Mi Abonyunk - Romhányiné egyedül maradt
Hírcsatornák:        
Regisztrált tagjaink: 8079, belépett felhasználók: 0.

veroniq - 2010.11.26. 12:15:03

Nagyon úgy tűnik, hogy Abony város újraválasztott polgármestere, Romhányiné Dr. Balogh Edit elszigetelődik a saját képviselő testületében. Realista, rámenős és ellentmondást nem tűrő stílusa ebben az új felállásban egyáltalán nem nyerő, hiszen a FIDESZ hat képviselőjén kívül erősen támadta őt Dr. Magyar Gábor is, miután több kérdésben is lehurrogta és megsértette őket Balogh Edit. Ráadásul az abonyi jegyzővel, Dr. Németh Mónikával a csörték már menetrendszerűvé kezdenek válni. A két „ erős asszony „ az előző testületi ülésen megint egymásnak esett.

 

A biztosítékot a költségvetési koncepció tárgyalásakor tanúsított polgármesteri magatartás csapta ki az érintetteknél, akik kikérték maguknak Romhányiné viselkedését és szavait. Ő ugyanis nemes egyszerűséggel csak kívánságműsornak és rózsaszín álomnak minősítette azt, amit a képviselők a lakossági jogos elvárásokkal, igényekkel kapcsolatban mondtak. „ Az állami normatíva nem nő! …. Még az infláció mértékét sem fedezi az emelés. Ha az adóbevétel sem nő, baj lesz…. Sorrendet kell felállítani, hogy mit támogassunk. Nem lehet a valóságtól elrugaszkodni, saját bevétel növekedés kell. Szerintem ezek a legfontosabbak: ABOKOM-nak segítség nyújtása, belvíz elleni védekezés, virágosítás, útalapok lezárása, közbiztonság javítása, új útalapok, közmunka program. Semmiféle esélyt nem látok arra, hogy a közalkalmazottaknak a kafetéria rendszert visszaállítsuk! „- mondta Balogh Edit indulatosan.

 

Dr. Egedy Zsolt, FIDESZ: „ Kikérem magunknak, ez nem kívánságműsor volt, mi a lakosság jogos igényeit mondtuk el. Nem kell sorrendet sem felállítani egyelőre, csak majd ha látjuk a bevételt. A polgárok igényeit igenis meg kell hallgatni. Minden egyes javaslat kerüljön bele a koncepcióba! „

Balogh Edit: „ Nem kellene újra tágítani a teret, most stabil a gazdálkodásunk. Ebben nagy szerepe volt az előző pénzügyi bizottsági elnöknek, Retkes Máriának. Nem akarom a hozzászólók kedvét elvenni, de lássuk már reálisan az önkormányzat pénzügyi helyzetét. Ha mindenhová teszünk egy kicsit, sehol nem érünk el eredményt. „

Fekete Tibor, FIDESZ: „ Én úgy tudom, hogy a helyi iparűzési bevétel nőni fog a telekommunikációs cégek adózási változásainak köszönhetően. Szerinte etikátlan a gépjármű adót ott követelni, ahol szinte járhatatlanok az utak. Jogosan kérdezik meg, hogy mire szedi be azt az önkormányzat. „

 

Balogh Edit: „ A beszedett adók többszörösét költöttük útépítésre, nem kell, hogy lelkiismeret furdalásunk legyen. Valójában több évtizedes elmaradásunk van. „

 

Dr. Magyar Gábor, KDNP: „ Itt azt gondolom, hogy tizenkét megfontolt ember ül, egyenlőség van köztünk, azaz demokrácia. Nem vagyok én ahhoz hozzászokva, hogy gúny tárgyává váljon a képviselő. Megkérem, hogy az ilyen típusú odaszólásoktól, mint a kívánságműsor, tartózkodjunk! Én ezt nem kedvelem. „

 

Balogh Edit felháborodottan: „ Ez vissza is érvényes! Nekem meg azt mondtátok, hogy nagy a kapkodás és rendezetlen hiányosságok vannak. Szerintem nem fog nőni a bevétel, az SZJA is csökkenni fog! Ha nem jön be pénz, baj lesz, az adócsoport meg alkalmatlan a feladat ellátására, ez jegyzői feladat! „

 

Miután a polgármester ismét „ megtalálta” magának a jegyzőt, Dr. Németh Mónikát, a „ first ladyk „ vitába kezdtek. Erről beszámoló később, mert azt hiszem, ez is elég ahhoz, hogy képet kaphassunk arról, hogy Romhányiné lassan egyedül marad a testületben….

 

Lőrinczy Veronika

Politika:
Politika   
 2 Hozzászólás   
Ajánlott cikkek:

Zágráb Nándor a Jobbik országgyűlési képviselő jelöltje a választókerületben

Közadatok Antal- Láng Edináról- II. rész

Közlemény az abonyi Jobbik alapszervezetéről- Szeremi Anikó feloszlatta

Ők készítik majd elő a döntéseket: Abony Város Bizottságainak tagjai értünk dolgoznak

Október 28-án megalakul az új abonyi képviselő- testület: Ünnepélyes eskütételek, illetmények, alpolgármester

Közadatok Antal- Láng Edináról- III. rész

Közadatok Antal- Láng Edináról- I. rész

Egyhangú igen az abonyi műjégpályára! Szép volt!

A helyi Fidesz elnök, Balangó László NEM vállalja, hogy beüljön a képviselő- testületbe

Abonyban 1341 Fideszes is Pető Zsoltot támogatta!

 

Kommentek

Hozzászóláshoz jelentkezz be!
Kijaza mérges néni ottan?

Truckman -

2010.11.26. 17:41:53

Meglehet hogy Hipertónia jelei mutatkoznak rajta. :P
Szégyen!

fejenagy -

2010.11.26. 17:24:31

Elolvastam a fenti tájékoztatást és fura érzésem támadt, hogy Abony város többsége által megválasztott polgármestert miért nem segíti a tisztelt képviselői grémium! Bizonyára várták, hogy más lesz a polgármester, de már vége a választási időszaknak és segíteni kellene egymást, hogy valahova haladjon kis városunk! Talán jobban látnák azok a képviselők is a gondokat akik nem 3 hónap ittlét után akarnak világmegváltó ötleteket feldobni, mint inkább a megoldást keresni!! Látható itt is helyi viszonylatban sok a nézeteltérés, csak a megoldás keresés az kissé bajos! Segíteni kell egymást!

Szavazás
Ön kit támogatna polgármester-jelöltként?
   
 Pető Zsolt 
 Dr. Egedy Zsolt 
 Valaki más 
   
Eredmény
Programok

Miért kulcsfontosságú, hogy rendszeresen ápoljuk cipőinket?

Nincs kiábrándítóbb, mint egy koszos, igénytelen, ápolatlan cipő, akkor is, ...

Milyen hatással van az új NAV törvény az ERP rendszerekre?

Magyarországon időről időre módosulnak az adótörvények, ezzel aligha mondtunk újat. ...

Milyen tápot válassz a kölyökkutyádnak?

  Egy kiskutya rengeteg örömet tud hozni egy család ...

Hogyan lehet hatásos marketingszöveget írni?

Míg bő húsz évvel ezelőtt elég volt a termék néhány előnyét, esetleg az árát kiemelni egy-egy szórólapon, ma már merőben más a helyzet. Egyrészt több helyre kell szöveges tartalmat gyártanod, másrészt a nagy zaj miatt különösen frappánsan kell megfogalmazni a mondandódat, ha azt szeretnéd, hogy az olvasóból konverzió legyen.

Így telepítsük a csepegtető szalagot!

  A csepegtető öntözésnek köszönhetően nagyon sokat spórolhatunk a ...

Egy modern mennyezeti LED lámpa a te otthonodból is hiányzik

A modern mennyezeti LED lámpa napjainkban már a legtöbb otthonban fellelhető. Sokan gondolták úgy, hogy a régi, energiapazarló fényforrásokat lecserélik korszerűbbre, és megreformálják a világításrendszerüket. És te? Közéjük tartozol?

Korszerű implantációs eljárás csontpótlás nélkül

A csontpótlásos kezelés egy komplex, költséges folyamat, érthető, hogy sokan miért nem szeretnének belevágni. Szerencsére a modern fogászati fejlesztések lehetővé tették, hogy számukra is adott legyen egy optimális megoldás, egy speciális implantátumos technika.

Vizelettartási gondok megoldására ajánlott a lézerkezelés

 

A nőket érintő egyik nagyon érzékeny témakörről van szó, amelyet más területekhez hasonlóan a hölgyek szeretnek magukba fojtani. Nem beszélnek róla, pedig ha beszélnének, rájönnének, hogy rengeteg sorstársuk van, aki hasonló panaszokkal küzd, és egyáltalán nem kor függvénye az, hogy valakinek van vagy nincs vizelettartási problémája.

 

 


Apróhirdetések
Dr. Kostyán Andor rendelőintézet elérhetőségeihez és rendelési idejéhez kattints IDE

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

Bejelentkezés
Felhasználó név:
Jelszó:
Regisztrálás
Üzenőfal
Abonyi rendőrjárőr 24 órás elérhetősége:
(30)277-3185
.

Üzenet íráshoz jelentkezz be! Előzmények

Belépett felhasználók
Menetrendek
Programkereső





Facebook
© 2010 MiAbonyunk Safe Kft., 2740., Abony, Antos János út 20. - 30/9-670-313
|
IMPRESSZUM
|
Szerzői jogok