Mi Abonyunk - Félmillió forint a nyomravezetőnek!
Hírcsatornák:        
Regisztrált tagjaink: 8081, belépett felhasználók: 0.

veroniq - 2012.05.24. 12:00

Szabadrablás Abonyban.- A bűn már nem ismer korlátokat. Mindent visznek, ami vihető. Az elkövetői kört a lakosság ismeri, de ennek ellenére tovább folyik a határtalan rablás, fosztogatás, tolvajlás. Az elmúlt időszakban több birkát, aprójószágot, fémtárgyakat, 40 liter pálinkát, kolbászokat, kerékpárokat, kerti gépeket és szerszámokat is elloptak a bűnözők. Most új „ móka „ dívik, melynek neve: Lopjunk bikát! Néhány nappal ezelőtt két bikát loptak el egy tanyáról, vasárnap éjjel éjféltájt pedig egy másik helyről összesen öt bikát lovasítottak meg. A sértett Abony köztiszteletben álló vállalkozója, állatorvosa S. Tóth Sándor, aki mélységesen fel van háborodva a történteken. Összesen 1,5 millió forint a lopási kárérték, a nyomravezetőnek ezúton félmillió forintot ajánl fel. Ezt a rendőröknek is elmondta. A bikák darabonként háromszázezer forintot értek tehát. Lapinformációink szerint Abony egyik, bűnözők által jól ismert kocsmájában mostanában marhahúst kínálnak vételre. Talán ez sem a véletlen műve.

A bikákat egyébként pár napja sajnos olyan helyen tartották, ahol nem volt riasztórendszer. Nyilván ezt kifigyelték a bikatolvajok. Most teljes gőzerővel folyik a védelem megerősítése a területen. Tehát legközelebb már hiába mennek a tolvajok. A riasztó egyébként azon a bizonyos éjszakán is megszólalt, a rendőrök is voltak kint, de nem láttak akkor semmit. Az állatokat a szétvágott kerítésen keresztül vezették ki.

A cikk a reklám után folytatódik!

„ Egyszerűen nem tudom, hogy ezt hogyan lehet? Meddig lehet még ezt hagyni? Szeretnék az egész ügynek a végére járni, ezért is ajánlottam fel jutalmat. Sőt, ha esély lenne arra, hogy lesz jelentős javulás a város közbiztonságában, akkor ezt kész lennék anyagilag is támogatni. Minek kell ennek az országban történni ahhoz, hogy legyen végre valami változás? Hol a határ? Kihez lehet ilyen esetben fordulni? Maga az elv, ami hátborzongató és felháborító. Nem hiszem el, hogy ez ellen nem lehet tenni. Egész utcasorokon törnek be, már itt tartunk! A fél erdőt is ellopták már, szinte a szemem láttára. Ez nem abonyi probléma, hanem országos. Egyszerűen nincs hatalom, nincs eszköz a rendőrök kezében! „- mondta el lapunknak adott villáminterjújában maga a sértett

Lapunk egyébként nem hivatalos, de biztos forrásból úgy tudja, hogy ráadásul vissza kellett adni a bűnbandának a náluk még tavaly lefoglalt értéktárgyak egy részét. Amikért a tulajdonosok a rendőrség felhívása nyomán nem jelentkeztek, visszakerülhettek a tolvajokhoz. Így számos kerti eszköz, kisgép és vagy negyven kerékpár. Mert ilyenek a törvényeink!

Kérem, aki tud érdemi információkkal szolgálni a bikák hollétével kapcsolatban, írjon szerkesztőségünk címére, akár anonim módon is: szerkesztoseg@miabonyunk.hu, vagy menjen be a rendőrségre és mondja el, ha tud vagy látott valamit, illetve keresse mega  sértettet. Ne feledjék, félmillió forint jár a nyomravezetőnek!

Lőrinczy Veronika
 

Közbiztonság:
Abony   
 17 Hozzászólás   
Ajánlott cikkek:

Kilencedik perét is elvesztette Antal- Láng Edina

Égett a szemét Cegléden

Vad csapódott az utastérbe a 44-es úton

Csaló nő: Vakcinafejlesztő kutatóorvosnak adta ki magát

Szörnyű tragédia történt ma a temetőben

Nyolcadik perét nyolc ember ellen veszítette el első fokon Antal- Láng Edina

Csúnya baleset történt Cegléden

Jogerős ítélet: Antal- Láng Edina bűnös rágalmazás vétségében

Baleset a Szelei úton: gyermekeket ütöttek el

Szabadidős rendőr fogta el az abonyi vasútállomáson a szatírt

 

Kommentek

Hozzászóláshoz jelentkezz be!
Szerintem

littlespy -

2012.05.31. 13:58:50

ő a legnormálisabb állatorvos Abonyban (aki egy kicsit is ismeri az összeset, az tudja), igaz nem nagyon űzi már a szakmáját -a heti 2 óra rendelésével-, pedig ha felszerelné állatorvosi technológiával a rendelőt mégjobb lenne a szakmájában és legalább nem kéne átjárni vidékre rtg,uh, stb. vizsgálatra a kis kedvencekkel,na, de  mindegy. Na, de nem hízelgésből írtam ezt le a Dr-ról, mert le****om, csak ezek száraz tények. Gondolom nem vágja földhöz a kár, de a pénz mindenkinek pénz. 

 

Pff....

Truckman -

2012.05.28. 13:23:47

Teccett a sztorid barnarizs!

 

{#emotions_dlg.rap}

HELYESBÍTÉS

szucsjne -

2012.05.28. 06:46:11

Az üzenetek,látók részére szólnak.

szucsjne

majomka -

2012.05.27. 21:22:23

Ha megkérem arra hogy olvassa el ujra az írásaimat akkor megtenné??
Akkor rájön ,hogy épp védem a kedves kis vejét mint vádolnám ----köszönöm 

úgy tűnik jobb lesz...

barnarizs -

2012.05.27. 13:00:13

{#emotions_dlg.smiley119}Lakat a száján

Majomkának!!!!!

szucsjne -

2012.05.27. 12:23:55

Majomka!!!!!

Még a kék mercit ezután is ott fogjátok látni a Tóth Sanyi tanyájánál!!!!!!Azt gondoltok amit akartok!!!!Válogassátok meg a szavaitokat!!!!!!Irigyek vagytok rá,hogy jó haverok????Követhetnétek a példáját!!!!A látszat csal!!!!Gondolkozzatok el mit beszéltek valakiről,mert ez bűncselekmény,amit ti csinéltok!!!!

A Majom majomkának szól

szucsjne -

2012.05.27. 11:45:01

Válogasd meg a szavaidat amivel vádaskosz,fel leszel jeletve nem gondolod a rágalmazásodért.

figyelj szmiagor ez neked szól!

barnarizs -

2012.05.27. 09:19:46

Attól még, hogy te, vagy a családod nem lop, más cigány család viszont igen!

Szerinted a Kazinczy úti laposról ki lopkodja a takarmányt + a fákat + a karámban lévő marhákat+++++ ???

A takarmányt azt tudjuk ki.

 Tegnapelőtt és tegnap is  belevágtak a füves lucernába, a tegnapi adagot már nem tudták elvinni. Mikor mentünk apuval érte, nem a megszokott úton mentünk, így beléjük botlottunk. A saját teraszukon várták, hogy mikor ér haza az asszony a platós kocsival. Ott nevetgéltek, meg vigyorogtak azon, ahogy apám le...ssza őket, és hogy hívja rájuk a rendőrséget.

Válasz rá: "hívja csak nyugodtan" 

 

Na ehhez mit a vélemény? 

nyugi van

veroniq -

2012.05.26. 11:40:40

Név és becenév moderálva, legközelebb hívjatok fel, hogy tegyem meg! Most láttam. Nos, nem kell vádaskodni, jó lenne, ha valaki nyomra vezetne és a félmillió forintot megkapná! Hajrá Abony! Viszont elképedve hallom, hogy már az utcákon is leszólítganak embereket, hogy van eladó marhahús, kérnek-e! Én biztos kérnék és rögzíteném valamilyen módon az adás- vételt. Nekem érdekes módon nem kínáltak marhahusit.... Pedig vennék, csak nem tőlük! Az lenne a csúcs, ha apróhirdetésben megjelenne itt, hogy marhahús féláron eladó. A kép pedig csak illusztráció! Üdv: LŐVE

látók

majomka -

2012.05.26. 10:37:23

nem hiszem hogy az általad megnevezet szemény lenne a tolvaj 
ök üzleti kapcsolatban vannak..
ismerem öket tiszteséges családrol van szó....ne vádolt öket ... 

látók

szmiagor -

2012.05.25. 21:18:55

Én a általad megnevezett személy unoka testvére vagyok

Elöször is ha valakit megvádolsz  akor remélem tisztában vagy a ki irt becenév és vezetéknév autó leirása ezért feljelenthet téged amit szerintem meg is fog tenni!

Sanyi bácsival a tesom nagyon jó kapcsolatban van és nem lopunk  sem a tesom sem a családunk!

Tudjátok mi a ti bajotok .bármit ellopnak abonybol egyböl a cigányt gyanusitjátok pedig koránt sem biztos hogy cigány volt.

nekem is van birkám és eggyiket sem loptam ,vettem azért a pénzért amiért megdolgoztam és én is féltem öket nehogy valaki el lopja.

Szóval szomszéd várd a feljelentést .

veroniq

látók -

2012.05.25. 20:09:20

Egyébként ilyen bika nincs is, tehát nem is lophatták el.

majomka

látók -

2012.05.25. 20:08:01

Valamire rátapintottál. Gyakran látom a kék platós mercédeszt a S.Tóth doktor tanyájánál parkolni.

R becenév:H ,  szerintem ennyi elég.

 

Truckman

majomka -

2012.05.25. 08:18:54

Van Abonyba egy pár cigány család aki bikákkal kereskedik ..
Most a vas és a szinesfém után ez a trendi .... 
Szerintem a DR úr tudja ,hogy ki volt ..
MODERÁLVA! LŐVE

Vérlázító!

pancsa -

2012.05.24. 19:11:28

Mi folyik itt? Egyre nagyobb értékben tulajdonítják el az emberek tulajdonát?

Az idős emberektől a tyúkokat viszik, amit talán még meg tudnak venni, hogy maguk nevelte állatot fogyasszanak. Döbbenten állnak a történtek előtt, hiszen nem értik, hogy fajulhatott idáig ez a világ. Becsülettel ledolgozták az életüket, próbálnak élni a kevéske pénzükből. 

Egyre többen tértek vissza az utóbbi időben a saját tenyésztésű sertésre, birkára, marhára. A saját készítésű hurkának, kolbásznak, májasnak nincs párja. Talán erre jöttek rá mások is, ezért rabolják el éjszakánként a hűtőládákból a friss húst, a kamrákból, alsóépületekből a feldolgozott sertéseket. Jó ízlésük van, meg kell hagyni. De álljon már meg a fáklyás menet!  Most már a bikákat is? 

Úgy hallottuk, hogy a múltkori eset a szombati vihar éjszakáján volt. Ki az az elmebeteg aki vihar közepén egy ilyen állat közelébe mer menni. A szarvasmarha igen érzékeny állat. Megérzi az idegent, a vihart már jó előre jelzi, nem lehet vele bírni. Aki ezt csinálta, baromira érthet a marhához. Egyébként, hogy menne a közelébe? Épeszű ember ilyenkor meghúzódik a házába és várja a vihar elvonultát. Ki a fene gondolná, hogy ezt használják ki.

 

Nem védem a CIGÁNYt...

Truckman -

2012.05.24. 18:59:11

...de sztem korántsem bizta, hogy Ők  voltak.  Vasat, rézt, apró(bb) jószágokat, pálinkát, stb. még talán rájuk lehet írni, de ilyen nagy fogáshoz tapasztalat, profizmus kell!

 

99%-ra veszem, hogy ezen bikucikat nem a CIGÁNYságra lehet írni!

 

{#emotions_dlg.intraining}

Bikak

Sovany -

2012.05.24. 17:48:47

{#emotions_dlg.down}Addig meg ez megnem tortenik,  addig fog fojni a rblas.


Szavazás
Ön kit támogatna polgármester-jelöltként?
   
 Pető Zsolt 
 Dr. Egedy Zsolt 
 Valaki más 
   
Eredmény
Programok

Miért kulcsfontosságú, hogy rendszeresen ápoljuk cipőinket?

Nincs kiábrándítóbb, mint egy koszos, igénytelen, ápolatlan cipő, akkor is, ...

Milyen hatással van az új NAV törvény az ERP rendszerekre?

Magyarországon időről időre módosulnak az adótörvények, ezzel aligha mondtunk újat. ...

Milyen tápot válassz a kölyökkutyádnak?

  Egy kiskutya rengeteg örömet tud hozni egy család ...

Hogyan lehet hatásos marketingszöveget írni?

Míg bő húsz évvel ezelőtt elég volt a termék néhány előnyét, esetleg az árát kiemelni egy-egy szórólapon, ma már merőben más a helyzet. Egyrészt több helyre kell szöveges tartalmat gyártanod, másrészt a nagy zaj miatt különösen frappánsan kell megfogalmazni a mondandódat, ha azt szeretnéd, hogy az olvasóból konverzió legyen.

Így telepítsük a csepegtető szalagot!

  A csepegtető öntözésnek köszönhetően nagyon sokat spórolhatunk a ...

Egy modern mennyezeti LED lámpa a te otthonodból is hiányzik

A modern mennyezeti LED lámpa napjainkban már a legtöbb otthonban fellelhető. Sokan gondolták úgy, hogy a régi, energiapazarló fényforrásokat lecserélik korszerűbbre, és megreformálják a világításrendszerüket. És te? Közéjük tartozol?

Korszerű implantációs eljárás csontpótlás nélkül

A csontpótlásos kezelés egy komplex, költséges folyamat, érthető, hogy sokan miért nem szeretnének belevágni. Szerencsére a modern fogászati fejlesztések lehetővé tették, hogy számukra is adott legyen egy optimális megoldás, egy speciális implantátumos technika.

Vizelettartási gondok megoldására ajánlott a lézerkezelés

 

A nőket érintő egyik nagyon érzékeny témakörről van szó, amelyet más területekhez hasonlóan a hölgyek szeretnek magukba fojtani. Nem beszélnek róla, pedig ha beszélnének, rájönnének, hogy rengeteg sorstársuk van, aki hasonló panaszokkal küzd, és egyáltalán nem kor függvénye az, hogy valakinek van vagy nincs vizelettartási problémája.

 

 


Apróhirdetések
Dr. Kostyán Andor rendelőintézet elérhetőségeihez és rendelési idejéhez kattints IDE

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

Bejelentkezés
Felhasználó név:
Jelszó:
Regisztrálás
Üzenőfal
Abonyi rendőrjárőr 24 órás elérhetősége:
(30)277-3185
.

Üzenet íráshoz jelentkezz be! Előzmények

Belépett felhasználók
Menetrendek
Programkereső





Facebook
© 2010 MiAbonyunk Safe Kft., 2740., Abony, Antos János út 20. - 30/9-670-313
|
IMPRESSZUM
|
Szerzői jogok