Mi Abonyunk - Névtelen levelek kora
Hírcsatornák:        
Regisztrált tagjaink: 8081, belépett felhasználók: 0.

veroniq - 2014.09.16. 10:17

Eljöttek a választások, és ahogyan már tapasztalt újságíróként megszoktam, a névtelen levelek kora is eljött. Dr. Lakos Roland, aki sok évig jegyzőként dolgozott Csemőben, most polgármester jelöltként is megméretteti magát. Ő sem járt túl jól, mert érintettsége okán az alábbi közleményt adta ki:

KÖZLEMÉNY

Szükségesnek tartom az alábbi információk írásos közlését, minden félreértés és a tévedés elkerülése érdekében: A településen keringő, B.A. monogramot használó névtelen levél írója nem én vagyok, a levél szerkesztésében nem közreműködtem, a leírtak nem az én tollamból származnak! Ennek megfelelően a válaszul megjelent RÁGALOM! című iromány úgy tekintendő, hogy nem nekem szól - a fentiek miatt címzettje nem lehetek.

 

Eddig is vállaltam a véleményemet - ezen a közeljövőben sem kívánok változtatni. Az írásaimat mindig névvel jelentettem meg! Jelen közleményt a tisztánlátás érdekében tartottam fontosnak közzétenni!
Dr. Lakos Roland


Már nekem is szembesülnöm kellett egy levéllel, melyet nekem, főszerkesztőnek címeztek, ismeretlen tettesek, azt állítva, hogy hazudok, mert le merészelem írni azt, amit a törteli polgármester nyilatkozik nekem. Ezt visszautasítom, a benne szereplő csúsztatásokkal és rágalmakkal együtt, és üzenem a levélke általam szerintem jól ismert írójának, hogy köszönjük szépen jól vagyunk! Én magam, Lőrinczy Veronika, a törteli polgármester, Godó János, és persze Bucsus Ferenc, a Jobbik polgármester jelöltje is, a teljes Jobbik tagsággal együtt! A levelet ugyanis a nevében írták, a jelenlegi polgármester ellen, de mindannyian tudjuk, hogy ez gátlástalan hazugság. „ Összezártunk „, és kíváncsian várjuk a következőt!

Lőrinczy Veronika főszerkesztő
 

Politika:
 0 Hozzászólás   
Ajánlott cikkek:

Zágráb Nándor a Jobbik országgyűlési képviselő jelöltje a választókerületben

Közadatok Antal- Láng Edináról- II. rész

Közlemény az abonyi Jobbik alapszervezetéről- Szeremi Anikó feloszlatta

Ők készítik majd elő a döntéseket: Abony Város Bizottságainak tagjai értünk dolgoznak

Október 28-án megalakul az új abonyi képviselő- testület: Ünnepélyes eskütételek, illetmények, alpolgármester

Közadatok Antal- Láng Edináról- III. rész

Közadatok Antal- Láng Edináról- I. rész

Egyhangú igen az abonyi műjégpályára! Szép volt!

A helyi Fidesz elnök, Balangó László NEM vállalja, hogy beüljön a képviselő- testületbe

Abonyban 1341 Fideszes is Pető Zsoltot támogatta!

 

Kommentek

Hozzászóláshoz jelentkezz be!

Szavazás
Ön kit támogatna polgármester-jelöltként?
   
 Pető Zsolt 
 Dr. Egedy Zsolt 
 Valaki más 
   
Eredmény
Programok

Miért kulcsfontosságú, hogy rendszeresen ápoljuk cipőinket?

Nincs kiábrándítóbb, mint egy koszos, igénytelen, ápolatlan cipő, akkor is, ...

Milyen hatással van az új NAV törvény az ERP rendszerekre?

Magyarországon időről időre módosulnak az adótörvények, ezzel aligha mondtunk újat. ...

Milyen tápot válassz a kölyökkutyádnak?

  Egy kiskutya rengeteg örömet tud hozni egy család ...

Hogyan lehet hatásos marketingszöveget írni?

Míg bő húsz évvel ezelőtt elég volt a termék néhány előnyét, esetleg az árát kiemelni egy-egy szórólapon, ma már merőben más a helyzet. Egyrészt több helyre kell szöveges tartalmat gyártanod, másrészt a nagy zaj miatt különösen frappánsan kell megfogalmazni a mondandódat, ha azt szeretnéd, hogy az olvasóból konverzió legyen.

Így telepítsük a csepegtető szalagot!

  A csepegtető öntözésnek köszönhetően nagyon sokat spórolhatunk a ...

Egy modern mennyezeti LED lámpa a te otthonodból is hiányzik

A modern mennyezeti LED lámpa napjainkban már a legtöbb otthonban fellelhető. Sokan gondolták úgy, hogy a régi, energiapazarló fényforrásokat lecserélik korszerűbbre, és megreformálják a világításrendszerüket. És te? Közéjük tartozol?

Korszerű implantációs eljárás csontpótlás nélkül

A csontpótlásos kezelés egy komplex, költséges folyamat, érthető, hogy sokan miért nem szeretnének belevágni. Szerencsére a modern fogászati fejlesztések lehetővé tették, hogy számukra is adott legyen egy optimális megoldás, egy speciális implantátumos technika.

Vizelettartási gondok megoldására ajánlott a lézerkezelés

 

A nőket érintő egyik nagyon érzékeny témakörről van szó, amelyet más területekhez hasonlóan a hölgyek szeretnek magukba fojtani. Nem beszélnek róla, pedig ha beszélnének, rájönnének, hogy rengeteg sorstársuk van, aki hasonló panaszokkal küzd, és egyáltalán nem kor függvénye az, hogy valakinek van vagy nincs vizelettartási problémája.

 

 


Apróhirdetések
Dr. Kostyán Andor rendelőintézet elérhetőségeihez és rendelési idejéhez kattints IDE

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

Bejelentkezés
Felhasználó név:
Jelszó:
Regisztrálás
Üzenőfal
Abonyi rendőrjárőr 24 órás elérhetősége:
(30)277-3185
.

Üzenet íráshoz jelentkezz be! Előzmények

Belépett felhasználók
Menetrendek
Programkereső





Facebook
© 2010 MiAbonyunk Safe Kft., 2740., Abony, Antos János út 20. - 30/9-670-313
|
IMPRESSZUM
|
Szerzői jogok