Mi Abonyunk - Ujhelyi: Teljes foglalkoztatottságot Európának!
Hírcsatornák:        
Regisztrált tagjaink: 8081, belépett felhasználók: 0.

veroniq - 2014.04.23. 15:47

Nagykőrös vendége volt Ujhelyi István, az MSZP leköszönt országgyűlési képviselője, a Magyar Parlament alelnöke, aki az Európa Parlamenti választásokkal kapcsolatban érkezett a településre. Ujhelyi igenli EU tagságunkat, annál is inkább, mert az elmúlt hét évben összesen 7200 milliárd forint európai uniós forrás érkezett hazánkba. Elmondta, hogy felelőtlenség és egyben nagy kockázat a belpolitikai érdekekre használni az EU-t, és nem ért egyet azzal a politikával, melyet a Fidesz és a Jobbik képvisel, és melynek eredménye az EU ellenes hangulat. Országjáró körútjának gyakorlatilag első állomása volt Nagykőrös, ahova jelképesen és a tárgyi megtestesülés formájában is egy képkeretet hozott magának szemléltető eszközül. Ez egyben az uniós keretet is szimbolizálja, melyből megvalósultak az elmúlt évek fejlesztései.

Ebben a keretben készít fényképet minden egyes állomásán Ujhelyi István, úgy, hogy abban ő maga, és az Uniós forrásból megvalósult fejlesztések eredményei is látszódjanak. Nagykőrösön a Főtér egy része látható a képben. Ujhelyi István korábban államtitkárként is dolgozott, az MSZP kormányzása idején, és mint elmondta, akkor már megismerte a települést, részt vett fejlesztésekben is, mint például a Kőrösér lefedése, vagy a csatornázási projekt. Az elmúlt években mintegy 10 milliárd EU-s pályázatos forrás került Nagykőrösre. Újhelyi István hangsúlyozta, hogy hazánk az EU-ban ügyesen küzdött meg a versenytársakkal, így jutott nekünk ennyi pénz. Mindezt okosan, barátokat szerezve tették meg annak idején. Véleménye szerint a látványberuházások helyett, mint például a Főtér projektek, munkahelyteremtésre van szükség. Ezt szorgalmazza az EU-ban a szocialista párti frakció is, melynek tagja az MSZP. Martin Schulz, az Európai Parlament elnöke azt szorgalmazza, hogy számolják fel az EU-ban a munkanélküliséget, mert csakis akkor lehet boldog Európa. Jelenleg 27 millió munkanélküli él az Unióban. Most van arra történelmi esély, hogy az EP-ben az ezt az álláspontot képviselő szocialisták legyenek többségben.

Ujhelyi István lapunknak elmondta, hogy az Európai Parlament gyakorlatilag ugyanolyan elvek alapján működik, mint a Magyar Országgyűlés. Itt is plenáris ülések vannak, bizottságok működnek. „ Olyan döntések születnek, melyek a magyar társadalom életére meghatározó hatással vannak. Az EP egy valódi munkahely, a képviselők oda járnak dolgozni. Hétfőn felülök a repülőre és elmegyek Brüsszelbe, majd csütörtökön hazautazom. Én azt gondolom, hogy a magyaroknak pártállástól függetlenül is együtt kell tudniuk működni bizonyos kérdésekben, ha a magyar érdek ezt kívánja. Verseny van a forrásokért az egyes országok között, sokszor születnek olyan döntések, amikor egy másik tagállamnak valami kedvezőbb, mint hazánknak. Mindenkire jellemző, minden nemzetre, hogy csatároznak a különféle pártcsoportokba tartozó EP képviselőik, ez nem magyar jelenség. „

Ujhelyi István kérdésemre elmondta, hogy tisztában van azzal, hogy politikai ellenfeleik minden héten be fognak dobni valamit, ami a lejáratásukat segíti elő. Így van ez a 2 milliárdos adóssággal is. Sajnos ezek a hírek olyan üzenetet hordoznak a választók felé, hogy nem érdemes a szocialistákra voksolni. Mindezek ellenére Ujhelyi István kéri, hogy menjenek el szavazni az EP választásokon, és ő személy szerint mindent meg is tesz annak érdekében, hogy saját szavazóbázisát mozgósítsa. Ezért járja az országot.

Ujhelyi István sok egyéb érdekes témáról is beszélt. Elolvashatják a Heti Hírek nyomtatott lapszámában. Többek között azt is, hogy miért mondott le országgyűlési képviselői mandátumáról és cserélte fel EP-s indulással, és azt is, hogy az EP tagok mit gondolnak hazánkról, és Felcsútról.

Lőrinczy Veronika
 

Politika:
MSZP   
 1 Hozzászólás   
Ajánlott cikkek:

Zágráb Nándor a Jobbik országgyűlési képviselő jelöltje a választókerületben

Közadatok Antal- Láng Edináról- II. rész

Közlemény az abonyi Jobbik alapszervezetéről- Szeremi Anikó feloszlatta

Ők készítik majd elő a döntéseket: Abony Város Bizottságainak tagjai értünk dolgoznak

Október 28-án megalakul az új abonyi képviselő- testület: Ünnepélyes eskütételek, illetmények, alpolgármester

Közadatok Antal- Láng Edináról- III. rész

Közadatok Antal- Láng Edináról- I. rész

Egyhangú igen az abonyi műjégpályára! Szép volt!

A helyi Fidesz elnök, Balangó László NEM vállalja, hogy beüljön a képviselő- testületbe

Abonyban 1341 Fideszes is Pető Zsoltot támogatta!

 

Kommentek

Hozzászóláshoz jelentkezz be!
Egy korszak lezárult.

ortega -

2014.04.24. 14:06:25

Ha nem vigyáz az MSZP rövidesen törpe párttá növi ki magát. Semmivé lesz az MSZP - FIDESZ 2003-as 1/3 - 2/3-ad paktum. Ahol a játszóteret (nevezetesen az országot) egymás között felosztották.

 

Egyik oldalról a FIDESZ mérhetetlen tőke és hatalom étvágya semmisnek veszi a nyílvánosan amúgy sem elismert paktumot. Lenullázzza az MSZP-t. 

 

A másik oldalon létrejött egy generációs párt. A Jobbik. Egyre kevesebben vannak benne, akik jól mutatttak munkásőrruhában is (nem csak díszmagyarban), és egyre inkább hallani a fiatalság racionális érveit. (Már azét a kevését, aki még nem ment el külföldre).

 

A hatalmi harc új dimenzióba érkezett a FIDESZen belül. Már most, az önkormányzati választások előtt nyírják egymást. Elég az ívóvíz minőségjavítás százmilliárdos átcsoportosítása az önkormányzatoktól a kormányzati (hozzá közel álló) szervekhez. És ez csak a kazdet. Az EU pénzek elosztásán bűvészkedő NFÜ-t a választás előtt szüntették meg. Évi ezermilliárdos pénzcsap került új kezekbe. 

 

Lehet találgatni: mi jön.


Szavazás
Ön kit támogatna polgármester-jelöltként?
   
 Pető Zsolt 
 Dr. Egedy Zsolt 
 Valaki más 
   
Eredmény
Programok

Miért kulcsfontosságú, hogy rendszeresen ápoljuk cipőinket?

Nincs kiábrándítóbb, mint egy koszos, igénytelen, ápolatlan cipő, akkor is, ...

Milyen hatással van az új NAV törvény az ERP rendszerekre?

Magyarországon időről időre módosulnak az adótörvények, ezzel aligha mondtunk újat. ...

Milyen tápot válassz a kölyökkutyádnak?

  Egy kiskutya rengeteg örömet tud hozni egy család ...

Hogyan lehet hatásos marketingszöveget írni?

Míg bő húsz évvel ezelőtt elég volt a termék néhány előnyét, esetleg az árát kiemelni egy-egy szórólapon, ma már merőben más a helyzet. Egyrészt több helyre kell szöveges tartalmat gyártanod, másrészt a nagy zaj miatt különösen frappánsan kell megfogalmazni a mondandódat, ha azt szeretnéd, hogy az olvasóból konverzió legyen.

Így telepítsük a csepegtető szalagot!

  A csepegtető öntözésnek köszönhetően nagyon sokat spórolhatunk a ...

Egy modern mennyezeti LED lámpa a te otthonodból is hiányzik

A modern mennyezeti LED lámpa napjainkban már a legtöbb otthonban fellelhető. Sokan gondolták úgy, hogy a régi, energiapazarló fényforrásokat lecserélik korszerűbbre, és megreformálják a világításrendszerüket. És te? Közéjük tartozol?

Korszerű implantációs eljárás csontpótlás nélkül

A csontpótlásos kezelés egy komplex, költséges folyamat, érthető, hogy sokan miért nem szeretnének belevágni. Szerencsére a modern fogászati fejlesztések lehetővé tették, hogy számukra is adott legyen egy optimális megoldás, egy speciális implantátumos technika.

Vizelettartási gondok megoldására ajánlott a lézerkezelés

 

A nőket érintő egyik nagyon érzékeny témakörről van szó, amelyet más területekhez hasonlóan a hölgyek szeretnek magukba fojtani. Nem beszélnek róla, pedig ha beszélnének, rájönnének, hogy rengeteg sorstársuk van, aki hasonló panaszokkal küzd, és egyáltalán nem kor függvénye az, hogy valakinek van vagy nincs vizelettartási problémája.

 

 


Apróhirdetések
Dr. Kostyán Andor rendelőintézet elérhetőségeihez és rendelési idejéhez kattints IDE

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

Bejelentkezés
Felhasználó név:
Jelszó:
Regisztrálás
Üzenőfal
Abonyi rendőrjárőr 24 órás elérhetősége:
(30)277-3185
.

Üzenet íráshoz jelentkezz be! Előzmények

Belépett felhasználók
Menetrendek
Programkereső





Facebook
© 2010 MiAbonyunk Safe Kft., 2740., Abony, Antos János út 20. - 30/9-670-313
|
IMPRESSZUM
|
Szerzői jogok