Mi Abonyunk - Nagy csaták voltak, de csak 2 pont maradt itthon
Hírcsatornák:        
Regisztrált tagjaink: 8079, belépett felhasználók: 0.

veroniq - 2014.10.22. 14:20

Egy fontos mérkőzéshez érkeztünk, vasárnap délután. A szintén 6 pontot szerzett Szigetszentmiklósi KSK volt az ellenfelünk, akikről tudtuk, hogy játékoskerete a tavalyi bajnoksághoz képest eléggé megváltozott. Ezért is sok játék variációt gyakoroltunk be a hét folyamán. Ennek ellenére eléggé meglepődötten kezdtük a mérkőzést. A 9. percben sikerült első találatunkat megszerezni. Játékaink megvoltak támadásban, de az elmúlt mérkőzésekkel ellentétben folyton belehibáztunk. Védekezésben meg volt az ellenszer a Szigetszentmiklós átlövői ellen, illetve támadófelállásuk meghatározó pozíciójában, beállósukat is meg tudtuk akadályozni a gólszerzésben. 20 perc bizonytalanság után, már elkezdtünk kézilabdázni, lendületet adtunk a játékunknak, majd a 26-ban ki is egyenlítettünk (9:9), de a játék még nagyon nem volt tökéletes. 10:12 eredménnyel zártuk az első félidőt.

 


A második játékrészben nem volt helye a hibáknak. A 32. percben kiharcolt újbóli egál, az 53. percig tartott. Ez idő alatt több eladott labda, kihagyott ziccerek, védekezési hibák, alacsony kapusteljesítmény jellemezte játékunkat, de ellenfelünknek ezek sem voltak elegek, hogy felülkerekedjenek rajtunk. A hibák ellenére betaláltunk a miklósi kapuba és meg volt az esély is, hogy ne csak vezessünk a mérkőzésen, hanem be is biztosítjuk a vezetésünket. Ekkor már a végjátékban voltunk (53. perc 26:26) és a koncentráció aláfagyott. Szigetszentmiklós gyorsan 3 gólos előnyt szerzett, amit már nem lehetett ledolgozni. Így 27:30-as eredménnyel vereséget szenvedtünk.
Játékosok: Almási A., Bagi S., Bárány J. (1), Bárány N., Benkucs Z., Bugyi M. (5),Juhász I., Matócsi I., Mádi Cs.(2), Megyes J. (4), Mészáros L. (12), Nagy A. (3), Tóth Z., Vígh J.
Kapusok: Medgyes Gábor, Pál István


Ezt a két pontot odaadtuk a Szigetszentmiklósnak, akik azért meg is érdemelték a győzelmet. 5 fordulót követően 3 győzelemmel és 2 vereséggel nincs csüggedni való, azért sem, mert minden csapat elszenvedett már egy vereséget.

Ezen a hétvégén ifistáink szereztek pontokat. Voltak izgalmak ezen a mérkőzésen is. Első félidőben kissé motiválatlanul játszottunk. Az ellenfél a mérkőzés elején magához ragadta a vezetést. 25 percig küzdöttünk az egyenlítésig, amely megérte, hiszen sikerült (15:15). Ráadásul megfordítottuk a mérkőzést a félidő végére. (20:18)


A második játékrészt jól kezdtük és 5 gólosra növeltük előnyünket. Ez elég volt arra, hogy az első félidőben megszerzett vezetéssel és a második félidő döntetlen eredményével, ezt a mérkőzést megnyertük 40:38-ra.


Játékosok: Bagi N., Bagi S. (9), Berkó T., Bugyi G. (1), Bugyi M. (11), Komáromi Z., Kovács A., Majoros L., Újhelyi T. (7), Újhelyi Z. (4), Varga M., Varga R. (8)
Kapus: Csata András


Következő mérkőzésünket az FTC II. otthonában játsszuk. A jelenlegi tabella éllovas egy fiatalokból álló, gyors játékerőt képviselő csapat. A megfelelő elszántságra továbbra is szükséges lesz és bízunk abban, hogy sikerül a pontszerzés.


5. ford. eredményei
Ercsi SE - Pénzügyőr SE 19 - 27
VSK Tököl - Dunaújvárosi AC 23 - 37
BP. Honvéd SE - Kecskeméti Főiskola 31 - 22
Ceglédi KKSE U23 - MAFC-ASI 21 - 32
XVI. Ker. KMSE - FTC II.- Diagnosticum 15 - 31
Hajrá Abony!
 

Sport:
 0 Hozzászólás   
Ajánlott cikkek:

A mai napon a szenior labdarúgóké volt a főszerep Abonyban

Fitten, egészségesen!

Tárt kapus program

Tárt kapus program a Fergeteg Triatlonnal!

Gyere Te is tritalonozni!

Futókör átadó

Télen is tárt kapus programok

Gyere te is tiratlonozni!

Geyre, szeretettel várunk tárt kapus programjainkra!

Gyere, mozogj velünk!

 

Kommentek

Hozzászóláshoz jelentkezz be!

Szavazás
Ön kit támogatna polgármester-jelöltként?
   
 Pető Zsolt 
 Dr. Egedy Zsolt 
 Valaki más 
   
Eredmény
Programok

Miért kulcsfontosságú, hogy rendszeresen ápoljuk cipőinket?

Nincs kiábrándítóbb, mint egy koszos, igénytelen, ápolatlan cipő, akkor is, ...

Milyen hatással van az új NAV törvény az ERP rendszerekre?

Magyarországon időről időre módosulnak az adótörvények, ezzel aligha mondtunk újat. ...

Milyen tápot válassz a kölyökkutyádnak?

  Egy kiskutya rengeteg örömet tud hozni egy család ...

Hogyan lehet hatásos marketingszöveget írni?

Míg bő húsz évvel ezelőtt elég volt a termék néhány előnyét, esetleg az árát kiemelni egy-egy szórólapon, ma már merőben más a helyzet. Egyrészt több helyre kell szöveges tartalmat gyártanod, másrészt a nagy zaj miatt különösen frappánsan kell megfogalmazni a mondandódat, ha azt szeretnéd, hogy az olvasóból konverzió legyen.

Így telepítsük a csepegtető szalagot!

  A csepegtető öntözésnek köszönhetően nagyon sokat spórolhatunk a ...

Egy modern mennyezeti LED lámpa a te otthonodból is hiányzik

A modern mennyezeti LED lámpa napjainkban már a legtöbb otthonban fellelhető. Sokan gondolták úgy, hogy a régi, energiapazarló fényforrásokat lecserélik korszerűbbre, és megreformálják a világításrendszerüket. És te? Közéjük tartozol?

Korszerű implantációs eljárás csontpótlás nélkül

A csontpótlásos kezelés egy komplex, költséges folyamat, érthető, hogy sokan miért nem szeretnének belevágni. Szerencsére a modern fogászati fejlesztések lehetővé tették, hogy számukra is adott legyen egy optimális megoldás, egy speciális implantátumos technika.

Vizelettartási gondok megoldására ajánlott a lézerkezelés

 

A nőket érintő egyik nagyon érzékeny témakörről van szó, amelyet más területekhez hasonlóan a hölgyek szeretnek magukba fojtani. Nem beszélnek róla, pedig ha beszélnének, rájönnének, hogy rengeteg sorstársuk van, aki hasonló panaszokkal küzd, és egyáltalán nem kor függvénye az, hogy valakinek van vagy nincs vizelettartási problémája.

 

 


Apróhirdetések
Dr. Kostyán Andor rendelőintézet elérhetőségeihez és rendelési idejéhez kattints IDE

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

Bejelentkezés
Felhasználó név:
Jelszó:
Regisztrálás
Üzenőfal
Abonyi rendőrjárőr 24 órás elérhetősége:
(30)277-3185
.

Üzenet íráshoz jelentkezz be! Előzmények

Belépett felhasználók
Menetrendek
Programkereső





Facebook
© 2010 MiAbonyunk Safe Kft., 2740., Abony, Antos János út 20. - 30/9-670-313
|
IMPRESSZUM
|
Szerzői jogok