Mi Abonyunk - Mocskos ügyeink, avagy kis abonyi SZEMÉTTURIZMUS
Hírcsatornák:        
Regisztrált tagjaink: 8081, belépett felhasználók: 0.

veroniq - 2014.07.22. 18:21

Évek óta vívják harcukat a Szemere Bertalan út lakói. Ezeddig szélmalomharcnak tűnt a szelektív rémálom eltüntetésre végzett mindennemű kísérlet, ám nagyon úgy fest, hogy az ügy most fordulópontjához érkezett. A lakók megunva a mocskot, szemetet, ami nem a szelektív gyűjtőedényzet környékére való, minden lehetséges fórumon panaszt emeltek. Így az ÁNTSZ megfelelő szervezeténél, de jártak Dr. Balogh Pál jegyzőnél is, aki rendkívül segítőkésznek mutatkozott, valamint a rendőrségen is. Ma tartottam egy csipet szemétmustrát, és megmutatom miről is beszélnek nap, mint nap a lakosok. A háztartási szemét került kihelyezésre, benne kávézacc, kakás pelenkák, ételmaradékok, így például gofri, lerágott kukoricacsutkák. Megtudhattuk, hogy az illegális szemetelő milyen gyógyszert szed, milyen szépen rajzol kisgyermeke, és milyen újságot olvasgatnak. A főzéshez ételízesítőt is használnak, Lakto tejet isznak, rendeltek étteremből ételt is, erre utal a doboz. Valamelyik nap lekváros kenyér volt a reggeli vagy uzsi. Képgaléria IDE kattintva, fotó Lőrinczy Veronika


Kolbász is került az asztalra, és Danone terméket is fogyasztanak. A Pennybe járnak vásárolni. Astrix gyógyszert szed valamelyik családtag, de Brill- Maleát tartalmú gyógyszert is fogyasztanak, Tegretol tablettát is eszik valaki. A J &J Pékség félbarna kenyerét is szeretik. Gyermekük hat hónapos, Disney márkájú ruhát vettek neki a közelmúltban. Imádják a Szobi baracklevet, esznek MIZO tejfölt, és a bundázott erős mogyit is szeretik. Robust elemet használtak, de jutott a család asztalára néhány féldecis kommersz szesz is, agy valamiféle keserű ital és olcsó vodka. Dohányoznak is, nem csak a csikkek miatt, hanem van itt Roll cigianyag, füstszűrő, és a háziasszony szereti a kész rizst, Uncle Bens a kedvenc, Sopiane dohányt füstölnek. Ismeretlen eredetű, zárjegy nélküli SMART cigit szívnak. Szépen, gondosan fehérít a háziasszony, használ Super Weis fehérítőt. De akkor kérdezem én… Ha a jelek szerint van elég pénzmennyiség és nem is trehány a gazdasszony, hogyan lehetséges az, hogy ezt a mocskot a saját kuka helyett az utcasarokra dobja ki? Nem beszélve arról, hogy a Lakás és Kert magazint is olvassák. Gondolom, ebből a lapból nem ezt tanulták. Nézzék meg elképesztő képeinket, és olvassák el olvasónk panaszos levelét. Úgy tudom, hogy az ügy csütörtökön a képviselő testületi ülésen napirend előtti felszólalással fog nyilvánosságra kerülni. Ez a cikk azért született, hogy az eddig még képben nem lévő képviselő testületi tagok is lássák, hogy mi ellen kéne fellépni, és miért kellene eltüntetni a kenyérbolt szomszédságából ezt a rettenetet. Reméljük, a nyilvánosság ereje, és a lakosok felháborodása eredményre vezet majd.


Íme, Olvasónk feljelentése:


ÁNTSZ. CEGLÉD VÁROSI INTÉZETE DR SOLTI HILDA TISZTI FŐORVOS ASSZONY RÉSZÉRE!


AZ ÖNÖKNÉL 2014.07 16-ÁN SZEMÉLYESEN TETT FELJELENTÉSEMET EZENNEL ÍRÁSBAN IS MEGERŐSÍTEM.


MEGISMÉTLEM ,HOGY AZ ABONY SZELEI ÚT SZEMERE BERTALAN UTCA KERESZTEZŐDÉSÉBEN ELHELYEZETT SZELEKTÍV HULLADÉKGYÜJTŐ SZIGET MAGA ÉS ANNAK KÖRNYEZETE SZÁMOMRA ÉS KÖRNYEZETEMBEN ÉLŐK SZÁMÁRA ELVISELHETETLEN LÁTVÁNYT NYÚJT ÉS ORRFACSARÓ BŰZT ÁRASZT. AZ ELHELYEZETT KUKÁKBAN ÉS AZOK MELLETT SZABÁLYTALANUL ELHELYEZETT ZSÁKOKBAN, DOBOZOKBAN, ÉS A NÉLKÜL ÁLLATI FELDOLGOZÁSBÓL EREDŐ BÉL, TOLL, EGÉSZ ELHULLOTT ÁLLATI TETEMEK, JAVÍTÓ MŰHELYEKBŐL ÉS MAGÁN JAVÍTÁSOKBÓL GÉPJÁRMŰ ALKATRÉSZEK , VESZÉLYES HULLADÉKOK TÖMEGE VAN FOLYTATÓLAGOSAN ELHELYEZVE. A KUKÁK ÜRÍTÉSE HETI EGY ALKALOMMAL TÖRTÉNIK ÉS AKKOR KERÜL SOR AZ ELSZÁLLÍTÁSRA. MIVEL A SZELEI ÚTON IGEN NAGY AZ ÁTMENŐ FORGALOM KIALAKULT EGY SZEMÉTTURIZMUS. A SZEMETELŐKET AZ SEM TERTJA VISSZA CSELEKEDETÜKTŐL, HOGY A BŰZLŐ SZEMÉTTÖMEGTŐL 6-8 MÉTERRE TALÁLHATÓ A KENYÉRBOLT BEJÁRATA.
AZ ÁLDATLAN EMBERHEZ MÉLTATLAN ÁLLAPOT MEGSZÜNTETÉSÉRE SZÁMTALAN KISÉRLETET TETTEM SZEMÉLYESEN, TELEFONON, KÉRVE MINDENKIT AKIT ÚGY GONDOLTAM ,HOGY SEGÍTENI TUD. KÜLÖNÖSEN FÁJÓ,HOGY A LEÍRTAKAT MEGTŰRI POLGÁRMESTER ASSZONY IS AKI EGY VÁROSI ANTSZ ÉLÉRŐL ÉRKEZETT.
TISZTELT HIVATAL, TISZTELT FŐORVOS ASSZONY
KÉREM SEGÍTSENEK!
SEGÍTSENEK ,HOGY ÚJRA EGÉSZSÉGES TISZTA FERTŐZÉS VESZÉLYTŐL, BŰZTŐL MENTES EMBERHEZ MÉLTÓ KÖRNYEZETBEN ÉLHESSEK, ÉLHESSÜNK.

Lőrinczy Veronika
 

Citrom-díj:
Szemét   
 2 Hozzászólás   
Ajánlott cikkek:

Finn módszerrel ellenőriztek Abonyban

Botrányos állapotok a társasházban, a Rossmann felett

Abonyban maradnak a szigorú szabályok

Sírgyalázó módon lopják a temetőben a virágokat!

Tovább vergődhetünk az útépítés miatt: Fél évet csúszik a 4-es Abony- Cegléd szakaszának megépítése

Ez egy dzsungel! Elhanyagolt ingatlan Abonyban!

Keressük, hogy ki volt az, aki a saját szemetét más elé tette le

Idős olvasóink és a Posta.....

Valós probléma Abonyban: Küzdenek védőnőink a tetvek ellen

Elvágták a lakókat Abonytól! Ez tűrhetetlen! Csorbulnak az útépítés miatt alkotmányos jogaik?

 

Kommentek

Hozzászóláshoz jelentkezz be!
AJB-2994/2012

foltvarró -

2014.07.24. 01:04:26

az Alapvető Jogok Biztosának jelentése egy hozzá beérkező ugyanilyen panaszra.

Elegendő lesz beírni a keresőbe és előjön a 47 oldalas jelentés mely tényleg alapvető jogainkat érinti és védi és talán hasznára is válhatna a mai, csütörtöki testületi ülésnek ? (bár el kellene olvasni, ld 47. Old

 

Az ombudsman

foltvarró -

2014.07.23. 13:44:16

hasonló esetekben már többször is megfogalmazta véleményét, legutóbb a kukák matricázását ellenezte!

www.origo.hu/itthon/20111214-szabo-mate-nem-tagadhato-meg-a-szemet-elszallitasa.html  

 

Nehéz ügy, de úgy gondolom erősebb a tiszta környezethez való jogunk,  mint a nemfizetők miatt a szolgáltatók anyagi vesztesége (nem tesz kevesebb km-t a kukásautó - de joga van a szolgáltatónak a kiesett bevételt fentről kérni). 


Szavazás
Ön kit támogatna polgármester-jelöltként?
   
 Pető Zsolt 
 Dr. Egedy Zsolt 
 Valaki más 
   
Eredmény
Programok

Miért kulcsfontosságú, hogy rendszeresen ápoljuk cipőinket?

Nincs kiábrándítóbb, mint egy koszos, igénytelen, ápolatlan cipő, akkor is, ...

Milyen hatással van az új NAV törvény az ERP rendszerekre?

Magyarországon időről időre módosulnak az adótörvények, ezzel aligha mondtunk újat. ...

Milyen tápot válassz a kölyökkutyádnak?

  Egy kiskutya rengeteg örömet tud hozni egy család ...

Hogyan lehet hatásos marketingszöveget írni?

Míg bő húsz évvel ezelőtt elég volt a termék néhány előnyét, esetleg az árát kiemelni egy-egy szórólapon, ma már merőben más a helyzet. Egyrészt több helyre kell szöveges tartalmat gyártanod, másrészt a nagy zaj miatt különösen frappánsan kell megfogalmazni a mondandódat, ha azt szeretnéd, hogy az olvasóból konverzió legyen.

Így telepítsük a csepegtető szalagot!

  A csepegtető öntözésnek köszönhetően nagyon sokat spórolhatunk a ...

Egy modern mennyezeti LED lámpa a te otthonodból is hiányzik

A modern mennyezeti LED lámpa napjainkban már a legtöbb otthonban fellelhető. Sokan gondolták úgy, hogy a régi, energiapazarló fényforrásokat lecserélik korszerűbbre, és megreformálják a világításrendszerüket. És te? Közéjük tartozol?

Korszerű implantációs eljárás csontpótlás nélkül

A csontpótlásos kezelés egy komplex, költséges folyamat, érthető, hogy sokan miért nem szeretnének belevágni. Szerencsére a modern fogászati fejlesztések lehetővé tették, hogy számukra is adott legyen egy optimális megoldás, egy speciális implantátumos technika.

Vizelettartási gondok megoldására ajánlott a lézerkezelés

 

A nőket érintő egyik nagyon érzékeny témakörről van szó, amelyet más területekhez hasonlóan a hölgyek szeretnek magukba fojtani. Nem beszélnek róla, pedig ha beszélnének, rájönnének, hogy rengeteg sorstársuk van, aki hasonló panaszokkal küzd, és egyáltalán nem kor függvénye az, hogy valakinek van vagy nincs vizelettartási problémája.

 

 


Apróhirdetések
Dr. Kostyán Andor rendelőintézet elérhetőségeihez és rendelési idejéhez kattints IDE

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

Bejelentkezés
Felhasználó név:
Jelszó:
Regisztrálás
Üzenőfal
Abonyi rendőrjárőr 24 órás elérhetősége:
(30)277-3185
.

Üzenet íráshoz jelentkezz be! Előzmények

Belépett felhasználók
Menetrendek
Programkereső





Facebook
© 2010 MiAbonyunk Safe Kft., 2740., Abony, Antos János út 20. - 30/9-670-313
|
IMPRESSZUM
|
Szerzői jogok