Mi Abonyunk - Több mint 200 tő kannabiszt fogtak a zsaruk Szolnokon
Hírcsatornák:        
Regisztrált tagjaink: 8081, belépett felhasználók: 0.

veroniq - 2015.07.05. 16:18

A nyomozók Szolnokon, egy használaton kívüli gyártelep területén találták meg a több mint 200 tő vadkendert. A körzeti megbízottak 2015. július 3-án 14 óra 5 perckor Szolnokon, a Tószegi úton egy személygépkocsival közlekedő férfit igazoltattak. A rendőrök a jármű utasterében kábítószergyanús növényi anyagot, digitális mérleget, a sofőrnél pedig nagy mennyiségű készpénzt találtak. Az intézkedő rendőrök a szolnoki Sz. Attilát elfogták és bűncselekmény elkövetésének megalapozott gyanúja miatt a Szolnoki Rendőrkapitányságra előállították.

 


A nyomozók ellenőrizték a 44 éves férfi lakhelyét és tartózkodási helyeit. A rendőrök házkutatást tartottak Szolnokon, a férfi által bérelt használaton kívüli gyártelep területén, ahol egy rejtett helyiségben több mint 200 tő vadkendert találtak. A nyomozók a helyszínen a marihuána termesztést elősegítő ventillátorokat, fűtéshez használt világító berendezéseket, sátrakat, tápoldatokat szintén lefoglalták.
A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság eljárást indított kábítószer birtoklása bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt Sz. Attila szolnoki lakos ellen. A nyomozók a férfit 2015. július 4-én gyanúsítottként kihallgatták és bűnügyi őrizetbe vették. A rendőrök a lefoglalt növényeket szakértők bevonásával vizsgálják.

Közbiztonság:
 0 Hozzászólás   
Ajánlott cikkek:

Kilencedik perét is elvesztette Antal- Láng Edina

Égett a szemét Cegléden

Vad csapódott az utastérbe a 44-es úton

Csaló nő: Vakcinafejlesztő kutatóorvosnak adta ki magát

Szörnyű tragédia történt ma a temetőben

Nyolcadik perét nyolc ember ellen veszítette el első fokon Antal- Láng Edina

Csúnya baleset történt Cegléden

Jogerős ítélet: Antal- Láng Edina bűnös rágalmazás vétségében

Baleset a Szelei úton: gyermekeket ütöttek el

Szabadidős rendőr fogta el az abonyi vasútállomáson a szatírt

 

Kommentek

Hozzászóláshoz jelentkezz be!

Szavazás
Ön kit támogatna polgármester-jelöltként?
   
 Pető Zsolt 
 Dr. Egedy Zsolt 
 Valaki más 
   
Eredmény
Programok

Miért kulcsfontosságú, hogy rendszeresen ápoljuk cipőinket?

Nincs kiábrándítóbb, mint egy koszos, igénytelen, ápolatlan cipő, akkor is, ...

Milyen hatással van az új NAV törvény az ERP rendszerekre?

Magyarországon időről időre módosulnak az adótörvények, ezzel aligha mondtunk újat. ...

Milyen tápot válassz a kölyökkutyádnak?

  Egy kiskutya rengeteg örömet tud hozni egy család ...

Hogyan lehet hatásos marketingszöveget írni?

Míg bő húsz évvel ezelőtt elég volt a termék néhány előnyét, esetleg az árát kiemelni egy-egy szórólapon, ma már merőben más a helyzet. Egyrészt több helyre kell szöveges tartalmat gyártanod, másrészt a nagy zaj miatt különösen frappánsan kell megfogalmazni a mondandódat, ha azt szeretnéd, hogy az olvasóból konverzió legyen.

Így telepítsük a csepegtető szalagot!

  A csepegtető öntözésnek köszönhetően nagyon sokat spórolhatunk a ...

Egy modern mennyezeti LED lámpa a te otthonodból is hiányzik

A modern mennyezeti LED lámpa napjainkban már a legtöbb otthonban fellelhető. Sokan gondolták úgy, hogy a régi, energiapazarló fényforrásokat lecserélik korszerűbbre, és megreformálják a világításrendszerüket. És te? Közéjük tartozol?

Korszerű implantációs eljárás csontpótlás nélkül

A csontpótlásos kezelés egy komplex, költséges folyamat, érthető, hogy sokan miért nem szeretnének belevágni. Szerencsére a modern fogászati fejlesztések lehetővé tették, hogy számukra is adott legyen egy optimális megoldás, egy speciális implantátumos technika.

Vizelettartási gondok megoldására ajánlott a lézerkezelés

 

A nőket érintő egyik nagyon érzékeny témakörről van szó, amelyet más területekhez hasonlóan a hölgyek szeretnek magukba fojtani. Nem beszélnek róla, pedig ha beszélnének, rájönnének, hogy rengeteg sorstársuk van, aki hasonló panaszokkal küzd, és egyáltalán nem kor függvénye az, hogy valakinek van vagy nincs vizelettartási problémája.

 

 


Apróhirdetések
Dr. Kostyán Andor rendelőintézet elérhetőségeihez és rendelési idejéhez kattints IDE

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

Bejelentkezés
Felhasználó név:
Jelszó:
Regisztrálás
Üzenőfal
Abonyi rendőrjárőr 24 órás elérhetősége:
(30)277-3185
.

Üzenet íráshoz jelentkezz be! Előzmények

Belépett felhasználók
Menetrendek
Programkereső





Facebook
© 2010 MiAbonyunk Safe Kft., 2740., Abony, Antos János út 20. - 30/9-670-313
|
IMPRESSZUM
|
Szerzői jogok