Mi Abonyunk - Abonyi lakáspiac: a megyei átlagár alatt vannak a négyzetméterárak
Hírcsatornák:        
Regisztrált tagjaink: 7669, belépett felhasználók: 0.

veroniq - 2021.02.19. 22:26

 

Az alábbi cikket szerkesztőségünk részére az Ingatlannet.hu küldte meg! 

A magyar lakáspiacot az évek óta tartó folyamatos drágulás jellemezte, azonban 2019 második felében már a kínálati árak természetes mérséklődését tapasztalhattuk. A tavalyi évben a hazánkba is betörő világjárvány ezt a folyamatot csakis erősítette. Elemzésünkben most az abonyi téglalakások kínálati árának alakulását vizsgáltuk meg két évre visszamenőleg!

2 év alatt közel 18%-kal drágult meg a téglalakások négyzetmétere

Arra voltunk kíváncsiak, hogy a meghirdetett téglalakások ára 2019. január és 2020. december közötti időszakban miként változott a Pest megyei településen. A 2 éves időtartamot szemlélve látható, hogy csaknem 18%-kal drágultak meg az abonyi tégla építésű lakások négyzetméter árai. A 2018-as év végén az átlagos négyzetméter ár 143 ezer forint volt, míg fél évvel később már 177 ezer forintot ért a téglalakások egy négyzetmétere. 2019 első félévében az egy négyzetméterre jutó árak stagnáltak, majd a harmadik negyedévében egy nagyobb visszaesés volt érezhető. Az év végére fordulva pedig az átlagos négyzetméterárak folyamatosan mérséklődtek.

A mindenki számára megterhelő 2020-as év az országos ingatlanpiacot negatívan érintette, azonban a településen kevésbé volt érezhető a járvány okozta hatás. Az Abonyban meghirdetett téglalakások négyzetméter ára a tavalyi év februárjában 172 ezer forintot ért, majd a nyári hónapok során megugrottak az árak. A tavalyi év utolsó negyedévében a kínálati árak 208 ezer forintos négyzetméter áron stagnáltak.


Fél millió forint felett a téglalakások négyzetmétere Pest megyében

Pest megyében nem csak a kínálat, hanem a négyzetméterárak is megugrottak az elmúlt 2 évben. A 2019-es évben bekövetkezett lakáspiaci szárnyalás a Pest megyei használtlakás-piacon is nyomot hagyott. 1 év alatt – 2018 decembere és 2019 decembere között – a megyei átlagos négyzetméter ár a téglalakások esetében több, mint 21%-kal ugrott meg. Míg az első negyedévben az átlagár 484 ezer forint volt négyzetméterenként, addig az év végéhez közeledve ez már 564 ezer forintot jelentett.

A 2020-as év elején – egészen márciusig – még az árak emelkedése volt a jellemző tendencia a tégla építésű lakások esetében, azonban a márciusban hazánkban is kirobbanó járvány az árak mérséklődését hozta magával. 2020. március és július között az egy négyzetméterre jutó átlagos ár több, mint 2,5%-kal esett vissza. A nyári hónapokkal együtt érkező kormányzati lazítások a négyzetméter árakon is hatást gyakoroltak, így a csökkenés alább maradt. A tavalyi év utolsó negyedévében pedig a Pest megyei lakáspiacot a második hullám ellenére is a stagnálás jellemezte: az átlagos négyzetméter ár így is fél millió forint felett, pontosan 577 ezer forint volt.

Mit tartogat az idei év?

Az biztos, hogy a 2020-as év nagy fordulatokat hozott az ingatlanpiacon, az eddig megfigyelhető tendenciák és folyamatok teljes mértékben átalakultak. Azonban a jelenlegi trendek jelenlétére még a következő években is számítani kell. Ennek értelmében mind a lakástulajdonosoknak, mind a lakásvásárlóknak fel kell venniük a ritmust a változó folyamatokkal.
 

Közélet:
Abony   
 0 Hozzászólás   

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

Ajánlott cikkek:

Tanfolyamok indulnak!

Kulcsfontosságú tényezővé vált a felhasználói élmény

Hekkel látják vendégül Abonyban a mentősöket

MUNKA!

Tanítási szünet karantén idején?

INNOVEN CATERING- Csodálatos rendezvényi vendéglátás

Vajon mikor csobbanhatunk a hazai vizekben?

Dizájnos szőnyeg nem csak bátraknak ? kör alakú szőnyeg

Háziorvosi rendelőből lopták el az oltóanyagot Nagykőrösön

MUNKA

 

Kommentek

Hozzászóláshoz jelentkezz be!

Szavazás
Önnek milyen tapasztalatai vannak az abonyi orvosi ügyelet működésével kapcsolatban?
   
 Nagyon jó 
 Is- is 
 Nagyon rossz 
 Nincsenek tapasztalataim 
   
Eredmény

Apróhirdetések
Dr. Kostyán Andor rendelőintézet elérhetőségeihez és rendelési idejéhez kattints IDE

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

Bejelentkezés
Felhasználó név:
Jelszó:
Regisztrálás
Üzenőfal
Abonyi rendőrjárőr 24 órás elérhetősége:
(30)277-3185
.

Üzenet íráshoz jelentkezz be! Előzmények

Belépett felhasználók
Menetrendek
Programkereső





Facebook
© 2010 MiAbonyunk Safe Kft., 2740., Abony, Antos János út 20. - 30/9-670-313
|
IMPRESSZUM
|
Szerzői jogok