Mi Abonyunk - Az abonyi Jobbik nem befolyásolható- Minden jó ügy mellé odaállnak, ha az a város fejlődését szolgálja
Hírcsatornák:        
Regisztrált tagjaink: 8081, belépett felhasználók: 0.

veroniq - 2014.10.01. 19:01

Vendégem, interjúalanyom volt a Jobbik abonyi alapszervezetének elnöke, a párt polgármester és képviselő jelöltje, Mészáros Lászlóné, Szeremi Anikó, akit a választások eddigi tapasztalatairól faggattam. Arra, is kíváncsi voltam, hogy mennyire fogadták őt és jelöltjeiket szeretettel a választók, a kampány során eddig, és történtek-e atrocitások. Megtudtam, hogy:

„ A választók nagy szeretettel fogadnak bennünket, és külön üdvözlik azt, hogy vannak fiatal korosztályú jelöltjeink, mint pl a 2. választókerületben Mucsiné Mészáros Anita, aki már a Jobbik munkájából több mint 5 éve kiveszi a részét. Több kampányban is segített már, és az 5. választókerületben Pataki Árpád, aki több mint egy éve tagunk és nagyon keményen dolgozik a kampányban. Persze Hajnal György, a 3. választókerület jelöltje szintén nagyon fiatal, és az új irányt képviseli korából adódóan. Igaz, minden egyes jelöltünk elkötelezett nemzeti érzelmű. Mindegyikük a választókkal való találkozás után azt tudta mondani, hogy csak jó tapasztalataik vannak a beszélgetésekből.

Atrocitás persze ért bennünket, mégpedig az abonyi FIDESZ-KDNP részéről, ugyanis az általuk törpe pártnak nevezett Jobbik országos vezetőségét több lépcsőben keresték meg, hogy engem mint polgármester jelöltet hívjanak vissza, de a nemzeti oldal azért itt is bizonyítja azt, hogy mi összetartunk és nem valaki más mondja meg, hogy mi jó nekünk helyi szinten!

A Jobbik a második legnagyobb erő, nem csak helyben, hanem országosan is. Ezt tudomásul kellene tudni venni végre. „-

LŐVE:
Főszerkesztőként én is láttam és hallottam, hogy az abonyi Fidesz- KDNP prominensei a politikai vitaműsorban, a TV-ben leszólták az abonyi Jobbikot, mintha nem is lenne a második erő. Degradálóan beszéltek rólatok. Van értelme ennek a köpködős kampánynak?

Szeremi Anikó lapunknak elmondta, hogy mindenféle mocskolódástól elhatárolják magukat. „ Nem leszünk ebben partnerek, nem óhajtunk lesüllyedni arra a szintre, hogy erre reagáljunk. Hangsúlyozom, az általuk törpe pártnak nevezett Jobbik a második erő.

 

LŐVE:
Milyen lesz szerinted a következő mintegy 10 nap? Kell-e a választóknak durva dolgokra felkészülniük még?

Szeremi Anikó: Az embereknek, a választóknak nem arra van szükségük, hogy az egymás mocskolását hallgassák. Részünkről továbbra sem kell tartania a választóknak a durva megnyilvánulásoktól, mert inkább azzal kell foglalkoznia minden jelöltnek, hogy mi az amit ő meg tudna csinálni vagy szeretne megcsinálni. Minden durvaságtól elhatároljuk magunkat!


LŐVE:
Milyen döntések meghozatalánál, milyen fejlesztéseknél voltál ott a testületben?


Szeremi Anikó:
A legtöbb testületi ülésen részt vettem, és ami Abony városának hasznos, azt meg is szavaztam, nem a pártot néztem, nem az előterjesztő személyét, hanem a célt. Örülök neki, hogy szavazatommal támogathattam többek közt pl. a Márton Kúria rendbehozatalát, a Múzeum restaurálását, a volt Művelődési Ház területének megvásárlását a LIDL-től.

LŐVE:
Mi az, ami jelenleg rosszul működik a városban? Mi a legnagyobb gondja a településnek?

Szeremi Anikó
Abonyban teljesen befuccsolt sajnos a piac jó működése, annak ellenére, hogy megújult. Abonynak a legnagyobb gondja még mindig az, hogy a közbiztonságot kellene előtérbe helyezni, hogy a lopások száma csökkenjen, felülvizsgálni a betelepültek jogszerű itt tartózkodását és javítani kellene a település turizmusát és ezáltal a munkalehetőségeket is.

Arra kérek mindenkit, ha változást akar, akkor október 12-én menjen el szavazni és szavazzon a Jobbik jelöltjeire! Ha tehetik, 2014. október 04-én jöjjenek el a Főtérre és hallgassák meg, ismerjék meg a Jobbik jelöltjeit és beszélgessenek velük. Nézzék meg a Szent Korona másolatát élőben, a nap végén pedig mindenkit sok szeretettel várunk 18,00 órától várjuk a Romantikus Erőszak koncertre. Mindazoknak ott a helyük, aki szereti a rock zenét.

LŐVE


 

JOBBIK jelöltek:

1. vk Tóth Ferenc

 

 

 


2. vk Mucsiné Mészáros Anita

 

 


3. vk Hajnal György

 

 


4. vk Szalinka Péterné

 

 


5. vk Pataki Árpád

 

 


6. vk Zsemlye Gáborné

 

 


7. vk Nagy Mária Magdolna

 

 


8. vk Mészáros Lászlóné 

Politika:
JOBBIK   
 5 Hozzászólás   
Ajánlott cikkek:

Zágráb Nándor a Jobbik országgyűlési képviselő jelöltje a választókerületben

Közadatok Antal- Láng Edináról- II. rész

Közlemény az abonyi Jobbik alapszervezetéről- Szeremi Anikó feloszlatta

Ők készítik majd elő a döntéseket: Abony Város Bizottságainak tagjai értünk dolgoznak

Október 28-án megalakul az új abonyi képviselő- testület: Ünnepélyes eskütételek, illetmények, alpolgármester

Közadatok Antal- Láng Edináról- III. rész

Közadatok Antal- Láng Edináról- I. rész

Egyhangú igen az abonyi műjégpályára! Szép volt!

A helyi Fidesz elnök, Balangó László NEM vállalja, hogy beüljön a képviselő- testületbe

Abonyban 1341 Fideszes is Pető Zsoltot támogatta!

 

Kommentek

Hozzászóláshoz jelentkezz be!
a végsőkig

kiskegyem -

2014.10.02. 21:42:25

kitartani! Ezt valja jelenleg az abonyi Fidesz, de ez rémálom! Tudják egyáltalán a Fidesz szimpatizánsok, hogy kik mellett állnak ki mindenekelőtt? Nem egymás dolgaiban való túrkálásra gondolok hanem arra, hogy melyik személynek mi a terve, mit szeretne jobbá tenni!! Mert szerintem és bízom abban sok ember így van ezzel, az a lényege egy terület képviselőjének, hogy előrébb vigye, kiharcolja akár azt ami az ott élő emberek javát szolgálja. Szerintem "vérfrissítésre" van szükség ennek a városnak és bár a Jobbikból sok fiatal indul, de őket még nem "fertőzte" meg talán annyira az Abonyban kialakult "szokás", mármint, hogy kik azok az emberek akik Uralják Abonyt és ők irányítanak a háttérben, persze nem a köz javára, hanem a saját folyószámlájukra!

Egyetértek

littlespy# -

2014.10.02. 20:33:41

a Jobbikkal, az elveivel.... de ez az abonyi csoport gyengusznak tűnik..nem tudom, virágkötést vagy esetleg fodrászleckéket akarnak adni? Vagy a bűnözés inkorrektségéről akarnak egyesek papolni? Ez komoly? hagyjuk már????

Ez a képviselősdi egyenesen vicc. Manapság már a gungyi is lehetne képviselő ennyi erővel ....????

Egyetértek

littlespy# -

2014.10.02. 20:28:56

a Jobbikkal, az elveivel.... de ez az abonyi csoport gyengusznak tűnik..nem tudom, virágkötést vagy esetleg fodrászleckéket akarnak adni? Vagy a bűnözés inkorrektségéről akarnak egyesek papolni? Ez komoly? hagyjuk már????

Ez a képviselősdi egyenesen vicc. Manapság már a gungyi is lehetne képviselő ennyi erővel ....????

Nekem a Jobbik sok!

Magyarabb -

2014.10.02. 13:03:34

A sok zűrzavar után, ami a Jobbik korábbi abonyi szereplését jellemezte (Kelemen-féle ügy stb.) azt láthatjuk,hogy stabilizálódtak Mészárosné kezei alatt. A jelöltek szimpatikusak és van köztük fiatal, idősebb, férfi és nő is. Idén biztosan nem rúgnak komolyan labdába ezzel a "kezdő-nyolcassal", de van öt évük, hogy akár erőfölénybe is kerüljenek a mostani, nyilvánvalóan válságban lévő helyi pártszövetséggel szemben.

Ezért én is drukkolok nekik.    

A Jobbik a legjobb.....

Edit -

2014.10.01. 21:40:40

Maximálisan egyetértek amit a cikkben olvastam , illetve amiről,amikről Mészáros Lászlóné Anikó beszélt, mondott. A Fideszesektől pedig mit is várhatnánk...?! Egy köpönyegforgató, ide -oda hajlongó emberekről van szó...élén Magyar Gáborral...aki  ha jól emlékszem nem iagzán volt Fidesz párti...de más neveket is lehetne sorolni....és akiktől ennyi telik ...hogy rágalmazzanak, piszkálódjanak....stb...stb...Olyan emberek képviselik helyileg a Fideszt mint amilyen a "pártvezér"...odafent...(Orbán..és  a többiek....azt hiszem nem kell sorolnom a neveket). Szebb Jövőt.Hajrá Jobbik...és sok sikert.....!!


Szavazás
Ön kit támogatna polgármester-jelöltként?
   
 Pető Zsolt 
 Dr. Egedy Zsolt 
 Valaki más 
   
Eredmény
Programok

Miért kulcsfontosságú, hogy rendszeresen ápoljuk cipőinket?

Nincs kiábrándítóbb, mint egy koszos, igénytelen, ápolatlan cipő, akkor is, ...

Milyen hatással van az új NAV törvény az ERP rendszerekre?

Magyarországon időről időre módosulnak az adótörvények, ezzel aligha mondtunk újat. ...

Milyen tápot válassz a kölyökkutyádnak?

  Egy kiskutya rengeteg örömet tud hozni egy család ...

Hogyan lehet hatásos marketingszöveget írni?

Míg bő húsz évvel ezelőtt elég volt a termék néhány előnyét, esetleg az árát kiemelni egy-egy szórólapon, ma már merőben más a helyzet. Egyrészt több helyre kell szöveges tartalmat gyártanod, másrészt a nagy zaj miatt különösen frappánsan kell megfogalmazni a mondandódat, ha azt szeretnéd, hogy az olvasóból konverzió legyen.

Így telepítsük a csepegtető szalagot!

  A csepegtető öntözésnek köszönhetően nagyon sokat spórolhatunk a ...

Egy modern mennyezeti LED lámpa a te otthonodból is hiányzik

A modern mennyezeti LED lámpa napjainkban már a legtöbb otthonban fellelhető. Sokan gondolták úgy, hogy a régi, energiapazarló fényforrásokat lecserélik korszerűbbre, és megreformálják a világításrendszerüket. És te? Közéjük tartozol?

Korszerű implantációs eljárás csontpótlás nélkül

A csontpótlásos kezelés egy komplex, költséges folyamat, érthető, hogy sokan miért nem szeretnének belevágni. Szerencsére a modern fogászati fejlesztések lehetővé tették, hogy számukra is adott legyen egy optimális megoldás, egy speciális implantátumos technika.

Vizelettartási gondok megoldására ajánlott a lézerkezelés

 

A nőket érintő egyik nagyon érzékeny témakörről van szó, amelyet más területekhez hasonlóan a hölgyek szeretnek magukba fojtani. Nem beszélnek róla, pedig ha beszélnének, rájönnének, hogy rengeteg sorstársuk van, aki hasonló panaszokkal küzd, és egyáltalán nem kor függvénye az, hogy valakinek van vagy nincs vizelettartási problémája.

 

 


Apróhirdetések
Dr. Kostyán Andor rendelőintézet elérhetőségeihez és rendelési idejéhez kattints IDE

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

Bejelentkezés
Felhasználó név:
Jelszó:
Regisztrálás
Üzenőfal
Abonyi rendőrjárőr 24 órás elérhetősége:
(30)277-3185
.

Üzenet íráshoz jelentkezz be! Előzmények

Belépett felhasználók
Menetrendek
Programkereső





Facebook
© 2010 MiAbonyunk Safe Kft., 2740., Abony, Antos János út 20. - 30/9-670-313
|
IMPRESSZUM
|
Szerzői jogok