Mi Abonyunk - Mesekiállítás VIDEO-val is
Hírcsatornák:        
Regisztrált tagjaink: 8081, belépett felhasználók: 0.

veroniq - 2014.12.05. 11:57

December 2-án nyílt meg hivatalos is az abonyi Kultúra Házában az a mesekiállítás, melyet Debreczeni Bakos Linda és ifj. Jandácsik Pál prezentált az érdeklődőknek. A fantasztikus kiállítási tárgyak a tervek szerint jövő év január közepéig láthatók majd. Ha tehetik, keressék fel a Kultúra Házát, és nézzék meg a kiállítást. Részletek később, képgaléria IDE kattintva

Debreczeni Bakos Linda a következő beszédet mondta el a rendezvényen:

Sok szeretettek köszöntök minden kedves érdeklődőt, minden kedves vendéget az abonyi Művelődési Ház szakkörének, azaz a Bihari Gyerekszínház kiállításán.
A mai kiállításunk Mesekiállítás címet kapta, hiszen az eddig bemutatott mesejátékokba, mesemusicalekbe kaphatnak betekintést. Én elsősorban a színkörről szeretnék egy pár szót mondani, majd Pali a kiállításról, és az eddig bemutatott darabok történeteit foglalná össze egy pár mondatban.
Először a Bihari felnőtt Színkör indította el a mesevonalat, de hogyan is jött az ötlet az operettek, vígjátékok után, hogy mesét adaptáljunk a színpadra?
2011-ben Jébert József Öcsi, a Miskolczi Nemzeti Színház nyugdíjazott színpadmestere kezdeményezte, és indította el, Collodi: Pinokkió című darabjával a mesevonalat. A Pinokkió számos gyerekelőadást ért meg, sőt, eljutott Újszilvásra, Újszászra és Tetétlenre is. A mesejátéknak nagy sikere volt a gyerekek körében, és ezen felbuzdulva gondoltuk, hogy a mesevonalat folytatjuk, de a szereplőket maguk a gyerekek alakítsák. Ez a fajta kezdeményezés, ötlet Bakosné Kocsi Judité, a Zeneiskola és a Muzsikáló Gyermekekért Alapítvány vezetőjévé volt. Így Anya, Öcsi, Pali és az én vezetésemmel indult útjára a Bihari Gyerekszínház.
Anya, mint a producere a daraboknak, a szövegkönyvek, kották, jogdíjak, költségek előállításában – mint díszlet, jelmez, reklám költségek – vállalt feladatot. Öcsi a díszletért és a kellékekért felelt, Pali a gyerekekkel együtt játszott, a színész mesterség, a színjátszás példája volt, ill. a plakátok, szóróanyagok tervezésében vállalt főszerepet, Én pedig rendeztem, koreografáltam, a jelmezeket és a háttér stábot szerveztem.
Célunk volt a tehetséges gyerekek pártfogása, a színházi kultúrára nevelés, kinevelni egy színházat szerető közönséget, és nem utolsó sorban, mindezeknek a céloknak az utánpótlása is.
Kik is a tagjai a gyerekszínkörnek akkor és most?
2012-ben ünnepelte a Gyulai iskola zenetagozata 55. évfordulóját, s ez alkalomra gondoltuk, hogy a zene tagozatosokkal készülünk egy zenés darabbal. Ez nem volt más, mint a Dzsungel könyve c. mesemusical. Akkor kb. 23-25 diákkal indultunk.
Következő darabunk 2013-ban Lehetőségeink Főtere projekt pénzből valósulhatott meg, Charles Dickens regénye alapján a Twist Oliver c. musical. Ekkor a gyerekstáb az előző darabunkhoz képest 23-25 főről 40 főre emelkedett. A Gyerekszínkör folyamatosan bővült, immár nem csak gyulais zenetagozatosokkal, hanem somogyisok, középiskolások is részét képezték a stábnak.
Darabválasztáskor törekedtünk a gyerekek stílusának megfelelőt választani. Az volt az elsődleges cél, hogy klasszikus darabokat mutassunk be, hogy minden korosztályt, minden gyereket foglalkoztatni tudjunk.
Darabjainknak a Gyulai iskola aulája adott otthont.
2013-ban csatlakoztunk a Művelődési Házhoz, mint zenés-színjátszó szakkör.
2013 októberében már az új művelődési házban került felújításra a Dzsungel könyve. Ekkor már közel 50-en voltunk.
2014-ben, ill. legutóbbi darabunk az Aladdin és Jafar c. zenés darab volt, hiszen úgy gondoltuk, hogy a kelet varázsa és az Aladdin meséből már jól ismert dallamok biztos sikert adnak a színkörnek. Így is lett. A díszletek monumentálisak lettek, forogtak, a darab közbeni óriás vetítés, a színházterem varázsa végre igazi színházi élményt nyújtott mind a közönségnek, mind a gyerekeknek. Az Aladdint közel 60 fővel játszottuk. Ezzel együtt háttérstábunk is bővült, a díszleteken, kellékeken, jelmezeken 15 fő dolgozott, a hang-és fénytechnikán állandóan 5 fő dolgozik.
A gyerekek sikeresek, 4-en egy évadon keresztül a Szolnoki Szigligeti Színházban játszott, legutóbb pedig a felnőttek közül a Koppányunkat (Szabó Csaba) hívták meg vendégszerepelni.
Bízom a folytatásban, és köszönöm a szülőknek, a stábnak, hogy kitartanak mellettem, a gyerekeknek, a városnak és a Művelődési Háznak, hogy lehetőségünk van a színjátszásra.
 

Kultúra:
Abony   
 0 Hozzászólás   
Ajánlott cikkek:

Szép este volt: Abonyiak csodálatos szereplése a Szolnoki Szimfonikusok Újévi Koncertjén

Kivonulással fenyeget a SPAR

KIrály Izabella szerint kevés abonyi vevő a kultúrára

ESZENYI ENIKŐ: TAHI TÓTH LÁSZLÓ A LEGNAGYOBB MŰVÉSZEK KÖZÉ TARTOZOTT

Nótások találkoztak Abonyban

Pető Zsolt, Abony Város polgármestere nyitotta meg az országos rendezvényt

Nagykőrös: Hiszem, hogy a Nagykőrösi Arany János Muzeális Gyűjtemény olyan érték, melyet minden magyar embernek látnia kell

Előkészületben a Nagyabonyi Színkör újabb előadása

Kedvenc abonyi rapperünk ismét beindult :)

Remek tanszaki hangverseny a Bihariban

 

Kommentek

Hozzászóláshoz jelentkezz be!

Szavazás
Ön kit támogatna polgármester-jelöltként?
   
 Pető Zsolt 
 Dr. Egedy Zsolt 
 Valaki más 
   
Eredmény
Programok

Miért kulcsfontosságú, hogy rendszeresen ápoljuk cipőinket?

Nincs kiábrándítóbb, mint egy koszos, igénytelen, ápolatlan cipő, akkor is, ...

Milyen hatással van az új NAV törvény az ERP rendszerekre?

Magyarországon időről időre módosulnak az adótörvények, ezzel aligha mondtunk újat. ...

Milyen tápot válassz a kölyökkutyádnak?

  Egy kiskutya rengeteg örömet tud hozni egy család ...

Hogyan lehet hatásos marketingszöveget írni?

Míg bő húsz évvel ezelőtt elég volt a termék néhány előnyét, esetleg az árát kiemelni egy-egy szórólapon, ma már merőben más a helyzet. Egyrészt több helyre kell szöveges tartalmat gyártanod, másrészt a nagy zaj miatt különösen frappánsan kell megfogalmazni a mondandódat, ha azt szeretnéd, hogy az olvasóból konverzió legyen.

Így telepítsük a csepegtető szalagot!

  A csepegtető öntözésnek köszönhetően nagyon sokat spórolhatunk a ...

Egy modern mennyezeti LED lámpa a te otthonodból is hiányzik

A modern mennyezeti LED lámpa napjainkban már a legtöbb otthonban fellelhető. Sokan gondolták úgy, hogy a régi, energiapazarló fényforrásokat lecserélik korszerűbbre, és megreformálják a világításrendszerüket. És te? Közéjük tartozol?

Korszerű implantációs eljárás csontpótlás nélkül

A csontpótlásos kezelés egy komplex, költséges folyamat, érthető, hogy sokan miért nem szeretnének belevágni. Szerencsére a modern fogászati fejlesztések lehetővé tették, hogy számukra is adott legyen egy optimális megoldás, egy speciális implantátumos technika.

Vizelettartási gondok megoldására ajánlott a lézerkezelés

 

A nőket érintő egyik nagyon érzékeny témakörről van szó, amelyet más területekhez hasonlóan a hölgyek szeretnek magukba fojtani. Nem beszélnek róla, pedig ha beszélnének, rájönnének, hogy rengeteg sorstársuk van, aki hasonló panaszokkal küzd, és egyáltalán nem kor függvénye az, hogy valakinek van vagy nincs vizelettartási problémája.

 

 


Apróhirdetések
Dr. Kostyán Andor rendelőintézet elérhetőségeihez és rendelési idejéhez kattints IDE

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

Bejelentkezés
Felhasználó név:
Jelszó:
Regisztrálás
Üzenőfal
Abonyi rendőrjárőr 24 órás elérhetősége:
(30)277-3185
.

Üzenet íráshoz jelentkezz be! Előzmények

Belépett felhasználók
Menetrendek
Programkereső





Facebook
© 2010 MiAbonyunk Safe Kft., 2740., Abony, Antos János út 20. - 30/9-670-313
|
IMPRESSZUM
|
Szerzői jogok