Mi Abonyunk - Sajnos megint nem szereztünk pontot
Hírcsatornák:        
Regisztrált tagjaink: 8081, belépett felhasználók: 0.

veroniq - 2015.11.17. 18:26

 

Az NB II-s bajnokságunk 8. fordulójában, mondhatjuk, hogy fordulópontjához érkeztünk a szezonnak. Az elmúlt mérkőzések során a tabella éllovasaival és nálunk, egyelőre, valóban erősebb csapataival mérkőztünk meg. Játékunk folyamatosan fejlődött, de ebben az erős mezőnyben, sajnos még pontszerzésre nem értett meg. Legutóbbi mérkőzésen is jól játszott már csapatunk Tököl otthonában, de pontot ott sem tudtunk még szerezni (24:20). Most már valóban a verhető csapatok jönnek! A bajnoki tabellán most is látszik, hogy 1-1 pontokkal követik egymást a csapatok. Így minden pont sokat fog jelenteni az évad végén. Mindenképp pontszerzés reményében is utaztunk 2015. november 14-én, szombaton a 4. helyezett MAFC ASI otthonába, ugyanis a hátralévő mérkőzéseken bezsebelt pontokkal, akár 2-3 helyett is feljöhetünk félévkor

Nagy Attila edző véleménye a mérkőzésről:
„A bajnokság jelenlegi állása alapján nem a mi csapatunk volt az esélyes a győzelemre. Sajnos a 2 pontot most sem sikerült megszerezni, de a mérkőzésen mutatott játék, lendület, csapategység és győzni akarás alapján közel álltunk a pontszerzéshez.
A mérkőzést nem kezdtük jól, de felébredt a játékunk és elsősorban a jól működő védekezésünknek köszönhetően felzárkózhattunk. Az egységesen működő védekezésünkkel együtt a kapusteljesítmény is jó volt. Az ellenfél távolról nem igazán tudta bevenni a kapunkat, góljaikat indításokból, és végigjátszott mozgásokból lőtték.
A lőtt góljaink megoszlottak, átlövőink sokszor eredményesek voltak távolról. Egyszerű játékokból tudtunk gólt, vagy büntetőt elérni. A beállónkat sokszor jól játszottuk meg. Talán a szélső posztokon nem sikerült igazán eredményesnek lenni, sok ziccerünk kimaradt.
Többször sikerült felállnunk 4-5 gólos hátrányból, de egyenlítésig nem jutottunk el. A mérkőzés végjátékában maximálisan mi uraltuk a játékot. Remek kapusteljesítményünknek köszönhetően a MAFC játékosai elbizonytalanodtak és a megszerzett labdákat rendre gólra váltottuk. Az utolsó percben a hazai csapat támadt (30:29), mely során gólt nem szereztek, azonban már nem tudtunk támadást vezetni kapujuk felé. Összességében a csapatunk mutatott játékával elégedett vagyok, sajnos a sok apró hibáinknak köszönhetően a hazai csapat 30:29-es (15:13) végeredménnyel győzött.”

Játékosok: Almási A.(7), Csőke R.(5), Duka K. (1), Gulyás P., Gulyás Zs., Juhász I., Mádi Cs. (2), Mészáros L. (9), Nagy A., Újhelyi T.(3), Vígh J.(2),
Kapusok: Medgyes G., Pallér P., Bugyi G.
A junior mérkőzés sem úgy alakult , ahogy azt terveztük. A MAFC junior csapata kezdetben kissé meglepődötten kezdte a mérkőzést, hiszen a mi fiataljaink erős ellenállást tanúsítottak. Azonban sok hibát vétettünk és a hazai csapat ezt ki is használva, gyorsan több gólos előnyt szerzett. Ez megtörte csapatunkat és hagytuk érvényesülni a hazaiak akaratát. Sajnos a jó kapus teljesítmény sem ösztönözte a mezőnyjátékosokat. Félidőben 15:6-ra vezetett már a MAFC, majd a 2. félidőben tovább játszva gyors, ötletes játékukat 31:16-ra megnyerték a mérkőzést.

Játékosok: Bagi N.(1), Duka K. (2), Komáromi Z.(5), Kovács A.(1), Majoros L. (1), Prunner A. (1), Szabó K., Újhelyi T. (4), Varga A.(1), Varga M.
Kapus: Bugyi G., Pintér L.
Ezúttal szurkolótáborunk is elkísért minket, akik igazi hazai hangulatot teremtettek. Nagy örömet szereztek nekünk ezzel, és reméljük, hogy a következő hétvégén mi okozunk örömet nekik. Ebben a mezőnyben biztosan példátlanok vagyunk szurkolótáborunkat tekintve.
Köszönjük Abonyi Ultras!
Vasárnap újabb hazai mérkőzést játszunk. Ellenfelünk a 10. helyezet Szigetszentmiklósi KSK II. csapat lesz. Most már végképp elnézhetetlen sem a rossz játék, sem pedig az elvesztett bajnoki pontok. Minden erőt meg kell mozgatni és a hátralévő 3 mérkőzést meg kell nyerni, ahhoz hogy a bajnokság végére ott tudjunk lenni a bajnoki tabellán, ahol csapatainknak lenni kell.
Várunk mindenkit november 22-én 12 és 14 órakor a Varga István Városi Sportcsarnokban!
Hajrá Abony!
 

Sport:
 0 Hozzászólás   

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

Ajánlott cikkek:

A mai napon a szenior labdarúgóké volt a főszerep Abonyban

Fitten, egészségesen!

Tárt kapus program

Tárt kapus program a Fergeteg Triatlonnal!

Gyere Te is tritalonozni!

Futókör átadó

Télen is tárt kapus programok

Gyere te is tiratlonozni!

Geyre, szeretettel várunk tárt kapus programjainkra!

Gyere, mozogj velünk!

 

Kommentek

Hozzászóláshoz jelentkezz be!

Szavazás
Ön kit támogatna polgármester-jelöltként?
   
 Pető Zsolt 
 Dr. Egedy Zsolt 
 Valaki más 
   
Eredmény
Programok

Miért kulcsfontosságú, hogy rendszeresen ápoljuk cipőinket?

Nincs kiábrándítóbb, mint egy koszos, igénytelen, ápolatlan cipő, akkor is, ...

Milyen hatással van az új NAV törvény az ERP rendszerekre?

Magyarországon időről időre módosulnak az adótörvények, ezzel aligha mondtunk újat. ...

Milyen tápot válassz a kölyökkutyádnak?

  Egy kiskutya rengeteg örömet tud hozni egy család ...

Hogyan lehet hatásos marketingszöveget írni?

Míg bő húsz évvel ezelőtt elég volt a termék néhány előnyét, esetleg az árát kiemelni egy-egy szórólapon, ma már merőben más a helyzet. Egyrészt több helyre kell szöveges tartalmat gyártanod, másrészt a nagy zaj miatt különösen frappánsan kell megfogalmazni a mondandódat, ha azt szeretnéd, hogy az olvasóból konverzió legyen.

Így telepítsük a csepegtető szalagot!

  A csepegtető öntözésnek köszönhetően nagyon sokat spórolhatunk a ...

Egy modern mennyezeti LED lámpa a te otthonodból is hiányzik

A modern mennyezeti LED lámpa napjainkban már a legtöbb otthonban fellelhető. Sokan gondolták úgy, hogy a régi, energiapazarló fényforrásokat lecserélik korszerűbbre, és megreformálják a világításrendszerüket. És te? Közéjük tartozol?

Korszerű implantációs eljárás csontpótlás nélkül

A csontpótlásos kezelés egy komplex, költséges folyamat, érthető, hogy sokan miért nem szeretnének belevágni. Szerencsére a modern fogászati fejlesztések lehetővé tették, hogy számukra is adott legyen egy optimális megoldás, egy speciális implantátumos technika.

Vizelettartási gondok megoldására ajánlott a lézerkezelés

 

A nőket érintő egyik nagyon érzékeny témakörről van szó, amelyet más területekhez hasonlóan a hölgyek szeretnek magukba fojtani. Nem beszélnek róla, pedig ha beszélnének, rájönnének, hogy rengeteg sorstársuk van, aki hasonló panaszokkal küzd, és egyáltalán nem kor függvénye az, hogy valakinek van vagy nincs vizelettartási problémája.

 

 


Apróhirdetések
Dr. Kostyán Andor rendelőintézet elérhetőségeihez és rendelési idejéhez kattints IDE

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

Bejelentkezés
Felhasználó név:
Jelszó:
Regisztrálás
Üzenőfal
Abonyi rendőrjárőr 24 órás elérhetősége:
(30)277-3185
.

Üzenet íráshoz jelentkezz be! Előzmények

Belépett felhasználók
Menetrendek
Programkereső





Facebook
© 2010 MiAbonyunk Safe Kft., 2740., Abony, Antos János út 20. - 30/9-670-313
|
IMPRESSZUM
|
Szerzői jogok