Mi Abonyunk - Boxerrel támadtak a kalauzra vasútvonalunkon
Hírcsatornák:        
Regisztrált tagjaink: 8081, belépett felhasználók: 0.

veroniq - 2016.06.02. 09:34

 

Szerda délelőtt, a Budapestről Ceglédre tartó vonaton egy utas boxerrel támadt a MÁV-START jegyvizsgálójára, aki a sérülései következtében a munkáját sem tudta folytatni. A MÁV-START mélyen elítéli a munkavállalóit ért támadásokat, és mindent megtesz a jegyvizsgálók, fedélzeti jegyellenőrök emberi méltóságának védelme, továbbá biztonságának garantálása érdekében.

 

A vasúttársaság egyfelől számos rendőrségi és polgárőrségi megállapodást kötött, biztonsági személyzetet, vasútőri kíséretet rendelt meg, biztonságtechnikai beruházásokat valósított meg, másfelől kiemelt figyelmet fordít a dolgozók sérelmére elkövetett bűncselekmények miatt indított büntető eljárások segítésére. A cél, hogy egyetlen ilyen eset se maradhasson jogkövetkezmény nélkül. Ehhez azonban szükséges, hogy az érintettek feljelentést tegyenek, vagy legalább jelezzék az atrocitást.

Idén május végéig 14, 2015-ben összesen 68, 2014-ben 52, míg 2013-ban hatvan, többségében személyi sérüléssel nem járó esetet jelentettek. Leggyakrabban az érvényes menetjegy vagy bérlet nélkül utazók lépnek fel fenyegetően a jegyvizsgálókkal szemben. A közfeladatot ellátó munkavállalók – szolgálati mobiltelefonon keresztül – minden olyan esetben rendőri segítséget kérhetnek, amikor úgy érzik, hogy a nem együttműködő utasok miatt veszélyben lehetnek a vonaton tartózkodók, illetve saját maguk. Amennyiben egy vonaton egyenruhás vagy civil rendőrök tartózkodnak, ők szolgálatba helyezik magukat. Az utasok és a fedélzeti személyzet biztonságérzetének, biztonságának növelése érdekében a vasúttársaság évente közel 80 ezer vonatot kísértet biztonsági, vasútőr személyzettel, a rendőrség pedig nagyságrendileg 8-8,5 ezer vonaton van jelen. A vonatkísérési útvonalak havonkénti kialakításánál a biztonsági szakemberek figyelembe veszik a vonatok veszélyeztetettségi szintjét, a biztonsági felméréseket, a vizsgáló-főkalauzoktól és a jegyvizsgálóktól kapott információkat és a korábbi támadások elemzéseit, tapasztalatait is.

Nemcsak fizikai atrocitások érik a jegyvizsgálókat, számos esetben szóbeli támadásokat kell elszenvedniük. Mivel megfelelő konfliktuskezelő módszerekkel gyakran elejét lehet venni a komolyabb inzultusnak, ezért a készségek fejlesztése érdekében speciális konfliktuskezelő tréningeken vesznek részt az érintett vasutasok. A vasútvállalat emellett már vizsgálja a legális személyvédelmi technika bevezetéséhez szükséges jogi, személyesadat-védelmi, informatikai, technológiai előírásokat. Mivel a jegyvizsgálók közfeladatot ellátó személyek, ezért az őket ért támadások a Büntető Törvénykönyv szerint bűncselekménynek minősülnek és szigorúan büntetendők.

Az újabb, korszerűbb járműveken pedig a fedélzeti elektronikus megfigyelőrendszerek alkalmazása is elősegíti a megelőzést. A járműveken kihelyezett piktogramok, tájékoztatók és a jól látható kamerák önmagukban is visszatartó erőként hatnak. A képfelvételek felhasználásával a hatóság könnyebben azonosíthatja a jogellenes cselekmények végrehajtóit.

Megosztás:

Következő adásunk

Téma: Hogyan alakul a járások jövője? – Demeter Ervin kormánymegbízott
Következő műsoraink

Közbiztonság:
MÁV   
 0 Hozzászólás   
Ajánlott cikkek:

Kilencedik perét is elvesztette Antal- Láng Edina

Égett a szemét Cegléden

Vad csapódott az utastérbe a 44-es úton

Csaló nő: Vakcinafejlesztő kutatóorvosnak adta ki magát

Szörnyű tragédia történt ma a temetőben

Nyolcadik perét nyolc ember ellen veszítette el első fokon Antal- Láng Edina

Csúnya baleset történt Cegléden

Jogerős ítélet: Antal- Láng Edina bűnös rágalmazás vétségében

Baleset a Szelei úton: gyermekeket ütöttek el

Szabadidős rendőr fogta el az abonyi vasútállomáson a szatírt

 

Kommentek

Hozzászóláshoz jelentkezz be!

Szavazás
Ön kit támogatna polgármester-jelöltként?
   
 Pető Zsolt 
 Dr. Egedy Zsolt 
 Valaki más 
   
Eredmény
Programok

Miért kulcsfontosságú, hogy rendszeresen ápoljuk cipőinket?

Nincs kiábrándítóbb, mint egy koszos, igénytelen, ápolatlan cipő, akkor is, ...

Milyen hatással van az új NAV törvény az ERP rendszerekre?

Magyarországon időről időre módosulnak az adótörvények, ezzel aligha mondtunk újat. ...

Milyen tápot válassz a kölyökkutyádnak?

  Egy kiskutya rengeteg örömet tud hozni egy család ...

Hogyan lehet hatásos marketingszöveget írni?

Míg bő húsz évvel ezelőtt elég volt a termék néhány előnyét, esetleg az árát kiemelni egy-egy szórólapon, ma már merőben más a helyzet. Egyrészt több helyre kell szöveges tartalmat gyártanod, másrészt a nagy zaj miatt különösen frappánsan kell megfogalmazni a mondandódat, ha azt szeretnéd, hogy az olvasóból konverzió legyen.

Így telepítsük a csepegtető szalagot!

  A csepegtető öntözésnek köszönhetően nagyon sokat spórolhatunk a ...

Egy modern mennyezeti LED lámpa a te otthonodból is hiányzik

A modern mennyezeti LED lámpa napjainkban már a legtöbb otthonban fellelhető. Sokan gondolták úgy, hogy a régi, energiapazarló fényforrásokat lecserélik korszerűbbre, és megreformálják a világításrendszerüket. És te? Közéjük tartozol?

Korszerű implantációs eljárás csontpótlás nélkül

A csontpótlásos kezelés egy komplex, költséges folyamat, érthető, hogy sokan miért nem szeretnének belevágni. Szerencsére a modern fogászati fejlesztések lehetővé tették, hogy számukra is adott legyen egy optimális megoldás, egy speciális implantátumos technika.

Vizelettartási gondok megoldására ajánlott a lézerkezelés

 

A nőket érintő egyik nagyon érzékeny témakörről van szó, amelyet más területekhez hasonlóan a hölgyek szeretnek magukba fojtani. Nem beszélnek róla, pedig ha beszélnének, rájönnének, hogy rengeteg sorstársuk van, aki hasonló panaszokkal küzd, és egyáltalán nem kor függvénye az, hogy valakinek van vagy nincs vizelettartási problémája.

 

 


Apróhirdetések
Dr. Kostyán Andor rendelőintézet elérhetőségeihez és rendelési idejéhez kattints IDE

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

Bejelentkezés
Felhasználó név:
Jelszó:
Regisztrálás
Üzenőfal
Abonyi rendőrjárőr 24 órás elérhetősége:
(30)277-3185
.

Üzenet íráshoz jelentkezz be! Előzmények

Belépett felhasználók
Menetrendek
Programkereső





Facebook
© 2010 MiAbonyunk Safe Kft., 2740., Abony, Antos János út 20. - 30/9-670-313
|
IMPRESSZUM
|
Szerzői jogok