Mi Abonyunk - Jövedelmet kaphatnak a polgármesterek a közfoglalkoztatás megszervezéséért
Hírcsatornák:        
Regisztrált tagjaink: 8083, belépett felhasználók: 0.

admin - 2015.06.09. 21:18

 

Jövedelmet kaphatnak az 1500 lakosúnál kisebb települések polgármesterei a helyi közfoglalkoztatás megszervezéséért az önkormányzati törvény tervezett módosítása értelmében.

 

    Az Országgyűlés honlapjára kedden felkerült dokumentum szerint a jövőben az ilyen települések polgármestereinek tevékenysége - néhány más kivételtől eltekintve - akkor sem jelent összeférhetetlenséget, „ha ezen megbízatás keretében közfoglalkoztatással kapcsolatos szervezési feladatokat lát el”.
    A Vitányi István, Tilki Attila, Gelencsér Attila, Tiffán Zsolt, Hörcsik Richárd és Papcsák Ferenc fideszes képviselők által benyújtott módosítási javaslat indoklása szerint az 1500 vagy annál kisebb lélekszámú települések jelentős részén a közfoglalkoztatással kapcsolatos szervezési feladatok ellátása rendszeres feladatot jelent a polgármestereknek, ezért - a közfoglalkoztatottak számához igazodva - indokolt a polgármesterek ez irányú tevékenységét anyagilag is elismerni.
A dokumentum szerint ehhez szükséges az összeférhetetlenségi szabályok módosítása, hogy a közfoglalkoztatással kapcsolatos megbízatás ne jelentsen összeférhetetlenséget.

 

MTI
  

Politika:
törvény   
 1 Hozzászólás   
Ajánlott cikkek:

Zágráb Nándor a Jobbik országgyűlési képviselő jelöltje a választókerületben

Közadatok Antal- Láng Edináról- II. rész

Közlemény az abonyi Jobbik alapszervezetéről- Szeremi Anikó feloszlatta

Ők készítik majd elő a döntéseket: Abony Város Bizottságainak tagjai értünk dolgoznak

Október 28-án megalakul az új abonyi képviselő- testület: Ünnepélyes eskütételek, illetmények, alpolgármester

Közadatok Antal- Láng Edináról- III. rész

Közadatok Antal- Láng Edináról- I. rész

Egyhangú igen az abonyi műjégpályára! Szép volt!

A helyi Fidesz elnök, Balangó László NEM vállalja, hogy beüljön a képviselő- testületbe

Abonyban 1341 Fideszes is Pető Zsoltot támogatta!

 

Kommentek

Hozzászóláshoz jelentkezz be!
Kőröstetéleni Polgármester

ortega -

2015.06.09. 22:41:29

A lentebb írtakat szerintem inkább kibeszélni kellene, ne úgy, ahogy utóbbi időben itt dívík: hozzászólások letiltva.

 

Megjelent egy cikk a miabonyunkban: http://www.miabonyunk.hu/cikkek.php?cikk=17984 

Ez arról szól, hogy a Ceglédi térség településeit kivették a pompás Pest megyei statisztikából, és különböző - hátrányos trségeknek szóló - támogatásokhoz jutnak. 

Közmunkaprogram keretében minden térségbeli település pályázott különböző programokkal. 

Tizenhárom település több mint hatszázmillió forint értékű - komplex program által jut munkához 457 fő.

Pásztor Imrét, amikor Testületi ülésen számonkérték, miért nem pályáztak - a térségből egyedül - Azt válaszolta: Nincs benne a munkaköri leírásában a közmunka szervezése. 

Kérdezem: akkor mi a dolga? A Gerje- Sztök keretében ismeretlen nagyságú - pályázati források soztogatása ismeretlen körben? Ez a tevékenysége kimeríti ezek szerint az Önkormányzati törvény 36. § (1)2 Az önkormányzati képviselő, valamint a képviselő-testület bizottságának nem képviselő tagja nem folytathat olyan tevékenységet, amely a feladatainak ellátásához szükséges közbizalmat megingathatja, 

Későbbiekben tisztázza a törvény: a háromezer fő alatti települések Polgármesterének jogállása azonos a képviselőkével.

 

Ezek után Tetétlennek nincs szüksége főállású Polgármesterre. Hány ember, család biztos megélhetését játszotta el? 

 

És méltatlanság jogcímen javasolt a Polgármester visszahívása

 

2011. évi CLXXXIX. törvény Magyarország helyi önkormányzatairól

Összeférhetetlenség

72. §55 (1)56 A 3000 fő és az az alatti lakosságszámú település polgármesterének, összeférhetetlenségére a 36. §-t kell alkalmazni.

Összeférhetetlenség

36. § (1)23 Az önkormányzati képviselő, valamint a képviselő-testület bizottságának nem képviselő tagja nem folytathat olyan tevékenységet, amely a feladatainak ellátásához szükséges közbizalmat megingathatja,

Méltatlanság

38. § (1) Méltatlanság miatt a képviselő-testület határozatával megszünteti annak az önkormányzati képviselőnek a megbízatását, - Jelen esetben a Polgármester 

 

38. §. g) aki a 36. §-ban szabályozott összeférhetetlenségi okot nem hozza a képviselő-testület tudomására.

 

Megmosolyogtatott, ahogy törölték hozzászólásom a Facebook-on a Kőröstetétleni lakosok oldalról. 

Társdalami tanulmányaim közül a tömeglélektan az egyik kedvencem. A másik a hatalomelmélet. 

Mi játszódhat le annak a lelkében, akit a táplálkozási lánc végén közhatalomban - tömeg által pozícíóba juttatva - a nyájba beállni nem hajlandó kritizál?

 

 


Szavazás
Ön kit támogatna polgármester-jelöltként?
   
 Pető Zsolt 
 Dr. Egedy Zsolt 
 Valaki más 
   
Eredmény
Programok

Miért kulcsfontosságú, hogy rendszeresen ápoljuk cipőinket?

Nincs kiábrándítóbb, mint egy koszos, igénytelen, ápolatlan cipő, akkor is, ...

Milyen hatással van az új NAV törvény az ERP rendszerekre?

Magyarországon időről időre módosulnak az adótörvények, ezzel aligha mondtunk újat. ...

Milyen tápot válassz a kölyökkutyádnak?

  Egy kiskutya rengeteg örömet tud hozni egy család ...

Hogyan lehet hatásos marketingszöveget írni?

Míg bő húsz évvel ezelőtt elég volt a termék néhány előnyét, esetleg az árát kiemelni egy-egy szórólapon, ma már merőben más a helyzet. Egyrészt több helyre kell szöveges tartalmat gyártanod, másrészt a nagy zaj miatt különösen frappánsan kell megfogalmazni a mondandódat, ha azt szeretnéd, hogy az olvasóból konverzió legyen.

Így telepítsük a csepegtető szalagot!

  A csepegtető öntözésnek köszönhetően nagyon sokat spórolhatunk a ...

Egy modern mennyezeti LED lámpa a te otthonodból is hiányzik

A modern mennyezeti LED lámpa napjainkban már a legtöbb otthonban fellelhető. Sokan gondolták úgy, hogy a régi, energiapazarló fényforrásokat lecserélik korszerűbbre, és megreformálják a világításrendszerüket. És te? Közéjük tartozol?

Korszerű implantációs eljárás csontpótlás nélkül

A csontpótlásos kezelés egy komplex, költséges folyamat, érthető, hogy sokan miért nem szeretnének belevágni. Szerencsére a modern fogászati fejlesztések lehetővé tették, hogy számukra is adott legyen egy optimális megoldás, egy speciális implantátumos technika.

Vizelettartási gondok megoldására ajánlott a lézerkezelés

 

A nőket érintő egyik nagyon érzékeny témakörről van szó, amelyet más területekhez hasonlóan a hölgyek szeretnek magukba fojtani. Nem beszélnek róla, pedig ha beszélnének, rájönnének, hogy rengeteg sorstársuk van, aki hasonló panaszokkal küzd, és egyáltalán nem kor függvénye az, hogy valakinek van vagy nincs vizelettartási problémája.

 

 


Apróhirdetések
Dr. Kostyán Andor rendelőintézet elérhetőségeihez és rendelési idejéhez kattints IDE

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

Bejelentkezés
Felhasználó név:
Jelszó:
Regisztrálás
Üzenőfal
Abonyi rendőrjárőr 24 órás elérhetősége:
(30)277-3185
.

Üzenet íráshoz jelentkezz be! Előzmények

Belépett felhasználók
Menetrendek
Programkereső





Facebook
© 2010 MiAbonyunk Safe Kft., 2740., Abony, Antos János út 20. - 30/9-670-313
|
IMPRESSZUM
|
Szerzői jogok