Mi Abonyunk - 1956: Király Béláné megemlékező ünnepi beszéde
Hírcsatornák:        
Regisztrált tagjaink: 8099, belépett felhasználók: 0.

veroniq - 2015.10.31. 10:10

Magas Istvánra emlékeztünk…
2015. 10. 22.


Tisztelt Emlékezők!

Bármely korban kockázatos valakinek a tiszteletére emléktáblát elhelyezni, valakiről utcát elnevezni, vagy tiszteletére szobrot állítani.

Jön egy új kurzus és leverik az emléktáblát, átkeresztelik az utcát, ledöntik a szobrot.

Kevés az olyan személy, aki minden idők, minden próbáját kiállja, minden erkölcsi követelménynek megfelel. Mert, ami igazán méltóvá tehet valakit ilyen-fajta elismerésre, annak a tisztességéhez, becsületéhez kétség sem férhet, aki egész életében és bármilyen helyzetben a nemzeti közösséget szolgálta.

Magas István Abonyban élt és dolgozott az 1956 októberében. S bár Abonyban is aktívan részt vett az eseményekben, de az ő személye nem elsősorban ezért érdemel tiszteletet.

Képek: Borsányi János, képgalériája IDE kattintva

Ő a magyar nemzeti emigráció kiemelkedő képviselője, egyik szellemi vezére volt. Az emigrációban is szinte természetes, belső harcokat megvívva tartotta ébren ’56 szellemét. A rendszerváltozás után aktívan bekapcsolódott a hazai politikai életbe, a Magyar Egyeztető Testület (MET) elnökeként (1993) a hazai és a határon túli magyar szervezetek összefogásán fáradozott. Személyesen a MET-ben ismertem meg őt. (Tagja voltam a hét tagú elnökségnek.) Attól kezdve, hogy kiderült abonyi kötődése, gyakran megfordult Abonyban és édesapámmal együtt elevenítették fel a forradalom izgalmas napjait, a közös emlékeket.

Jövőre lesz az ’56-os forradalom és szabadságharc 60. évfordulója.
Akkorra szeretnénk mindenki számára hozzáférhetővé tenni egy - Magas István életének, és tevékenységének a dokumentumaiból összeállított - anyagot, egyrészt egy kis vitrinben a Gimnáziumban, másrészt egy monográfiát a Városi Könyvtárban illetve a Gimnáziumban.

Így lesz végre lehetősége minden érdeklődőnek megismerni Magas István munkásságát, és az abonyi helytörténet, valamint a világ-magyarság történetének fontos szereplőjeként tisztelni őt.

Emlékezett: Király Béláné


 

Közélet:
 0 Hozzászólás   

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

Ajánlott cikkek:

Pecsenye Parádé

Ön kit támogatna polgármester-jelöltként?

Chili Parádé Abonyban

Versek a cipősdobozban

Magyar Kultúra Napja

Nem csak egyféle érzés lehet a csúcson lenni?

Nagyszabású kúriafelújítási program Abonyban

Értékőr: 45 éve hunyt el Cselényi József Abony Város posztumusz díszpolgára

Kipp Kopp koncert

Adventi gyertyagyújtás

 

Kommentek

Hozzászóláshoz jelentkezz be!

Szavazás
Ön melyik képviselőjelöltre szavazna az 8-as választókerületben?
   
 Tóthné Somodi Ildikó VFE 
 Dr. Egedy Zsolt Mihály Független 
 Sáfránné Baranyi Beatrix Fidesz- KDNP 
   
Eredmény
Programok

Hogyan lehet közösen jól dokumentumot szerkeszteni?

Ki ne ismerné a közös projektek problematikáját, pláne, ha ahhoz összehangolt adminisztrációra van szükség?! Amikor több kollégával együtt kell szerkeszteni, vezetni a dokumentumokat, az számtalan hibalehetőséget hordozhat magában.

 

A sarokkanapé, a kis lakások megmentője

Azok, akik kis lakásban élnek, pontosan tudják, hogy minden egyes ...

Miért kulcsfontosságú, hogy rendszeresen ápoljuk cipőinket?

Nincs kiábrándítóbb, mint egy koszos, igénytelen, ápolatlan cipő, akkor is, ...

Milyen hatással van az új NAV törvény az ERP rendszerekre?

Magyarországon időről időre módosulnak az adótörvények, ezzel aligha mondtunk újat. ...

Milyen tápot válassz a kölyökkutyádnak?

  Egy kiskutya rengeteg örömet tud hozni egy család ...

Hogyan lehet hatásos marketingszöveget írni?

Míg bő húsz évvel ezelőtt elég volt a termék néhány előnyét, esetleg az árát kiemelni egy-egy szórólapon, ma már merőben más a helyzet. Egyrészt több helyre kell szöveges tartalmat gyártanod, másrészt a nagy zaj miatt különösen frappánsan kell megfogalmazni a mondandódat, ha azt szeretnéd, hogy az olvasóból konverzió legyen.

Így telepítsük a csepegtető szalagot!

  A csepegtető öntözésnek köszönhetően nagyon sokat spórolhatunk a ...

Egy modern mennyezeti LED lámpa a te otthonodból is hiányzik

A modern mennyezeti LED lámpa napjainkban már a legtöbb otthonban fellelhető. Sokan gondolták úgy, hogy a régi, energiapazarló fényforrásokat lecserélik korszerűbbre, és megreformálják a világításrendszerüket. És te? Közéjük tartozol?


Apróhirdetések
Dr. Kostyán Andor rendelőintézet elérhetőségeihez és rendelési idejéhez kattints IDE

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

Bejelentkezés
Felhasználó név:
Jelszó:
Regisztrálás
Üzenőfal
Abonyi rendőrjárőr 24 órás elérhetősége:
(30)277-3185
.

Üzenet íráshoz jelentkezz be! Előzmények

Belépett felhasználók
Menetrendek
Programkereső





Facebook
© 2010 MiAbonyunk Safe Kft., 2740., Abony, Antos János út 20. - 30/9-670-313
|
IMPRESSZUM
|
Szerzői jogok