Mi Abonyunk - Rémsztori
Hírcsatornák:        
Regisztrált tagjaink: 7076, belépett felhasználók: 0.

veroniq - 2011.01.28. 18:40:59

Ha jönnek a végrehajtók

 

Kedves hölgyolvasónk mesélte el a következő történetet, akinek az autóját elvitték a bank végrehajtói, mert már nem tudta tovább fizetni a részleteket. Alapvetően nem ezzel van a baja, hanem a móddal, az eljárással és azzal, hogy a gépkocsiját jóval magasabb áron látta meg pár nap múlva a bank telephelyén eladásra kínálva, mint amennyit a bank szerint az ér. Ez bűncselekmény, gondolta, ezért feljelentést is tett az ügyben. Panasza valószínűleg jogos. Most következzék tehát az igaz történet, tanulságokkal és intelmekkel:

 

„ Senki se adja át a vagyontárgyát mindaddig, amíg a bank a szerződést írásban fel nem mondta! Három felszólítást kell kapnod írásban, ha késében vagy. Mindez az én esetemben nem történt meg, de a végrehajtók elvitték az autómat. Nagyon érdekes volt, mert először azt mondta a végrehajtó, hogy adjak 170 ezret. Utána azt mondták, hogy jó, akkor 90 ezret. Nem adtam, majd egy hónap múlva jöttek megint. Azt mondták adjak 100 ezer forintot vagy a kocsikulcsot. Nem adtam egyiket sem. December 7-én a főnökük felhívott és mondta, hogy jönnek a kocsiért délben. Este fél hétkor meg is érkeztek. Sajnos beengedtem őket. Azt mondják még 1,7 milliós a tőketartozásom, de ezt nem hiszem el. Van három papírom, három különböző összegről. Árulják az autómat az egyik kereskedésben! Az eurotax ára ennek jelenleg 1.093.000 forint, ennek ellenére 1,4 millióért van kitéve a bank telephelyén.

 

Olyan szinten megaláztak így Karácsony előtt, hogy azt sem tudtam, mit csináljak. Lekezelőek és gunyorosak voltak. Nagyon kiakadtam, sírtam, pedig erős vagyok. Szerintem van olyan, akit ez még nálam jobban is megviselne. Ez szó szerint eltiprás és megalázás volt. Trailerrel jöttek a teljesen jó állapotban lévő üzemkész autómért! Fizettem utána mindent, az összes adót is, amit kellett, meg a biztosítást. El akarták vinni trailerrel a kocsit, de nem engedtem, mert akkor még 40 ezer forintot kifizettettek volna velem ezért. 15 ezer forintot kellett az átíratásért kifizetnem, leíratták a nevemről, de erről nem értesítettek. Ezt mind rendesen le kellett volna levelezniük, úgy, hogy nyoma maradjon. De csak sima levelek jöttek néha, az utolsó volt csak ajánlottan elküldve. Ez egy 4,5 éves autó. Nagyon sok tartozást tesznek rá, szerintük a tőketartozás még mindig 1,7 millió forint. Ráadásul nem értem, hogy miért kellett még 112 ezer forint szerződésmódosítási díjat is rám terhelniük. Én magam sem értem ezt az egész kesze- kusza történetet. Egy biztos, nem fogom ezt annyiban hagyni. Beszéltem szakemberekkel, akik szerint igazam van. Ez így nem szabályos. „

 

LŐVE

Citrom-díj:
 15 Hozzászólás   
Ajánlott cikkek:

Ez egy dzsungel! Elhanyagolt ingatlan Abonyban!

Keressük, hogy ki volt az, aki a saját szemetét más elé tette le

Idős olvasóink és a Posta.....

Valós probléma Abonyban: Küzdenek védőnőink a tetvek ellen

Elvágták a lakókat Abonytól! Ez tűrhetetlen! Csorbulnak az útépítés miatt alkotmányos jogaik?

Botrányos állapotok a társasházban, a Rossmann felett

Abonyban maradnak a szigorú szabályok

Sírgyalázó módon lopják a temetőben a virágokat!

Tovább vergődhetünk az útépítés miatt: Fél évet csúszik a 4-es Abony- Cegléd szakaszának megépítése

Mínuszok jönnek a jövő héten

 

Kommentek

Hozzászóláshoz jelentkezz be!
trucki!

gab79 -

2011.01.31. 08:52:17

Munkám volt,csak a delta húzta az időt a vas átadásával. ezért pereskedek!

Olvasva itten...

Truckman -

2011.01.29. 16:56:35

...a sok kommentelőt (hitelest), nos hát, nemnagyon tudok velük egyetérteni! A bank a tulaj! Annyiért adja amennyiért jónak látja!

De mondok én jobbat! Van olyan ismi, kinek háza ment el! Volt 120as LED tv-je, stb. Elösször a bútorzatot vitték el, és árverezték el! Az ugyancsak részletre vett 350 ezres tévéért, csak 150 ezer volt a legnagyobb licit! ELKELT!

 

Gab79? Neked  mint "kollégának", meg annyi eszed lehetne, hogy nem vast veszek előbb, hanem keresek előtte 3 megbízót leszerződve minimum! Ki fizet is! Nem csak kér!

1 valamit meg kellene tanulnotok! Ahogy a közlekedésben, az előzési manőver végrehajtása sem, úgy a Bankoktól a HITEL felvétele sem kötelező! Az előzést is bevállalod, és ha 5-ből, csak 1-et nézel be, már nem fejezed be! A hitel detto ez!

 

De nyugi! Hamar itt lesz Április, és akkor lesz nagy sírás-rívás-recsegés-ropogás! (kilakoltatási monatórium vége) ...és majd társolunk valahova max.! Akkorra már az afrikai, és törökországi forradalomba, vagy tudomisén hova!

 

válasz(

polis -

2011.01.29. 16:28:50

Viszont amit irtam,az is igaz volt,ezek a történetek,amikor ezt is,meg azt  is kellett kötni,még  2005-2006-ban volt,és bizony a folyószámlát már 2001-től úgy nyitották,hogy kötni kellett hozzá egy 900,1900 Ft-os évi egyszeri levonással járó életbiztositást! Lehetséges,hogy a sok kudarcba fulladt hitel miatt már nem áll fenn ez a helyzet! ,és nagyobb gondot fordit a Bank is a hiteltfelvevő fizetésképességére,..de szerintem azért ,ha banki hitelről van szó ,mégis elsősorban a Bank felelőssége,és nem a mienk!!

Cáfolom, polis

Nagyfehér -

2011.01.29. 16:08:54

Folyószámlám van, nem kellett hozzá biztosítás.

Jelzálogom is van sajnos és nem kellett hozzá lakástakarék pénztár + életbiztosítás.

Nem másnak kell vizsgálni, miből fogod fizetni, elsősorban a te felelősséged.

Nyilván vannak olyan élethelyzetek amikor a hitelfelvevő ön hibáján kívül válik fizetésképtelenné.  

válasz

polis -

2011.01.29. 15:57:45

Nem tartottak pisztolyt....???? Ha csak folyószámlát nyitott az ember,már kötni kellett egy biztositást,!.Ha jelzáloghitelt akart felvenni, kötni kellett hozzá lakástakarékpénztárt + életbiztositást,mert addig nem kapta meg a jelzáloghitelt!!! Ám azt ,hogy hogyan,miböl fogja az ember fizetgetni,senki sem vizsgálta,! és pont az ilyen hitelek dőltek be,-tehát én nem mondanám,hogy kimondottan és egyértelmüen csak a hitelfelvevő hibája!!!

Nem kényszer

Nagyfehér -

2011.01.29. 15:37:31

Nem tartottak pisztolyt egyikünk fejéhez sem a bankok, hogy vegyük fel a hitelt.

A játékszabályokat be kell tartani (fizetni a törlesztést), akkor nincs ilyen probléma.

:(

polis -

2011.01.29. 10:27:38

KirályMég olyan szerződéseket is találtak,ahol a hiteltfelvevő volt a lizinges gépkocsi eladója a Bank felé!!! Tényleg érdekes!! De szerintem,azért ,a mi kötelességünk volna az ilyen és hasonló eseteket azonnal jelenteni,mert még EMBEREK vagyunk!!

Piaci érték

Steve968 -

2011.01.29. 10:14:23

az az érték amennyit a vevő hajlandó fizetni érte. Tömörítve. Nem védvén a finanszírozókat.

 

A liberalizmus kicsivel többet jelent, lassan ez már szitok szó. A törvényekkel vagy a törvények által hagyott kiskapukkal való visszaélésnek semmi köze a liberalizmushoz. Ezt ugyan úgy megteszik a diktarúrákban, a monarchiákban, a demokráciákban, stb. A mindenkori kormány felelőssége, milyen törvényeket hoznak, illetve, mivel hogyan élnek vissza.

 

Csaó-csaó: Steve968

Ez jellemző

Steve968 -

2011.01.29. 10:00:03

magatartás a finanszírozók részéről, a korábbi szerződésekben ez szerepel, csak hát az ügyfelek ezt nem nagyon olvasták el. Később lettek ezek szabályozva. Túl későn. Csaó-csaó: Steve968

Én

FIGURA7878 -

2011.01.29. 09:50:05

viszont úgy jártam,hogy előbb kifizettem a hitelem és ezért szerződés módosítási és számlazárási díjat kell fizetnem.Tehát ezek szerint akkor is büntetnek,ha nem fizetek de akkor is ha a szerződésben szereplő határidőnél hamarabb kifizetem a hitelem.

Ez Magyarország!Én így szeretlek szép hazám.Bleeee

én

gab79 -

2011.01.29. 09:23:32

úgy jártam,teherautóval,hogy visszaadtam a banknak,mert becsődöltem. Egy évig ültek rajta egy isten hátamögötti helyen, majd közölték,hogy eladták 2.5m forintért,én pedig 10 napon belül rebdezzem a 6.5m tartozásomat. Az autó piaci értéke 7.5m forint volt akkor. Ezt is lehet bűncselekménynek hívni...........

Liberális ország

tomsojer -

2011.01.29. 08:12:16

vagyunk nemde? Mindent szabad ami nem tilos. Kivéve az igahúzó barmoknak!

:(

polis -

2011.01.28. 20:34:45

Teljesen így volt nálam is,ahogy elmesélte a levélíró! Érdekes, a banki kocsikkal 4,5 -5 év körül történik valami,lehetséges a Törzskönyv kiadása miatt! Tudniillik nálam a Bank leírta az árverés után fél évvel,hogy a Törzskönyvet nem adja ki,amíg nincs kifizetve az un.tartozás,...majd egy hónappal késöbb mégis leírta,hogy az új vevőnek azt ki kell adnia.Ráadásul azóta már három jogász állitotta,hogy devizahiteles autót nem lehetett volna elárverezni,ha nem banki tartozás nemfizetéséről van szó. Szóval nálam már beindult az agy,-merthogy amíg az árverés úgymond zajlott,-nem volt,,-és nekem már sikerült átadnom az ügyet a Rendőri Szerveknek! Teljes szívemből kivánom,hogy a fenti hölgynek is sikerüljön!!Mosoly

Nem semmi...

északi mágus -

2011.01.28. 19:52:16

Hitelt felvenni nem ajánlott.

Demokráciánk úgy van kialakítva, hogy a bank kis "túlzással" mindent megtehet, ha tartozol neki. 

Sokszor átszámolják-módosítják a szerződést, egyre többet fizethetsz.

Ha elkésel a részlettel, onnantól már szinte kényük kedvük szerint kalkulálgatják bűntetőkamatokkal, hogy szerintük menyivel tartozol.

A végrehajtókkal összefonódva nem egy embert semmiztek már ki vagyonukból, mert azok is megérik a pénzüket, horribilis összegeket számítanak fel minden kiszállásra, ezért könnyen lehet, hogy a történeted még nem ért véget, főleg, hogy észrevették pumpolható vagy. Olvastam már a neten olyat is, hogy az autón felül még a házat is vinni akarták, mondván a végrehajtási díj, meg a tartozás értékét nem fedezi az autó ára. Úgyhogy ha van a neveden bármilyen ingatlan, jobb ha kikéred egy ügyvéd tanácsát, nehogy azt is árverezzék a fejed fölül.

Szzzzzaaaaaaar 1....

Truckman -

2011.01.28. 18:44:32

....dolog, a HITEL! Király


Szavazás
Önnek milyen tapasztalatai vannak az abonyi orvosi ügyelet működésével kapcsolatban?
   
 Nagyon jó 
 Is- is 
 Nagyon rossz 
 Nincsenek tapasztalataim 
   
Eredmény

Apróhirdetések
Dr. Kostyán Andor rendelőintézet elérhetőségeihez és rendelési idejéhez kattints IDE

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

Bejelentkezés
Felhasználó név:
Jelszó:
Regisztrálás
Üzenőfal
Abonyi rendőrjárőr 24 órás elérhetősége:
(30)277-3185
.

Üzenet íráshoz jelentkezz be! Előzmények

Belépett felhasználók
Menetrendek
Programkereső





Facebook
© 2010 MiAbonyunk Safe Kft., 2740., Abony, Antos János út 20. - 30/9-670-313
|
IMPRESSZUM
|
Szerzői jogok