Kommentek
ortega -
3
2013.03.30. 17:58:50
Normál társadalmakban létezik a központi (állami) hatalom (közigazgatás, és a helyi hatalom, közigazgatás. Nálunk szerencsésen elszúrták. Egy kétszáz fős falu Képviselő Testületének rendeletét csak az Alkotmánybíróság előtt tudom megtámadni. Az USA 50 +1 tagállamból áll. Magyarországon háromezer ötszáz köztársaság (kiskirályság) működött - működik. Hisz egy önkormányzat állam az államban. Ennek a helyzetnek felszámolása folyik. Utoljára 1946-52 között nyúltak így bele az államszervezetbe, a közigazgatásba, mint ami itt 2010 óta folyik.
ortega -
4
2013.03.30. 17:41:13
Kedves Veronika!
Szerencsésebb az általános felöl közelíteni. Nem akarok ajtostól a házba rontani. Tetétlen százmilliós nagyságrendben nyert pályázatokat. Aki azt írja, hogy szocialista falu, igaza van. De a szó pozitív értelmében. Amikor majd három évtizede a faluban elfelejtettem lezárni az autóm, és rohannák ki, hogy lezárom, rámszólnak: ezt itt még nem kell. Itt nem lopnak. Valahonnan a tisztességes élet gyökerei onnan erednek. És az úgynevezett szervezeti magatartás öröklődik, akár a családi. A falu kultúrájához a jelenlegi Polgármesternek semmi köze. Maximum megoszt.
Egy kilencszáz fős faluban, aminek a külterületén tök sík, gyakorlarilag nem lakik senki, és a falu hatá egyik végéből a másikba gyalog át lehet egy óra alatt érni, kell ilyen terepjáró? Ez nem nagyzolás? Miért nem termelő beruházásra pályázott a Polgármester? Két járda plusz kerékpár út van a fúutcán. Miért nem faluvédő erdősáv telepítésére pályázott?
Mert nem biznisz. Annyira beépült a korrupció az életbe, hogy a hétköznapok gondokodása azt tekinti természetesnek. Miért nincs fenn a tetétleni honlapon a Területrendezési terv és Építési Szabályzat? A Tejüzem környékén közlekedni sokszor életveszélyes a sok kamion miatt. Ott lakni szintén ez miatt pokol. A klímák (tejhűtés miatt) járatni kell a kocsikat. A beláthatatlan út miatt csodálom, hogy még nem történt tragédia.
Az Ügyfélkapun regisztrálva megnézhetem a Tejüzem területének ingatlanait. Több épület lakóövezeti minősítésű területre épült. Akkor mit védjem a Polgármestert? Azért, mert többen ellenkeztek, hogy csonakázó tavat akart a Gerjére, és hogy nem jött össze, azért tartotta rajta a falun a vízet? Csonakázó tavat csinálva a faluból?
Nem szerelemből ez a sok pályázaton nyert - a falu nagyságához mérten gigapénz. Fehér Pali bácsi közel a hatvanhoz el tudott mindenhova gyalogolni, meghallgatni mindenkit, az Ő idejében épült a gáz, szennyvíz. Mivel nyert ellene a jelenlegi Polgármester? Munkateremtés ígéretével, és hogy Ő nem főállásban csinálja az egészet.
Édesanyám mondotta annak idején: "Krisztus koporsóját sem őrizték ingyen". A hatalomban illik önkorlátozónak lenni. Az Árpádhalomnál nagyobb "szánkódomb a Natura 2000 terület mentén (Csöpi kurgán), a falu szélén sajá zsebre állított kereszt - egy ekkora településnél régen a főúrak kiváltsága volt.
Szóval kíváncsi lennék a Tetétleni Polgármester vagyonnyílatkozatára. A tetétleni honlapon.
Elnézést a csapongásért. Én a falut féltem a buktától. Mert az nyílt titok, hogy ezek a pályázatok harminc - ötven százalékkal föléárazottak, és az első két szinten (minisztérium, pályázatot lebocsátó szervezet) nem lát pénzt, tehát oda is vissza kell osztani. És ha ebben a láncszemben bukta van, rántja a többit is. Márpedig a nagypolitika a kicsiken fogja elverni a port. És a falu issza a levét, ha itt bukta lesz. Márpedig ezek a "közösségi pénzek" úgyszolván a protokolt szolgálták csupán.
ellike51 -
2
2013.03.30. 17:02:49
és nem új a korrupció már a közbeszerzésben sem...? érdemes utána nézni.
Megérne egy misét, hány "tiszta" közbeszerzés létezik? Már be van kalkulálva az x %?
Nem valószínű, hogy valaki találna ellene valami terhelőt is!
veroniq -
1
2013.03.30. 16:17:47
Okés, értem.... de lehet, hogy jelen esetben szerencsésebb lett volna egy polgármester korrupciós botrányáról szóló cikket belinkelni de...... Ha erre gondoltál. Üdv: Lőrinczy Veronika főszereksztő
ortega -
2
2013.03.30. 13:15:57
Egy HVG cikk érdekes kérdéseket feszeget a korrupció kapcsán. Érdemes elgondolkodni rajta.
http://hvg.hu/itthon/20130330_vesztegetes_birok_rendor_korrupcio
FIGURA7878 -
2
2013.03.27. 17:00:21
itt már mindenki megszólalt kivéve a főszervezőt.Ő lapít mint az a bizonyos a fűben.
Tárgyilagos -
1
2013.03.26. 19:52:27
Én voltam az első aki bátortalanul hozzászóltam a cikkhez és lám 76 nál járunk.....akkor megismétlem amit lent írtam...
Okoskodok már...
Tárgyilagos - 23 (like)
2013.03.18. 19:26:29
A polgármester vezeti a falut ugye...a polgármestert a falu választotta meg....a polgármester döntéseket hozhat a törvény szabta keretek között..Az hogy egy politikai párt fel akarja kavarni a községet legyen az bármilyen név alatt az az ő dolguk.De,a mai világban a népnek elege van mindenféle politikából és politikusból,azokból is akik már bizonyítottak és azokból is akik még eztán akarnak.Sajnálatos hogy ide jutott az ország,oda hogy senkit nem érdekel a közélet,illetve csak azokat akik ebből akarnak megélni.
kid -
3
2013.03.26. 19:26:03
a megjelent "fekete-fehér" emberekből vajon hány tudta, valóban miért van itt? Elnézést a történelmi hasonlatért de ez olyan mint 56-ban az oroszok, akik Szuezt keresték Budapest környékén...
az hogy rend van a faluban, valóban nagy részben az itt élők dicsősége, jaa meg azé hogy az egyforintos portákat is tisztességes, becsületes embereknek adta az Önkormányzat és a Polgármester. Már meg ne haragudj de Karán is tisztességes emberek élnek, még sincs olyan "nyugi" mint Tetétlenen, úgyhogy ez nem csak a helyi állampolgárok tisztességének a kérdése, sok függ attól hogy a helyi "vezetés" hogy kormányozza a község hajóját.
Annak hogy negatívan változott a helyzet, talán az az oka, hogy a település egy jogszabály miatt sokat vesztett önállóságából Ceglédhez csatolván. De ez nem a polgármester bűne.
És ne haragudj, a hagyományőrző nap szép dolog, de hidd el "apró" dolog egy község életében, ja és légy rá büszke hogy a szervezőkhöz tartoztál, de maradj szerény ne a melled döngesd. A gárda szimpatizál?? Kivel? Mivel? Itt Tetétlenen?? Ugyan ne viccelj, a többit az első soraimban megírtam..
ortega -
9
2013.03.26. 11:37:48
A Jobbik önszerveződő párt, a két mameluk (a fidióták és a maszoposok) szélsőjobbanak kiááltották ki őket. A Jobbik bázisa a fiatalság. Ha valaki a hátterüket nézi - programjaik - mély értelemmel, felelős gondolkodással. Hozzáteszem: nem vagyok Jobbik hívő. Tisztelem lázadásuk. És sajnálom, hogy nem jött létre egy hasonló korosztályú másik pártalakulat, akit kénytelenek lennének szélsőbalnak kikiálltani.
A rég óta hatalomban levőknek érdemes elgondolkodni a következő beszéd üzenetén:
"Oliver Cromwell 1653 április 20. beszéde, a csonka parlament feloszlatásakor:
„Ideje immár véget vetnem ittlétüknek ezen a helyen, melyet megszentségtelenítettek minden létező erény megvetésével és minden létező bűn gyakorlásával; pártütő testület az önöké, a jó kormányzás ellensége; egy csapat pénzimádó gazfickó, aki Ézsuához hasonlóan eladná atyai örökségét egy tál lencséért, Júdás módjára feladná Istenét néhány garasért.
Van-e még nyoma soraikban az erénynek? Van-e gyarlóság, melyet el ne követnének? Hitükben nem jámborabbak a lovamnál; istenük az arany. Ugyan melyikük nem adta még el a lelki üdvösségét? Akad-e önök között akár egy is, aki csipetnyit törődne a köztársaság üdvével? Vagy talán nem gyalázták-e meg aljas ringyók módjára ezt a szent helyet, nem tették-e az Úr templomát tolvajok tanyájává erkölcstelen nézeteikkel és bűnös mesterkedéseikkel?
Önök utálatosak immár az egész nemzet szemében. A nép a bajok orvoslására küldte ide önöket, s önmaguk váltak a legnagyobb bajjá. Az ország ezért ma azt kívánja tőlem, hogy tisztítsam meg ezt az Augiász istállóját, pontot tegyek aljas mesterkedéseikre ebben a házban, és én ezt Isten segedelmével és a rám ruházott hatalomnál fogva most meg is cselekszem. Megparancsolom önöknek, hogy ha kedves az életük, azonnal távozzanak innen; menjenek azonnal! Siessenek! Lefizetett szolgák, tűnjenek el innen! Menjenek! Vigyék innen ezt a csillogó vacakot is, és zárják be maguk után a kaput! Isten nevében távozzanak!""
ortega -
10
2013.03.26. 10:49:47
Miért kell bizonyítanom? Személyesen, Tetétlenen, a faluban is ezt hallottam. Ez nem észosztás, ez az információs társadalom áldása - átka. Attól függ, kinek a szemszögéből nézem. A lentebb írt, a Közzétételi listával kapcsolatban nincs hozzáfűznivalód?
Kádár János mondta: "aki a fogorvostól és a hatalomtól nem fél, nem ember". Elsőre nem értettem. Egész életművét elemezve értettem meg lényegre látását. A hatalomtól elsősorban annak kell félni, aki hatalmi pozícióban van. Valaki gondolta volna 1952-ben, hogy Rákosi valahol az orosz sztyeppén, embertelen körülmények között fejezi be életét, ahol vízért is a kert végén levő csaphoz kellett kimenni, a legnagyobb homokviharban?
A hatalmi minták érdekesek. Majd két és fél évtized telt úgy el, hogy a közhatalomban nem volt felelősségre vonás. Az időnként feldobott eseteket - pl. Zuschlag - hagyjuk figyelmen kívül .Zuschlag, ha fogja a pofáját a Terror házánál - vagy ha nincs ott a kamera - prominens szereplője ma is közéletünknek. Mindig kellenek bűnbakok, akiket koncnak odalöknek a jónépnek. Honnan tudni, hogy rövidesen nem az önkormányzatiság, a polgármesterek lesznek a legnagyobb népellenségek? Minden feltétel adott rá. A népnek azonosítható pozícíók, személyek kellenek bűnbaknak. Az ÁSZ (Állami Számvevőszék) az önkormányzatok működésének csak számszaki oldalát vizsgálta, azt is tessék - lássék. Viszont minden egyes kifizetett önkormányzati forint tételszám mellett kerül elszámolásra - az ÁSZ-nál. Különböző elemző programok vizslatják ezeket. És csoportosítják, majd ezeket újabb elemzésnek vetik alá.
Menj fel az ASZ korrupció ellenes honlapjára. a link: http://integritas.asz.hu/
Honnan tudja az ASZ, hogy a különböző forrású korrupciós kockázati tényezők melyik önkormányzatnál mekkorák? Olvass utána, milyen a kormányzat korrupció ellenes stratégiája. 2014-től kikerülnek a polgármesterek a Parlamentből. Aki előrelátóan saját bejáratú keresztet állított, nyugodtan mehet imádkozni oda, mert kevés önkormányzat van, amit nem tudnak szétrobbantani, akár személyes felelősökre rámutatva. És ha még ehhez hozzávesszük az Alaptörvény mostani módosítását, ahol célirányos bíróságok felállítására ad lehetőséget - kicsit elgondolkodtató.
Ha egy falu vezetése sáros, annak végül a falu issza meg a levét. A falu honlapját nézegetve nem látom semmilyen közös gondolkodás nyomait. A sokadik honlap, mert volt rá pénz. De tartalmilag mind ugyanaddig a szintig jut el. Darutoll a kalapon. Nekünk ilyen is van.
Nem az észt osztom távolból - a falut, az ott élő embereket féltem egy sötét lehetőségtől. És hiába bíztatom magam, hogy ez hülye fantáziám szülötte, utólag az élet a legvadabb elképzeléseim is felülírják.
zorro -
1
2013.03.26. 10:25:35
Rendben,ortega. Vannak erre bizonyítékaid?Az ország másik feléről, hát..... meglehetősen humoros onnan osztani az észt.
ortega -
9
2013.03.26. 10:00:05
Érdekes olvasni a tetétleni történések körül kibontakozott vitát. Közvetlen nem vagyok érintett benne, viszont a történések gyökeréről elég sok információm van.
Érdekes sokak demokrácia - és hatalomfelfogása. Az országos politikában még úgy - ahogy eltudom fogadni, hogy négy évente nyílvánít véleményt az ember, nem lehet minden "csip - csup" ügyért hőbörögni.
De. Amikor az ország másik felében hallottam olyan történésről, hogy a Polgármester a térfigyelő rendszert arra használta a választások előtt, hogy a falut figyelte, ki - kivel beszél, ki mennyi időt tölt a másik jelöt családi boltjában - majd a választás pár szavazattal történő megnyerése után a Hivatal ügyintézőjét hivatalos indoklás nélkül elbocsátotta. (Magán hivatkozás: sok időt töltött a falusi boltban, biztos az ellenjelöltet támogatta). Úgy tudom, a munkaügyi bíróság a hölgynek adott igazat, sok pénzébe került ez az Önkormányzatnak. (Nem zsebből fizette feltehetően a Polgármester. A hatalmasságok csak a közpénzből gálánsak).
A térfigyelő kamera ügyéről - és az ügyszségnek az Önkormányzat gazdasági dolgai körüli kotorászásáról szintén az ország más részén hallottam. Nem hagyott a gondolat nyugodni: valóban ez van a felszín alatt? Egy "kipárnázott kaloda" az egész? És hogy lehet ilyet csinálni? Kérdeztem vissza. Egyoldalról sok a lekötelezett, a másik oldalról egyre több a "bevándorló", akiket nem érdekel ez a világ.
Nem szabad párhuzamot vonni Abony város irányítása és Kőröstetétlen irányítása között. Abonyban folyamatot kell irányítani. Mint egy nagy vállalatnál. Tetétlenen "mindenki ismer mindenkit", Tetétlenen nem kell a Polgármesternek racionálisan végiggondolni, mit csinál, kihez hogy szól. A törvényesség határairól sem kell nagyon gondolkodnia, hisz maga a törvény. Önkormányzati rendelet - legyen a bármilyen kicsi településé - csak az Alkotmánybíróságon támadható meg, ha nem ütközik magasabb szintű törvénybe.
Amikor a falu dolgairól beszélgettünk, feltették a kérdést: jól éreznéd-e magad egy olyan kisfaluban, ahol szinte mindenki ismer mindenkit, de tudod, hogy minden lépésed nyomon követheti a falu ura?
Erre kérem a válaszokat. Tudom, a messziről jött. Én ráadásul messze is vagyok.
Amikor kifogynak a józen érvek, szinte mindenhol előjön a sértett lelkekből, hogy tanulj meg először helyesen írni, meg Apád helyében megtanítottalak volna helyesen írni. Erre üzenem: az igazság attól igazság marad, ha dadogva is mondják.
zorro -
5
2013.03.26. 09:34:04
Idézet F. Krisztián facebook adatlapjáról:
Annyira szereti települését, hogy még az előző lakhelye szerepel az adatlapján, ami Debrecen,igaz ez biztos jobban hangzik,mint Kőröstetétlen, legalábbis többen tudják,hogy hol van.
Magyar vagyok -
4
2013.03.26. 09:30:38
Talán, azért utálod annyira a Polgármester Urat, mert a főnököd is PÁSZTOR?
Magyar vagyok -
7
2013.03.26. 09:17:29
de a fiam mindenképpen lehetnél Krisztián. Viszont, ha az apád lennék, addig járattalak volna magántanárhoz, amíg meg nem tanít 26 éves korodra helyesen írni, főleg, ha már ilyen nyilvános párbeszédekre adtad a fejed. Másrészt, megtanítottalak volna viselkedni és tiszteletet adni a nálad sokkal idősebb, tapasztaltabb emberek (pl.: Pásztor Imre) irányába. Lehet, hogy a csattogós szárnyú lepkét sem tologattad még, amikor az az ember - velem együtt - már építette Magyarországot és a te jövődet is! Lehetővé téve, hogy tanulhass! Hogyan éltél ezzel a lehetőséggel?
Ma Te vagy ezeknek az embereknek a fogadatlan kritikusa, fiatal bikaként követelve a "rudli" vezetését. Tanulj és tapasztalj még Kriszitián, majd a Te időd is eljön egyszer, amikor már leülepszik benned az évtizedek tapasztalata. S, egyszer talán még egy település vezetésével is megbíz a lakosság, ha tiszteled elődeidet és azok munkáját, kerülöd a szélsőségeket, a kirekesztést és nem a kritizálással, hanem az önzetlenséggel és szerénységgel tűnsz ki a választó és választható emberek közül.
S végül, ha hazatepülsz valahonnan, attól még nem leszel próféta, vagy messziről jött ember, aki megmondhatja a frankót azoknak, akik a távollétében is a település fejlődéséért dolgoztak!
Ennyi! Vágod?
tetetleniman -
3
2013.03.26. 09:15:01
Nagyon szép és jó illetve látványos ahogy a két fél szidja egymást!
De én feltenném a kérdést önnek és a Kedves barátainak, hogy ön(ök) min változtatnának ha megtehetik?
Szerintem egy ilyen kis faluban amiben éllünk nem az egymás szidása hanem a békés egymás mellett élés volna a cél! Ha Pásztor Imre polgármester úr nem képes a megújulásra és feltámadna végül a saját maga céljainak a megvalósításra való hajlama akkor a következő választáskor az emberek majd félre állítják. Nem az emberek közötti viszályt táplálni azzal hogy ide kell hozni a Jobbikot és a Magyar Gárdát amit jelezve nekem sok ember hogy nem is szavazó emberekből állt hanem 15-17 éves fiatalokból állt!
F.Krisztián -
6
2013.03.26. 08:23:45
Megtennéd, hogy újra felteszed azt, amire nem kaptál választ?
ellike51 -
2013.03.26. 08:09:52
annyi minden lehet szóbeszéd tárgya... akár az érdekek és indulatok miatt is.
Vannak még kérdéseim, amire nem kaptam válasz... érdemes visszaolvasni.
Az események lecsengése után pedig szerintem ily hatalmas helyi érdeklődésre kár lett volna még egy fűtött helységet mé kibérelni is...
F.Krisztián -
4
2013.03.26. 07:33:22
Érdekes Én pedig a SZÓBESZÉD szerint azt hallottam, hogy fát ígért annak aki szavazni megy. Utánna volt is faosztás néhány embernek. Többen beszélték, hogy több Holland is szavazott....
De ezek csak szóbeszédek.... :)
F.Krisztián -
7
2013.03.26. 07:31:04
Érdekes Én pedig a SZÓBESZÉD szerint azt hallottam, hogy fát ígért annak aki szavazni megy. Utánna volt is faosztás néhány embernek. Többen beszélték, hogy több Holland is szavazott....
De ezek csak szóbeszédek.... :)
F.Krisztián -
7
2013.03.26. 07:24:58
Sajnálom, hogy a Gárdáról még az emberek egy részének csak a baj jut az eszébe. Eljöttek, kiálltak, hazamentek. Nem rendet jöttek csinálni csak szimpátiából látogattak el. Ilyen a nemzeti oldal. Van összefogás. Bajtársiasság. Nem kell mindent kiforgatni. Szerintem szép gesztus volt hogy eljöttek.
Az hogy natgy bátorság volt a Jobbiknak eljonni, az megint kérdéses. Mi is a dolga egy politikai pártnak: hogy képiselje a polgárokat. Ők jártasabbak, felkészültebbek. A Jobbik felkarolja a kicsik problémáját is. Nyugodj meg ELLIKE51 nem rohannak esztelenül a falnak. Annál okosabb pártról van szó.
A többség választotta: Abony polgármesterét is a nép többsége választotta. Miért támadják vajon annyira? Miért szerepelhet ennyire negatívan a médiában? Én csak azt látom, hogy ha átmegyek Abonyba, ott van minden (középiskola, egészségügyi központ, rendőrség, benzinkút, rengetek üzlet, okmányiroda, piac, a központ tiszta és látványos.) Lassan, de biztosan fejlődik. Hol ez épül, hol az. De én mégsem szólok bele, mert nem élek ott. A látvány csak egy dolog!
Én felvállaltam magam, arra kérném mindazokat akik ennyire támadnak, tegyék nyiltan. És ha már ennyire jól ismerik a helyi életet, akkor indokolják is meg a mondanivalójukat, ne csak vagdalkozzanak. Mert azt könnyű. Tisztelet a kivételnek.
Bugi -
4
2013.03.26. 07:18:40
Annak idején az a szóbeszéd járta hogy az egyik boltban kevesebbet kellett fizetnie annak aki az ellenfélre biztos szavazó volt..Ezért volt a kis szavazatkülönbség.