Mi Abonyunk - Tisztújítás után nem örülnek Kelemennek
Hírcsatornák:        
Regisztrált tagjaink: 8081, belépett felhasználók: 0.

veroniq - 2010.12.10. 18:52:48

Balczó Zoltán a JOBBIK alelnökének véleménye az abonyi helyzetről

 

December 10-én a JOBBIK Magyarországért Mozgalom abonyi alapszervezetének vendége volt Balczó Zoltán, a párt és egyben a Magyar Országgyűlés alelnöke. A lakossági fórumnak a Somogyi Imre általános iskola aulája adott helyszínt. Balczó Zoltán előadása végén sajnálatát fejezte ki azért, mert nem adhatja át a szót annak, aki egyedüli JOBBIK-os képviselőként, listavezetőként bejutott az abonyi képviselő testületbe. „ Az ilyren események jelentik számunkra a legnagyobb próbatételt. Hogy ezek ellenére tudjunk tisztességgel helytállni. „-

 

Az alelnök elmondta azt is, hogy nincsenek megfelelő mélységű információi egyelőre a történtekről. Mint arról lapunk is beszámolt már, Kelemen Tibort azóta a JOBBIK abonyi szervezetének tagsága már visszahívta és nem elnöke a helyi pártszervezetnek. Sőt, már nem is a tagja annak. Ezzel kapcsolatban Mészáros Lászlóné a mostani elnök egy közleményt is kiadott, melyet szintén megjelentettünk. Sokan nem értik, hogy hogyan ülhet Kelemen rezzenéstelen arccal továbbra is a testületben, amikor már nincs köze azokhoz, akik révén oda bejutott. Ennek az egyik felszólaló hangot is adott Balczó látogatásakor és a következőket mondta el:

 

„ Hogyan lehet arra megoldást találni, hogy aki bekerült a helyi képviselő testületbe és már nem is párttag, ne maradhasson ott? Hogyan lehet valamilyen retorziót alkalmazni? A hátunkon került be oda! „

 

Balczó Zoltán: „ Sokat kell erről egymás között beszélgetniük. Sajnos, az aki szerzett egy mandátumot, a jelenlegi törvények szerint szabadon rendelkezhet azzal, az az övé. Talán a visszahívás eredményes lehet, beszéljenek arról, hogy ezt hogyan lehet elérni, mennyi aláírás kell hozzá. Szükséges a szakmai felkészültség és a bizalom is. Jogi lehetőség azonban nincs arra, hogy retorziókat alkalmazzunk, de azt gondolom, hogy ez erkölcsi kérdés! Sajnos nem ismerem eléggé az abonyi helyzetet. „

 

Lapinformációink szerint a helyzet kritikussá kezd válni Kelemen volt pártja és a helyi JOBBIK tagság között, mert Kelemen Tibor már nem beszél velük, annak ellenére, hogy az abonyi testületbe ők juttatták be és ildomos volna, ha az ő álláspontjukat képviselné, különösen szavazások alkalmával a testületben.

 

Lőrinczy Veronika

Politika:
JOBBIK   
 18 Hozzászólás   

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

Ajánlott cikkek:

Zágráb Nándor a Jobbik országgyűlési képviselő jelöltje a választókerületben

Közadatok Antal- Láng Edináról- II. rész

Közlemény az abonyi Jobbik alapszervezetéről- Szeremi Anikó feloszlatta

Ők készítik majd elő a döntéseket: Abony Város Bizottságainak tagjai értünk dolgoznak

Október 28-án megalakul az új abonyi képviselő- testület: Ünnepélyes eskütételek, illetmények, alpolgármester

Közadatok Antal- Láng Edináról- III. rész

Közadatok Antal- Láng Edináról- I. rész

Egyhangú igen az abonyi műjégpályára! Szép volt!

A helyi Fidesz elnök, Balangó László NEM vállalja, hogy beüljön a képviselő- testületbe

Abonyban 1341 Fideszes is Pető Zsoltot támogatta!

 

Kommentek

A hozzászólások le lettek tiltva ehhez a cikkhez.

Szavazás
Ön kit támogatna polgármester-jelöltként?
   
 Pető Zsolt 
 Dr. Egedy Zsolt 
 Valaki más 
   
Eredmény
Programok

Miért kulcsfontosságú, hogy rendszeresen ápoljuk cipőinket?

Nincs kiábrándítóbb, mint egy koszos, igénytelen, ápolatlan cipő, akkor is, ...

Milyen hatással van az új NAV törvény az ERP rendszerekre?

Magyarországon időről időre módosulnak az adótörvények, ezzel aligha mondtunk újat. ...

Milyen tápot válassz a kölyökkutyádnak?

  Egy kiskutya rengeteg örömet tud hozni egy család ...

Hogyan lehet hatásos marketingszöveget írni?

Míg bő húsz évvel ezelőtt elég volt a termék néhány előnyét, esetleg az árát kiemelni egy-egy szórólapon, ma már merőben más a helyzet. Egyrészt több helyre kell szöveges tartalmat gyártanod, másrészt a nagy zaj miatt különösen frappánsan kell megfogalmazni a mondandódat, ha azt szeretnéd, hogy az olvasóból konverzió legyen.

Így telepítsük a csepegtető szalagot!

  A csepegtető öntözésnek köszönhetően nagyon sokat spórolhatunk a ...

Egy modern mennyezeti LED lámpa a te otthonodból is hiányzik

A modern mennyezeti LED lámpa napjainkban már a legtöbb otthonban fellelhető. Sokan gondolták úgy, hogy a régi, energiapazarló fényforrásokat lecserélik korszerűbbre, és megreformálják a világításrendszerüket. És te? Közéjük tartozol?

Korszerű implantációs eljárás csontpótlás nélkül

A csontpótlásos kezelés egy komplex, költséges folyamat, érthető, hogy sokan miért nem szeretnének belevágni. Szerencsére a modern fogászati fejlesztések lehetővé tették, hogy számukra is adott legyen egy optimális megoldás, egy speciális implantátumos technika.

Vizelettartási gondok megoldására ajánlott a lézerkezelés

 

A nőket érintő egyik nagyon érzékeny témakörről van szó, amelyet más területekhez hasonlóan a hölgyek szeretnek magukba fojtani. Nem beszélnek róla, pedig ha beszélnének, rájönnének, hogy rengeteg sorstársuk van, aki hasonló panaszokkal küzd, és egyáltalán nem kor függvénye az, hogy valakinek van vagy nincs vizelettartási problémája.

 

 


Apróhirdetések
Dr. Kostyán Andor rendelőintézet elérhetőségeihez és rendelési idejéhez kattints IDE

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

Bejelentkezés
Felhasználó név:
Jelszó:
Regisztrálás
Üzenőfal
Abonyi rendőrjárőr 24 órás elérhetősége:
(30)277-3185
.

Üzenet íráshoz jelentkezz be! Előzmények

Belépett felhasználók
Menetrendek
Programkereső





Facebook
© 2010 MiAbonyunk Safe Kft., 2740., Abony, Antos János út 20. - 30/9-670-313
|
IMPRESSZUM
|
Szerzői jogok