Mi Abonyunk - Helyreállt a rend a vasúti átjáróban, válaszol a MÁV
Hírcsatornák:        
Regisztrált tagjaink: 8079, belépett felhasználók: 0.

veroniq - 2017.06.14. 15:16

 

Alapcikkünk IDE kattintva olvasható a témával kapcsolatban.  Alap probléma: Már nem először fordul elő velem, hogy éppen, hogy beérünk kisfiammal a ceglédi iskolába. Abony felől indulunk, megjegyzem időben. A város széli, Kórházhoz közeli vasúti átjáróban azonban elakadunk. Hosszú perceken keresztül, általában negyedóra, piros lámpánál és sorompónál állunk.

A MÁV illetékesei az esetet kivizsgálták és az alábbi választ juttatták el részemre:

Tisztelt Lőrinczy Veronika!


A tehervonatvonat forgalmi ok miatt állt meg az átjáróban, és mindössze 5 percig zárta el, – ezt az előírások szerint rögzített adatok között visszakereste a vasúttársaság. A megállás oka a ceglédi állomás keresztirányú személyvonat forgalma volt, ami ebben az időszakban közel ezer utas menetrendszerű eljutását szolgálja. A mintegy 600 méteres szerelvény továbbhaladása a személyvonatok késését okozta volna, ami később további csúszásokhoz vezetett volna az ország egyik legnagyobb utasforgalmú fővonala, a Budapest–Cegléd–Szolnok–Debrecen, illetve a szegedi fővonal közlekedésében is.

A vasúttársaság szakemberei azt is megvizsgálták, hogy a ceglédi állomás forgalmi személyzete a vonatkozó előírások szerint szervezte-e a vonatforgalom szabályozását, amikor ez a tehervonat közlekedett. Az elmúlt két hét adatai szerint ebben az átjáróban reggel átlagosan 2,5 percnél többet nem tartóztatta fel a vonatközlekedés a közúti forgalmat, amellyel szemben a KRESZ szerint elsőbbsége is van az átjáróban.

 

A környezetterhelés és az utak állapotának szempontjából társadalmi és gazdasági tényező is a tehervonatok és az áruszállító irányvonatok közlekedtetése, mert – több más előny mellett – ezáltal rengeteg kamiontól mentesülnek a közutak. A egyik legfontosabb előny azonban, hogy harmadannyi szennyezéssel jár a vasúti szállítmányozás, mint a kamionos fuvarozás. Amennyiben a tehervonatok helyett kamionnal szállítanák az árukat, akkor gyorsabban romlana az úttestek állapota, növekedne a települések zaj- és porszennyezése. Az autósok számára pedig sokkal nagyobb veszéllyel, balesethelyzettel járna és több időveszteséget okozna a teherautók mögötti „kullogás” és az előzgetés, mint a sorompónál történő várakozás.

 

Számos nagyvállalat már felismerte a vasúti szállítás környezetvédelmi előnyeit, ami találkozik a vasúttársaság azon céljával, hogy minél több árufuvarozót győzzön meg a vasút fontosságáról és használatáról.


Együttműködését köszönjük!


MÁV Magyar Államvasutak Zrt.

Kommunikációs Igazgatóság

 

A fenti levélre a következőt válaszoltam: 

Tisztelt Címzett! Ha ez csak öt perc lett volna, és nem rendszeres, eszembe nem jutott volna Önöknek levelet írni.... Talán ismerem az órát...

Minden esetre a cikk célt ért, mert azóta csodák csodájára megszűnt ez a reggeli állapot. Erről többi, érintett olvasónk is nagy örömmel számolt be.

Köszönjük, hogy az esetet kivizsgálták, és azt is, hogy ennek következtében helyreállt a rend...  Lőrinczy Veronika főszerkesztő

Közélet:
MÁV   
 0 Hozzászólás   

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

Ajánlott cikkek:

Nagyszabású kúriafelújítási program Abonyban

Pecsenye Parádé eredmények

Moziklub

Versek a cipősdobozban

Kipp Kopp koncert

Chili Parádé Abonyban

Értékőr: 45 éve hunyt el Cselényi József Abony Város posztumusz díszpolgára

Meseterápia

Kinizsi színházi előadás

Chliievő verseny

 

Kommentek

Hozzászóláshoz jelentkezz be!

Szavazás
Önnek van már védettségi igazolványa?
   
 Van, mert beoltattam magam 
 Van, mert átestem a COVID-on 
 Beoltattam magam, de még nem kaptam meg 
 Nincs, mert még nem oltattam be magam 
 Nincs, és nem is akarom, hogy legyen!  
   
Eredmény
Programok

Miért kulcsfontosságú, hogy rendszeresen ápoljuk cipőinket?

Nincs kiábrándítóbb, mint egy koszos, igénytelen, ápolatlan cipő, akkor is, ...

Milyen hatással van az új NAV törvény az ERP rendszerekre?

Magyarországon időről időre módosulnak az adótörvények, ezzel aligha mondtunk újat. ...

Milyen tápot válassz a kölyökkutyádnak?

  Egy kiskutya rengeteg örömet tud hozni egy család ...

Hogyan lehet hatásos marketingszöveget írni?

Míg bő húsz évvel ezelőtt elég volt a termék néhány előnyét, esetleg az árát kiemelni egy-egy szórólapon, ma már merőben más a helyzet. Egyrészt több helyre kell szöveges tartalmat gyártanod, másrészt a nagy zaj miatt különösen frappánsan kell megfogalmazni a mondandódat, ha azt szeretnéd, hogy az olvasóból konverzió legyen.

Így telepítsük a csepegtető szalagot!

  A csepegtető öntözésnek köszönhetően nagyon sokat spórolhatunk a ...

Egy modern mennyezeti LED lámpa a te otthonodból is hiányzik

A modern mennyezeti LED lámpa napjainkban már a legtöbb otthonban fellelhető. Sokan gondolták úgy, hogy a régi, energiapazarló fényforrásokat lecserélik korszerűbbre, és megreformálják a világításrendszerüket. És te? Közéjük tartozol?

Korszerű implantációs eljárás csontpótlás nélkül

A csontpótlásos kezelés egy komplex, költséges folyamat, érthető, hogy sokan miért nem szeretnének belevágni. Szerencsére a modern fogászati fejlesztések lehetővé tették, hogy számukra is adott legyen egy optimális megoldás, egy speciális implantátumos technika.

Vizelettartási gondok megoldására ajánlott a lézerkezelés

 

A nőket érintő egyik nagyon érzékeny témakörről van szó, amelyet más területekhez hasonlóan a hölgyek szeretnek magukba fojtani. Nem beszélnek róla, pedig ha beszélnének, rájönnének, hogy rengeteg sorstársuk van, aki hasonló panaszokkal küzd, és egyáltalán nem kor függvénye az, hogy valakinek van vagy nincs vizelettartási problémája.

 

 


Apróhirdetések
Dr. Kostyán Andor rendelőintézet elérhetőségeihez és rendelési idejéhez kattints IDE

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

Bejelentkezés
Felhasználó név:
Jelszó:
Regisztrálás
Üzenőfal
Abonyi rendőrjárőr 24 órás elérhetősége:
(30)277-3185
.

Üzenet íráshoz jelentkezz be! Előzmények

Belépett felhasználók
Menetrendek
Programkereső





Facebook
© 2010 MiAbonyunk Safe Kft., 2740., Abony, Antos János út 20. - 30/9-670-313
|
IMPRESSZUM
|
Szerzői jogok