Mi Abonyunk - Kedvező fordulat Pest megye gazdaságában: Bár Abonyban is éreznénk....
Hírcsatornák:        
Regisztrált tagjaink: 8083, belépett felhasználók: 0.

veroniq - 2014.01.09. 11:22

Rovatunk támogatója a KLB könyvelőiroda.- A mezőgazdaság jó teljesítménye, és a turizmus folyamatos bővülése mellett több feldolgozóipari ágazat is tartósan exportvezérelt növekedési pályán van. A munkanélküliségi ráta 9% alá süllyedt. A nemzetgazdaság 2013. évi gazdasági adatai alapján már sejthetni lehetett, hogy a Pest megyei folyamatokban is kedvező változásokra számíthatunk. A Központi Statisztikai Hivatal részéről decemberben kiadott, az első három negyedévre vonatkozó statisztikai tájékoztatóban található részletes adatok pedig megerősítették ezt a feltételezést. A megye gazdasági teljesítményének stagnálása, egyes ágazataiban lassú csökkenése megállt, sőt, több stratégiai jelentőséggel bíró tevékenységcsoportban növekedésnek indult. Ennek köszönhető, hogy több negyedéven keresztül tartó csökkenés után ismét növekedett a foglalkoztatottak száma.
 

Kétségtelen, hogy a fordulatban szerencsés körülmények, valamint a tavalyi év alacsony bázishatása is szerepet játszottak. Mégis, a tájékoztató és a további részletes adatok alapján egyre határozottabban jelenthető ki, hogy a növekedési potenciál egyre erősebb és kiterjedtebb. A mezőgazdaság jó teljesítménye és a turizmus folyamatos bővülése mellett a feldolgozóipari ágazatok nagyobb részében is növekedett a termelés és az export, és az építőipar is a fellendülés jeleit mutatja, annak ellenére, hogy a lakásépítések száma továbbra is rendkívül alacsony szinten van. A 2012. évi folyamatokkal összehasonlítva egyértelműen megállapítható, hogy 2013-ban lényegesen alacsonyabb az olyan ágazatok száma, ahol csökkent a termelés és az értékesítés. Továbbra is van ilyen, például az elektronikai ipar (számítógép, elektronikai, optikai termék gyártása), amelynek teljesítménye majd negyedével csökkent. Ez igen jelentős visszaesés, amely lehúzza a teljes feldolgozóipar éves teljesítményét, mivel az ágazat jelentős részesedéssel bír a megye gazdaságában. Ez a visszaesés azonban egyre inkább sajátos, koncentráltan jelentkező hatásoknak köszönhető, és nem cáfolja azt a kijelentést, hogy a gazdaság általános állapota lényegesen javult,
 

Megépült az M0 autóút déli szektoraA gazdaság kilátásait illetően az egyik legfontosabb kérdés volt a beruházások és különösen az ipari beruházások alakulása. A beruházások alacsony szintje komoly aggodalomra adott okot 2012-ben, valamint a tavalyi év két negyedévében. Most úgy tűnik, hogy a lefelé tartó trend végre megfordult, és az ipari beruházások erőteljes növekedésnek indultak. A KSH 3. negyedéves tájékoztatója megállapítja: „a megfigyelt Pest megyei székhelyű szervezetek az előzetes adatok szerint az első háromnegyed évben 179 milliárd forintot fordítottak beruházásokra, folyó áron 11%-kal többet, mint az előző év azonos időszakában”. A növekedés jelentőségét még inkább alátámasztja az a tény, hogy a beruházások mintegy fele az iparban valósult meg, a feldolgozóiparban pedig majd 60%-kal nőtt a beruházások értéke, az előző év azonos időszakával összehasonlítva.
 

Több negyedévnyi visszaesés után persze csak az éves adatok adnak majd átfogó képet arról, hogy egyszeri, vagy tartós hatások eredményezték ezt a növekedést, de az nem vitatható, hogy az elmúlt két évben megfigyelt trendhez képest valóban fordulat történt. Ilyen mértékű bővülésre, és elsősorban az iparban, rég nem volt példa. Ráadásul a beruházásokra felhasznált összeg 41%-át építésre, 58%-át pedig gépek, berendezések, járművek beszerzésére fordították, ami továbbra is kedvező beruházási szerkezetről tanúskodik. Másfelől viszont az is tényszerűen megállapítható, hogy az iparral ellentétben egyes gazdasági ágakban, például a kereskedelemben, jelentősen csökkentek a beruházások.
 

Az óvatos optimizmus mellett szól az is, hogy részben éppen a korábbi negyedévekben elmaradt ipari beruházásokkal összefüggésben a Pest megyei ipari termelés értéke csökkent, a Pest megyei telephelyeken mérve 3,2%-kos mértékben. Ez a csökkenés nem jelentéktelen, érdemes ezért közelebbről is megvizsgálni. Több szegmensben történt ugyanis kedvező irányú változás. A feldolgozóipar például, amely 2012 harmadik negyedévében még zsugorodott, 2013-ban már enyhén növekedett. Ez a 0,4%-kos növekedés ráadásul a számítógép, elektronikai, optikai termék gyártása ágazat már említett rendkívüli mértékű visszaesése ellenére következett be. A feldolgozóipari ágazatok nagyobb részében ugyanis lendületes a nőtt a termelés, különösen az export folyamatos bővülése miatt. Például az élelmiszeriparban és a gyógyszergyártásban. 2013 harmadik negyedévében a gyógyszergyártás exportértékesítése 53%-kal növekedett éves alapon. Igaz ez a két ágazat már két éve növekedési pályán van, ezzel szemben 2013 harmadik negyedévében má az is elmondható, hogy 9 hónapja bővül a járműgyártás (+18,7%), a fémipari (+16,6%), a gumi-, műanyag és nemfém ásványi termék gyártása (+8,8%) is, illetve tovább bővült a gépgyártás hazai és exportcélú értékesítése. A teljesítmény csökkenése 2013-ban már csak néhány tevékenységre korlátozódik: elsősorban elektronika és a villamos berendezések gyártása, valamint a villamos energia-, gáz-, gőzellátás, légkondicionálás ágazatokra.
 

A kedvező körülményeknek és az aktív munkaerőpiaci intézkedéseknek köszönhetően a foglalkoztatatás végre növekedésnek indult. Éves összehasonlításban 2%-kal, 523 ezer főre nőtt a foglalkoztatottak száma. A gazdaságilag aktívak számának növekedése mellett a munkanélküliek száma lényegében változatlan maradt az előző évhez viszonyítva (51 ezer fő). Éves összevetésben csökkent, de a megelőző két negyedévhez mérten nőtt az alkalmazottak száma, és csökkent a nyilvántartott álláskeresők száma. A munkanélküliségi ráta ismét 9% alá süllyedt (8,8%), ez 0,8%-kal kisebb, mint márciusban.
 

Beruházások Pest megyébenA munkaerőpiac természetesen továbbra sem mentes a feszültségektől. Jelentős például az alkalmazottak számának csökkenése a nagy foglalkoztatónak számító tevékenységek közül: a kereskedelem, gépjárműjavítás; az építőipar; szálláshely-szolgáltatás, vendéglátás gazdasági ágakban. Ugyanakkor több a megye számára stratégiai jelentőséggel bíró területen, például a logisztikában, a gyógyszeriparban, és további nagy jelentőséggel bíró feldolgozóipari ágazatokban is bővült az alkalmazotti létszám. Jelzésértékű a növekedés fenntarthatóságát illetően, hogy több ágazatban egyszerre nőtt az alkalmazottak száma és a termelékenység; hogy a nagyobb leépítések elsősorban a költségvetési szférát érintették, az ott dolgozó alkalmazottak száma nagyobb mértékben csökkent; valamint az, hogy a 25 éven aluli álláskeresők száma a tavalyi év márciusában mért csúcshoz képest tizedével csökkent. A bruttó átlagkeresetek 3,8%-kal, a nettő bérek 5,1%-kal nőttek egy év alatt.
 

Jelentősen bővült a mezőgazdaság. A szeptember 30-án zárt negyedév már aránylag teljes képet ad az agrárium éves teljesítményéről, és ezek az adatok kifejezetten kedvezőek. Persze nem okozhatott meglepetést, hogy a megelőző év aszályos időjárása miatt növekedést volt várható a szántóföldi termelésben. A 2013. év lényegesen csapadékosabb volt. A harmadik negyedéves adatok azonban még így is meghaladták a várakozásokat, mivel a majd 4%-kal kisebb területről 45%-kal több termést takarítottak be a főbb kalászosokból, elsősorban búzából. Az időjárással pedig már aligha magyarázható, hogy mindeközben a főbb gazdasági haszonállatok (szarvasmarha, juh, tojó tyúk) állománya is jelentősen növekedett, akár 10%-ot meghaladó mértékben.
 

A külföldi és a belföldi turisták száma is növekszikA turizmus területén pedig végképp nem beszélhetünk alacsony bázishatásról. A Pest megyei turizmus már 2012-ben is az országos átlagot meghaladó mértékben bővült, legyen szó az ideérkező vendégekről, vagy az itt töltött vendégéjszakákról. A külföldi és a belföldi turisták száma is trendszerűen növekszik. A megelőző évek átlag feletti növekedése ellenére az idei első három negyedévben folytatódott az ágazat bővülése. A vendégek száma 7,5%-kkal, a vendégéjszakák száma 8,1%-kal emelkedett. Ez közel másfél, illetve kétszer annyi, mint az ország egészére számított növekedési ütem. A külföldi és belföldi vendégek egyaránt többen érkeztek, de továbbra is jellemző, hogy a hazai vendégek száma gyorsabban nő. Külföldről a legnagyobb küldő ország még mindig Németország (14 445 vendég), a második Románia, a dobogó harmadik fokán ezúttal azonban Lengyelország található, ahonnan közel harmadával többen (8 672 vendég) érkeztek, és az általuk eltöltött vendégéjszakák száma még ennél is nagyobb ütemben emelkedett (40%-kos növekedés). A vendégek számát és a növekedés dinamikáját tekintve érdemes még kiemelni Franciaországot, Csehországot, Ukrajnát és Szlovákiát, a vendégéjszakák számát tekintve pedig Hollandiát és Svájcot. Figyelmet érdemlő tény, hogy a Pest megyei turizmus egyre kiegyensúlyozottabb az érkező vendégek megoszlását tekintve.
 

A tavalyi évről eddig rendelkezésre álló adatok alapján tehát kijelenthető, hogy Pest megye gazdaságában egyre több jele mutatkozik a gazdasági fordulatnak. E feltételezést nem csak a növekedési és beruházási adatok támasztják alá, hanem a feldolgozóipari szerkezetváltás (a magasabb hozzáadott értékű, kevésbé munkaerő-igényes tevékenységek térnyerése), az innovatív és a tudást közvetítő vállalkozások számának, valamint teljesítményének növekedése, illetve általában a vállalkozási aktivitás erősödése. Nem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy a regisztrált gazdasági szervezetek száma tovább emelkedett, és 2013. harmadik negyedévében meghaladta a 199 ezret. A 20 gazdasági ágból 17-ben nőtt a vállalkozások száma. Különösen az információ, kommunikáció; szakmai, tudományos, műszaki tevékenység; kereskedelem, gépjárműjavítás; továbbá az oktatás; humán-egészségügyi, szociális ellátás; művészet, szórakoztatás, szabadidő; és egyéb szolgáltatások területén. A vállalkozási dinamika kiegészíti a foglalkoztatás, az ipari foglalkoztatás és teljesítmény, a húzó tevékenységek – logisztika, gyógyszeripar – eredménye, valamint a beruházások növekedése és a több negyedéve tartó exportnövekedés kedvező hatásait. Tény, hogy a fellendülés még törékeny, de egyre több lábon áll, és ez alátámasztja azt a kijelentést, hogy a fenntartható növekedés lehetősége nagyobb, mint az elmúlt néhány évben bármikor.

Készült a Központi Statisztikai Hivatal által készített „Statisztikai tájékoztató, Pest megye, 2013/3” kiadványa alapján (közzétéve 2013. december); valamint a tájékoztatóban megadott táblázatok alapján.

www.pestmegye.hu

Gazdaság:
KLB   
 0 Hozzászólás   
Ajánlott cikkek:

Megduplázódik az alkalmi munkások után fizetendő adó

Így alakult az ingatlanpiac az elmúlt fél évben

Megéri Abonyban családi házat venni?

A kötelező biztosítás váltás menete lépésről lépésre

Fiatalos lendülettel fejlődik a Niki- Bau Trans

Ha ilyet vettél a Pennyben, ne edd meg!

Vádemelés az abonyi nevelőszülő ellen

Vezetéstechnikai tréningek Budapest környékén: mik a lehetőségek?

Kedvezően alakul az abonyi lakáspiac

Elindult, de szerdán megint leáll a kecskeméti Mercedes gyár

 

Kommentek

Hozzászóláshoz jelentkezz be!

Szavazás
Ön kit támogatna polgármester-jelöltként?
   
 Pető Zsolt 
 Dr. Egedy Zsolt 
 Valaki más 
   
Eredmény
Programok

Miért kulcsfontosságú, hogy rendszeresen ápoljuk cipőinket?

Nincs kiábrándítóbb, mint egy koszos, igénytelen, ápolatlan cipő, akkor is, ...

Milyen hatással van az új NAV törvény az ERP rendszerekre?

Magyarországon időről időre módosulnak az adótörvények, ezzel aligha mondtunk újat. ...

Milyen tápot válassz a kölyökkutyádnak?

  Egy kiskutya rengeteg örömet tud hozni egy család ...

Hogyan lehet hatásos marketingszöveget írni?

Míg bő húsz évvel ezelőtt elég volt a termék néhány előnyét, esetleg az árát kiemelni egy-egy szórólapon, ma már merőben más a helyzet. Egyrészt több helyre kell szöveges tartalmat gyártanod, másrészt a nagy zaj miatt különösen frappánsan kell megfogalmazni a mondandódat, ha azt szeretnéd, hogy az olvasóból konverzió legyen.

Így telepítsük a csepegtető szalagot!

  A csepegtető öntözésnek köszönhetően nagyon sokat spórolhatunk a ...

Egy modern mennyezeti LED lámpa a te otthonodból is hiányzik

A modern mennyezeti LED lámpa napjainkban már a legtöbb otthonban fellelhető. Sokan gondolták úgy, hogy a régi, energiapazarló fényforrásokat lecserélik korszerűbbre, és megreformálják a világításrendszerüket. És te? Közéjük tartozol?

Korszerű implantációs eljárás csontpótlás nélkül

A csontpótlásos kezelés egy komplex, költséges folyamat, érthető, hogy sokan miért nem szeretnének belevágni. Szerencsére a modern fogászati fejlesztések lehetővé tették, hogy számukra is adott legyen egy optimális megoldás, egy speciális implantátumos technika.

Vizelettartási gondok megoldására ajánlott a lézerkezelés

 

A nőket érintő egyik nagyon érzékeny témakörről van szó, amelyet más területekhez hasonlóan a hölgyek szeretnek magukba fojtani. Nem beszélnek róla, pedig ha beszélnének, rájönnének, hogy rengeteg sorstársuk van, aki hasonló panaszokkal küzd, és egyáltalán nem kor függvénye az, hogy valakinek van vagy nincs vizelettartási problémája.

 

 


Apróhirdetések
Dr. Kostyán Andor rendelőintézet elérhetőségeihez és rendelési idejéhez kattints IDE

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

Bejelentkezés
Felhasználó név:
Jelszó:
Regisztrálás
Üzenőfal
Abonyi rendőrjárőr 24 órás elérhetősége:
(30)277-3185
.

Üzenet íráshoz jelentkezz be! Előzmények

Belépett felhasználók
Menetrendek
Programkereső





Facebook
© 2010 MiAbonyunk Safe Kft., 2740., Abony, Antos János út 20. - 30/9-670-313
|
IMPRESSZUM
|
Szerzői jogok