Mi Abonyunk - A Jézuska rendőrautót hozott a Jászkarajanői Rendőrőrsnek
Hírcsatornák:        
Regisztrált tagjaink: 8029, belépett felhasználók: 0.

veroniq - 2013.12.19. 13:15

Három település közös álma valósult meg, Jászkarajenő, Törtel és Kőröstetétlen községek önkormányzatai egy Dacia Duster terepjárót vásároltak közösen a rendőrség munkájának hatékonyabbá tétele érdekében. A gépjárművet egy, a rendőrség és az önkormányzatok közti megállapodás értelmében csakis a három település illetékességi területén használhatják a rendőrség munkatársai. A Dacia Dustert december 19-én ünnepélyes kerekek között adták át a Jászkarajanői Rendőrőrs részére, az eseményt személyes jelenlétével tisztelte meg a Pest Megyei Rendőr- főkapitányság vezetője, dr. Mihály István dandártábornok is. Továbbá a három település polgármesterein kívül jelen volt a Ceglédi Járási Ügyészség vezetője, Dr. Göblyös Péter és természetesen Weigel Harri főhadnagy, a Jászkarajenői Rendőrőrs parancsnoka is, akinek hivatalosan is átadták a terepjáró kulcsait. Még több kép IDE kattintva

Palya István, a gesztor település, Jászkarajenő község önkormányzatának polgármestere az átadó ceremónián elmondta, hogy ezzel a gépkocsi vásárlással harcot üzennek a bűnözőknek, és szeretnének a bűnüldözés és felderítés területén további eredményeket elérni.

 

„ Ezzel a másik rendőrségi gépjárművet kímélni lehet majd, az a cél, hogy a bűncselekmények száma nulla legyen az őrs területén, ne legyen megélhetési bűnözés. Nincsen kis lopás, nagy lopás, a zéró tolerancia elvét célszerű alkalmazni. Ezúton kérem meg a főkapitány urat polgármester kollégáim üzenetét is tolmácsolva, hogy a Jászkarajenői Rendőrőrs állományi létszáma kerüljön feltöltésre. Legyen elég rendőrünk is, hiszen már van őrsünk és van két járőrautónk. Köszönöm szépen mindazoknak, akik közreműködtek a gépjármű megvásárlásában és külön köszönöm a lakosságnak, hiszen az ő adóforintjaikból vált lehetővé a gépjármű megvásárlása. „- mondta el Palya István, Jászkarajenő polgármestere

Ezek után a Pest Megyei Rendőr- főkapitányság vezetője, dr. Mihály István dandártábornok mondott ünnepi beszédet. „ Már második alkalommal van szerencsém rövid időn belül ezen a gyönyörű településen járni. Először a rendőrőrsöt avathattuk fel, most a Dacia Duster üzembe helyezése, átadása kapcsán érkeztem. Mindkét esemény a közbiztonság megszilárdításának ügyét szolgálja. Köszönöm, hogy a három település jogkövető állampolgárainak jóvoltából magasabb szintű munkát végezhetnek a gépkocsi birtokában a rendfenntartó erők. Sajnos az nem elérhető, hogy ne legyenek bűncselekmények, de a zéró tolerancia igen. Sajnos a bűn, bűncselekmények a társadalmi tömegekkel együtt évezredek óta jelen vannak. De mi minden erőnkkel azon vagyunk, hogy ezek a dolgok ne döntsék romokba és ne is akadályozzák a társadalom életét. Ezúton is szeretném megkérni a lakosságot arra, hogy forduljanak hozzánk, rendőrökhöz bizalommal, ígérem, hogy mindent megteszünk a közbiztonság további megszilárdítása érdekében. Köszönjük ezt az áldozatos felajánlást a három település, és a lakosság részéről. Ígérem, hogy legjobb tudásunk szerint sáfárkodunk majd a ránk bízott újabb értékkel. Ezúton is szeretném megragadni az alkalmat, hogy a térség lakosainak a Kellemes Karácsonyi Ünnepeket és Boldog Új Esztendőt kívánjak a Pest megyei Rendőr- főkapitányság összes dolgozója nevében! „- mondta el ünnepi beszédében dr. Mihály István dandártábornok. A gépkocsit nemzeti színű szalag átvágásával adta át a jelen lévő három polgármester, Godó János, Pásztor Imre és Palya István a rendőrségnek.

Lapinformációnk szerint eddig saját terepjáró hiányában a Jászkarajenői Rendőrőrs munkatársai a külterületekre a polgárőrség, mezőőrség és a helyi vadásztársaságok segítségével, azok gépjárművével jutottak ki. Mindhárom szervezettel remek együttműködés alakult ki az évek során, a Törteli Vadásztársasággal kiemelkedően jó a munkakapcsolat. Nyilvánvaló, hogy mindez hozzájárul ahhoz, hogy az illetékességi területen csökkenő tendenciát mutat a bűncselekmények száma.

Korábban már többször beszámoltunk a Dacia Duster történetéről. A három település közösen lízingeli a gépjárművet, 34 havi törlesztő részlet fizetéssel, 20 % kezdőrészlet befizetéssel. A gépjármű vételárát (kezdőrészletet, törlesztő részleteket), a CASCO költséget és az üzembe helyezés költségeit a települések az alábbi %~ arányban kívánják viselni: Jászkarajenő: 37 %, Törtel: 50 %, Kőröstetétlen: 13 %. Ezt lakosságszám arányában állapították meg.

Kistérségünkben ez már a második olyan alkalom, amikor az összefogás ereje gépjárművet eredményezett. Pár hónappal ezelőtt Újszilváson kaptak új járőrautót önkormányzati és vállalkozói segítséggel a rendőrség munkatársai. Mindez bizonyítja, hogy térségünkben több önkormányzat felismerte, hogy a közbiztonság megszilárdítása közös ügy, nem csupán a rendfenntartó erők dolga. Akartak, tettek, a tettek mezejére léptek. Kiemelendő még, amit mind a karai polgármester, mind pedig a megyei főkapitány hangsúlyozott, hogy a gépjármű a lakosságnak köszönhető. A döntés a képviselő testületeké volt, de a helyben élők adóforintjai járultak hozzá a vásárláshoz.

Szerkesztőségünk és Olvasóink nevében is kívánunk az érintett rendőröknek a Dacia Duster használatához sok sikert, erőt és egészséget!

Lőrinczy Veronika
 

Közbiztonság:
Törtel   
 0 Hozzászólás   
Ajánlott cikkek:

Csúnya baleset történt Cegléden

Jogerős ítélet: Antal- Láng Edina bűnös rágalmazás vétségében

Baleset a Szelei úton: gyermekeket ütöttek el

Szabadidős rendőr fogta el az abonyi vasútállomáson a szatírt

Nagyobb társaság verekedett össze a Penny Marketnél

Vad csapódott az utastérbe a 44-es úton

Csaló nő: Vakcinafejlesztő kutatóorvosnak adta ki magát

Szörnyű tragédia történt ma a temetőben

Hétvégi abonyi baleset

Nyílt levél a miniszterelnöknek

 

Kommentek

Hozzászóláshoz jelentkezz be!

Szavazás
Önnek van már védettségi igazolványa?
   
 Van, mert beoltattam magam 
 Van, mert átestem a COVID-on 
 Beoltattam magam, de még nem kaptam meg 
 Nincs, mert még nem oltattam be magam 
 Nincs, és nem is akarom, hogy legyen!  
   
Eredmény

Apróhirdetések
Dr. Kostyán Andor rendelőintézet elérhetőségeihez és rendelési idejéhez kattints IDE

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

Bejelentkezés
Felhasználó név:
Jelszó:
Regisztrálás
Üzenőfal
Abonyi rendőrjárőr 24 órás elérhetősége:
(30)277-3185
.

Üzenet íráshoz jelentkezz be! Előzmények

Belépett felhasználók
Menetrendek
Programkereső





Facebook
© 2010 MiAbonyunk Safe Kft., 2740., Abony, Antos János út 20. - 30/9-670-313
|
IMPRESSZUM
|
Szerzői jogok