Mi Abonyunk - Volner szerint a Jobbik megállítaná az ország elszegényedését
Hírcsatornák:        
Regisztrált tagjaink: 8079, belépett felhasználók: 0.

veroniq - 2014.02.24. 15:08

(MTI) - A Jobbik választási győzelme esetén véget vetne annak a folyamatnak, amely Magyarország leszakadását és elszegényedését okozta az elmúlt huszonnégy évben - mondta a párt alelnöke, parlamenti frakcióvezető-helyettese vasárnap Mohácson.     Volner János egy lakossági fórumon, mintegy hetven érdeklődő, köztük az Új Magyar Gárda Mozgalom tagjai előtt hangsúlyozta: Magyarországon a rendszerváltás óta elveszett több mint egymillió munkahely, 3,1 millióan élnek a létminimum alatt, és nincs rend.

    Rámutatott: ezekre a problémákra a Jobbik kínál megoldást a munkahelyek bővítésére, a közbiztonság megteremtésére és az elszámoltatásra épülő választási programjában.
    A politikus azt mondta, pártja a mezőgazdaságban, a közmunkásoknak is értelmes feladatokat biztosítani tudó élelmiszer- és feldolgozóipar "helyreállításában", minőségi termékek előállításában látja több százezer munkahely létrehozásának lehetőségét, de komoly bővülés érhető el a lakásépítések ütemének növelésével, továbbá a Dunán, a Tiszán és a Dráván duzzasztóművek építésével, a bányászat újraindításával, az infokommunikációs szektor fejlesztésével, s egyebek mellett az egészségturizmus területén is.
    Mint mondta, pártja garantálná, hogy a kereskedelemben és a szolgáltatóiparban a nemzetközi cégek az anyaországban elérhető bérek minimum 80 százalékát fizessék a magyar a munkavállalóknak, a termelőmunkát végző magyar vállalkozások védelmében pedig beszüntetné azt a gyakorlatot, hogy a multinacionális cégek egyoldalúan kedvezményt élveznek a magyar kis- és közepes vállalkozásokkal szemben.
    A Jobbik alelnöke szólt arról is, hogy a devizahitelesek problémáit a devizahitelek felvételkori forintárfolyamon történő forintosításával és az indokolatlanul megemelt kamatok visszavágásával szüntetnék meg.
    A politikus pártja rendvédelmet érintő elképzeléseiről ismertette, hogy választási győzelmük esetén tervezik a csendőrség visszaállítását és a börtönök rabok általi fenntartását, a szexuális bűncselekmények elkövetőit pedig "kémiai kasztrálásnak" vetnék alá.
    Fontosnak nevezte, hogy elszámoltassák az elmúlt huszonnégy évben hatalomra került pártokat, és lehetőleg minél többet visszaszerezzenek azokból a jelentős vagyonokból, amelyeket ezen idő alatt az ország törvénytelenségek miatt veszített el. Hozzátette: elszámoltatásra van szükség a nemzeti dohányboltok, a földbérleti pályázatok, a nagyberuházások ügyében is, utóbbiak kétszer annyiba kerülnek Magyarországon, mint más európai államokban. Jelezte, hogy elszámoltatási kormánybiztosnak Gaudi-Nagy Tamást neveznék ki.
    A rendezvényen Szőcs Norbert közgazdász, Baranya 3. számú, Mohács központú körzetének jobbikos képviselőjelöltje azt hangsúlyozta, hogy a Jobbik győzni tud az áprilisi országgyűlési választáson. Úgy vélte: a parlamentbe három erő, a Fidesz-KDNP, az Összefogás és a Jobbik jut be, amelyek közül szerinte egyedül a Jobbiknak van igazi, biztos megélhetést kínáló programja.

Politika:
JOBBIK   
 0 Hozzászólás   

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

Ajánlott cikkek:

Zágráb Nándor a Jobbik országgyűlési képviselő jelöltje a választókerületben

Közadatok Antal- Láng Edináról- II. rész

Közlemény az abonyi Jobbik alapszervezetéről- Szeremi Anikó feloszlatta

Ők készítik majd elő a döntéseket: Abony Város Bizottságainak tagjai értünk dolgoznak

Október 28-án megalakul az új abonyi képviselő- testület: Ünnepélyes eskütételek, illetmények, alpolgármester

Közadatok Antal- Láng Edináról- III. rész

Közadatok Antal- Láng Edináról- I. rész

Egyhangú igen az abonyi műjégpályára! Szép volt!

A helyi Fidesz elnök, Balangó László NEM vállalja, hogy beüljön a képviselő- testületbe

Abonyban 1341 Fideszes is Pető Zsoltot támogatta!

 

Kommentek

Hozzászóláshoz jelentkezz be!

Szavazás
Önnek van már védettségi igazolványa?
   
 Van, mert beoltattam magam 
 Van, mert átestem a COVID-on 
 Beoltattam magam, de még nem kaptam meg 
 Nincs, mert még nem oltattam be magam 
 Nincs, és nem is akarom, hogy legyen!  
   
Eredmény
Programok

Miért kulcsfontosságú, hogy rendszeresen ápoljuk cipőinket?

Nincs kiábrándítóbb, mint egy koszos, igénytelen, ápolatlan cipő, akkor is, ...

Milyen hatással van az új NAV törvény az ERP rendszerekre?

Magyarországon időről időre módosulnak az adótörvények, ezzel aligha mondtunk újat. ...

Milyen tápot válassz a kölyökkutyádnak?

  Egy kiskutya rengeteg örömet tud hozni egy család ...

Hogyan lehet hatásos marketingszöveget írni?

Míg bő húsz évvel ezelőtt elég volt a termék néhány előnyét, esetleg az árát kiemelni egy-egy szórólapon, ma már merőben más a helyzet. Egyrészt több helyre kell szöveges tartalmat gyártanod, másrészt a nagy zaj miatt különösen frappánsan kell megfogalmazni a mondandódat, ha azt szeretnéd, hogy az olvasóból konverzió legyen.

Így telepítsük a csepegtető szalagot!

  A csepegtető öntözésnek köszönhetően nagyon sokat spórolhatunk a ...

Egy modern mennyezeti LED lámpa a te otthonodból is hiányzik

A modern mennyezeti LED lámpa napjainkban már a legtöbb otthonban fellelhető. Sokan gondolták úgy, hogy a régi, energiapazarló fényforrásokat lecserélik korszerűbbre, és megreformálják a világításrendszerüket. És te? Közéjük tartozol?

Korszerű implantációs eljárás csontpótlás nélkül

A csontpótlásos kezelés egy komplex, költséges folyamat, érthető, hogy sokan miért nem szeretnének belevágni. Szerencsére a modern fogászati fejlesztések lehetővé tették, hogy számukra is adott legyen egy optimális megoldás, egy speciális implantátumos technika.

Vizelettartási gondok megoldására ajánlott a lézerkezelés

 

A nőket érintő egyik nagyon érzékeny témakörről van szó, amelyet más területekhez hasonlóan a hölgyek szeretnek magukba fojtani. Nem beszélnek róla, pedig ha beszélnének, rájönnének, hogy rengeteg sorstársuk van, aki hasonló panaszokkal küzd, és egyáltalán nem kor függvénye az, hogy valakinek van vagy nincs vizelettartási problémája.

 

 


Apróhirdetések
Dr. Kostyán Andor rendelőintézet elérhetőségeihez és rendelési idejéhez kattints IDE

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

Bejelentkezés
Felhasználó név:
Jelszó:
Regisztrálás
Üzenőfal
Abonyi rendőrjárőr 24 órás elérhetősége:
(30)277-3185
.

Üzenet íráshoz jelentkezz be! Előzmények

Belépett felhasználók
Menetrendek
Programkereső





Facebook
© 2010 MiAbonyunk Safe Kft., 2740., Abony, Antos János út 20. - 30/9-670-313
|
IMPRESSZUM
|
Szerzői jogok