Mi Abonyunk - Megnyílt a XXX. Magyar Sajtófotó Kiállítás (Galériával)
Hírcsatornák:        
Regisztrált tagjaink: 8081, belépett felhasználók: 0.

admin - 2012.03.25. 11:44

"Ez a fotográfusok ünnepe, az egyetlen nap, amikor őket ünneplik" - fogalmazott a kiállítást megnyitó Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus, hozzátéve: eközben a szakma képviselői egyre nehezebb körülmények között dolgoznak. Megjegyezte azonban: a Magyar Sajtófotó Kiállítás és a hozzá kapcsolódó pályázat immár harminc éve bátorítja és ösztönzi a fotósokat. Lapunk fotósa Polyák Attila is részesült eme elismerésben, Sport kategósiában a II. díjat hozhatta el Az Abonyi Birkózó Club életéből című sorozatával....

"Nekünk, fotográfusoknak van egy álmunk: megörökíteni a múlandót" - emlékeztetett Korniss Péter. Mint hozzáfűzte, ami fontos és értékes a sajtófotósok munkásságából, az része lesz a "nemzet vizuális emlékezetének".
Tóth Károly, a Magyar Újságírók Országos Szövetségének (MÚOSZ) elnöke szerint a kiállítás tanúsítja: a magyar fotográfusok sikertörténete folytatódik, és mint a pályázat nemzetközi zsűrije fogalmazott, a hazai fotográfia szíve a Magyar Sajtófotó Kiállítás.

 

Jubileumi, 30. évfordulójához érkezik a Magyar Sajtófotó Kiállítás, amely az egyetlen olyan kiállítás Magyarországon, amely ilyen hosszú időt élt meg. Nem véletlenül.

A fotográfia és nem utolsósorban a magyar fotográfusok immár évszázados sikertörténete napjainkban is folytatódik. Magyar tudósok. Magyar zeneszerzők. Magyar fotográfusok. Az elmúlt évszázadtól napjainkig ők azok, akik tehetségükkel, tudásukkal, teljesítményükkel nem csupán maguknak, de Magyarországnak is tekintélyt és hírnevet szereztek. A világ élvonalában álltak és állnak közülük sokan ma is.

 

A hat héten át látható tárlaton az elmúlt év legizgalmasabb pillanatait, természeti csodáit, drámai, örömteli, mulatságos élethelyzeteit, kivételes művészeti és sportteljesítményeit lehet felidézni. Dráma, szépség, hangulat, küzdelem, humor 2011-ben. Mi voltunk a szereplői, a szurkolói, a nyertesei, a vesztesei. Száz és száz fotó, amit érdemes megnézni.

 

KÉPEK, ÉLETKÉPEK 2011

A tárlaton láthatóak az elmúlt év egyik legmegrázóbb hazai eseménye, a West Balkánban történt tragédia - három fiatal lány vesztette az életét a zsúfolásig megtelt helyiségben - képei, megnézhetjük, milyen egy nyugdíjas Ki mit tud?Hévízen, felidézhetjük Vilmos herceg és Kate Middleton esküvőjének pillanatait úgy, mintha magunk is ott lettünk volna. Közelről láthatunk illegális aranyásókat, szembesülhetünk a líbiai harcok drámai pillanataival és a parlamenti hétköznapokkal, más szemszögből, mint ahogyan azt a televíziós közvetítésekkor látni lehet.

Képeken keresztül ismerhetjük meg Böjte Csaba ferences szerzetes árvaházát, amely a romániai Déva városában több száz gyermeknek jelent biztos menedéket, a Dóri Házat, Magyarország első gyermekhospice -intézményét, a Márkushegyi szénbányát, amely Magyarország egyetlen még működő szénbányája, Kárpátalja egyetlen magyar középiskoláját, az Abonyi Birkózó Club életét, vagy akár azt, miként történik a busák lehalászása a Balatonon.
Képek a rendvédelmi dolgozók budapesti demonstrációjáról, Kolontárról, egy évvel a vörösiszap-katasztrófa után. Képpárok Gyöngyöspatáról, amely az etnikai feszültségek iskolapéldájává vált.

Képek a világhírűvé vált ozorai fesztiválról, a Tűzraktérről, annak bezárása előtt, az ország utolsó lovas postásáról, a Szent László-ereklye tudományos vizsgálatáról, Szandra, a 34 éves ázsiai elefánt vágtájáról Budapesten a Múzeum körúton, tetoválóművészekről, a New York-i táncszínház fotós főpróbájáról a Müpában, búvárbabákról, a halastó jegén halászó kócsagról, a szardíniákat vadászó közönséges delfinekről Dél-Afrikában.
Portrék ismert sportolókról, közéleti személyekről, művészekről, muzsikusokról, többek között Cseh László olimpiai bajnok úszóról, a nyolcvanéves Várhidi Pálról, az 1954-ben vb-ezüstérmet nyert magyar válogatott tagjáról, Alföldi Róbert színművészről, Fischer Iván karmesterről, Tarr Béla filmrendezőről, Till Attila műsorvezetőről, Schell Judit színművészről és Skinről (Deborah Anne Dyer) a Sziget fesztivál nagyszínpadán. És ez csak ízelítő a látnivalókból.

 

HARMINC ÉV KÉPEKBEN

Harminc év nagy idő az ember életében. Egy kiállítás történetében pedig még inkább az.
Sok minden történt velünk itthon és a nagyvilágban ez idő alatt. Jó és rossz egyaránt. Valószínűleg valamennyien úgy gondoljuk, hogy pontosan fel tudnánk eleveníteni, hogy mi történt például 1983-ban vagy 1986-ban, ami akkor fontos, megrázó, felejthetetlen volt a számunkra. Tisztelet a kivételnek, ez nem így van. Viszont a fotók, a sajtófotók segíthetnek a múltidézésben.

 

Harminc év a történelem szempontjából csupán egy villanás, de egy ország, és különösen Magyarország esetében jelentős - történelemformáló - időszak. A képek pedig beszédesek, a távlatokból visszatekintve átértékelődnek, talán fajsúlyosabbakká válnak, szembesítésre ösztönöznek, de mindenképpen kalandos időutazásra hívnak.

 

A kiállítás a Magyar Nemzeti Múzeum második emeleti József nádor kiállítótermeiben tekinthető meg március 24-tól május 6-ig.

 

A kiállítás rendezője: Szalay Zoltán Táncsics-díjas, Pulitzer Emlékdíjas fotográfus.

Lapunk fotósa Polyák Attila a "dobogón" (fotó: Lőrinczy Zsófi :) )

 

Galéria az eseményről ITT található!

 

Forrás: Sajtó-fotó.hu, MTI, Magyar Nemzeti Múzeum

Fotó: Facebook, Lőrinczy Zsófi

Kultúra:
Fotó   
 0 Hozzászólás   
Ajánlott cikkek:

Szép este volt: Abonyiak csodálatos szereplése a Szolnoki Szimfonikusok Újévi Koncertjén

Kivonulással fenyeget a SPAR

KIrály Izabella szerint kevés abonyi vevő a kultúrára

ESZENYI ENIKŐ: TAHI TÓTH LÁSZLÓ A LEGNAGYOBB MŰVÉSZEK KÖZÉ TARTOZOTT

Nótások találkoztak Abonyban

Pető Zsolt, Abony Város polgármestere nyitotta meg az országos rendezvényt

Nagykőrös: Hiszem, hogy a Nagykőrösi Arany János Muzeális Gyűjtemény olyan érték, melyet minden magyar embernek látnia kell

Előkészületben a Nagyabonyi Színkör újabb előadása

Kedvenc abonyi rapperünk ismét beindult :)

Remek tanszaki hangverseny a Bihariban

 

Kommentek

Hozzászóláshoz jelentkezz be!

Szavazás
Ön kit támogatna polgármester-jelöltként?
   
 Pető Zsolt 
 Dr. Egedy Zsolt 
 Valaki más 
   
Eredmény
Programok

Miért kulcsfontosságú, hogy rendszeresen ápoljuk cipőinket?

Nincs kiábrándítóbb, mint egy koszos, igénytelen, ápolatlan cipő, akkor is, ...

Milyen hatással van az új NAV törvény az ERP rendszerekre?

Magyarországon időről időre módosulnak az adótörvények, ezzel aligha mondtunk újat. ...

Milyen tápot válassz a kölyökkutyádnak?

  Egy kiskutya rengeteg örömet tud hozni egy család ...

Hogyan lehet hatásos marketingszöveget írni?

Míg bő húsz évvel ezelőtt elég volt a termék néhány előnyét, esetleg az árát kiemelni egy-egy szórólapon, ma már merőben más a helyzet. Egyrészt több helyre kell szöveges tartalmat gyártanod, másrészt a nagy zaj miatt különösen frappánsan kell megfogalmazni a mondandódat, ha azt szeretnéd, hogy az olvasóból konverzió legyen.

Így telepítsük a csepegtető szalagot!

  A csepegtető öntözésnek köszönhetően nagyon sokat spórolhatunk a ...

Egy modern mennyezeti LED lámpa a te otthonodból is hiányzik

A modern mennyezeti LED lámpa napjainkban már a legtöbb otthonban fellelhető. Sokan gondolták úgy, hogy a régi, energiapazarló fényforrásokat lecserélik korszerűbbre, és megreformálják a világításrendszerüket. És te? Közéjük tartozol?

Korszerű implantációs eljárás csontpótlás nélkül

A csontpótlásos kezelés egy komplex, költséges folyamat, érthető, hogy sokan miért nem szeretnének belevágni. Szerencsére a modern fogászati fejlesztések lehetővé tették, hogy számukra is adott legyen egy optimális megoldás, egy speciális implantátumos technika.

Vizelettartási gondok megoldására ajánlott a lézerkezelés

 

A nőket érintő egyik nagyon érzékeny témakörről van szó, amelyet más területekhez hasonlóan a hölgyek szeretnek magukba fojtani. Nem beszélnek róla, pedig ha beszélnének, rájönnének, hogy rengeteg sorstársuk van, aki hasonló panaszokkal küzd, és egyáltalán nem kor függvénye az, hogy valakinek van vagy nincs vizelettartási problémája.

 

 


Apróhirdetések
Dr. Kostyán Andor rendelőintézet elérhetőségeihez és rendelési idejéhez kattints IDE

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

Bejelentkezés
Felhasználó név:
Jelszó:
Regisztrálás
Üzenőfal
Abonyi rendőrjárőr 24 órás elérhetősége:
(30)277-3185
.

Üzenet íráshoz jelentkezz be! Előzmények

Belépett felhasználók
Menetrendek
Programkereső





Facebook
© 2010 MiAbonyunk Safe Kft., 2740., Abony, Antos János út 20. - 30/9-670-313
|
IMPRESSZUM
|
Szerzői jogok