Mi Abonyunk - Téboly: Ellopták a bronzharangot is a központból!
Hírcsatornák:        
Regisztrált tagjaink: 8081, belépett felhasználók: 0.

veroniq - 2012.06.11. 21:36

Olvasónk értesítette szerkesztőségünket, hogy hűlt helye van a városközpontban a harangnak. A bronztárgy a Millenniumi Emlékkertből tűnt el, vélhetően a hét vége folyamán, amit most vettek észre. A helyszínen igazi kis válságstáb gyűlt össze. 2006-ban készíttette több százezer forintért a Múzeum Baráti köre. Ez a lélekharang funkciót töltötte be, amikor az emlékműveknél tisztelegtek a hősök emléke előtt. Ez volt az ötödik bronzból készült tárgy, amit elloptak. Először a Kossuth TSZ-ből lopták el a Piócás dűlőből Kossuth domborművét. Utána következett a Táborhegy dűlőben a lélekharang. Somogyi Imre szobra volt a harmadik, negyedik a szovjet hősi emlékmű koszorúszó tálcája volt. Az egyik közparkban az 1904-ben emelt Márton Ferenc szobrát még láthatja a nagyközönség. Ki tudja, vajon meddig? Vasmancit hamarosan kiviszik a Csónakázó tóhoz. A lakosság azt tippeli, hogy Ő sem sokáig marad ott meg, nyilván barbár módon szétdarabolva viszik el. A térfigyelő kamerák elvileg működnek Abonyban. A sokmilliós beruházás „ eredménye „ a folyamatos lopkodás a központban, egyre pofátlanabb módon. Jelenleg a közterület felügyelők, egy polgárőr, valamint a Múzeum Baráti Körének tagjai állnak a helyszínen, várják a rendőreinket hosszú percek óta. Lapunk úgy tudja, hogy jelenleg egy sem tartózkodik a városban…..
 

Közbiztonság:
Abony   
 14 Hozzászólás   
Ajánlott cikkek:

Kilencedik perét is elvesztette Antal- Láng Edina

Égett a szemét Cegléden

Vad csapódott az utastérbe a 44-es úton

Csaló nő: Vakcinafejlesztő kutatóorvosnak adta ki magát

Szörnyű tragédia történt ma a temetőben

Nyolcadik perét nyolc ember ellen veszítette el első fokon Antal- Láng Edina

Csúnya baleset történt Cegléden

Jogerős ítélet: Antal- Láng Edina bűnös rágalmazás vétségében

Baleset a Szelei úton: gyermekeket ütöttek el

Szabadidős rendőr fogta el az abonyi vasútállomáson a szatírt

 

Kommentek

Hozzászóláshoz jelentkezz be!
országos hír lett ez is

veroniq -

2012.06.13. 13:43:11

Sajnos Abony ezzel megint bekerült az országos híradásokba... Íme, az MTI híre minderről:

Ellopták az abonyi Millenniumi emlékpark bronz lélekharangját
Ellopták a Pest megyei Abonyban lévő Millenniumi emlékparkból a bronzból készült lélekharangot – erősítette meg az MTI információját a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője szerdán.Kovács Viktória elmondta, hogy még hétfőn érkezett a bejelentés, miszerint reggel nem találták a helyén a 36 kilogrammos lélekharangot.

A Ceglédi Rendőrkapitányság lopás miatt eljárást indított. A tolvajok felkutatásával egy időben a környék színesfém-kereskedéseit is végigjárják, hátha beadták a bronztárgyat értékesítésre - tette hozzá a szóvivő.

A harangot hat évvel ezelőtt készíttette a település múzeumának baráti köre azért, hogy a parkban tartandó ünnepségeken, megemlékezéseken annak megszólaltatásával is tisztelegjenek a hősök emléke előtt.

favágó

Truckman -

2012.06.12. 11:45:21

Lelkemből szóltál.
Mit csodálkoztok?

FIGURA7878 -

2012.06.12. 08:54:50

Köszönjétek meg a városvezetésnek hisz ők telepítették be a csapatot.
Azt mindenki tudta tudja hogy nem véletlenül vállt meg tőlük Szolnok.Csak itt annyit változott a helyzet,hogy helyiek is csatlakoztak hozzájuk.

sajnos...

veroniq -

2012.06.12. 08:44:59

Ha ezek szerint a kamerák nem látják a Millenniumi Emlékparkot, akkor nagy a baj.... Rosszul tervezték. Az egyik legnagyobb mozdítható érték ugyanis a központban pontosan ez a harangocska volt. Gratulálok a tervezőknek! LŐVE

Az éhinség és a megélhetés!!!

TATU -

2012.06.12. 06:55:21

Hatalmas nagy úr,mink is mindent megtennénk ha hasonló helyzet alakulna ki környezetünkben,nem a kezét vágnám le,beszüntetném a kormány rendkívűl pazarló és kifosztó tevékenységét és ha másként nem de legalább munkát bíztosítana az embereknek.Könnyebb elvenni mint adni,mind ez a helytelen kormány hibája.Demonsráció tedd meg de ne a kifosztottak ellen hanem az okozóikat figyelmeztesd milyen hatalmas kárt tesznek rosz törvényeikkel.

Abony - Demonstráció a szervezett bűnözés és a ros

majomka -

2012.06.12. 01:58:18

http://iwiw.hu/i/esemeny/rendezveny/Abony-Demonstracio-a-szervezett-bunozes-es-a-rossz-kozbiztonsag-ellen-162431

Sokmilliós....

Svoboda -

2012.06.11. 22:27:33

....kamera sem lát át falon.....sajnos....

Felháborító!

Anasztázia -

2012.06.11. 22:21:06

Semmi nincs biztonságban!!!!! Fél füllel hallottam, hogy vasárnap nagyszabású tüntetés lesz Abonyban? Ha valaki tud pontosabb információt kérem írja meg, mert ha lesz én ott akarok lenni! Vérlázító, felháborító!

CIGÁNYszemszögből

Truckman -

2012.06.11. 21:09:22

...ha viszont az elkövetőket veszem alapul....

 

Há nékik is meg kő éni valamibő no!

 

Úgylegyen! Adja az Istenük!

 

A Magyar sem lenne külömb a helyükben!

 

 

De még az az idő is eljön, sőt, már itt van!

 

 

"kéz levágás"

Truckman -

2012.06.11. 21:05:02

Hm...

 

Felírtam.

 

{#emotions_dlg.big}

 

 

Ééééén már nem lepődök meg azon, -SŐT SEMMIN- ami odahaz történik!

 

{#emotions_dlg.misdoubt}

 

 

 

Hol vagy HERRI?

 

 

HEEEEEERRRRRRÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍ!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

 

 

{#emotions_dlg.ah}

A mi szabályaink

Markó Ferenc -

2012.06.11. 20:47:26

Jól írod Jimm!

A szabályok alkotói!

A múlt heti döntés "Vasmanci ügyben" / Csónakázó tóhoz való áthelyezés /

Egyszerűen fel lesz kínálva a tolvajoknak ez a szobor is.

Nem lehet valakinek ezt a döntést megvétóznia?

Nem hiszem el....

Jimm -

2012.06.11. 20:40:16

Ezt én már tényleg nem hiszem el.

     Valamint úgy vélem, addig ez így fog menni sok- sok éven keresztül amíg nem jár érte "kéz levágás"-szerű büntetés. Addíg nincs visszatartó erő. Ezt  mi rontjuk el ( mi=a szabályok megalkotói és a lakosság aki még mindig nem fogott össze eléggé).

Á.

Emlékharang

Markó Ferenc -

2012.06.11. 18:55:34

Blaskó Sándor : Emlékharang

 

 

..

Lev -

2012.06.11. 17:11:21

ezek az abonyi zsenik igazán lenyúlhatnák már a parlament üzemeltetőit is.


Szavazás
Ön kit támogatna polgármester-jelöltként?
   
 Pető Zsolt 
 Dr. Egedy Zsolt 
 Valaki más 
   
Eredmény
Programok

Miért kulcsfontosságú, hogy rendszeresen ápoljuk cipőinket?

Nincs kiábrándítóbb, mint egy koszos, igénytelen, ápolatlan cipő, akkor is, ...

Milyen hatással van az új NAV törvény az ERP rendszerekre?

Magyarországon időről időre módosulnak az adótörvények, ezzel aligha mondtunk újat. ...

Milyen tápot válassz a kölyökkutyádnak?

  Egy kiskutya rengeteg örömet tud hozni egy család ...

Hogyan lehet hatásos marketingszöveget írni?

Míg bő húsz évvel ezelőtt elég volt a termék néhány előnyét, esetleg az árát kiemelni egy-egy szórólapon, ma már merőben más a helyzet. Egyrészt több helyre kell szöveges tartalmat gyártanod, másrészt a nagy zaj miatt különösen frappánsan kell megfogalmazni a mondandódat, ha azt szeretnéd, hogy az olvasóból konverzió legyen.

Így telepítsük a csepegtető szalagot!

  A csepegtető öntözésnek köszönhetően nagyon sokat spórolhatunk a ...

Egy modern mennyezeti LED lámpa a te otthonodból is hiányzik

A modern mennyezeti LED lámpa napjainkban már a legtöbb otthonban fellelhető. Sokan gondolták úgy, hogy a régi, energiapazarló fényforrásokat lecserélik korszerűbbre, és megreformálják a világításrendszerüket. És te? Közéjük tartozol?

Korszerű implantációs eljárás csontpótlás nélkül

A csontpótlásos kezelés egy komplex, költséges folyamat, érthető, hogy sokan miért nem szeretnének belevágni. Szerencsére a modern fogászati fejlesztések lehetővé tették, hogy számukra is adott legyen egy optimális megoldás, egy speciális implantátumos technika.

Vizelettartási gondok megoldására ajánlott a lézerkezelés

 

A nőket érintő egyik nagyon érzékeny témakörről van szó, amelyet más területekhez hasonlóan a hölgyek szeretnek magukba fojtani. Nem beszélnek róla, pedig ha beszélnének, rájönnének, hogy rengeteg sorstársuk van, aki hasonló panaszokkal küzd, és egyáltalán nem kor függvénye az, hogy valakinek van vagy nincs vizelettartási problémája.

 

 


Apróhirdetések
Dr. Kostyán Andor rendelőintézet elérhetőségeihez és rendelési idejéhez kattints IDE

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

Bejelentkezés
Felhasználó név:
Jelszó:
Regisztrálás
Üzenőfal
Abonyi rendőrjárőr 24 órás elérhetősége:
(30)277-3185
.

Üzenet íráshoz jelentkezz be! Előzmények

Belépett felhasználók
Menetrendek
Programkereső





Facebook
© 2010 MiAbonyunk Safe Kft., 2740., Abony, Antos János út 20. - 30/9-670-313
|
IMPRESSZUM
|
Szerzői jogok