Mi Abonyunk - Nincs pénz, nem sóznak: Feljelentést fontolgat a károsult
Hírcsatornák:        
Regisztrált tagjaink: 8081, belépett felhasználók: 0.

veroniq - 2012.12.25. 09:53

Rovatunkat a JANIK Autósiskola támogatja! Balesetmentes közlekedést kívánnak mindenkinek!- Mentő is sérült a balesetben!- Ma reggel az egyik abonyi családnak nem úgy sikerült az utazása, ahogyan azt eltervezték, mert egy dupla villanyoszlop állta útjukat a Batthyány utcában. Az abonyi utakat ugyanis nem síkosságmentesítik, nem sózzák. Tükörjég az útpálya, a közlekedés életveszélyes. Szépen, lassan haladt a sofőr, de a gépkocsi nem fogadott szór, nem kanyarodott és oldalról nekicsapódott egy dupla villanyoszlopnak. A családfő hívta a mentőket, akik hamarosan ki is érkeztek. Nekik sem volt szerencséjük, mert jött egy másik gépkocsi, mely pedig a mentőautónak csapódott neki.

Csodával határos módon mindenki megúszta különösebb sérülések nélkül a baleseteket, viszont az autókban jelentős kár keletkezett. A mentőautó is csupán horzsolásokat szenvedett. Az érintett sofőr mélységesen fel van háborodva, el van keseredve, és azt fontolgatja, hogy az út kezelőjét feljelenti. Szerencsésnek nevezi a balestet, mert ha szemből kapják el a villanyoszlopot, biztosan nem ússzák meg ennyivel a történteket. Jobb híján vonatra szállnak, és úgy utaznak el rokonaikhoz. Vigyázzanak magukra és egymásra! Abonyban az utakat nem sózzák! Igaz, a rendőrök elkezdtek telefonálgatni, de az eredmény nem ismert előttünk.
 

Nincs lehetetlen! Mindenkit megtanítunk!

Olvasáshoz kattints a címre!

Internetes E- Learning tanfolyam

minden nap elkezdhető!

Közbiztonság:
Baleset   
 45 Hozzászólás   
Ajánlott cikkek:

Kilencedik perét is elvesztette Antal- Láng Edina

Égett a szemét Cegléden

Vad csapódott az utastérbe a 44-es úton

Csaló nő: Vakcinafejlesztő kutatóorvosnak adta ki magát

Szörnyű tragédia történt ma a temetőben

Nyolcadik perét nyolc ember ellen veszítette el első fokon Antal- Láng Edina

Csúnya baleset történt Cegléden

Jogerős ítélet: Antal- Láng Edina bűnös rágalmazás vétségében

Baleset a Szelei úton: gyermekeket ütöttek el

Szabadidős rendőr fogta el az abonyi vasútállomáson a szatírt

 

Kommentek

Hozzászóláshoz jelentkezz be!
Kedves szundi!

Svoboda -

2012.12.28. 18:48:03

Nem tudom, hogy ha a szolgáltatás elvégzésére van megbízott cég, akkor mikor kell neki teljesítenie, de megígérem, hogy utánajárok és megosztom mindenkivel, amit megtudtam! Egy kis türelmet kérek szépen!

Tisztelt Svoboda!

szundi -

2012.12.27. 19:55:21

Ki rendelheti el az utak síkosság mentesítését az Abokom-tól?

( Pl: Polgármester.jegyző,aljegyző,portás......) Önhatalmúlag nem indulhat el a szórókocsi vezetője,valakinek engedélyeznie kell! De kinek?

Talált, süllyedt......

napraforgo -

2012.12.27. 18:39:58

Tisztelt Svoboda! Nem hiszem, hogy kioktatásodra szükségem volna. Nem utolsó sorban-fogalmazásod szerint-fogadó órák vonatkozásában nincs gond, csak az intézkedések hatékony-ságában a mások kommentjeit alapulvéve. Ha nem a képviselőkön múlik akkor kinn, kérdezemén a választó lakosokon? Nos a logikát mint fogalmat nem kell keverni a szürkeséggel, a közmeghall-gatást az elhalasztott válaszadásokkal. Elszármazottként nekem is lehet rálátásom és észrevételem szülőhelyem vonatkozásában talán.

Kedves napraforgo!

Svoboda -

2012.12.27. 17:59:44

Szó sincs itt szerecsenmosdatásról, bár úgy tűnik, szeretnéd ezt ebben a színben feltüntetni! Akik itt kommentelnek, magánemberként teszik és ha esetleg jobban járatosak az önkormányzati, hivatali ügyekben, ezt nem kellene a rovásukra írni! Nincs itt másról szó, mint sem arról, hogy több szem, többet lát! No és esetleg hallgattassék meg a másik fél is! Bár ez nem mindig kellemes egyeseknek, ezt is megértem...Tájékoztatásul: ismereteim szerint az Abokom Kft. tulajdonosa az önkormányzat...tehát nem lesz önkormányzati cég, mert már az....soha nem volt alvállalkozója az önkormányzatnak, mert aközszolgáltatások teljesítésére szerződött vállalkozó gazdasági társaság volt és lesz...Egyébként bármi problémád, kérdésed van, vagy lesz a jövőben, minden hétfőn délután fogadóórája van a polgármesternek, alpolgármesternek, jegyzőnek. Évente - igaz csak egy alkalommal - közmeghallgatás is van, bár az idein nem hiszem, hogy jelen voltál....ott is elmondhatod észrevételeid. És nem utolsó sorban, van körzeti önkormányzati képviselőd, akihez bátran fordulhatsz! Tudom, hiszem, hogy legjobb tudásuk szerint segíteni fognak, ha tudnak! Ha nem, akkor az nem hinném, hogy rajtuk múlik....tudod, rengeteg dolog van, ami logikus lenne, de mégsem lehetséges....sajnos...

Kritikai realizmus, abonyi módra

napraforgo -

2012.12.27. 16:35:09

Nos, tisztán látás céljából, tényleg a KRESZ előírása erre az esetre is: az út és látás viszonyoknak megfelelő sebesség megválasztása a biztonságos közlekedésben való részvétel alapja. A másik, idevágó kérdésem már korábban is elhangzott az ABOKOM jövőbeni tevékenysége kapcsán: folyamatosan alvállakozója (lásd vízszolgáltatásnál tett észrevételem) lesz-e a városnak, vagy az önkormányzat cége lesz.  Végül még annyit, hogy az önkormnyzati és polgármesteri (vélhetően teljen bizonyossággal) jeligés hozzászólók kommentjeit hivatalos formában javaslom megtenni nevek és beosztások nyílt vállalásával, mert így csak szerecsen mosdatásnak tűnőek!

Az okot nem tudjuk

ellike51 -

2012.12.26. 06:43:44

és kár a címben még a sót is emlegetni, mert egy 346/2008 (XII.30.) korm.rendeletben szabályozzák a belterületen felhasználható síkosságmentesítők alkalmazását (még a járda sózását is büntethetik 2010-től).

Annyi mindent leírtak előttem, ... kár lenne több hozzászólást megismételnem.

 

Nem tudom a síkosságmentesítés elrendelése kinek a feladata Abonyban. Legtöbb helyen van készenlétes, aki a lakásán(?) az észlelt időjárási helyzetkép alapján eldönti a szükséges teendőket, vagy valaki jelzi, hogy szükséges a síkosságmentesítés. Lehet, hogy éppen a város egyik végén lakik (vagy éppen Szolnokon ahol éppen nem jeges az út?).

 

Ami szomorú, hogy megtörtént a baj, ami nagyobb odafigyeléssel talán elkerülhető lett volna, ha... ha nincs jeges út, ha van síkosságmentesítés, ha nincs meteorológiai riasztás és ...

Téli gumik

szundi -

2012.12.25. 23:03:11

Hiába van a gépkocsimon téli gumi (nem olcsó) a tükör jégen csúszott rendesen,pedig 20km/h "sebességet" sem sikerült túl lépnem! :(

Arra lennék kíváncsi,hogy ki az az ember akinek a hatáskörébe tartozik a szórás elrendelése kis városunkba? 

Szép estét!

Relatív...

Svoboda -

2012.12.25. 16:42:14

....gyorshaj(!)tás volt-e vagy sem, nem tudhatod sem te, sem az általad emlegetett önkormányzati munkatárs....akkor ki is beszél mellé? És pontosan mit?

Nyilvánvaló.... ???

gandalf -

2012.12.25. 16:34:55

A gépkocsivezető reletív gyorshalytást követett el, de az önkormányzat egyik munkatársa máris mellébeszél!

Kedves Gandalf!

Svoboda -

2012.12.25. 15:56:26

Köszönöm nagy értékű információd, nem is arra gondoltam, hogy kötelező lenne! Hanem arra, hogy mikor elindult a gépkocsivezető, látva azt, hogy az út sík jég . és nem tudhatta,hogy takarítják-e egyáltalán, vagy csak nem értek még el odáig - vállatla az elindulás , a kölekedésben való részvétel felelősségét. ha még téli gumi sem volt esetleg az autón, akkor nyilván ennek is tudatában kellett lennie.

Nem kötelező a téligumi!!!

gandalf -

2012.12.25. 15:42:34

http://teligumik.info/teligumi-cikkek/kotelezo-a-teli-gumi-magyarorszagon

Nem...

Svoboda -

2012.12.25. 15:16:04

...kellett volna állni, de lehet lassabban mennie jobb lett volna, vagy nem tenni hirtelen kormánymozdulatot, vagy belefékezni....nem tudhatom....nem ültem a kocsiban, hogy megmondjam...de ha ott lettem volna sem biztos, hogy megmondom...

Meg lehet próbálni persze a kárigényt benyújtani, semmi akadálya. Aztán Tisza cipő talpa....majd elválik....de az elfogadott HB nem lendít a helyzeten...sőt....akárcsak a téli gumi hiánya....már ha nem volt...

Jani! Szerinted...?

tyb -

2012.12.25. 15:08:41

A Kresz. 26.§. megszegése minden balesetnél fennáll. Ugyanis, ha állt volna a nyomorult autós, akkor nem ütközik. Nyilván rendesen fel lett világosítva a gépkocsivezető, hogy semmi értelme a feljelentgetősdinek, mert úgyis Ő lesz a hunyó. Amiben lehet is igazság, csak nem a teljes. Én mindenesetre egy mindenre kiterjedő helyszíni szemlét kértem volna, kockáztatva egy komolyabb bírság eshetőségét is. Talán, több a kár, mint amennyi egy a magamnak okozott balesettel kapcsolatban kiszabott bírság maximális összege lehet. 

 

Az álláspontomat továbbra is tartom az ilyen esetekkel kapcsolatban, viszont jelen esetben nyilván a gépkocsivezető valamiért elismerte a felelősségét, mert mint kiderült - ha igaz - a helyszíni bírságot átvette.

 

Innen tényleg nehéz lesz, vagy lenne perbe hívni a közútkezelőt... Persze, lehetetlen nincs...Király

 

 

Kresz...

Svoboda -

2012.12.25. 15:05:27

....26.§ (4) bek. nem áll fenn minden balesetnél, erre találták ki az igazságügyi gépjárműszakértőket.....de az elinduláskor gondolom a sofőr észlelte, hogy sík jég az út....ennek ellenére elindult....

Kezded...

Svoboda -

2012.12.25. 15:00:39

..kapisgálni, Tyb! Eddig sem arról beszéltem,hogy nincs semmilyen felelőssége, hanem arról, hogy NEM KIZÁRÓLAGOS a felelőssége, és hogy kinek mekkora mértékű, azt nem lehet pusztán 4 db. fénykép és egyoldalú nyilatkozat alapján megállapítani! Pl. az egyik képen ketten is vidáman kerékpároznak, pedig a jégen ez is veszélyes!

Jani! Szerinted...?

tyb -

2012.12.25. 14:45:16

A Kresz. 26.§. megszegése minden balesetnél fennt áll. Ugyanis, ha állt volna a nyomorult autós, akkor nem ütközik. Nyilván rendesen fel lett világosítva a gépkocsivezető, hogy semmi értelme a feljelentgetősdinek, mert úgyis Ő lesz a hunyó. Amiben lehet is igazság, csak nem a teljes. Én mindenesetre egy mindenre kiterjedő helyszíni szemlét kértem volna, kockáztatva egy komolyabb bírság eshetőségét is. Talán, több a kár, mint amennyi egy a magamnak okozott balesettel kapcsolatban kiszabott bírság maximális összege lehet. 

 

Az álláspontomat továbbra is tartom az ilyen esetekkel kapcsolatban, viszont jelen esetben nyilván a gépkocsivezető valamiért elismerte a felelősségét, mert mint kiderült - ha igaz - a helyszíni bírságot átvette.

 

Innen tényleg nehéz lesz, vagy lenne perbe hívni a közútkezelőt... Persze, lehetetlen nincs...Király

 

 

Én is...

Svoboda -

2012.12.25. 14:26:12

...inkább vélemények és álláspontok ütköztetésének vagyok híve, majd pedig a konszenzusnak, sem mint a félinformációk alapján kimondott "igazságoknak"....a Fb-on pl. más véleményeket olvasok az esetről.....sőt, ott holmi bírságok is szóba kerültek....de érdekes módon azokat állítólag a gk.vezetőknek szabták ki....ha jól értem...

S, itt csak álláspontok ütköznek...

tyb -

2012.12.25. 14:16:10

Egyébként, majd, az ügy bonyolítása során kiderül, hogy a felek mennyit akarnak, vagy tudnak áldozni a érdekeik érvényesítésére. Ugyanis, mint egyik régi ügyvéd barátom, elég közérthetően megfogalmazta, az igazság relatív, melynek bizonyításáért áldozatot kell hozni. Az elveink miatt sokszor többet, mint amiről a történet szólt... Ez Magyarország, ahol még az igazság mindig "odaát" van...

     

Tényleg kár lenne prejudikálni!

tyb -

2012.12.25. 14:08:49

Mert, nem tudjuk, hogy olvasónk kárigényét helyből el fogják-e utasítani... Lehet, hogy a rendőrségi intézkedés adatai alapján az önkormányzat, mint közútkezelő, kritika nélkül ki fogja fizetni a teljes vagyoni és nem vagyoni kárt.... Tehát, korai lenne még a hanyagság "fejreolvasásán" túl, marasztalni a közútkezelőt...

 

Az már csak az én szerény véleményem, hogy ha ott és akkor meghalt volna egy ember, nyilván nagyobb nyomás nehezedne a felelős(ök) vállára és az áldozat elszántsága is komolyabb megközelítésre késztetné a felelőtlen "gazdát"...

 

Tehát, türelem, lehet még "happy end" ennek az ügynek (is) a vége...

   

Példa...

Svoboda -

2012.12.25. 14:06:04

...az volt Abonyban is, hogy hogyan lehet kezelni a kérdést. Az egyik közmunkás fűkaszálás közben egy felcsapódó kővel betörte egy parkoló autó ablakát. A bemutatott számla alapján az önkormányzat kártalanította teljes összegben a károsultat, sőt azt sem vizsgálták, volt-e Casco-ja, hanem kifizették a számla összegét. De ez másik eset, nem összekeverendő!

Íme egy példa...

tyb -

2012.12.25. 14:00:37

Ügyféli levél a partner jogi irodánkhoz:

"Tisztelt Címzett!

Segítségét szeretném kérni egy ügyben. 2010. Január 23.-án, közterületen estem el. A baleset után a mentők a helyszínről vittek el, mert lábra sem tudtam állni. A bokám több helyen eltört, jelenleg is fekvőgipsz van rajta. Az orvosok 10 csavar és egy lemez segítségével szerelték össze. A járda, amin elestem, az önkormányzat tulajdona. A hó+jég nem volt takarítva rajta. Amíg a kórházban voltam, addig betörtek a lakásomba. 11 éves gyermekemet egyedül nevelem és komoly anyagi és életszimvonal beli gondot okoz a balesetem. A fzetésem 60%-át kapom csak, a fűtésszámlám 30 %-kal nőtt. Valószínűleg, ha nem esem el, akkor be sem törtek volna, mert látták volna, hogy van valaki a lakásban. Az önkormányzattól érdeklődtem, hogy kérhetek-e kártérítést tőlünk és mindössze azt mondták, hogy max 100000 ft-ig. A többit csak polgári peres úton...."

Tehát, van ahol - ha nem is teljes mértékben - de helyén kezelik az ilyen eseteket... 

 

 

Áthárítás....

Svoboda -

2012.12.25. 13:55:06

....és a tényleges felelős egy adott ügyben két különböző dolog, kedves Tyb! Egyébként nehogy azt hidd, hogy jövőre az önkormányzatok nem ugyan olyan helyzetben lesznek, mint a polgárok....én jelen esetben az önkormányzat mindenek felett álló felelősségét kérdőjeleztem meg, amely lehet, hogy megvan, lehet,hogy nincs....túl kevés az információ ahhoz, hogy bárki leírja, tutira ez,vagy az a felelős! És ha a gépkocsivezető hajtott túl gyorsan? Nem tudhatjuk,nem láttuk, nem voltunk ott! Hogy megállapítsuk, egy bekövetkezett eseményért kit és mekkora felelősség terhel, nem elegendő egy körülményt kiragadni, de ezt pont neked magyarázzam?? Kacsintás

Adós, fizess!

tyb -

2012.12.25. 13:46:01

Legjobb balesetmegelőzési módszer, az utak síkosságának fenntartása... Bár, jelen esetben az ábra nem ezt mutatja, azonban az országos statisztikák (főleg a súlyossági fokokat illetően) , mindig jobbak télvíz idején. Elsősorban a közútkezelők hanyagságának köszönhetően... Én is perelném a közútkezelőt, úgymint ha a boltod, vagy a lakásod előtt elcsúszik valaki és eltörik a keze, téged fognak perelni a vagyoni, nem vagyoni kárért, rosszabb esetben akár életjáradékért is. Sózni, táblázni kell a közutakat, ha kell, éjjel nappal. Vagy vállalni a következményeket! Biztosan van az a számú takarító, sózógép amennyivel megvalósítható a feladat, akár közel egy időben és karácsonykor is.

 

Tőlünk ki kérdezi meg, hogy miből fizessük be a kötelező adót, amikor az adott időszakban pl.: betegség miatt nem is dolgozunk. Pedig, az EVA és a KATA így van kitalálva. Ugye a teljesítményadó elmaradást is behajtják, függetlenül attól, hogy volt- e jövedelmem az aktuális időszakban?! Ha nem fizetsz, meg a görény végrehajtók 60 ezer tartozás miatt viszik a másfélmilliós verdádat. Amivel egyébként dolgoznál... Tehát, mindenkinek vannak problémái, nehézségei és az állami, önkormányzati szerveken kívül másnak nem is szokott sikerülni az ebből fakadó következményeket áttolni másokra..  Kicsit elkalandoztam és sorry a markáns "coming out"-ért, de ilyenkor elszakad a cérna... Felelős FIZESS! Ennyi... 

Keveredik...

Svoboda -

2012.12.25. 13:34:14

...kedves Gandalf a szezon a fazonnal! Nem ártana tisztában lenned a szolgáltatási díj és az adó közötti különbséggel! Egyébként ajánlom szíves figyelmedbe Magyarország jövő évi költségvetését tanulmányozásra....miből és mennyit fog az állam a közszolgáltatásokra az önkormányzatoknál hagyni és mennyit von el máshová....A  mundér becsületének védelméről már sokat beszéltünk, most sem erről van szó, hanem arról, hogy bármi történik Abonyban, azért az önkormányzat a felelős.....szerintetek....

Svoboda.

gandalf -

2012.12.25. 13:25:07

Nagyon véded a mundér becsületét, rég eljászottátok!!!!                                                                  

Abonyi útfelújítás ügyben nagy a csend!!!!                                                                                                  

Súlyadó előleg, iparűzési előleg, nem szoktak előre fizetni?? 

döntési pozíció

veroniq -

2012.12.25. 13:18:17

Az önkormányzat az alfája az egésznek, ők döntenek. Itt nem a hivatalról beszélek, hanem a testületről.... A Hivatalnak meg végre kell/ kellene hajtania a döntéseket, melyek határozatokban öltenek testet. Valami nagyon nem jól működik sajnos! Ez tény..... Legalábbis sok esetben. Ezért az önkormányzat a felelős, mert ők döntenek, nélkülük nincs tovább. {#emotions_dlg.boss}

Sajnos...

Svoboda -

2012.12.25. 13:14:53

...félremagyarázod Veronika! Nem arról van szó, hogy senki nem felelős, hanem arról, hogy kellő alaposság nélkül mindenért az önkormányzatot hibáztatjuk.... nagy különbség ám....

Keretszerződés...

Svoboda -

2012.12.25. 13:09:56

....nemrégen módosult, ha jól tudom, igaz nem ezt a közszolgáltatást érintő részében. DE: ha valaki neked szolgáltatást nyújt, akkor előre szoktál fizetni? Mondjuk a fodrásznál, a taxisnak, stb....szerintem nem. A szolgáltatás elvégzése után benyújtott számlát szoktuk kifizetni, ugye? Na akkor innen kezdve sántít a dolog, nem kicsit....persze,hogy nem fizetnek, ha nem végzik el a szolgáltatást....vagy az el nem végzettet is ki kellene fizetni????

megint senki?

veroniq -

2012.12.25. 12:55:16

Tudod, engem az bosszant a legjobban, hogy soha nem lesznek meg a  felelősök. Mondjuk örülünk neki, hogy nem esett emberéletben kár....... vagy épségben. Ha fog, akkor biztos lesz felelős. Csak nagyon nem kéne megvárni!

izgalmas

veroniq -

2012.12.25. 12:52:33

2009-ben ilyan volt, gondolom, most is hasonló! 1 milliót kap az ABOKOM a síkosságmentesítésre.... Gondolom mostanság is.

KERETSZERZŐDÉS
7. sz. mellékletét képező
Megbízási Szerződés módosítására
mely létrejött egyrészről Abony Város Önkormányzat – képviseletében: Romhányiné dr. Balogh
Edit polgármester – (Abony, Kossuth tér 1.), mint Önkormányzat (továbbiakban: Önkormányzat)
másrészről az ABOKOM Nonprofit Kft. – képviseletében: Kollár Péter ügyvezető – (Abony,
Kossuth tér 1.), mint Szolgáltató (továbbiakban: Szolgáltató)
együtt felek között, alulírott helyen és időben az alábbi feltételek mellett:
Abony Város Önkormányzat és ABOKOM Nonprofit Kft. között 2008. március 12. napján kelt, a
téli hómunkák és síkosság elleni védekezés elvégzésére irányuló Keretszerződés 7. sz.
mellékletét képező Megbízási Szerződést Felek az alábbiak szerint módosítják:
1. 1.) pont 1.3. pontját a felek törlik.
2. A Megbízási Szerződés 4.) pontja az alábbiakra módosul:
4.1 „Szolgáltató az 1.) pontban megjelölt munkát 2009. évre az alábbi díjakon végzi el:
MTZ 5200,-Ft/üzemóra + Áfa
Tolólapos IFA 270,-Ft/km + Áfa
Homlokrakodógép 7470,-Ft/üzemóra + Áfa”
4.2 „A Szolgáltató az Önkormányzat 2009. évben a költségvetési rendelet működési céltartalék
megnevezésű sorában zárolt összeg erejéig végzi az 1.) pontban meghatározott munkákat.”
4.3 A Szolgáltató 2009. évet követően az Önkormányzat mindenkori költségvetésében
meghatározott összeg erejéig végzi az 1.) pontban meghatározott munkákat.”
3. A Megbízási Szerződés 5.) pontja az alábbiakra módosul:
„A Szolgáltató a hetente leigazolt felmérési napló alapján a tárgyhót követő hónap 15. napjáig
számlát bocsát ki az Önkormányzat részére, melyet az számla ellenében megfizet.
4. A Megbízási Szerződés függeléke törlésre kerül:
5. A Szerződés egyéb rendelkezéseit jelen szerződésmódosítás nem érinti.
6. A Szerződő Felek a jelen szerződés kölcsönös elolvasás után, jognyilatkozat tételére jogosult
képviselőjük útján, mint akaratukkal mindenben megegyezőt 6 egyező példányban
jóváhagyólag aláírják, melyből mindkét felet 3-3 példány illeti meg.
7. Jelen szerződést Abony Város Önkormányzat Képviselő-testülete 72/2009. (III.26.) számú
határozatával hagyta jóvá.

forrás: http://www.abony.hu/files/ledok/hatarozatok_09/72.pdf

 

Ha...

Svoboda -

2012.12.25. 12:52:09

...fizet az önkormányzat, akkor az kvázi peren kívüli egyezségnek lehet nevezni....de könnyen lehet, hogy előveszik a közszolgáltatásra kötött szerződést és elküldik az ügyfelet mondjuk az Abokom-hoz....nem tudhatom...ezért kértem, hogy amennyiben rendelkezel a szerződéssel, tedd közkinccsé! Abból mindenki megtudhatja, hogy hova kell esetleg fordulnia...mondjuk egyszerűbb azt sugallni, hogy mindenért az önkormányzat a felelős....mert sok esetben ez akár így is lehet, de ez nem jelenti azt, hogy mindenért! Szóval nem egyszerű ez az eset, nem hinném, hogy annyi adat birtokában minden kétséget kizáróan és egyértelműen kimondható bárki felelőssége is....

nincs bíróság....

veroniq -

2012.12.25. 12:45:42

Csak egyszerűen a biztosítós papírral bemegy az önkormányzathoz az illető...... Lehet, hogy szerencsésebb lesz a kárt megtéríteni. Több abonyi lakos is kapott a kátyús utak miatt kártérítést az abonyi önkormányzattól... Hasonlóa  szituáció ebben az esetben is. Tudom, hogy miylen riasztás van:) 

Bizonyítás...

Svoboda -

2012.12.25. 12:27:12

....tekintetében, majd a bíróság dönt, szabad bizonyítékértékelés van. Nem hiszem, hogy nekem kellene elmondanom, hogy mit és hogyan bizonyítson a fél. Egyébként narancssárga riasztás volt az ónos eső miatt, ez dőlt az írott és íratlan sajtóból. Kérték,csak az induljon útnak, akinek nagyon fontos....érdekes, hogy miért nem a közútkezelőknek írták elő, hogy sózni kell....talán azért, mert normálisék tisztában vannak azzal, hogy képtelenség ennyi idő alatt valamennyi utat úgy megtisztítani, hogy a száraz aszfaltra jogosítvánnyal bírók is tudjanak közlekedni. :-)

Kedves Veronika! Nagyon határozottan és konkrétan állítod, hogy az önkormányzat nem adott pénzt a síkosság-mentesítésre és ezért nem az Abokom a felelős. Nos: ezek szerint ismert előtted a közszolgáltatásra kötött szerződés tartalma. Megtennéd, hogy közzéteszed? Mondjuk nem neked kellene, hanem alapból ennek a szerződésnek - mivel közpénzről és közszolgáltatásról szól - nyilvánosnak kellene lennie, de ha már elmulasztották az illetékesek, pótolhatnád. És talán kiderülne, hogy hogyan,mikor, milyen eszközökkel,mennyi idő alatt kell a mentesítést elvégezni. És talán az illetékesek megszólalnak, hogy mikor, milyen eszközökkel ( pénz, paripa,fegyver ) biztosították a közszolgáltatást. Vagy nem biztosították...

És még egyszer: nem feljelentenie kellene  károsultnak, hanem keresetet benyújtania...

És még egyszer leszögezem: nem akarok senkivel vitatkozni, de tényként kijelenteni dolgokat csak megalapozott bizonyítékok birtokában lenne szabad....

hagyjuk Hófehérkét.....

veroniq -

2012.12.25. 12:06:38

{#emotions_dlg.Confused} nem sóznak SEHOL Abonyban.... vagyis ezek után lehet, hogy igen. De már felesleges, mert jött a melegedés és nem csúszik....... Még egyszer: Ha feljelentést tesz a károsult, nyerni is fog. Fizethet az önkormányzat, mely nem gondoskodott a síkosságmentesítésről. NEM az ABOKOM! Ha nem rendelik meg a munkát és nem adnak pénzt rá, nem sóz. Igaza van..... 

Na, akkor ezt megbeszéltük...

Süllő -

2012.12.25. 11:39:27

Az a szemétláda út, ami nem képes leolvasztania magát, az a hibás...{#emotions_dlg.facewithglasses}

 

Hogyan kell bizonyítanom?

FIGURA7878 -

2012.12.25. 11:38:20

Nem elég bizonyíték az ha a mentősök kaparnak fel azútról?Vagy még rendőrt is kell hívnom,hogy jegyzőkönyvet vegyenek fel?

Mondjuk ha az velem munkába vagy onnan hauafelé jövet történne én tuti megtenném mivel útibalesetnek minősül,sőtt kérnék szondáztatást is hogy minden ok ki legyen zárva a balesetemmel kapcsolatosan.

De ezekszerint ezt kell tennie mindenkinek?

Vagy hogy bizonyítsam másképp az önkörmányzat felelősségét?

Kedves Figura!

Svoboda -

2012.12.25. 11:26:26

Valóban célszerű lenne olyan berendezést beszerezni, amely a város összes útját egyidőben egyszerre sózza....egyébként szerintem válaszoltam  a kérdésedre, ha véleményed szerint az önkormányzat elmulasztja a közfeladat ellátásából eredő kötelezettségét, akkor fordulhatsz a beidézett szervhez. Ha károd származik ebből, akkor polgári peres eljárásban kérheted a krtérítést! De ez az a fajta eljárás, ahol neked kell bizonyítanod! És mondjuk, ha a képen szereplő járművön nem téli gumi van, akkor kétségessé válik a kártérítés jogossága egyből, ha a tulajdonos esetleg perelne....mert nem tett meg tőle telhetőt....ugyanis a kötelezettség em csak az egyik felet terheli....egyébként a Kresz "gumiparagrafusát" helyesen beidézte Steve...tudod, jármű,útviszony,sebesség.....de ennyi erővel az Eon is lehetne hibás, mert miért pont ott volt az a fránya oszlop....Talán inkább azon kellene agyalni, hogy milyen közszolgáltatások elvégzésére is szerződött az ABOKOM az önkormányzattal. Ha nem tudod mi szerepel benne, honnan tudod, hogy ki és mit nem tart be? Szóval szerintem ez megint csak hangulatkeltés....sajnálom a szerencsétlenül járt autóst, nem azért írogattam, mert úgy gondolom megérdemli....még mielőtt bárki kiforgatná a szavaim...

Abony külön világ

veroniq -

2012.12.25. 11:11:30

Nem, nem az ABOKOM hibája egyébként. Igaz, az ő dolguk lenne a síkosságmentesítés. Viszont, ha az önkormányzat NEM rendeli meg a munkát és nem ad hozzá pénzt, akkor nem fogják elvégezni a feladatot.... Addig marad a sok bosszúság. Abony egy külön világ....

8 p 16-tól

veroniq -

2012.12.25. 10:53:30

Populizmussal

Steve968 -

2012.12.25. 10:45:59

nehéz vitatkozni ... {#emotions_dlg.big}

 

 

Csaó-csaó: {#emotions_dlg.steve968}

Majd.

FIGURA7878 -

2012.12.25. 10:43:43

ha hó lesz veszek a bringámra hóláncot vagy körmöskereket ugyan így felszerelem a bakancsomat is.Valamint ónos esö esetén szólok a főnökömnek hogy nem megyek dolgozni mert az út nem járható ha nekem nem hisznek hívják fel az önkormányzatot,sőtt a Tvben is bemondták hogy csak az induljon útnak akinek nagyon muszáj.Szerintem ez lesz a legjobb megoldás.{#emotions_dlg.facewithglasses}

Önkormányzatra

Steve968 -

2012.12.25. 10:31:53

is vonatkozik. De bizonyítanod kell állításod.

 

De a kresz alapszabálya; a mindenkori útviszonyoknak megfelelően kell közlekedned.

 

Csaó-csaó: {#emotions_dlg.steve968}

Steve.

FIGURA7878 -

2012.12.25. 10:28:11

Az utak síkosításmentesítése ha jól tudom a közúkezellé és az önkormányzaté a járda meg a lakosságé.Ha valaki az én előttem lávő járdán töri a bokáját nekem kell kártalanítani ha beperel abből adódóan gondolom ugyan ez vonatkozik az önkormányzatra is.

Ha nem akkor miért nem?Mert szerintem így volna fer.

Egy másik cikkben már volt erről szó.

FIGURA7878 -

2012.12.25. 10:23:36

A csőtöréses cikkben ahol el akarták vinni a diófa ágakat.

Pont ugyan ezt fejtettem ki hogy mi van ha az önkormányzat hibájából ér kár vagy baleset de akkor se Steve se Svoboda erre nem adott választ.De az önkörmányzatot védték rendesen,különböző rendeletekkel.{#emotions_dlg.facewithglasses}

?

Steve968 -

2012.12.25. 10:20:25

A híradásokban külön felhívták a figyelmet az ónos szitálásra, s arra, hogy csak akkor induljon neki autóval, ha feltétlenül muszály. Alapesetben is mindenki saját felőségére indul útnak.

 

Sózás. - Ónos szitálás, felmelegedés, ma (25.) reggeli fagy, majd felmelegedés ... - mikor és miért kellene is sózni ??? Holnap ugyan ez. 

 

 

Csaó-csaó: {#emotions_dlg.steve968}


Szavazás
Ön kit támogatna polgármester-jelöltként?
   
 Pető Zsolt 
 Dr. Egedy Zsolt 
 Valaki más 
   
Eredmény
Programok

Miért kulcsfontosságú, hogy rendszeresen ápoljuk cipőinket?

Nincs kiábrándítóbb, mint egy koszos, igénytelen, ápolatlan cipő, akkor is, ...

Milyen hatással van az új NAV törvény az ERP rendszerekre?

Magyarországon időről időre módosulnak az adótörvények, ezzel aligha mondtunk újat. ...

Milyen tápot válassz a kölyökkutyádnak?

  Egy kiskutya rengeteg örömet tud hozni egy család ...

Hogyan lehet hatásos marketingszöveget írni?

Míg bő húsz évvel ezelőtt elég volt a termék néhány előnyét, esetleg az árát kiemelni egy-egy szórólapon, ma már merőben más a helyzet. Egyrészt több helyre kell szöveges tartalmat gyártanod, másrészt a nagy zaj miatt különösen frappánsan kell megfogalmazni a mondandódat, ha azt szeretnéd, hogy az olvasóból konverzió legyen.

Így telepítsük a csepegtető szalagot!

  A csepegtető öntözésnek köszönhetően nagyon sokat spórolhatunk a ...

Egy modern mennyezeti LED lámpa a te otthonodból is hiányzik

A modern mennyezeti LED lámpa napjainkban már a legtöbb otthonban fellelhető. Sokan gondolták úgy, hogy a régi, energiapazarló fényforrásokat lecserélik korszerűbbre, és megreformálják a világításrendszerüket. És te? Közéjük tartozol?

Korszerű implantációs eljárás csontpótlás nélkül

A csontpótlásos kezelés egy komplex, költséges folyamat, érthető, hogy sokan miért nem szeretnének belevágni. Szerencsére a modern fogászati fejlesztések lehetővé tették, hogy számukra is adott legyen egy optimális megoldás, egy speciális implantátumos technika.

Vizelettartási gondok megoldására ajánlott a lézerkezelés

 

A nőket érintő egyik nagyon érzékeny témakörről van szó, amelyet más területekhez hasonlóan a hölgyek szeretnek magukba fojtani. Nem beszélnek róla, pedig ha beszélnének, rájönnének, hogy rengeteg sorstársuk van, aki hasonló panaszokkal küzd, és egyáltalán nem kor függvénye az, hogy valakinek van vagy nincs vizelettartási problémája.

 

 


Apróhirdetések
Dr. Kostyán Andor rendelőintézet elérhetőségeihez és rendelési idejéhez kattints IDE

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

Bejelentkezés
Felhasználó név:
Jelszó:
Regisztrálás
Üzenőfal
Abonyi rendőrjárőr 24 órás elérhetősége:
(30)277-3185
.

Üzenet íráshoz jelentkezz be! Előzmények

Belépett felhasználók
Menetrendek
Programkereső





Facebook
© 2010 MiAbonyunk Safe Kft., 2740., Abony, Antos János út 20. - 30/9-670-313
|
IMPRESSZUM
|
Szerzői jogok