Mi Abonyunk - Szakmai egyeztetés az abonyi új birkózócsarnok ügyében: Sok éves álom válhatna valóra
Hírcsatornák:        
Regisztrált tagjaink: 7052, belépett felhasználók: 0.

veroniq - 2020.01.29. 12:54

 

Pető Zsolt polgármester kezdeményezésére az Abonyi Birkózó Club vezetősége, a Polgármesteri Hivatal munkatársa, valamint a tervező csapat egyeztetést tartott január 29-én.

A megbeszélést Pető Zsolt azért kezdeményezte, mert mindenképpen szeretne már mielőbb eljutni az alapkő letételéig, illetve a csarnok megépítéséig. „Mindezt megígértem a birkózóknak, és Abony Város Díszpolgárának, a Nemzet Sportolójának, Varga Jánosnak is. Ennek az ügynek mindenképpen nagy segítője leszek.”- mondta a városvezető

Az Abonyi Birkózó Club előkelő helyen áll az országos rangsorban, saját nevelésű versenyzőik az ország élvonalába tartoznak. Jelenleg egy meglehetősen régi teremben edzenek, mely nem felel meg a modern kor követelményeinek. Az új csarnok építésének lehetősége már 2007-ben felmerült, de ekkor nem volt elegendő az a forrás, melyet a minisztérium biztosított. Az új létesítmény építését az abonyi önkormányzat képviselő- testülete is támogatja – korábban meghozott határozata alapján- 30 millió 200 ezer forinttal. A minisztériumi támogatás is rendelkezésre áll, ennek összege 60 millió forint.  Részletek IDE kattintva

Sport:
 0 Hozzászólás   

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

Ajánlott cikkek:

Új jegyzője van Városunknak!

Sakkozóinknak most nem sikerült a bravúr, de még így is jól állunk!

Az abonyi Nagy Gergely a görög élvonalban játszó csapathoz igazolt

Pető Zsolt polgármester az abonyi KID FC -ről is tárgyalt a szövetség vezetőivel

Ezért nem indítanak ebben a szezonban a kézilabdások felnőtt női csapatot- Lányainknak idén nem szurkolhatunk sajnos

A KID FC nyerte az első Abony kupát

Abonyi lányok szárnyalnak az Euronovex kézilabda csapatában

Ők kapták az abonyi foci gálán a díjakat! Szeretettel gratuláunk!

Szurkoljunk az Imperiálnak! jelenleg mini EB-n vannak!

Kispályán nagyfoci, Olaszországba utazik az Imperiál FC

 

Kommentek

Hozzászóláshoz jelentkezz be!

Szavazás
Ön szerint milyen az abonyi városi kommunikáció?
   
 Kiváló, tudunk mindenről, köszönjük 
 Egész jónak tartom..... 
 Nem jó, semmiről sem tudunk 
   
Eredmény

Apróhirdetések
Dr. Kostyán Andor rendelőintézet elérhetőségeihez és rendelési idejéhez kattints IDE

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

Bejelentkezés
Felhasználó név:
Jelszó:
Regisztrálás
Üzenőfal
Abonyi rendőrjárőr 24 órás elérhetősége:
(30)277-3185
.

Üzenet íráshoz jelentkezz be! Előzmények

Belépett felhasználók
Menetrendek
Programkereső





Facebook
© 2010 MiAbonyunk Safe Kft., 2740., Abony, Antos János út 20. - 30/9-670-313
|
IMPRESSZUM
|
Szerzői jogok