Mi Abonyunk - Figyelemfelkeltő séta Abonyban- Szép az élet, élni jó!
Hírcsatornák:        
Regisztrált tagjaink: 8081, belépett felhasználók: 0.

veroniq - 2018.10.02. 14:40

„ Szép az élet, élni jó”

  A mellrák megelőzése céljából szervezett IX. figyelemfelkeltő sétáról!


A Városunk Fejlődéséért Egyesület kilencedik alkalommal szervezte meg a mellrák
megelőzése céljából a bátorító és figyelemkeltő sétát.
Ennek a figyelemfelkeltő sétának a célja a szűrésekre való felhívás a mellrák megelőzése érdekében.


Fontos, hogy azoknak a figyelmét is felhívjuk elsősorban a nőket érintő rákos megbetege-
désre , akik nem gondolnak arra, hogy ők is érintetté válhatnak.

Az Egyesületünk által szervezett rendezvény 2018 szeptember 29. napján közös sétával kezdődött a Főtérről a Fúvószenekari Egyesület Mazsolett csoportjának közreműködésével, érintve a Kálvin, Báthory és Jókai utakat, és vissza a Főtérre.
A figyelemfelkeltő séta utáni program a Kultúra Házában műsorral és előadásokkal folytatódott.
A résztvevőket Korbély Csabáné nyugalmazott Művelődési Ház Igazgatója köszöntötte.
Köszöntőjébe Horváth Piroska „ A Kórkép „ cimű, a rendezvényhez szívszorítóan kapcsolódó versét idézte.
Az előadások előtt a Pingvines Óvoda és Böcsőde „Csiga Biga „ Csoportja Tóth Tiborné és Molnár Márta ovónők felkészítésével adtak elő egy vidám és kellemes műsort.
A rendezvény meghívott vendége volt dr.Szabó Éva radiológus Főorvos Abony Város Díszpolgára és egyben a rendezvény Fővédnöke is, valamint Drávay Zorka a Szegedi Orvostudományi Egyetem III. éves hallgatója, aki abonyi kötődésű és abonyi gyökerekkel rendelkezik.
Az előadások témái:
Drávay Zorka az Egészséges életmód! A daganatos megbetegedések megelőzése tekintetében
címmel tartott színvonalas előadást .
Előadásában elmondta, hogy az egészséges életmód kialakítása egy folyamat eredményeként jön létre. Ebben több tényező is szerepet játszik, így a táplálkozás, a rendszeres mozgás, a lelki egyensúly, a stressz kerülése, az egészséges környezet, a mértékletesség.
Amennyiben a felsorolt tényezők nem megfelelően működnek az életvitelünkben , megbomlik az egyensúlyi állapot és sajnos eredményezi a daganatos megbetegedések kialakulását.

Dr.Szabó Éva radiológus főorvos előadásának témája „ Kell-e félni a mesterséges inteligenciától?”
Előadásában szólt a mesterséges inteligenciáról, mint a tudományos – fantasztikus irodalom termékéről. A mesterséges inteligencia az inteligens viselkedéssel mint gépi tanulással foglalkozik. Így például a tervezéssel, szabályozással, a diagnosztikával.
Egy olyan tudományággá vált , amely a valós életbeli problémákra is próbál válaszokat adni.
A mesterséges inteligencia rendszereket elterjedten használják az orvostudományban is, ezen belül a daganatos betegségek felismerésében .

Ezen a napon a Ceglédi Vöröskereszt Szervezésében „ VÉRADÁS” volt a Kultúra Házában- ehhez Egyesületünk is segítséget nyujtott- 39 fő adott vért.

Az évenként megszervezésre kerülő bátorító és figyelemfelkeltő sétának fontos üzenete van! Tudnunk kell, hogy van segítség, és tudunk tudatosan küzdeni a betegség ellen.
A rendezvény támogatói: Abony Város Önkormányzata, Abonyi Lajos Művelődési Ház, Könyvtár és Múzeumi Kiállítóhely, Abonyi Rendőrőrs, Kunfalviné Ujszászi Katika, Abonyi Fúvószenekari Egyesület Mazsolett Csoportja, Kinizsi Pál Gimnázium, Abonyi Polgárőrség, Pintér és Tsa Kft., Pingvines Óvoda és Bölcsőde, Radák úti Dohánybolt, Varga Attila vállalkozó.

Abony.2018.09. 02.

Varga Sándorné
Városunk Fejlődéséért Egyesület Elnöke



 

 

 

 

Közélet:
Abony   
 0 Hozzászólás   

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

Ajánlott cikkek:

Ön kit támogatna polgármester-jelöltként?

Chili Parádé Abonyban

Értékőr: 45 éve hunyt el Cselényi József Abony Város posztumusz díszpolgára

Meseterápia

Kinizsi színházi előadás

Nagyszabású kúriafelújítási program Abonyban

Pecsenye Parádé eredmények

Moziklub

Versek a cipősdobozban

Kipp Kopp koncert

 

Kommentek

Hozzászóláshoz jelentkezz be!

Szavazás
Ön kit támogatna polgármester-jelöltként?
   
 Pető Zsolt 
 Dr. Egedy Zsolt 
 Valaki más 
   
Eredmény
Programok

Miért kulcsfontosságú, hogy rendszeresen ápoljuk cipőinket?

Nincs kiábrándítóbb, mint egy koszos, igénytelen, ápolatlan cipő, akkor is, ...

Milyen hatással van az új NAV törvény az ERP rendszerekre?

Magyarországon időről időre módosulnak az adótörvények, ezzel aligha mondtunk újat. ...

Milyen tápot válassz a kölyökkutyádnak?

  Egy kiskutya rengeteg örömet tud hozni egy család ...

Hogyan lehet hatásos marketingszöveget írni?

Míg bő húsz évvel ezelőtt elég volt a termék néhány előnyét, esetleg az árát kiemelni egy-egy szórólapon, ma már merőben más a helyzet. Egyrészt több helyre kell szöveges tartalmat gyártanod, másrészt a nagy zaj miatt különösen frappánsan kell megfogalmazni a mondandódat, ha azt szeretnéd, hogy az olvasóból konverzió legyen.

Így telepítsük a csepegtető szalagot!

  A csepegtető öntözésnek köszönhetően nagyon sokat spórolhatunk a ...

Egy modern mennyezeti LED lámpa a te otthonodból is hiányzik

A modern mennyezeti LED lámpa napjainkban már a legtöbb otthonban fellelhető. Sokan gondolták úgy, hogy a régi, energiapazarló fényforrásokat lecserélik korszerűbbre, és megreformálják a világításrendszerüket. És te? Közéjük tartozol?

Korszerű implantációs eljárás csontpótlás nélkül

A csontpótlásos kezelés egy komplex, költséges folyamat, érthető, hogy sokan miért nem szeretnének belevágni. Szerencsére a modern fogászati fejlesztések lehetővé tették, hogy számukra is adott legyen egy optimális megoldás, egy speciális implantátumos technika.

Vizelettartási gondok megoldására ajánlott a lézerkezelés

 

A nőket érintő egyik nagyon érzékeny témakörről van szó, amelyet más területekhez hasonlóan a hölgyek szeretnek magukba fojtani. Nem beszélnek róla, pedig ha beszélnének, rájönnének, hogy rengeteg sorstársuk van, aki hasonló panaszokkal küzd, és egyáltalán nem kor függvénye az, hogy valakinek van vagy nincs vizelettartási problémája.

 

 


Apróhirdetések
Dr. Kostyán Andor rendelőintézet elérhetőségeihez és rendelési idejéhez kattints IDE

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

Bejelentkezés
Felhasználó név:
Jelszó:
Regisztrálás
Üzenőfal
Abonyi rendőrjárőr 24 órás elérhetősége:
(30)277-3185
.

Üzenet íráshoz jelentkezz be! Előzmények

Belépett felhasználók
Menetrendek
Programkereső





Facebook
© 2010 MiAbonyunk Safe Kft., 2740., Abony, Antos János út 20. - 30/9-670-313
|
IMPRESSZUM
|
Szerzői jogok