Mi Abonyunk - Ilyen volt az idei rózsaszín nap
Hírcsatornák:        
Regisztrált tagjaink: 8096, belépett felhasználók: 0.

veroniq - 2015.10.13. 20:09

 

VI. Bátorító, figyelemfelkeltő séta -  Városunk Fejlődéséért Egyesület hatodik alkalommal szervezte meg a mellrák  megelőzése céljából a bátorító, figyelemfelkeltő sétát. A program részeként a Bihari János Zeneiskola növendékei adtak színvonalas műsort, majd dr.Cornídes Ágnes a Pest megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Főosztály szűrési koordinátora tartott előadást a lakosság népegészségügyi helyzetéről, a szűrések fontosságáról. Ezt követően dr.Szabó Éva Radiológus Főorvos Abony Város Díszpolgára „Amit a mellrák megelőzéséről tudni kell” címmel adott tájékoztatást.

A műsor, és az előadások után kezdődött a közös séta az Abonyi Fúvószenekar és Mazsorett  Csoport közreműködésével, a Kultúra Házától a Báthory és Jókai úton vissza a Főtérre. A rendezvény fővédnöke Romhányíné dr.Balogh Edit Abony Város Polgármestere volt. A rendezvény támogatói: Abony Város Önkormányzata

 

Képek: Borsányi János, képgaléria IDE kattintva

Ceglédi Rendőrkapitányság Abonyi Rendőrőrs
Abonyi Polgárőr Egyesület
Abonyi L.Művelődési Ház Könyvtár
Kunfalviné Ujszászi Katalin
Pintér József vállalkozó
Bihari János Zeneiskola


Abony.2015.10.12.

Varga Sándorné
Városunk Fejlődéséért Egyesület Elnöke


 

 0 Hozzászólás   
Ajánlott cikkek:

Pecsenye Parádé

Ön kit támogatna polgármester-jelöltként?

Chili Parádé Abonyban

Versek a cipősdobozban

Magyar Kultúra Napja

Nem csak egyféle érzés lehet a csúcson lenni?

Nagyszabású kúriafelújítási program Abonyban

Értékőr: 45 éve hunyt el Cselényi József Abony Város posztumusz díszpolgára

Kipp Kopp koncert

Adventi gyertyagyújtás

 

Kommentek

Hozzászóláshoz jelentkezz be!