Mi Abonyunk - Új edzővel kezdték meg a felkészülést a női kézilabdások
Hírcsatornák:        
Regisztrált tagjaink: 8081, belépett felhasználók: 0.

veroniq - 2015.09.02. 15:36

 

Az új edző, Surman István az alábbi írással mutatkozik be:  " Augusztus 4-én az Abonyi KC megkezdte a felkészülést a 2015/16-os szezonra a vezetésemmel! Az első két hét benyomása alapján elmondhatom, hogy egy igen fiatal, fejlődni képes, és fejlődni akaró csapat irányítását vállaltam el, akikkel egy szép eredményt érhetünk el megítélésem szerint az NB/II –es bajnokság Dél-keleti csoportjában! Ezt annak ellenére tartom, hogy az előző idényhez képest a keretből többen távoztak, így nagy hangsúlyt kellett fektetni az új játékosok illetve a junior korúak beépítésére.

 


Igaz az elején még kevés létszámmal tudtam csak dolgozni (5-6 fő), de ez betudható a nyári szünet adta lehetőségeknek, amelyet a zömével még tanuló játékosok igyekeztek kihasználni. A nyár végéhez közeledve a létszám is egyre növekedett. A hangulatra azt gondolom, nem lehet panasz, illetve a munka minőségére sem, a feladatokat a játékosok a legjobb tudásuk szerint csinálták mindig meg! A közeljövőben egy 4 csapatos tornára vagyunk hivatalosak, illetve több edzőmeccset is fogunk még játszani. Augusztus végén pedig a Szolnokon megrendezendő strandkézilabda kupán is részt veszünk, amely egy jó kis csapatépítő program. "

 

Munkájához sok sikert, erőt, egészséget és kitartást kívánunk szerkesztőségünk és Olvasóink nevében is!

 

Surman István

Sport:
 0 Hozzászólás   
Ajánlott cikkek:

A mai napon a szenior labdarúgóké volt a főszerep Abonyban

Fitten, egészségesen!

Tárt kapus program

Tárt kapus program a Fergeteg Triatlonnal!

Gyere Te is tritalonozni!

Futókör átadó

Télen is tárt kapus programok

Gyere te is tiratlonozni!

Geyre, szeretettel várunk tárt kapus programjainkra!

Gyere, mozogj velünk!

 

Kommentek

Hozzászóláshoz jelentkezz be!

Szavazás
Ön kit támogatna polgármester-jelöltként?
   
 Pető Zsolt 
 Dr. Egedy Zsolt 
 Valaki más 
   
Eredmény
Programok

Miért kulcsfontosságú, hogy rendszeresen ápoljuk cipőinket?

Nincs kiábrándítóbb, mint egy koszos, igénytelen, ápolatlan cipő, akkor is, ...

Milyen hatással van az új NAV törvény az ERP rendszerekre?

Magyarországon időről időre módosulnak az adótörvények, ezzel aligha mondtunk újat. ...

Milyen tápot válassz a kölyökkutyádnak?

  Egy kiskutya rengeteg örömet tud hozni egy család ...

Hogyan lehet hatásos marketingszöveget írni?

Míg bő húsz évvel ezelőtt elég volt a termék néhány előnyét, esetleg az árát kiemelni egy-egy szórólapon, ma már merőben más a helyzet. Egyrészt több helyre kell szöveges tartalmat gyártanod, másrészt a nagy zaj miatt különösen frappánsan kell megfogalmazni a mondandódat, ha azt szeretnéd, hogy az olvasóból konverzió legyen.

Így telepítsük a csepegtető szalagot!

  A csepegtető öntözésnek köszönhetően nagyon sokat spórolhatunk a ...

Egy modern mennyezeti LED lámpa a te otthonodból is hiányzik

A modern mennyezeti LED lámpa napjainkban már a legtöbb otthonban fellelhető. Sokan gondolták úgy, hogy a régi, energiapazarló fényforrásokat lecserélik korszerűbbre, és megreformálják a világításrendszerüket. És te? Közéjük tartozol?

Korszerű implantációs eljárás csontpótlás nélkül

A csontpótlásos kezelés egy komplex, költséges folyamat, érthető, hogy sokan miért nem szeretnének belevágni. Szerencsére a modern fogászati fejlesztések lehetővé tették, hogy számukra is adott legyen egy optimális megoldás, egy speciális implantátumos technika.

Vizelettartási gondok megoldására ajánlott a lézerkezelés

 

A nőket érintő egyik nagyon érzékeny témakörről van szó, amelyet más területekhez hasonlóan a hölgyek szeretnek magukba fojtani. Nem beszélnek róla, pedig ha beszélnének, rájönnének, hogy rengeteg sorstársuk van, aki hasonló panaszokkal küzd, és egyáltalán nem kor függvénye az, hogy valakinek van vagy nincs vizelettartási problémája.

 

 


Apróhirdetések
Dr. Kostyán Andor rendelőintézet elérhetőségeihez és rendelési idejéhez kattints IDE

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

Bejelentkezés
Felhasználó név:
Jelszó:
Regisztrálás
Üzenőfal
Abonyi rendőrjárőr 24 órás elérhetősége:
(30)277-3185
.

Üzenet íráshoz jelentkezz be! Előzmények

Belépett felhasználók
Menetrendek
Programkereső





Facebook
© 2010 MiAbonyunk Safe Kft., 2740., Abony, Antos János út 20. - 30/9-670-313
|
IMPRESSZUM
|
Szerzői jogok