Mi Abonyunk - 25 éves az Abonyi Kürtegyüttes- Isten éltesse! És Önt is Csáki Kálmán tanár úr
Hírcsatornák:        
Regisztrált tagjaink: 8079, belépett felhasználók: 0.

veroniq - 2016.10.28. 20:56

 

 Természetesen nem csak magát a zenekart, hanem annak minden tagját is. Szerkesztőségünk, olvasóink és Abony Város lakossága nevében is ezúton kívánunk nekik sok boldog születésnapot, és sok- sok örömzenét!

Az Abonyi Kürtegyüttes 25. fennállásának évfordulója alkalmából egy CD-t is kiadott, Sr. Hubertus Mise címmel, melyet a Bihari János Zeneiskola egyik tantermében vettek fel, Kovács Tibor és Olgyai Gábor segítő közreműködésével. Meséli lapunknak adott interjújában boldogan a zenekar vezetője, Csáki Kálmán. A zenekart 25 évvel ezelőtt ő maga alapította. A beszélgetés apropóját az is adta, hogy egy nagyon nívós rendezvényen léptek fel Szolnokon a közelmúltban, ahová már nem első alkalommal Szalay Ferenc polgármester meghívásából érkeztek.

 

A Szolnok Napján a rendezvények, megemlékezések sorát augusztus 28-án a Szent Hubertus mise nyitotta a Belvárosi Nagytemplomban, ahol nagy sikerrel léptek fel az abonyiak. Csáki Kálmán lapunknak elmondta, hogy mivel ő két zeneiskolában is tanít, az abonyi mellett a Bartók Béla Zeneiskolában is Szolnokon, a kürtegyüttes összeforrt a két város nevével. Nem csupán ezen az egy rendezvényen képviselik a településeket, sok meghívást kapnak különféle egyéb helyekre, így vadászatok aktív közreműködői is. Nem csak a két megyébe, hanem e mellett Heves, Hajdú Bihar és Bács- Kiskun megyébe is szeretettel várják őket. Az alapító büszke rá, hogy 25 évet tudhatnak maguk mögött, legutóbb a 15. évfordulóra adtak ki hanglemezt. A mostani a St. Hubertus Mise nevet viseli. Neveket is sorol a zenekarvezető, így az együttes tagja, vagy alapítója: Török Annnamária, Dózsa László Péter, Varga Krisztián, Garancz Tibor, Kárteszi Tamás, Dr. Gajdos István, és még sokan mások is.

' 25 évvel ezelőtt én alapítottam az együttest. '- emlékszik vissza Csáki Kálmán. ' 1-2 év alatt a sok gyakorlásnak köszönhetően kamarazenei fesztiválokra is eljutottunk. Nyitottak vagyunk mindenki felé, ez nem egy zárt csapat, szeretettel várjuk az ügyes kürtösöket tagjaink közé. Minden növendékemre nagyon büszke vagyok, így a kiemelkedő tehetségű és szorgalmú Gulyka Péterre is, aki páratlan szakmai karriert futott be. Azt javaslom mindenkinek, aki zenél, hogy menjen társaságba muzsikálni, ez a zenélés igazi lényege és öröme. Menjen, ha kedve támad a helyi Fúvószenekari Egyesületbe is, hiszen a közös muzsikálás öröménél nincsen jobb érzés. Egyénileg is ezért tanulunk általában zenét, hogy egy közösség tagjaként közösen játsszunk. Egyénileg is persze kell egy szint, amire el kell utni, de közösségben sokkal jobban fejlődik a zenei tudás. Nagyon büszke vagyok erre a CD-re, ezúton szeretném minden egyes közreműködőnek megköszönni, hogy lehetőségünk volt kiadni. „- mondta el lapunknak Csáki Kálmán

Lőrinczy Veronika
 

Kultúra:
Abony   
 0 Hozzászólás   

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

Ajánlott cikkek:

Szép este volt: Abonyiak csodálatos szereplése a Szolnoki Szimfonikusok Újévi Koncertjén

Kivonulással fenyeget a SPAR

KIrály Izabella szerint kevés abonyi vevő a kultúrára

ESZENYI ENIKŐ: TAHI TÓTH LÁSZLÓ A LEGNAGYOBB MŰVÉSZEK KÖZÉ TARTOZOTT

Nótások találkoztak Abonyban

Pető Zsolt, Abony Város polgármestere nyitotta meg az országos rendezvényt

Nagykőrös: Hiszem, hogy a Nagykőrösi Arany János Muzeális Gyűjtemény olyan érték, melyet minden magyar embernek látnia kell

Előkészületben a Nagyabonyi Színkör újabb előadása

Kedvenc abonyi rapperünk ismét beindult :)

Remek tanszaki hangverseny a Bihariban

 

Kommentek

Hozzászóláshoz jelentkezz be!

Szavazás
Ön kit támogatna polgármester-jelöltként?
   
 Pető Zsolt 
 Dr. Egedy Zsolt 
 Valaki más 
   
Eredmény
Programok

Miért kulcsfontosságú, hogy rendszeresen ápoljuk cipőinket?

Nincs kiábrándítóbb, mint egy koszos, igénytelen, ápolatlan cipő, akkor is, ...

Milyen hatással van az új NAV törvény az ERP rendszerekre?

Magyarországon időről időre módosulnak az adótörvények, ezzel aligha mondtunk újat. ...

Milyen tápot válassz a kölyökkutyádnak?

  Egy kiskutya rengeteg örömet tud hozni egy család ...

Hogyan lehet hatásos marketingszöveget írni?

Míg bő húsz évvel ezelőtt elég volt a termék néhány előnyét, esetleg az árát kiemelni egy-egy szórólapon, ma már merőben más a helyzet. Egyrészt több helyre kell szöveges tartalmat gyártanod, másrészt a nagy zaj miatt különösen frappánsan kell megfogalmazni a mondandódat, ha azt szeretnéd, hogy az olvasóból konverzió legyen.

Így telepítsük a csepegtető szalagot!

  A csepegtető öntözésnek köszönhetően nagyon sokat spórolhatunk a ...

Egy modern mennyezeti LED lámpa a te otthonodból is hiányzik

A modern mennyezeti LED lámpa napjainkban már a legtöbb otthonban fellelhető. Sokan gondolták úgy, hogy a régi, energiapazarló fényforrásokat lecserélik korszerűbbre, és megreformálják a világításrendszerüket. És te? Közéjük tartozol?

Korszerű implantációs eljárás csontpótlás nélkül

A csontpótlásos kezelés egy komplex, költséges folyamat, érthető, hogy sokan miért nem szeretnének belevágni. Szerencsére a modern fogászati fejlesztések lehetővé tették, hogy számukra is adott legyen egy optimális megoldás, egy speciális implantátumos technika.

Vizelettartási gondok megoldására ajánlott a lézerkezelés

 

A nőket érintő egyik nagyon érzékeny témakörről van szó, amelyet más területekhez hasonlóan a hölgyek szeretnek magukba fojtani. Nem beszélnek róla, pedig ha beszélnének, rájönnének, hogy rengeteg sorstársuk van, aki hasonló panaszokkal küzd, és egyáltalán nem kor függvénye az, hogy valakinek van vagy nincs vizelettartási problémája.

 

 


Apróhirdetések
Dr. Kostyán Andor rendelőintézet elérhetőségeihez és rendelési idejéhez kattints IDE

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

Bejelentkezés
Felhasználó név:
Jelszó:
Regisztrálás
Üzenőfal
Abonyi rendőrjárőr 24 órás elérhetősége:
(30)277-3185
.

Üzenet íráshoz jelentkezz be! Előzmények

Belépett felhasználók
Menetrendek
Programkereső





Facebook
© 2010 MiAbonyunk Safe Kft., 2740., Abony, Antos János út 20. - 30/9-670-313
|
IMPRESSZUM
|
Szerzői jogok