Mi Abonyunk - I. ABONYI SZÖKRÖN LACI BÁCSI ÚSZÓVERSENY
Hírcsatornák:        
Regisztrált tagjaink: 8079, belépett felhasználók: 0.

veroniq - 2018.06.14. 15:07

 

Városi Strandfürdő, Abony
2018. 06. 13.

Közel egy éve, hogy tragikus hirtelenséggel eltávozott közülünk Szökrön László úszóoktató, az MSZP által delegált városi önkormányzati képviselő. A mindenki által tisztelt, szeretett Laci bácsi, az elmúlt évtizedekben számtalan sok gyereket tanított meg az úszás alapjaira, imádott a gyerekekkel foglalkozni. 


Rá emlékezve, tiszteletére, a Magyar Szocialista Párt Abonyi szervezete – Laci bácsi régi vágyát teljesítve – rendezte meg abonyi általános- és középiskolás diákok részére, - remélhetőleg hagyományossá váló - úszóversenyét.


Az idei verseny nagy érdeklődés mellett, jó hangulatban zajlott. Köszönet az iskolák vezetőinek, pedagógusainak az ötlet felkarolásáért, a testnevelő tanárok aktív, segítőkész közreműködéséért, Medvecky Editnek, a Fergeteg Triatlon SE vezetőjének, a lebonyolítás megszervezéséért.
Valamennyi résztvevő süteménnyel, üdítővel lett megvendégelve, a verseny I - III helyezettje érem díjazásban, és kis ajándékban részesült – amit Habony István önkormányzati képviselő, az MSZP helyi elnöke, és ifjú Szökrön László, Laci bácsi fia adott át -, a IV – VI helyezettek oklevelet vehettek át, a további helyezettek pedig egy fagyizásra szóló ajándékutalványt kaptak.


EREDMÉNYEK :
Újonc 1. korcsoport 2009 -10 - 11-ben születettek
Leány mellúszás :
I. Szórád Réka Somogyi Imre Általános Iskola 38,89 mp
II. Schwarzenberger Lili Somogyi I. Á.I. 39,66 mp
III. Rimóczi Zora Somogyi I. Á. I. 45,02 mp
IV. Domoszlai Zóra Somogyi I. Á. I.
V. Flammer Tekla Gyulai Gaál Miklós Á. I.
VI. Falusi Léla Somogyi I. Á. I.
Szelőczei Lili Gyulai G. M. Á. I.
Mucsi Viktória Gyulai G. M. Á. I.
Czagány Kinga Somogyi I. Á. I.
Szórád Boglárka Somogyi I. Á. I.
Leány gyorsúszás :
I. Szórád Réka Somogyi Imre Általános Iskola 33,07 mp
II. Diószegi Csenge Somogyi I. Á.I. 51,21 mp
III. Kiss Anna Virág Somogyi I. Á. I. 55,30 mp
IV. Varga Cintia Vivien Somogyi I. Á. I.
V. Szőke Liliána Somogyi I. Á. I.
Fiú mellúszás :
I. Faith Milán Gyulai Gaál Miklós Á. I. 39,17 mp
II. Kerekes Zsombor Gyulai G. M. Á. I. 40,65 mp
III. Berkó Zalán Gyulai G. M. Á. I. 45,92 mp
IV. Markó Dominik Somogyi I. Á. I.
V. Falusi Levente Somogyi I. Á. I
VI. Mészáros Botond Gyulai G. M. Á. I.
Antal Zalán Gyulai G. M. Á. I.
Fiú gyorsúszás :
I. Faith Milán Gyulai Gaál Miklós Á. I. 29,43 mp
II. Major Gábor Gyulai G. M. Á. I. 31,98 mp
III. Kerekes Zsombor Gyulai G. M. Á. I. 32,47 mp
IV. Csizmadia Áron Gyulai G. M. Á. I.
V. Jánny Dávid Somogyi I. Á. I.
VI. Varga Zsombor Somogyi I. Á. I.

Újonc 2. korcsoport 2007 - 08-ban születettek
Leány mellúszás :
I. Ballók Villő Gyulai G. M. Á. I. 34,10 mp
II. Lőrinczy Mirella Gyulai G. M. Á. I. 34,31 mp
III. Kerekes Luca Gyulai G. M. Á. I. 35,55 mp
IV. Lendvai Kitti Gyulai G. M. Á. I.
V. Mayer Blanka Zsuzsanna Somogyi I. Á. I.
VI. Antal Fruzsina Gyulai G. M. Á. I.
Fekete Zsófia Gyulai G. M. Á. I.
Kecskeméti Hanga Somogyi I. Á. I.
Herédi Boglárka Somogyi I. Á. I.
Sass Blanka Somogyi I. Á. I.
Nagy Julianna Somogyi I. Á. I.
Skultéti Hanna Gyulai G. M. Á. I.
Bodor Lili Gyulai G. M. Á. I.
Leány gyorsúszás :
I. Ballók Villő Gyulai G. M. Á. I. 26,11 mp
II. Pistyur Patrícia Gyulai G. M. Á. I. 26,22 mp
III. Lendvai Kitti Gyulai G. M. Á. I. 27,20 mp
IV. Kovács Kármen Gyulai G. M. Á. I.
V. Lőrinczy Mirella Gyulai G. M. Á. I.
VI. Sánta Lili Gyulai G. M. Á. I.
Horváth Dorina Somogyi I. Á. I.
Fiú mellúszás :
I. Kánya Kristóf Somogyi I. Á. I. 35,09 mp
II. Donkó Lehel Gyulai G. M. Á. I. 37.24 mp
III. Csanádi Patrik Gyulai G. M. Á. I. 44,39 mp
IV. Enyedi Alex Somogyi I. Á. I.
V. Lőrinczy Zsombor Somogyi I. Á. I.
VI. Flammer Benedek Gyulai G. M. Á. I.
Győrfi Zalán Gyulai G. M. Á. I.
Farkas Botond Somogyi I. Á. I.
Rithnovszky Márk Somogyi I. Á. I.
Gergelyfi Zsolt Gyulai G. M. Á. I.
Fiú gyorsúszás :
I. Kánya Kristóf Somogyi I. Á. I. 27,58 mp
II. Dénes Bertalan Gyulai G. M. Á. I. 27,86 mp
III. Kormos Levente Gyulai G. M. Á. I. 36,61 mp
IV. Fekete Richárd Gyulai G. M. Á. I.
V. Árpás Tamás Somogyi I. Á. I.

Gyermek korcsoport 2005 - 06-ban születettek
Leány mellúszás :
I. Király Lili Gyulai G. M. Á. I. 1:15,63 mp
II. Flammer Csenge Gyulai G. M. Á. I. 1:19,80 mp
III. Mészáros Luca Somogyi I. Á. I. 1:20,84 mp
IV. Terék Gerda Somogyi I. Á. I.
V. Benda Rézi Gyulai G. M. Á. I
VI. Agócs Boglárka Gyulai G. M. Á. I.
Csizmadia Réka Gyulai G. M. Á. I.
Kiss Vivien Somogyi I. Á. I.
Szabó Réka Gyulai G. M. Á. I.
Petrucz Júlia Gyulai G. M. Á. I.
Csizmadia Fanni Gyulai G. M. Á. I.
Leány gyorsúszás :
I. Király Lili Gyulai G. M. Á. I. 54,17 mp
II. Flammer Csenge Gyulai G. M. Á. I. 57,67 mp
III. Donkó Édua Gyulai G. M. Á. I. 1:06,48 mp
IV. Fajth Dominika Gyulai G. M. Á. I.
V. Tóth Emese Gyulai G. M. Á. I.


Fiú mellúszás :
I. Kun Csaba Gyulai G. M. Á. I. 1:04,93 mp
II. Szikszay Milán Somogyi I. Á. I. 1:06,26 mp
III. Varga Kristóf Somogyi I. Á. I. 1:28,00 mp
IV. Molnár Benedek Somogyi I. Á. I.
V. Balázsi Zsolt Somogyi I. Á. I.
VI. Holló Dominik Somogyi I. Á. I.
Fiú gyorsúszás :
I. Szikszay Milán Somogyi I. Á. I. 48,47 mp
II. Kun Csaba Gyulai G. M. Á. I. 49,08 mp
III. Tóth Márton Somogyi I. Á. I. 52,30 mp
IV. Bárány Máté Somogyi I. Á. I.
V. Varga Kristóf Somogyi I. Á. I.
VI. Molnár Benedek Somogyi I. Á. I.
Pál Mihály Somogyi I. Á. I.
Détár Ferenc Somogyi I. Á. I.

Serdülő korcsoport 2003 - 04-ben születettek
Leány mellúszás :
I. Győrfi Gréta Gyulai G. M. Á. I. 1:28,36 mp
II. Bánvölgyi Bianka Gyulai G. M. Á. I. 1:34,27 mp
Leány gyorsúszás :
I. Molnár Gréta Somogyi I. Á. I. 50,30 mp
II. Berkó Gréta Somogyi I. Á. I. 59,04 mp
III. Kiss Dana Flóra Somogyi I. Á. I. 1:16,83 mp
IV. Szőke Anasztázia Somogyi I. Á. I.


Fiú mellúszás :
I. Békési Bence János Szászberek, Kat. Ált. I. 55,76 mp
II. Soós Gergő Somogyi I. Á. I. 1:02,75 mp
III. Papp Krisztián Somogyi I. Á. I. 1:39,07 mp
Fiú gyorsúszás :
I. Békési Bence János Szászberek, Kat. Ált. I. 40,51 mp
II. Soós Gergő Somogyi I. Á. I. 42,45 mp

Középiskolás korcsoport 1998 - 2003-ban születettek
Leány mellúszás :
I. Nagy Olívia Kinizsi Pál Gimnázium 1:05,55 mp
II. Kiss Alexandra Szolnoki Verseghy Gimnázium 1:10,15 mp
III. Kunvári Regina Kinizsi Pál Gimnázium 1:19,72 mp
IV. Németh Eszter Kinizsi Pál Gimnázium
V. Urbán Boglárka Kinizsi Pál Gimnázium
Leány gyorsúszás :
I. Nagy Olívia Kinizsi Pál Gimnázium 45,00 mp
II. Kiss Alexandra Szolnoki Verseghy Gimnázium 48,03 mp
III. Tóth Kitti Kinizsi Pál Gimnázium 48,51 mp
IV. Kunvári Regina Kinizsi Pál Gimnázium
Fiú mellúszás :
I. Cseh Zoltán Kinizsi Pál Gimnázium 1:07,60 mp
II. Kiss Döme Kinizsi Pál Gimnázium 1:12,23 mp
III. Speckner Ákos Kinizsi Pál Gimnázium 1:13,00 mp
Fiú gyorsúszás :
I. Cseh Zoltán Kinizsi Pál Gimnázium 43,87 mp
II. Kiss Döme Kinizsi Pál Gimnázium 47,97 mp
III. Balogh Ádám Kinizsi Pál Gimnázium 49,28 mp
IV. Kaczúr Kristóf Kinizsi Pál Gimnázium
V. Benyus Márk Kinizsi Pál Gimnázium

Gratulálunk a helyezetteknek, és valamennyi résztvevőnek. Szeretnénk jövőre újra találkozni, ismét egy szép versennyel megemlékezni Szökrön Lászlóról.
Abony, 2018. 06. 13.

Magyar Szocialista Párt Abonyi szervezete
 


.

 

 

 

 

Sport:
Abony   
 0 Hozzászólás   
Ajánlott cikkek:

A mai napon a szenior labdarúgóké volt a főszerep Abonyban

Fitten, egészségesen!

Tárt kapus program

Tárt kapus program a Fergeteg Triatlonnal!

Gyere Te is tritalonozni!

Futókör átadó

Télen is tárt kapus programok

Gyere te is tiratlonozni!

Geyre, szeretettel várunk tárt kapus programjainkra!

Gyere, mozogj velünk!

 

Kommentek

Hozzászóláshoz jelentkezz be!

Szavazás
Ön kit támogatna polgármester-jelöltként?
   
 Pető Zsolt 
 Dr. Egedy Zsolt 
 Valaki más 
   
Eredmény
Programok

Miért kulcsfontosságú, hogy rendszeresen ápoljuk cipőinket?

Nincs kiábrándítóbb, mint egy koszos, igénytelen, ápolatlan cipő, akkor is, ...

Milyen hatással van az új NAV törvény az ERP rendszerekre?

Magyarországon időről időre módosulnak az adótörvények, ezzel aligha mondtunk újat. ...

Milyen tápot válassz a kölyökkutyádnak?

  Egy kiskutya rengeteg örömet tud hozni egy család ...

Hogyan lehet hatásos marketingszöveget írni?

Míg bő húsz évvel ezelőtt elég volt a termék néhány előnyét, esetleg az árát kiemelni egy-egy szórólapon, ma már merőben más a helyzet. Egyrészt több helyre kell szöveges tartalmat gyártanod, másrészt a nagy zaj miatt különösen frappánsan kell megfogalmazni a mondandódat, ha azt szeretnéd, hogy az olvasóból konverzió legyen.

Így telepítsük a csepegtető szalagot!

  A csepegtető öntözésnek köszönhetően nagyon sokat spórolhatunk a ...

Egy modern mennyezeti LED lámpa a te otthonodból is hiányzik

A modern mennyezeti LED lámpa napjainkban már a legtöbb otthonban fellelhető. Sokan gondolták úgy, hogy a régi, energiapazarló fényforrásokat lecserélik korszerűbbre, és megreformálják a világításrendszerüket. És te? Közéjük tartozol?

Korszerű implantációs eljárás csontpótlás nélkül

A csontpótlásos kezelés egy komplex, költséges folyamat, érthető, hogy sokan miért nem szeretnének belevágni. Szerencsére a modern fogászati fejlesztések lehetővé tették, hogy számukra is adott legyen egy optimális megoldás, egy speciális implantátumos technika.

Vizelettartási gondok megoldására ajánlott a lézerkezelés

 

A nőket érintő egyik nagyon érzékeny témakörről van szó, amelyet más területekhez hasonlóan a hölgyek szeretnek magukba fojtani. Nem beszélnek róla, pedig ha beszélnének, rájönnének, hogy rengeteg sorstársuk van, aki hasonló panaszokkal küzd, és egyáltalán nem kor függvénye az, hogy valakinek van vagy nincs vizelettartási problémája.

 

 


Apróhirdetések
Dr. Kostyán Andor rendelőintézet elérhetőségeihez és rendelési idejéhez kattints IDE

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

Bejelentkezés
Felhasználó név:
Jelszó:
Regisztrálás
Üzenőfal
Abonyi rendőrjárőr 24 órás elérhetősége:
(30)277-3185
.

Üzenet íráshoz jelentkezz be! Előzmények

Belépett felhasználók
Menetrendek
Programkereső





Facebook
© 2010 MiAbonyunk Safe Kft., 2740., Abony, Antos János út 20. - 30/9-670-313
|
IMPRESSZUM
|
Szerzői jogok