Mi Abonyunk - 100 mop a centrumnak!
Hírcsatornák:        
Regisztrált tagjaink: 8081, belépett felhasználók: 0.

veroniq - 2011.01.18. 11:10:30

100 mop a centrumnak!

 

Mivel nincs még a Dr. Kostyán Andor Rendelőintézetnek engedélye, és a benne dolgozók saját jogosítványaikkal dolgoznak az épületben, gondot okoz az is, hogy ki vegye a takarításhoz szükséges eszközöket. A markáns választ megadta erre a képviselő testület, mert úgy döntöttek, hogy megszavaznak ezek megvásárlására 725.225 forintot. Összesen száza darab mopot, azaz felmosófejet vesznek236.250 forintért. De az épületbe egy színes nyomtató is kell, ennek ára 97.500 forint. Az épületben uralkodó kaotikus állapotokat példázza az is, hogy jelenleg még mosógép sincs, ezért erre szintén megszavazott a város 116.600 forintot.

 

Egy három ágú kilencfokos létra is szerepel a listán 35.500-ért. Szemetes sem volt eddig elvileg az épületben, 15-öt vesznek, összesen 39.375 forint ezek ára. Takarító eszközökre, tisztítószerekre is megszavazott a képviselő testület kettőszázezer forintot. Ez azért is volt életbevágóan fontos, mert egyszerűen nem volt, aki wécépapírt vegyen az intézménybe. Gond van a tűzoltó készülékekkel is, mert kevés volt eddig belőlük. Ez újabb 250.000 forintjába kerül a városnak. Hogy hol a lista vége, még nem tudható. Lapunk úgy tudja, hogy deficites lesz a működtetés abban az esetben is, ha végre kap használatba vételi engedélyt az épület, mert havi 2,5 millióval ki kell egészíteni a működés költségeit. Hogy ezt pontosan honnan fogják elvenni, vagy előteremteni, még nem tudható.

 

LŐVE

Citrom-díj:
 0 Hozzászólás   
Ajánlott cikkek:

Finn módszerrel ellenőriztek Abonyban

Botrányos állapotok a társasházban, a Rossmann felett

Abonyban maradnak a szigorú szabályok

Sírgyalázó módon lopják a temetőben a virágokat!

Tovább vergődhetünk az útépítés miatt: Fél évet csúszik a 4-es Abony- Cegléd szakaszának megépítése

Ez egy dzsungel! Elhanyagolt ingatlan Abonyban!

Keressük, hogy ki volt az, aki a saját szemetét más elé tette le

Idős olvasóink és a Posta.....

Valós probléma Abonyban: Küzdenek védőnőink a tetvek ellen

Elvágták a lakókat Abonytól! Ez tűrhetetlen! Csorbulnak az útépítés miatt alkotmányos jogaik?

 

Kommentek

Hozzászóláshoz jelentkezz be!

Szavazás
Ön kit támogatna polgármester-jelöltként?
   
 Pető Zsolt 
 Dr. Egedy Zsolt 
 Valaki más 
   
Eredmény
Programok

Miért kulcsfontosságú, hogy rendszeresen ápoljuk cipőinket?

Nincs kiábrándítóbb, mint egy koszos, igénytelen, ápolatlan cipő, akkor is, ...

Milyen hatással van az új NAV törvény az ERP rendszerekre?

Magyarországon időről időre módosulnak az adótörvények, ezzel aligha mondtunk újat. ...

Milyen tápot válassz a kölyökkutyádnak?

  Egy kiskutya rengeteg örömet tud hozni egy család ...

Hogyan lehet hatásos marketingszöveget írni?

Míg bő húsz évvel ezelőtt elég volt a termék néhány előnyét, esetleg az árát kiemelni egy-egy szórólapon, ma már merőben más a helyzet. Egyrészt több helyre kell szöveges tartalmat gyártanod, másrészt a nagy zaj miatt különösen frappánsan kell megfogalmazni a mondandódat, ha azt szeretnéd, hogy az olvasóból konverzió legyen.

Így telepítsük a csepegtető szalagot!

  A csepegtető öntözésnek köszönhetően nagyon sokat spórolhatunk a ...

Egy modern mennyezeti LED lámpa a te otthonodból is hiányzik

A modern mennyezeti LED lámpa napjainkban már a legtöbb otthonban fellelhető. Sokan gondolták úgy, hogy a régi, energiapazarló fényforrásokat lecserélik korszerűbbre, és megreformálják a világításrendszerüket. És te? Közéjük tartozol?

Korszerű implantációs eljárás csontpótlás nélkül

A csontpótlásos kezelés egy komplex, költséges folyamat, érthető, hogy sokan miért nem szeretnének belevágni. Szerencsére a modern fogászati fejlesztések lehetővé tették, hogy számukra is adott legyen egy optimális megoldás, egy speciális implantátumos technika.

Vizelettartási gondok megoldására ajánlott a lézerkezelés

 

A nőket érintő egyik nagyon érzékeny témakörről van szó, amelyet más területekhez hasonlóan a hölgyek szeretnek magukba fojtani. Nem beszélnek róla, pedig ha beszélnének, rájönnének, hogy rengeteg sorstársuk van, aki hasonló panaszokkal küzd, és egyáltalán nem kor függvénye az, hogy valakinek van vagy nincs vizelettartási problémája.

 

 


Apróhirdetések
Dr. Kostyán Andor rendelőintézet elérhetőségeihez és rendelési idejéhez kattints IDE

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

Bejelentkezés
Felhasználó név:
Jelszó:
Regisztrálás
Üzenőfal
Abonyi rendőrjárőr 24 órás elérhetősége:
(30)277-3185
.

Üzenet íráshoz jelentkezz be! Előzmények

Belépett felhasználók
Menetrendek
Programkereső





Facebook
© 2010 MiAbonyunk Safe Kft., 2740., Abony, Antos János út 20. - 30/9-670-313
|
IMPRESSZUM
|
Szerzői jogok