Mi Abonyunk - Megemlékezés Pista bácsiról- Egy élet margójára, Olvasónktól
Hírcsatornák:        
Regisztrált tagjaink: 8083, belépett felhasználók: 0.

veroniq - 2013.01.30. 18:35

Nagypapámat 2012.december 31-én kísértük utolsó útjára. Eltelt egy hónap, mióta végleg elment közülünk, de hiánya feldolgozhatatlan. A temetésre írt búcsúbeszédet sajnos nem tudtuk elmondani, ezért szeretném megkérni, hogy ezt a levelet és képeket legyen szíves kitenni a honlapra, hogy így is emlékezzünk rá. 2012. december 31-én kísértük utolsó útjára Kovács Istvánt(Pista bácsit), az én szeretett nagypapámat, aki 1933. május 4-én született Cegléden. 1957-ben ismerkedett meg nagymamámmal, Margitkával.Házasságuk gyümölcseként két gyermekük született keresztapám , István és édesanyám, Hajnalka.  Csodálatos férj, apa és nagyapa volt,aki mindent megtett családjáért. Boldogsággal töltötte el, hogy figyelemmel kísérhette 5 unokája mindennapjait. Úgy élt, mint akinek kőbe vésett alapigazság volt az, hogy segítsen minket. A legnagyobb tragédia számára 2007-ben történt, amikor jobb lábát elveszítette. A kezdeti elkeseredése után fiatalokat megszégyenítő akarattal próbált újra járni, ami sikerült is neki. Piros motorjával sokat közlekedett, amit a barátok, ismerősök csodálattal néztek. Mindenki számára volt egy kedves szava, derűs mosolya.

Sajnos boldogsága nem tarthatott örökké, hiszen nyugodt hétköznapjaira lassan az elmúlás árnyéka vetült. Karácsony előtt gyógyíthatatlan betegség támadta meg. Az utolsó hetekben édesanyám ápolta, de a sors akaratát nem lehetett megváltoztatni. Sok szenvedés után, életének 80. évében, december 26-án, névnapján szervezete feladta a harcot és megtért teremtőjéhez. Lelki sebeink egyetlen orvossága egyedül az idő. Az idő az ami, ha nem is gyógyítja, de elviselhetőbbé teheti belső láthatatlan, de mégis fájdalmasan lüktető sebeinket. Igazán örülni csak az tud, aki már sírt is és sírni csak az tud, aki valami szépet vesztett el. Tudom, hogy sokszor nehéz az élet megpróbáltatásait viselni, nagy lelki erő kell a fájdalmat mosolyogva tűrni.Áldott keze munkája, családja életét biztonságosabbá, kényelmesebbé tette, Magát nem kímélve arra törekedett, hogy gyermekei jólétben éljenek.Számunkra Ő sosem lesz halott.

"Fognám még kezed, simogatnám,
könnyem hiába hull, bár még szólnál hozzám,
szívem szakad meg, hogy itt hagytál!
Hosszú az út, melyen elindultál,
Nagy űrt hagytál magad után,
mert Isten mindent adhat,
Márványt, kincset, palotát,
csak egyet nem adhat kétszer- számomra a legjobb nagypapát."


Tatikám, ugye tudod, hogy imádlak és utolsó szavaid jól szívembe zártam.
Ezt a kulcsot magaddal vitted a mennybe, emléked megmarad örökre a szívembe! Búcsúzni kell, Nagyon szeretlek! Isten veled, nagypapa! Isten veled, Kovács István!

Bozóki Hajnalka 

Közélet:
Gyász   
 2 Hozzászólás   

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

Ajánlott cikkek:

Ön kit támogatna polgármester-jelöltként?

Chili Parádé Abonyban

Értékőr: 45 éve hunyt el Cselényi József Abony Város posztumusz díszpolgára

Meseterápia

Kinizsi színházi előadás

Nagyszabású kúriafelújítási program Abonyban

Pecsenye Parádé eredmények

Moziklub

Versek a cipősdobozban

Kipp Kopp koncert

 

Kommentek

Hozzászóláshoz jelentkezz be!
Nyugodjon békében!!

Tücsike -

2013.01.31. 11:04:50

Ismertem Pistabácsit,kicsi lány korom óta a házuk előtt jártam haza az iskolábol,mindig volt egy kedves mosolya ha köszöntem neki,csendes,jó ember volt!!Isten nyugosztalja őt!!

 
CTRL + Q to Enable/Disable GoPhoto.it
 

Így valamivel jobb!

ketila -

2013.01.30. 19:34:20

 


Szavazás
Ön kit támogatna polgármester-jelöltként?
   
 Pető Zsolt 
 Dr. Egedy Zsolt 
 Valaki más 
   
Eredmény
Programok

Miért kulcsfontosságú, hogy rendszeresen ápoljuk cipőinket?

Nincs kiábrándítóbb, mint egy koszos, igénytelen, ápolatlan cipő, akkor is, ...

Milyen hatással van az új NAV törvény az ERP rendszerekre?

Magyarországon időről időre módosulnak az adótörvények, ezzel aligha mondtunk újat. ...

Milyen tápot válassz a kölyökkutyádnak?

  Egy kiskutya rengeteg örömet tud hozni egy család ...

Hogyan lehet hatásos marketingszöveget írni?

Míg bő húsz évvel ezelőtt elég volt a termék néhány előnyét, esetleg az árát kiemelni egy-egy szórólapon, ma már merőben más a helyzet. Egyrészt több helyre kell szöveges tartalmat gyártanod, másrészt a nagy zaj miatt különösen frappánsan kell megfogalmazni a mondandódat, ha azt szeretnéd, hogy az olvasóból konverzió legyen.

Így telepítsük a csepegtető szalagot!

  A csepegtető öntözésnek köszönhetően nagyon sokat spórolhatunk a ...

Egy modern mennyezeti LED lámpa a te otthonodból is hiányzik

A modern mennyezeti LED lámpa napjainkban már a legtöbb otthonban fellelhető. Sokan gondolták úgy, hogy a régi, energiapazarló fényforrásokat lecserélik korszerűbbre, és megreformálják a világításrendszerüket. És te? Közéjük tartozol?

Korszerű implantációs eljárás csontpótlás nélkül

A csontpótlásos kezelés egy komplex, költséges folyamat, érthető, hogy sokan miért nem szeretnének belevágni. Szerencsére a modern fogászati fejlesztések lehetővé tették, hogy számukra is adott legyen egy optimális megoldás, egy speciális implantátumos technika.

Vizelettartási gondok megoldására ajánlott a lézerkezelés

 

A nőket érintő egyik nagyon érzékeny témakörről van szó, amelyet más területekhez hasonlóan a hölgyek szeretnek magukba fojtani. Nem beszélnek róla, pedig ha beszélnének, rájönnének, hogy rengeteg sorstársuk van, aki hasonló panaszokkal küzd, és egyáltalán nem kor függvénye az, hogy valakinek van vagy nincs vizelettartási problémája.

 

 


Apróhirdetések
Dr. Kostyán Andor rendelőintézet elérhetőségeihez és rendelési idejéhez kattints IDE

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

Bejelentkezés
Felhasználó név:
Jelszó:
Regisztrálás
Üzenőfal
Abonyi rendőrjárőr 24 órás elérhetősége:
(30)277-3185
.

Üzenet íráshoz jelentkezz be! Előzmények

Belépett felhasználók
Menetrendek
Programkereső





Facebook
© 2010 MiAbonyunk Safe Kft., 2740., Abony, Antos János út 20. - 30/9-670-313
|
IMPRESSZUM
|
Szerzői jogok