Web Toolbar by Wibiya Mi Abonyunk - Tüntetnek a diákok
Hírcsatornák:        
Regisztrált tagjaink: 1435, belépett felhasználók: 0.


veroniq - 2012.02.15. 19:06

Rendőrök állták útját a diáktömegnek a Corvinus Egyetemnél- Mintegy ezer fős tömeg tüntetett a felsőoktatási törvény ellen a Budapesti Corvinus Egyetem előtt. A hallgatók valódi konzultációt és a törvény visszavonását követelték - addig, hangsúlyozták, amíg nem lesz meg a legitimitása azoktól, akiket az valóban érint. Az előzetes hírek ellenére azonban nem "szállták meg" a közgáz épületét - azt ugyanis a rendezők szerint a rendőrök előbb elfoglalták.

Kezdetben mintegy kétszáz fős tömeg gyűlt össze az ELTE Lágymányosi Campus mellett – innen indultak a Fővám tér felé, ahova délután négy óra után érkezett meg a közben mintegy ezer fősre duzzadó tömeg. Az atv.hu helyszíni tudósítója szerint túlnyomó részt egyetemisták jelentek meg, de látni olyanokat is – vélhetően gimnazisták – akik a ballagási szalagjukban jelentek meg. Egyikőjük elmondta portálunknak: a röghözkötés, valamint a tandíj megemelése ellen tüntetnek.

A tömegben számos transzparenst látni: „Mi vagyunk az igazi demokraták”; „Szabad Egyetemet”; „Savanyú a narancs”; „Ne vegyétek el a jövőnket”; „Nemzeti együtt(nem)működés”. A tömeg indulását megelőzően egy performanszra is sor került, "kvázi” Orbán Viktor, valamint Hoffmann Rózsa hasonmással - a hallgatók kifütyülték mindkettőt.

Tudósítónk szerint a tömeg síppal fejezi ki tiltakozását - egyébiránt pedig teljesen jámbor, békés demonstrációról van szó. A hallgatók keskeny, de hosszú sorához menet közben folyamatosan újabbak csatlakoztak. Az atv.hu tudósítója szerint a békés menetet szintén békés, ámbátor jelentékeny számú rendőri erő "biztosította" - akik jobbára a buszokban várakoztak.

A tömeghez csatlakozott több LMP-s képviselő: Vágó Gábor és Dorosz Dávid.

Kép és részletek: ATV 

Citrom-díj:
Oktatás   
 1 Hozzászólás   

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

Ajánlott cikkek:

Elkerül az ABOKOM-tól a víz és csatorna

Lenyúlja az utasokat a Volán?

Mindenért büntetés?

És akkor eljött a káosz napja

Majdnem átverték a pacienst

Balkáni az E.ON abonyi ügyfélszolgálata

Bajnokok egy fillér nélkül

Ön szerint normális dolog, hogy a buszok a Városkapun keresztül közlekednek?

Nagykőrösön már nyilvános a szégyenlista

Árva kulcscsomócska keresi szeretteit

 

Kommentek

Hozzászóláshoz jelentkezz be!
Végre

Mund -

2012.02.16. 12:23:19

Végre megmozdult a fiatalság.Mindig azt mondom a diákjaimnak,miért nem akarjátok megváltani a világot?Ne hagyjátok magatokat pár forintért lefizetni.Hosszú távon nem kifizetődő.

Programok

Hősök napja

2012. május 25. 16 óra a Városháza előtti parkban, kiállítás a könyvtárban!

Gyermeknap Kőröstetétlenen

2012. május 26. szombat - Ingyenes gyermeknap, Belépés csak karszalaggal!

Hazai pályán a bajnok csajok!

ABONETT KC- JÁSZBERÉNY, ABONY VÁROSI SPORTCSARNOK MÁJUS 19. SZOMBAT IFI 16.00, FELNŐTT 18.00

Grundbirkózó Pünkösd kupa!

Városi Diák Grundbirkózó Verseny- május 17. csütörtök 14.00-tól, Városi Sportcsarnok

Nyárindító buli az Iparban

Nyárindító Ipar buli: Május 19.


Apróhirdetések

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

Dr. Kostyán Andor rendelőintézet elérhetőségeihez és rendelési idejéhez kattints IDE
Civil Oázis
kattints IDE
Városi Sportcsarnok programajánlata kattints IDE

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

Bejelentkezés
Felhasználó név:
Jelszó:
Regisztrálás
Üzenőfal
Abonyi rendőrjárőr 24 órás elérhetősége:
(30)277-3185
.

Üzenet íráshoz jelentkezz be! Előzmények

Belépett felhasználók
Menetrendek

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

Szavazás
Ön szerint normális dolog, hogy a buszok a Városkapun keresztül közlekednek?
   
 IGEN 
 Hát, nem is tudom, lehet.... 
 NEM.....  
 Ki volt az az őrült aki ezt kitalálta? 
   
Eredmény
Programkereső





Facebook
© 2010 MiAbonyunk Safe Kft., 2740., Abony, Antos János út 20. - 30/9-670-313
|
IMPRESSZUM
|
Szerzői jogok