Mi Abonyunk - Sok balesetet okoznak a magukat magabiztosnak érző, ám mégis rutintalan sofőrök!
Hírcsatornák:        
Regisztrált tagjaink: 7055, belépett felhasználók: 0.

veroniq - 2012.11.12. 10:41

Vigyázzanak magukra ma is az utakon!- Javasolja Janik András, a Janik Autósiskola vezetője, aki lapunknak elmondta, hogy sokszor okoz gondot az, hogy hirtelen mozdulatot tesz az előttünk lévő gépjárművezető, amiből gyorsan megvan a baleset is. „ Sajnos nem csak az a felelős egy ilyen esemény bekövetkezésekor, aki beleszáll a másikba hátulról, hanem az is, aki hirtelen mozdulatot tett. Az irányjelzővel sem szabad spórolni, mert így a környezetem rá tud készülni, hogy merre szeretnék menni. Sajnos jellemző, hogy 10 ezer kilométer megtétele után megnő az önbizalom a gépjárművezetők körében.

Ilyenkor bizony még csak kis tapasztalattal rendelkezik a sofőr….. Viszont nagyon bátor lesz. Ennyi idő alatt nem lehet érdemben megtapasztalni a különféle helyzeteket. Sajnos a halálos vagy súlyos balesetek száma ezen gépjárművezetők körében ugrásszerűen megnő a statisztikák szerint.30 ezer kilométer levezetett távolság az, amikor már elmondhatja valaki magáról, hogy megfelelő rutint szerzett. Ilyenkor képes már előre gondolkodni, a különféle helyzetekben könnyedén rutinból feltalálni magát és tudja, hogy mi a fontos és kevésbé fontos.

A gépjárművezetés rendkívül összetett folyamat. Nézni és látni, a kettő között hatalmas különbség van! Vigyázzanak magukra és egymásra, közlekedjenek óvatosan, ne csak nézzenek, hanem lássanak az utakon, különösen az őszi időjárási körülmények közepette! „- Javasolja Janik András oktató, a Janik Autósiskola vezetője

LŐVE
 

Közbiztonság:
Hirdetés   
 0 Hozzászólás   
Ajánlott cikkek:

Szolnok: Az autó eleje nélkül, részegen indult útnak gyerekeivel az apa

Megbukott az unokázós csaló bűnbanda, többen még külföldön bujkálnak

Késelés volt Ceglédbercelen

Elgázoltak egy nőt Szolnokon, szemtanúkat keres a rendőrség

Eltűnt egy 13 éves kislány, a rendőrség segítséget kér

Gyermekprostitúció, rablás a 44-es út mellett

Kézzel készített ajándékot kaptak rendőreink

Fiatal nő vesztette életét balesetben Szolnoknál

3 évet kapott a száguldozó, aki halálra gázolt Cegléden egy lányt

Halottlátónak, jósnőnek adta ki magát a csaló nő

 

Kommentek

Hozzászóláshoz jelentkezz be!

Szavazás
Ön szerint milyen az abonyi városi kommunikáció?
   
 Kiváló, tudunk mindenről, köszönjük 
 Egész jónak tartom..... 
 Nem jó, semmiről sem tudunk 
   
Eredmény

Apróhirdetések
Dr. Kostyán Andor rendelőintézet elérhetőségeihez és rendelési idejéhez kattints IDE

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

Bejelentkezés
Felhasználó név:
Jelszó:
Regisztrálás
Üzenőfal
Abonyi rendőrjárőr 24 órás elérhetősége:
(30)277-3185
.

Üzenet íráshoz jelentkezz be! Előzmények

Belépett felhasználók
Menetrendek
Programkereső





Facebook
© 2010 MiAbonyunk Safe Kft., 2740., Abony, Antos János út 20. - 30/9-670-313
|
IMPRESSZUM
|
Szerzői jogok