Mi Abonyunk - Jelölt dömping az abonyi ötös választókerületben
Hírcsatornák:        
Regisztrált tagjaink: 8079, belépett felhasználók: 0.

veroniq - 2014.09.07. 20:54

Még nyilvánvalóan nincsen vége a névsornak, hiszen nem zárult le a hivatalos jelöltállítási folyamat, de ennek ellenére egész jelöltparádét mutatnak be az ötös választókerületben az indulók. Mészáros László János a FIDESZ- KDNP színeiben indul, nem a szokásos körzetében. Ennek nyomós oka is van, mert négy évvel ezelőtt Gulykáné Gál Erzsébet ebben a körzetben elsöprő győzelmet aratott felette. Így nem lett Mészáros László sok- sok év után ismét képviselő testületi tag. Annak ellenére nem, hogy remek gazdasági szakember, és népszerű Abonyban. Most egy látszólag könnyebb körzet jutott neki, azonban a jelek szerint nem lesz könnyű dolga. Indul ugyanis itt egy olyan független jelölt, aki a településen népszerű, mert ő a polgárőrség helyi elnöke. Juhász Pálné lapinformációink szerint még nem volt jelölt sosem. Személye a Jobbik jelöltjére nézve is erős hatást gyakorolhat, mert a közbiztonságot zászlójára tűző Jobbik, egy, a közbiztonságban jártas jelölttel találja magát szemben.

A körzet igazi csemege lesz tehát, de a sor még nem zárult be. Itt indul ugyanis Pető Istvánné is, a Városunk Fejlődéséért Egyesület jelöltje is, aki szintén népszerű Abonyban, mert hosszú évtizedekig dolgozott a polgármester hivatalban, és most is nagyon aktív. Nevét legtöbbször a véradások szervezésével kapcsolatban hallhatjuk, ő a Vöröskereszt szervezője, aktivistája. Van még egy jelöltünk, aki eddig a legesélytelenebbnek látszik, függetlenként indul itt Ambró István Sándor.

A jelöltlista tehát eddig a következő, és még az MSZP- hiányzik is a sorból:

Mészáros László János Fidesz- KDNP, Ambró István Sándor független, Pető Istvánné Városunk Fejlődéséért Egyesület, Juhász Pálné független, Pataki Árpád Jobbik.

Négy évvel ezelőtt a következő eredmény született a választókerületben:

1 527 szavazókorú állampolgár élt itt, ebből 594 fő ment el szavazni, ez az összesennek csak a
38,90 %-a.

1 Fekete Tibor Károly FIDESZ 191 32,93 %
2 Göncöl Ilona MSz 56 9,66 %
3 Pető Istvánné Városunk Fejlődéséért Egyesület 104 17,93 %
4 Dr. Soós Ferenc KDNP 58 10,00 %
5 Timár Erzsébet MSZP 93 16,03 %
6 Tóth László JOBBIK 78 13,45 %

2006-ban így nyerte meg körzetét Mészáros László, ekkor egy a 8-as volt

1 Bene László MAGYAR SZOCIALISTA PÁRT 96 16,61 %
2 Horváth Csaba FÜGGETLEN 113 19,55 %
3 Mészáros László János FIDESZ
KISGAZDA POLGÁRI EGYESÜLETE 210 36,33 %
4 Molnár Sándor Abonyi Tiszta Udvar Rendes Ház 53 9,17 %
5 Oláh Jánosné PestMegyei Térségek Egyesülete 13 2,25 %
6 Raffai Róbert LUNGO DROM 6 1,04 %
7 Szekeres Sándor ÉLŐLÁNC MAGYARORSZÁGÉRT 27 4,67 %
8 Tóth László Városunk Fejlődéséért Egyesület 60 10,38 %

LŐVE

 

Felső kép: Juhász Pálné, alsó Pető Istvánné
 

Politika:
 1 Hozzászólás   
Ajánlott cikkek:

Zágráb Nándor a Jobbik országgyűlési képviselő jelöltje a választókerületben

Közadatok Antal- Láng Edináról- II. rész

Közlemény az abonyi Jobbik alapszervezetéről- Szeremi Anikó feloszlatta

Ők készítik majd elő a döntéseket: Abony Város Bizottságainak tagjai értünk dolgoznak

Október 28-án megalakul az új abonyi képviselő- testület: Ünnepélyes eskütételek, illetmények, alpolgármester

Közadatok Antal- Láng Edináról- III. rész

Közadatok Antal- Láng Edináról- I. rész

Egyhangú igen az abonyi műjégpályára! Szép volt!

A helyi Fidesz elnök, Balangó László NEM vállalja, hogy beüljön a képviselő- testületbe

Abonyban 1341 Fideszes is Pető Zsoltot támogatta!

 

Kommentek

Hozzászóláshoz jelentkezz be!
választás

kiskegyem -

2014.09.08. 07:49:20

Meglepődtem, hogy mennyi jelölt van valóban az 5.sz. választókörzetben. Reméljük, hogy nem az fog győzni, aki mögött nagyobb anyagi támogatás van, hanem az, akinek a célkitüzései a körzetben lakóknak az érdekeit fogja legjobban képviselni. Tehát Hajrá, győzzön a legJobbik!

{#emotions_dlg.facewithglasses}


Szavazás
Ön kit támogatna polgármester-jelöltként?
   
 Pető Zsolt 
 Dr. Egedy Zsolt 
 Valaki más 
   
Eredmény
Programok

Miért kulcsfontosságú, hogy rendszeresen ápoljuk cipőinket?

Nincs kiábrándítóbb, mint egy koszos, igénytelen, ápolatlan cipő, akkor is, ...

Milyen hatással van az új NAV törvény az ERP rendszerekre?

Magyarországon időről időre módosulnak az adótörvények, ezzel aligha mondtunk újat. ...

Milyen tápot válassz a kölyökkutyádnak?

  Egy kiskutya rengeteg örömet tud hozni egy család ...

Hogyan lehet hatásos marketingszöveget írni?

Míg bő húsz évvel ezelőtt elég volt a termék néhány előnyét, esetleg az árát kiemelni egy-egy szórólapon, ma már merőben más a helyzet. Egyrészt több helyre kell szöveges tartalmat gyártanod, másrészt a nagy zaj miatt különösen frappánsan kell megfogalmazni a mondandódat, ha azt szeretnéd, hogy az olvasóból konverzió legyen.

Így telepítsük a csepegtető szalagot!

  A csepegtető öntözésnek köszönhetően nagyon sokat spórolhatunk a ...

Egy modern mennyezeti LED lámpa a te otthonodból is hiányzik

A modern mennyezeti LED lámpa napjainkban már a legtöbb otthonban fellelhető. Sokan gondolták úgy, hogy a régi, energiapazarló fényforrásokat lecserélik korszerűbbre, és megreformálják a világításrendszerüket. És te? Közéjük tartozol?

Korszerű implantációs eljárás csontpótlás nélkül

A csontpótlásos kezelés egy komplex, költséges folyamat, érthető, hogy sokan miért nem szeretnének belevágni. Szerencsére a modern fogászati fejlesztések lehetővé tették, hogy számukra is adott legyen egy optimális megoldás, egy speciális implantátumos technika.

Vizelettartási gondok megoldására ajánlott a lézerkezelés

 

A nőket érintő egyik nagyon érzékeny témakörről van szó, amelyet más területekhez hasonlóan a hölgyek szeretnek magukba fojtani. Nem beszélnek róla, pedig ha beszélnének, rájönnének, hogy rengeteg sorstársuk van, aki hasonló panaszokkal küzd, és egyáltalán nem kor függvénye az, hogy valakinek van vagy nincs vizelettartási problémája.

 

 


Apróhirdetések
Dr. Kostyán Andor rendelőintézet elérhetőségeihez és rendelési idejéhez kattints IDE

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

Bejelentkezés
Felhasználó név:
Jelszó:
Regisztrálás
Üzenőfal
Abonyi rendőrjárőr 24 órás elérhetősége:
(30)277-3185
.

Üzenet íráshoz jelentkezz be! Előzmények

Belépett felhasználók
Menetrendek
Programkereső





Facebook
© 2010 MiAbonyunk Safe Kft., 2740., Abony, Antos János út 20. - 30/9-670-313
|
IMPRESSZUM
|
Szerzői jogok