Mi Abonyunk - Elszabadult indulatok
Hírcsatornák:        
Regisztrált tagjaink: 8081, belépett felhasználók: 0.

veroniq - 2011.02.22. 19:34:54

 Mónika elbúcsúzott- Egy zsarnokkal nem akar tovább együtt dolgozni

 

A tegnapi testületi ülésen egyetlen téma volt és az nem más volt, mint Dr. Németh Mónika jegyző távozása. A testület a jegyző munkaszerződését közös megegyezéssel egyhangúlag bontotta fel. Összesen tízen voltak jelen és mindenki az igen gombot nyomta meg. Nyilvánvaló, hogy a település polgármestere, Romhányiné Dr. Balogh Edit fellélegzett, mert napi szintű pengeváltásai voltak a jegyzővel. Ennek ugyan nem adott hangot, de egyértelműen arról beszélt, hogy a FIDESZ az oka annak, hogy eddig fajult kettőjük viszonya. Az érintettek ezt természetesen kikérték maguknak. Dr. Németh Mónika jegyző szabályos kis búcsúbeszédet tartott, az utolsó szó jogán, melyben mesterien mondta el, hogy miért is döntött a távozás mellett. Aki ismeri a körülményeket, az tudott a szavak mögött olvasni.

 

Kiderült, hogy egy „ zsarnokkal „ nem képes és nem is hajlandó a jegyző a továbbiakban együtt dolgozni.

 

 

Lapunk úgy tudja, hogy bár Romhányiné Dr. Balogh Edit neve nem hangzott el Dr. Németh Mónika beszédében, a polgármester az egészet magára vette és egy esetleges pert is fontolgat. A jegyző is fontolgathatná mindezt, hiszen majdnem le „ fideszbérencezte „ őt a polgármester. Négy és fél év felgyülemlett indulatai szabadultak el, vélhetően nyilvános formában most utolsó alkalommal.

 

 

Nyilvánvaló, hogy a pár napja hivatalába lépett aljegyző kínos pillanatokat él át, hiszen nyilván nem számított arra, hogy milyenek a helyi viszonyok. Ráadásul Dr. Vörös Zsuzsanna nyakába szakad minden jegyzői feladatellátás, annak ellenére, hogy ő még aljegyzőként sem dolgozott korábban. Dr. Németh Mónika helyére sebtiben álláspályázatot is kiírtak. Tehát megint jegyző kerestetik. A leköszönő „ first lady „ záróakkordként célzott arra, hogy a következő helyi választások alkalmával lehetséges, hogy még találkozik vele Abony és a jelen lévők. Csak nem polgármester szeretne lenni? Nos, addig még sok víz lefolyik a belvízcsatornákon!

 

Most keresik a jegyzőt, akit lehet, hogy lasszóval kell majd befogni. 

 

LŐVE

Közélet:
Jegyző   
Testület   
 26 Hozzászólás   
Ajánlott cikkek:

Ön kit támogatna polgármester-jelöltként?

Chili Parádé Abonyban

Értékőr: 45 éve hunyt el Cselényi József Abony Város posztumusz díszpolgára

Meseterápia

Kinizsi színházi előadás

Nagyszabású kúriafelújítási program Abonyban

Pecsenye Parádé eredmények

Moziklub

Versek a cipősdobozban

Kipp Kopp koncert

 

Kommentek

Hozzászóláshoz jelentkezz be!
Mara949 hozzászólásához elemérnek

vadrizs -

2011.03.12. 13:44:55

Egy senki nem tud gonosz lenni, gonosz csak valaki lehet. Savanyú  a szőlő ? Kit bántottak a leirtak, szerelmetes Mónikádat?

egyik kutya másik eb

Papa -

2011.02.28. 12:35:23

Mielőtt Mónika glóriát kap tudni kelle hogy amiután átvette a hívatalt azonnal öszzeveszett Gajdos István polgármesterrel,  majd kitakarította a hivatlból az abonyiak egy részét is beültette vezető állásba a barátnőit. Rövid időn belül összeveszett az új polgármesterrel, (nem kellet neki erölködnie, mert egy diktátor) Rendesen megkapta a város ezt a két nőt akik képtelenek csapatban dolgozni és csak az Ő igazuk létezik.

Ha rendet akarunk nekünk kell tenni érte, kerüljön már polgármesteri székbe és képviselői státuszba olyan ember aki nem csak ahatalmat akar, hanem van elképzelése, ért is hozzá amit csinál és tenni akar a városért.

UTOLSO SZOJOGANI BESZED

sovany -

2011.02.24. 23:51:39

Mosoly

Abonyiak!!!!!!

Hova fog ,Sorlodni, a "TORTENELMI ABONY????????

AZ  ABONYI SZIVVEL RENDELKEZO, JEGYZO , FELRE ALLITASSAVVAL???

" EZ A JEGYZO, MEG  NAGYABONYT, RENDBE TESZI< ISTEN SEGITSE.

A  BECSULETES EMBEREKNEK , NEMSZABAD, HOGY NE ERVENYESULJENEK!!!!!!!!!!!!!!!!!

:)

Flowers -

2011.02.24. 19:49:38

Azt mindenki tanulja meg hogy senki nem pótolhatatlan ,az élet  is megy tovább bármi történik

Csak jot hallottam rola

engedetlen -

2011.02.24. 19:23:44

A Monika szerintem tul oszinte es akaratos. Ezert nem kell a polgarmesternek. A beolvasas nem volt semmi! Itt rohogtunk a polgarasszony fejen! Aztan meg az ajadek sem kellett neki. Meg O fenyegetozik? Mar ha jol tudom mindenki elmenekult mellole. Lassan mindenkli elmegy es csak O marad.

Látom

FIGURA7878 -

2011.02.24. 15:15:49

mindenki olyan okos és olyan jól informált,hogy nyugodtan szidhatja fikázhatja a másik embert és annak az elvégzett vagy az épp el nem végzett munkáját.Szerintem mindenkinek van hibálya valamint mindenki monkájába található kivetni való.Ez alól talán csak Trucki a kivétel.:-)Bocs Trucki ez vicc volt.D

Mara949-nek

elemér -

2011.02.24. 14:58:11

A szavai önt minősitik-legelőbb!

Ez nagyon gonosz volt- lehet, hogy ez Ön?-vagy csak ilyen pocsék a stilusa? Mindegy! Az Ön neve: SENKI!

Tisztul a levegő

Mara949 -

2011.02.24. 13:54:26

Végre eljött az az idő amikor már a nagyérdemű testület is egyhangúlag küldte melegebb éghajlatra  a tehetségtelen összeférhetetlen kis senkit!  Rég meg kellett volna ezt tenni!!

Egyszerű ez

pepe -

2011.02.23. 23:37:40

Szerintem a nő egyszerűen megbukott. Sokat vártak tőle de ő nem tudott eleget tenni az elvárásoknak. Most gyorsan távozik, mielőtt rájönnek, hogy mennyi kárt okozott és mielőtt besározódik valamelyik zavaros ügy kapcsán. 

jobb megélhetés

Freddie -

2011.02.23. 21:57:44

Szerintem a jegyző a jobb megélhetés reményében távozik. Ennyi. Jobb állásba megy és kész. A lasszóra meg nem hinném, hogy szükség lesz, baromi nagy a jogász munkanélküliség.

no szép lavinát indítottam

Lev -

2011.02.23. 20:20:30

nem ez volt a célom, de ez azért kényes téma. Én sem használok fölöslegesen semmiféle királysági címereket.. minek.. Sajnos a legtöbb fiatal jogász is úgy kerül ki az egyetemről, hogy fogalma sincs hogyan kell írni a nevét. szánalom. lehet keresgélni az iwiwen....

 a jogászoknak ezzel tisztában kéne lenniük.

szokták mondani, hogy először a saját házad táján tegyél rendet, aztán mondhatod ha nincs renben valami máshol...

Lőve:) ez nem a te hibád. Állítólag körül vagyunk véve mindannyian tanult, és mesteri szakemberekkel, akiknek fel kéne hívni a figyelmet a szakmabeliségre.

nem akadtam ki

veroniq -

2011.02.23. 16:50:35

Teljesen jogos, ott a kettő pont. De rosszul írják a neveket a saját oldalukon is! Ez a ciki, nem a faláb!

Kiakadtál?

Truckman -

2011.02.23. 16:48:44

Csak tudnám Min! Király

sőt a Kostyán is....

veroniq -

2011.02.23. 16:34:09

Sőt, akkor szegény Kostyán doki nevét is rosszul írták, vagy nem??? Mert Dr. Kostyán Andorként szerepel a város honlapján! Neki van nagydoktorija???? 

mindenki rosszul van!

veroniq -

2011.02.23. 16:24:07

Na, akkor, íme idézem Abony város honlapját:

 

" Dr. Abonyi Viktor Dr. Egedy Zsolt Fekete Tibor Károly Gulykáné Gál Erzsébet Habony István Kelemen Tibor János Kocsiné Tóth Valéria Kovács László Dr. Magyar Gábor Sándor Murvainé Kovács Rita Parti Mihály " 

 

Itt a polgármester neve kis dr-al van írva, de a címlapon, az első kézbőlnél már nagggyal!

 

Érdekes ez a téma, de nem hinném, hogy ez a legfontosabb mondanivalója a cikknek. Ennyi, üdv: LŐVE

brutális

veroniq -

2011.02.23. 16:21:04

Na, akkor most elgondolkodtam... A link kiváló. De. Könyörgöm, én mint újságíró, minden egyes interjúalanyomat kérdezzem meg, hogy kis vagy nagy doktori címe van? Mi a teendőm???? Jáj.... Én kérek elnézést, mert én írtam rosszul..... LŐVE

köszi a linket TGbally!

Lev -

2011.02.23. 16:19:04

.

Re: dr. vagy Dr.

TGbally -

2011.02.23. 15:34:29

Javaslom elolvasni:

http://www.jogiforum.hu/hirek/22268#axzz1EnCNM3tr

kisdoktori - nagydoktori

Fata Morgana -

2011.02.23. 14:43:03

 

Nem kötözködés képpen kérdeztem rá a dologra, de de ha egyszer a diplomája jogosulttá tesz valakit  a dr cím használatára, noha nem rendelkezik tudományos  fokozattal (PhD, DLA) miért ne tenné?

Vagy csupán azzal van gondod, hogy  nagy "D" betűvel íródik a Dr?

"A személyi igazolványok kiállításakor az okmányirodák ugyanúgy nem differenciálnak a fentiek szerint, mint a hétköznapi gyakorlat. Egyrészt a személyazonosító igazolványba csupa nagybetűvel jegyzik be a nevet, a kisbetűs-nagybetűs különbség gordiuszi csomóját egy huszáros vágással megoldva"

 

Tehát mégegyszer,  nem  kötözködés, csak érdeklődés volt részemről.

 

 

Nem véletlen írtam PhD-t

Lev -

2011.02.23. 13:34:28

így  van... kis és nagydoktori... ugyanis az okfejtésem az, hogy ha mindent törvényesen akarnak intézni, és ennek fejében óriási botrány van ( ami persze sajnos az egész országban így van... ) akkor elég nehéz hinni a jogászainknak, melyek kb. nagyzási mániából miért is szólnának.

Nem ártana erről midnenkinek tudnia. A polgi hivatalban is Dr.-ok vannak kiírva.

félreértés ne essék, nem sajnálom én senkitől.. de én tudjam a jogot a jogászaink helyett? :D

Természetesen akik rendes orvosok, azok Dr.-ok :) mint pl.: Dr. Romhányiné

Mikvannak...

admin -

2011.02.23. 13:00:25

"hiszen majdnem le „ fideszbérencezte „ őt a polgármester"

 

Hogy lehet valakit majdnem lefideszbérencezni? :)

Lev-nek

Luna -

2011.02.23. 12:35:39

Azt hiszem Te arra céloztál, hogy mindenkinek megvan-e a nagy doktorija, ha már Dr.-t használ. A többi ugye csak kis doktori.... Jól gondolom?

Dr. dr ???

Fata Morgana -

2011.02.23. 11:22:29

Kedves Lev!

Bocsáss meg, de nem értem a kérdésed. Úgy tűnik mintha kételkednél  abban, hogy  város vezetőink jogosan viselik a dr-i titulust.

Polgármester Asszony  humán orvos, ez ugye  válasz a kérdésre egy részről, másrészt   Jegyző és Aljegyző Nők tekintetében feltételezed, hogy csak úgy oda illesztik titulust?

Mégegyszer  elnézést, ha félre értettem valamit.

Üdv!

Jajdejó!

Truckman -

2011.02.23. 05:49:31

Nincs jegyző! Hajjátoke?! Mijénk a város, mijénk az uccák! Király

hmmm

Lev -

2011.02.22. 23:14:56

nekem egy kérdésem lenne... rendszeresen azt látom, hogy a mi kedves jogászaink titulusa Dr.

Aki itt dolgozik abonyban jogászként, azok mindannyian PhD-t végeztek? mert ezt képtelen vagyok elhinni... dr. Dr. ??? a törvénytisztelő jogászaink miért nem újságolják ezt?

Nem akarok védeni senkit, de biztos megvan az oka mindkét félnek. Kár hogy ezt Abony terhére teszik...

:)

kuci18 -

2011.02.22. 19:50:38

Jöhetnek a perek


Szavazás
Ön kit támogatna polgármester-jelöltként?
   
 Pető Zsolt 
 Dr. Egedy Zsolt 
 Valaki más 
   
Eredmény
Programok

Miért kulcsfontosságú, hogy rendszeresen ápoljuk cipőinket?

Nincs kiábrándítóbb, mint egy koszos, igénytelen, ápolatlan cipő, akkor is, ...

Milyen hatással van az új NAV törvény az ERP rendszerekre?

Magyarországon időről időre módosulnak az adótörvények, ezzel aligha mondtunk újat. ...

Milyen tápot válassz a kölyökkutyádnak?

  Egy kiskutya rengeteg örömet tud hozni egy család ...

Hogyan lehet hatásos marketingszöveget írni?

Míg bő húsz évvel ezelőtt elég volt a termék néhány előnyét, esetleg az árát kiemelni egy-egy szórólapon, ma már merőben más a helyzet. Egyrészt több helyre kell szöveges tartalmat gyártanod, másrészt a nagy zaj miatt különösen frappánsan kell megfogalmazni a mondandódat, ha azt szeretnéd, hogy az olvasóból konverzió legyen.

Így telepítsük a csepegtető szalagot!

  A csepegtető öntözésnek köszönhetően nagyon sokat spórolhatunk a ...

Egy modern mennyezeti LED lámpa a te otthonodból is hiányzik

A modern mennyezeti LED lámpa napjainkban már a legtöbb otthonban fellelhető. Sokan gondolták úgy, hogy a régi, energiapazarló fényforrásokat lecserélik korszerűbbre, és megreformálják a világításrendszerüket. És te? Közéjük tartozol?

Korszerű implantációs eljárás csontpótlás nélkül

A csontpótlásos kezelés egy komplex, költséges folyamat, érthető, hogy sokan miért nem szeretnének belevágni. Szerencsére a modern fogászati fejlesztések lehetővé tették, hogy számukra is adott legyen egy optimális megoldás, egy speciális implantátumos technika.

Vizelettartási gondok megoldására ajánlott a lézerkezelés

 

A nőket érintő egyik nagyon érzékeny témakörről van szó, amelyet más területekhez hasonlóan a hölgyek szeretnek magukba fojtani. Nem beszélnek róla, pedig ha beszélnének, rájönnének, hogy rengeteg sorstársuk van, aki hasonló panaszokkal küzd, és egyáltalán nem kor függvénye az, hogy valakinek van vagy nincs vizelettartási problémája.

 

 


Apróhirdetések
Dr. Kostyán Andor rendelőintézet elérhetőségeihez és rendelési idejéhez kattints IDE

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

Bejelentkezés
Felhasználó név:
Jelszó:
Regisztrálás
Üzenőfal
Abonyi rendőrjárőr 24 órás elérhetősége:
(30)277-3185
.

Üzenet íráshoz jelentkezz be! Előzmények

Belépett felhasználók
Menetrendek
Programkereső





Facebook
© 2010 MiAbonyunk Safe Kft., 2740., Abony, Antos János út 20. - 30/9-670-313
|
IMPRESSZUM
|
Szerzői jogok