Mi Abonyunk - Program indul a tanyás és aprófalvas kistérségek fejlesztésére
Hírcsatornák:        
Regisztrált tagjaink: 8083, belépett felhasználók: 0.

veroniq - 2013.11.11. 18:37

A tanyás és aprófalvas kistérségek fejlesztését közös programmal támogatja a Vidékfejlesztési Minisztérium és az Emberi Erőforrások Minisztériuma - jelentette be Fazekas Sándor hétfőn Budapesten sajtótájékoztatón. A vidékfejlesztési miniszter elmondta: 10 milliárd forintos pályázatot hirdetnek meg november 25-től a kistelepüléseken, illetve a tanyákon élő emberek életminőségének javítására. Hatmilliárd forintból többek között gépjármű-park – például a falugondnoki autók, tanyabuszok - megújítására, cseréjére lehet pályázni.

 

A fennmaradó összeg legjelentősebb része - több mint 3 milliárd forint - pedig faluházak, többfunkciós szolgáltató központok, integrált közösségi terek megújítását, felújítását teszi lehetővé.


V. Németh Zsolt, a VM vidékfejlesztésért felelős államtitkára ismertette: a vidéki alapszolgáltatások között korszerűsíteni kívánják a vidéki kistérségi közlekedést, lecserélnék például az öt évnél idősebb tanyagondnoki autókat, tanyabuszokat. A pályázatok összege 3,5, 5,0 és 10 millió forint nettó értékű lehet.
A másik célterület a művelődést, a közösségi programokat segítő pályázat, amelyet a VM az Emberi Erőforrások Minisztériumával (EMMI) szorosan együttműködve alkotott meg. Többfunkciós szolgáltató központok támogatására írnak ki pályázatot. Az integrált közösségi szolgáltató terekből - faluházakból - mintegy 400 működik országszerte. Itt nettó 25, illetve 30 millió forint áll a pályázók rendelkezésére. Magasabb összegű forrást az a pályázó kaphat, aki könyvtár kialakítását is vállalja a faluházban.


Támogatást kaphatnak a meglévő állatmenhelyek is nettó 25 millió forintig. A pályatatokat elsősorban az 5 ezer lakosnál kisebb, nem városi státuszú településekről várják - tette hozzá V. Németh Zsolt.


Halász János, az EMMI kultúráért felelős államtitkára a tárcák közötti együttműködés jó példájának nevezte a pályázatot. A települések népesség-megtartó ereje, a közösségek erejében rejlik, a mostani program pályázatai pedig ezt az erőt hivatottak növelni - mondta.


Emlékeztetett arra, hogy a vidékfejlesztési és a kulturális terület közös tevékenységének 2010 után több eredménye is lett. Így például a faluházak létrehozására biztosított 30 milliárd forinthoz az EMMI is hozzátette a saját 1 milliárd forintos támogatását. Ez utóbbi a szakmai programokat és a faluházakban dolgozók továbbképzését segítette. Ezúttal a második ütemben a korábban fejlesztési lehetőséghez nem jutott többfunkciós szolgáltató központok kapnak forrásokat a fejlesztéshez. A könyvtári szolgáltatás fejlesztésére az EMMI kulturális államtitkársága például 65 millió forinttal többet biztosít jövőre, mint az idén.
Emellett elkezdődik egy 4 ezer fős kulturális közmunkaprogram Belügyminisztérium együttműködésével - közölte az államtitkár.
(MTI)

 

Gazdaság:
 1 Hozzászólás   

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

Ajánlott cikkek:

Megduplázódik az alkalmi munkások után fizetendő adó

Így alakult az ingatlanpiac az elmúlt fél évben

Megéri Abonyban családi házat venni?

A kötelező biztosítás váltás menete lépésről lépésre

Fiatalos lendülettel fejlődik a Niki- Bau Trans

Ha ilyet vettél a Pennyben, ne edd meg!

Vádemelés az abonyi nevelőszülő ellen

Vezetéstechnikai tréningek Budapest környékén: mik a lehetőségek?

Kedvezően alakul az abonyi lakáspiac

Elindult, de szerdán megint leáll a kecskeméti Mercedes gyár

 

Kommentek

Hozzászóláshoz jelentkezz be!
Pffff...

Bugi -

2013.11.11. 19:03:14

Bla-bla.....(ha valaki ennyiből érti a lényeget,aki nem annak szívesen részletezem..)


Szavazás
Ön kit támogatna polgármester-jelöltként?
   
 Pető Zsolt 
 Dr. Egedy Zsolt 
 Valaki más 
   
Eredmény
Programok

Miért kulcsfontosságú, hogy rendszeresen ápoljuk cipőinket?

Nincs kiábrándítóbb, mint egy koszos, igénytelen, ápolatlan cipő, akkor is, ...

Milyen hatással van az új NAV törvény az ERP rendszerekre?

Magyarországon időről időre módosulnak az adótörvények, ezzel aligha mondtunk újat. ...

Milyen tápot válassz a kölyökkutyádnak?

  Egy kiskutya rengeteg örömet tud hozni egy család ...

Hogyan lehet hatásos marketingszöveget írni?

Míg bő húsz évvel ezelőtt elég volt a termék néhány előnyét, esetleg az árát kiemelni egy-egy szórólapon, ma már merőben más a helyzet. Egyrészt több helyre kell szöveges tartalmat gyártanod, másrészt a nagy zaj miatt különösen frappánsan kell megfogalmazni a mondandódat, ha azt szeretnéd, hogy az olvasóból konverzió legyen.

Így telepítsük a csepegtető szalagot!

  A csepegtető öntözésnek köszönhetően nagyon sokat spórolhatunk a ...

Egy modern mennyezeti LED lámpa a te otthonodból is hiányzik

A modern mennyezeti LED lámpa napjainkban már a legtöbb otthonban fellelhető. Sokan gondolták úgy, hogy a régi, energiapazarló fényforrásokat lecserélik korszerűbbre, és megreformálják a világításrendszerüket. És te? Közéjük tartozol?

Korszerű implantációs eljárás csontpótlás nélkül

A csontpótlásos kezelés egy komplex, költséges folyamat, érthető, hogy sokan miért nem szeretnének belevágni. Szerencsére a modern fogászati fejlesztések lehetővé tették, hogy számukra is adott legyen egy optimális megoldás, egy speciális implantátumos technika.

Vizelettartási gondok megoldására ajánlott a lézerkezelés

 

A nőket érintő egyik nagyon érzékeny témakörről van szó, amelyet más területekhez hasonlóan a hölgyek szeretnek magukba fojtani. Nem beszélnek róla, pedig ha beszélnének, rájönnének, hogy rengeteg sorstársuk van, aki hasonló panaszokkal küzd, és egyáltalán nem kor függvénye az, hogy valakinek van vagy nincs vizelettartási problémája.

 

 


Apróhirdetések
Dr. Kostyán Andor rendelőintézet elérhetőségeihez és rendelési idejéhez kattints IDE

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

Bejelentkezés
Felhasználó név:
Jelszó:
Regisztrálás
Üzenőfal
Abonyi rendőrjárőr 24 órás elérhetősége:
(30)277-3185
.

Üzenet íráshoz jelentkezz be! Előzmények

Belépett felhasználók
Menetrendek
Programkereső





Facebook
© 2010 MiAbonyunk Safe Kft., 2740., Abony, Antos János út 20. - 30/9-670-313
|
IMPRESSZUM
|
Szerzői jogok