háza munkatársai nem haboztak. A műsor alatt már elkezdődtek a tárgyalások a jövő évi Dumaszínházzal kapcsolatban. A folytatás tehát garantált.

Jandácsik Pál

 

Képek: Borsányi János
  

Kultúra:
Abony   
 0 Hozzászólás   

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

Ajánlott cikkek:

Szép este volt: Abonyiak csodálatos szereplése a Szolnoki Szimfonikusok Újévi Koncertjén

Kivonulással fenyeget a SPAR

KIrály Izabella szerint kevés abonyi vevő a kultúrára

ESZENYI ENIKŐ: TAHI TÓTH LÁSZLÓ A LEGNAGYOBB MŰVÉSZEK KÖZÉ TARTOZOTT

Nótások találkoztak Abonyban

Pető Zsolt, Abony Város polgármestere nyitotta meg az országos rendezvényt

Nagykőrös: Hiszem, hogy a Nagykőrösi Arany János Muzeális Gyűjtemény olyan érték, melyet minden magyar embernek látnia kell

Előkészületben a Nagyabonyi Színkör újabb előadása

Kedvenc abonyi rapperünk ismét beindult :)

Remek tanszaki hangverseny a Bihariban

 

Kommentek

Hozzászóláshoz jelentkezz be!

Szavazás
Ön kit támogatna polgármester-jelöltként?
   
 Pető Zsolt 
 Dr. Egedy Zsolt 
 Valaki más 
   
Eredmény
Programok

Miért kulcsfontosságú, hogy rendszeresen ápoljuk cipőinket?

Nincs kiábrándítóbb, mint egy koszos, igénytelen, ápolatlan cipő, akkor is, ...

Milyen hatással van az új NAV törvény az ERP rendszerekre?

Magyarországon időről időre módosulnak az adótörvények, ezzel aligha mondtunk újat. ...

Milyen tápot válassz a kölyökkutyádnak?

  Egy kiskutya rengeteg örömet tud hozni egy család ...

Hogyan lehet hatásos marketingszöveget írni?

Míg bő húsz évvel ezelőtt elég volt a termék néhány előnyét, esetleg az árát kiemelni egy-egy szórólapon, ma már merőben más a helyzet. Egyrészt több helyre kell szöveges tartalmat gyártanod, másrészt a nagy zaj miatt különösen frappánsan kell megfogalmazni a mondandódat, ha azt szeretnéd, hogy az olvasóból konverzió legyen.

Így telepítsük a csepegtető szalagot!

  A csepegtető öntözésnek köszönhetően nagyon sokat spórolhatunk a ...

Egy modern mennyezeti LED lámpa a te otthonodból is hiányzik

A modern mennyezeti LED lámpa napjainkban már a legtöbb otthonban fellelhető. Sokan gondolták úgy, hogy a régi, energiapazarló fényforrásokat lecserélik korszerűbbre, és megreformálják a világításrendszerüket. És te? Közéjük tartozol?

Korszerű implantációs eljárás csontpótlás nélkül

A csontpótlásos kezelés egy komplex, költséges folyamat, érthető, hogy sokan miért nem szeretnének belevágni. Szerencsére a modern fogászati fejlesztések lehetővé tették, hogy számukra is adott legyen egy optimális megoldás, egy speciális implantátumos technika.

Vizelettartási gondok megoldására ajánlott a lézerkezelés

 

A nőket érintő egyik nagyon érzékeny témakörről van szó, amelyet más területekhez hasonlóan a hölgyek szeretnek magukba fojtani. Nem beszélnek róla, pedig ha beszélnének, rájönnének, hogy rengeteg sorstársuk van, aki hasonló panaszokkal küzd, és egyáltalán nem kor függvénye az, hogy valakinek van vagy nincs vizelettartási problémája.

 

 


Apróhirdetések
Dr. Kostyán Andor rendelőintézet elérhetőségeihez és rendelési idejéhez kattints IDE

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

Bejelentkezés
Felhasználó név:
Jelszó:
Regisztrálás
Üzenőfal
Abonyi rendőrjárőr 24 órás elérhetősége:
(30)277-3185
.

Üzenet íráshoz jelentkezz be! Előzmények

Belépett felhasználók
Menetrendek
Programkereső





Facebook
© 2010 MiAbonyunk Safe Kft., 2740., Abony, Antos János út 20. - 30/9-670-313
|
IMPRESSZUM
|
Szerzői jogok