Mi Abonyunk - A kuka oka: Iszonyú ricsajjal csattog a lefolyórács
Hírcsatornák:        
Regisztrált tagjaink: 7054, belépett felhasználók: 0.

veroniq - 2014.02.17. 22:19

Szeretne Ön olyan helyen lakni, ahol minden elhaladó autó iszonyú, vonatzakatoláshoz hasonlatos zajt csap? Egy igazán forgalmas utcában, a Vasváry Pál úton, ahol a Posta miatt akár percenként járnak az autók? Ön örülne annak, hogy lassan egy éve nem történik semmi ebben az ügyben? Ön mit szólna hozzá, ha segítséget kérne, és nem kapna? Ha a polgármester, Romhányiné dr. Balogh Edit azt válaszolná írásban panaszára, hogy garanciális az utca javítása és már szóltak a kivitelező cégnek, mely több, mint száz kilométerre székel innen. Ki tudja mikor érnek ide? Szerintem emiatt soha.

A helyett, hogy fognának egy fél taliga aszfaltot, bitument és körbeöntenék az iszonyú robajt csapó aknafedelet, levelezgetnek… Véleményem szerint az ügy 10 ezer forint alatti tételből megoldható, de inkább 5 alattiból. Ugyanis az történt, hogy kimozgósodott a vasrács, mert a betonszegély összetört, elporladt és kijött. Ennek következtében csattan folyamatosan a rács. Az idős hölgy, akinek háza előtt van a hangzavar okozója, kitett egy kukát, rajta két fél téglával, mert akkor legalább nem zörög. Így kerül a kuka az útra. Elmondása szerint még nem borította fel azt senki. No, de most komolyan kérdezem én: Tényleg ez a megoldás? 

 

Egyébként a Posta utcáját 2010-ben hozták rendbe. Én enm tudom, hogy hány éves garanciát vállalhatott rá a kivitelező....

Nosztalgiázzunk egy kicsit, 2008-ban még ilyen volt a Posta utcája. Nézze meg a videot! Azóta remek, csak csattog...

Citrom-díj:
Abony   
 0 Hozzászólás   
Ajánlott cikkek:

Ez egy dzsungel! Elhanyagolt ingatlan Abonyban!

Keressük, hogy ki volt az, aki a saját szemetét más elé tette le

Idős olvasóink és a Posta.....

Valós probléma Abonyban: Küzdenek védőnőink a tetvek ellen

Elvágták a lakókat Abonytól! Ez tűrhetetlen! Csorbulnak az útépítés miatt alkotmányos jogaik?

Botrányos állapotok a társasházban, a Rossmann felett

Abonyban maradnak a szigorú szabályok

Sírgyalázó módon lopják a temetőben a virágokat!

Tovább vergődhetünk az útépítés miatt: Fél évet csúszik a 4-es Abony- Cegléd szakaszának megépítése

Mínuszok jönnek a jövő héten

 

Kommentek

Hozzászóláshoz jelentkezz be!

Szavazás
Ön szerint milyen az abonyi városi kommunikáció?
   
 Kiváló, tudunk mindenről, köszönjük 
 Egész jónak tartom..... 
 Nem jó, semmiről sem tudunk 
   
Eredmény

Apróhirdetések
Dr. Kostyán Andor rendelőintézet elérhetőségeihez és rendelési idejéhez kattints IDE

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

Bejelentkezés
Felhasználó név:
Jelszó:
Regisztrálás
Üzenőfal
Abonyi rendőrjárőr 24 órás elérhetősége:
(30)277-3185
.

Üzenet íráshoz jelentkezz be! Előzmények

Belépett felhasználók
Menetrendek
Programkereső





Facebook
© 2010 MiAbonyunk Safe Kft., 2740., Abony, Antos János út 20. - 30/9-670-313
|
IMPRESSZUM
|
Szerzői jogok