Mi Abonyunk - Csemő és Kőröstetétlen dúskálni fog: Nem volt adósságuk, sok támogatást kapnak
Hírcsatornák:        
Regisztrált tagjaink: 8081, belépett felhasználók: 0.

veroniq - 2014.03.29. 08:06

A korábban adósságmentes települések is jól járnak- Bizonyságlevelet adott át a kormány nevében Földi László országgyűlési képviselő Abony és Nagykőrös polgármesterének. Az oklevél igazolja, hogy a két város adósságmentes, hiszen az állam átvállalta összesen több mint 4 milliárd forintos pénzintézeti tartozásukat. Azok a települések, amelyeknek nem volt adóssága, négy év alatt 50 milliárd forint fejlesztési támogatásban részesülnek, térségünkben Csemő és Kőröstetétlen is ezek közé tartozik.


Február végén az ország valamennyi településén lezárult az adósságkonszolidáció. Először, még tavaly az ötezer lélekszám alatti falvak, városok teljes adósságát vállalta át a kormány, az ennél népesebb településekét pedig részben, 40 és 70 százalék közötti arányban. Ezt követően a kormány úgy döntött, az ország valamennyi településének összes pénzintézeti tartozását konszolidálják. Az adósságátvállalás folyamata február 28-án zárult le, amivel sikerült megállítani a települések eladósodottságát.


2010-ben a kormány két fontos gazdaságpolitikai célt jelölt meg: növelni a foglalkoztatottságot, és kiszabadítani az adósságcsapdából az országot, az önkormányzatokat és a lakosságot. Jelenleg a foglalkoztatottság 22 éves csúcson van, és sikerült megállítani az ország eladósodottságát, ami 2002 és 2010 között alakult ki. Az államadósság (melynek része az önkormányzatok adóssága is) 2002-ben 53 százalék volt a GDP-hez viszonyítva, ami 2010-ra 83 százalékosra nőtt. Ezt sikerült az elmúlt négy évben 80 százalék alá csökkenteni. Az önkormányzatok eladósodásának elsősorban az volt az oka, hogy a Gyurcsány-Bajnai kabinet a kötelező feladatokhoz sem adta meg a szükséges támogatást, így azok kénytelenek voltak hitelből fedezni a költségeket.


A kormány Bizonyságlevelet állított ki az adósságmentessé vált településeknek. Cegléd Bizonyságlevelét a múlt heti képviselő-testületi ülésen Hegedűs Ágota alpolgármesternek adta át, csütörtökön délelőtt pedig Nagykőrös első emberének, Czira Szabolcsnak nyújtotta át Földi László. Abony polgármesterének, Romhányiné dr. Balogh Editnek pedig csütörtök délután adta át az oklevelet az országgyűlési képviselő.
A térség településeitől összesen mintegy 10 milliárd forint adósságot vállalt át az állam. Két településnek, Csemőnek és Kőröstetétlennek nem volt pénzintézeti tartozása. Azoknak a településeknek, amelyeket nem kellett konszolidálni, a következő négy évben összesen 50 milliárd forint támogatást nyújtanak a kormány döntése szerint. Tehát Csemő és Kőröstetétlen is jelentős összeghez jut a következő időszakban.

(Fotók: Fidesz Sajtó és Polyák Attila)
 

Politika:
Csemő   
 0 Hozzászólás   
Ajánlott cikkek:

Zágráb Nándor a Jobbik országgyűlési képviselő jelöltje a választókerületben

Közadatok Antal- Láng Edináról- II. rész

Közlemény az abonyi Jobbik alapszervezetéről- Szeremi Anikó feloszlatta

Ők készítik majd elő a döntéseket: Abony Város Bizottságainak tagjai értünk dolgoznak

Október 28-án megalakul az új abonyi képviselő- testület: Ünnepélyes eskütételek, illetmények, alpolgármester

Közadatok Antal- Láng Edináról- III. rész

Közadatok Antal- Láng Edináról- I. rész

Egyhangú igen az abonyi műjégpályára! Szép volt!

A helyi Fidesz elnök, Balangó László NEM vállalja, hogy beüljön a képviselő- testületbe

Abonyban 1341 Fideszes is Pető Zsoltot támogatta!

 

Kommentek

Hozzászóláshoz jelentkezz be!

Szavazás
Ön kit támogatna polgármester-jelöltként?
   
 Pető Zsolt 
 Dr. Egedy Zsolt 
 Valaki más 
   
Eredmény
Programok

Miért kulcsfontosságú, hogy rendszeresen ápoljuk cipőinket?

Nincs kiábrándítóbb, mint egy koszos, igénytelen, ápolatlan cipő, akkor is, ...

Milyen hatással van az új NAV törvény az ERP rendszerekre?

Magyarországon időről időre módosulnak az adótörvények, ezzel aligha mondtunk újat. ...

Milyen tápot válassz a kölyökkutyádnak?

  Egy kiskutya rengeteg örömet tud hozni egy család ...

Hogyan lehet hatásos marketingszöveget írni?

Míg bő húsz évvel ezelőtt elég volt a termék néhány előnyét, esetleg az árát kiemelni egy-egy szórólapon, ma már merőben más a helyzet. Egyrészt több helyre kell szöveges tartalmat gyártanod, másrészt a nagy zaj miatt különösen frappánsan kell megfogalmazni a mondandódat, ha azt szeretnéd, hogy az olvasóból konverzió legyen.

Így telepítsük a csepegtető szalagot!

  A csepegtető öntözésnek köszönhetően nagyon sokat spórolhatunk a ...

Egy modern mennyezeti LED lámpa a te otthonodból is hiányzik

A modern mennyezeti LED lámpa napjainkban már a legtöbb otthonban fellelhető. Sokan gondolták úgy, hogy a régi, energiapazarló fényforrásokat lecserélik korszerűbbre, és megreformálják a világításrendszerüket. És te? Közéjük tartozol?

Korszerű implantációs eljárás csontpótlás nélkül

A csontpótlásos kezelés egy komplex, költséges folyamat, érthető, hogy sokan miért nem szeretnének belevágni. Szerencsére a modern fogászati fejlesztések lehetővé tették, hogy számukra is adott legyen egy optimális megoldás, egy speciális implantátumos technika.

Vizelettartási gondok megoldására ajánlott a lézerkezelés

 

A nőket érintő egyik nagyon érzékeny témakörről van szó, amelyet más területekhez hasonlóan a hölgyek szeretnek magukba fojtani. Nem beszélnek róla, pedig ha beszélnének, rájönnének, hogy rengeteg sorstársuk van, aki hasonló panaszokkal küzd, és egyáltalán nem kor függvénye az, hogy valakinek van vagy nincs vizelettartási problémája.

 

 


Apróhirdetések
Dr. Kostyán Andor rendelőintézet elérhetőségeihez és rendelési idejéhez kattints IDE

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

Bejelentkezés
Felhasználó név:
Jelszó:
Regisztrálás
Üzenőfal
Abonyi rendőrjárőr 24 órás elérhetősége:
(30)277-3185
.

Üzenet íráshoz jelentkezz be! Előzmények

Belépett felhasználók
Menetrendek
Programkereső





Facebook
© 2010 MiAbonyunk Safe Kft., 2740., Abony, Antos János út 20. - 30/9-670-313
|
IMPRESSZUM
|
Szerzői jogok