Mi Abonyunk - Akcióterv Cegléd romák lakta városrészein, kis változásokkal
Hírcsatornák:        
Regisztrált tagjaink: 8083, belépett felhasználók: 0.

veroniq - 2013.01.29. 19:37

Fenti címmel cikk jelent meg a Népszabadság internetes oldalán, ezen a LINKEN   A cikk arról szól, hogy fokozottan ellenőriznek a rendőrség munkatársai bizonyos, romák által sűrűbben lakott területeken. Még lóháton is mennek. " Az ígértnél lassabban és több változtatással, de elkezdődött Cegléden annak az akciótervnek a végrehajtása, amit a múlt nyáron, a szélsőségesek felvonulása nyomán jelentett be a város önkormányzata a feszültségek feloldása és a hasonló események megelőzése érdekében. " írják. 

A tavaly bejelentett akciótervben a közbiztonság megerősítése mellett azt is ígérték, hogy segítik a helyi roma családok boldogulását. Szó volt egy munkavállalást ösztönző program indításáról, mivel – érveltek a múlt nyáron – „a problémák jó része a szegénységre, illetve a munkanélküliségre vezethető vissza”. Ezen a téren eddig kevesebb előrelépés történt. Új önálló program eddig nem indult. Igaz, a már létező közmunkaprogramba elsősorban a csengeri városrészben élőket vonták be. Eddig – tudtuk meg a polgármestertől – tizennyolcan jutottak munkához. Emellett tavasztól egy új, saját programot indít a város: termőföldet, vetőmagot, eszközöket adnak használatra roma családoknak, akik így kétkezi munkájukkal, kellő szakmai segítség mellett maguk termelhetik meg élelmük egy részét. „Az érintett családok örömmel fogadták a kezdeményezést, és sokan jelezték, hogy szeretnének élni ezzel a lehetőséggel” – mondta Földi László.

A Népszabadság teljes cikke ITT elérhető

Kép forrása ITT

Privát véleményem: Abonyban sem ártana..... Lőrinczy Veronika

Közbiztonság:
Roma   
 3 Hozzászólás   
Ajánlott cikkek:

Kilencedik perét is elvesztette Antal- Láng Edina

Égett a szemét Cegléden

Vad csapódott az utastérbe a 44-es úton

Csaló nő: Vakcinafejlesztő kutatóorvosnak adta ki magát

Szörnyű tragédia történt ma a temetőben

Nyolcadik perét nyolc ember ellen veszítette el első fokon Antal- Láng Edina

Csúnya baleset történt Cegléden

Jogerős ítélet: Antal- Láng Edina bűnös rágalmazás vétségében

Baleset a Szelei úton: gyermekeket ütöttek el

Szabadidős rendőr fogta el az abonyi vasútállomáson a szatírt

 

Kommentek

Hozzászóláshoz jelentkezz be!
kiskegyem

Anasztázia -

2013.01.30. 22:50:43

{#emotions_dlg.facebeard}ez nagyon elgondolkodtató vicc! Talán akkor ilyen oka lehet annak, hogy Abonyban annyi idegem roma van?

...hogy én mindenbe beleszólok....

kiskegyem -

2013.01.30. 09:33:29

Hát erről is meg van a véleményem. Szerintem a vér nem válik vizzé. Miért fajtultak eddig a dolgok? Mert nincs KMK, fellélegezhetett a kisebbség és önmagára talált, hogy meglátogassa azon emberek házait, akiknek van olyan szerencséjük, hogy dolgozhatnak! Ismerik a viccet: A polgármester elmegy az egyik romacsaládhoz és mondja, hogy beszélni akar a ház urával. Leülnek - azt mondja a polgármester: - Te Józsi mit szólnál ahhoz, hogyha neked is lenne szép házad, tiszta udvarral, konyhakerttel? - Az nagyon jó lenne! Asszony hozz a polgármenter úrnak pálinkát! - És mit szólnál ahhoz, hogyha lenne annyi pénzed, hogy szép ruhákat tudnál venni az asszonynak és a gyereknek? - Bizony jó lenne! Igyon még egy kupicával polgármester úr! - Csak annyit kell tenni, hogy elmész dolgozni Józsi! - Nagyot néz a férfi, majd elkiáltja magát: Asszony! Vidd ki a pálinkát - berugott a polgármester!{#emotions_dlg.Confused}

Szélsőségesek!!!

magyarharcos -

2013.01.29. 23:05:40

Ha szélsőségesek akik ott voltak,akkor hova sorolhatjuk azokat,akik (szándékosan) hagyták (de még a mai napig is ezt teszik) hogy ide sodródjanak a problémák?


Szavazás
Ön kit támogatna polgármester-jelöltként?
   
 Pető Zsolt 
 Dr. Egedy Zsolt 
 Valaki más 
   
Eredmény
Programok

Miért kulcsfontosságú, hogy rendszeresen ápoljuk cipőinket?

Nincs kiábrándítóbb, mint egy koszos, igénytelen, ápolatlan cipő, akkor is, ...

Milyen hatással van az új NAV törvény az ERP rendszerekre?

Magyarországon időről időre módosulnak az adótörvények, ezzel aligha mondtunk újat. ...

Milyen tápot válassz a kölyökkutyádnak?

  Egy kiskutya rengeteg örömet tud hozni egy család ...

Hogyan lehet hatásos marketingszöveget írni?

Míg bő húsz évvel ezelőtt elég volt a termék néhány előnyét, esetleg az árát kiemelni egy-egy szórólapon, ma már merőben más a helyzet. Egyrészt több helyre kell szöveges tartalmat gyártanod, másrészt a nagy zaj miatt különösen frappánsan kell megfogalmazni a mondandódat, ha azt szeretnéd, hogy az olvasóból konverzió legyen.

Így telepítsük a csepegtető szalagot!

  A csepegtető öntözésnek köszönhetően nagyon sokat spórolhatunk a ...

Egy modern mennyezeti LED lámpa a te otthonodból is hiányzik

A modern mennyezeti LED lámpa napjainkban már a legtöbb otthonban fellelhető. Sokan gondolták úgy, hogy a régi, energiapazarló fényforrásokat lecserélik korszerűbbre, és megreformálják a világításrendszerüket. És te? Közéjük tartozol?

Korszerű implantációs eljárás csontpótlás nélkül

A csontpótlásos kezelés egy komplex, költséges folyamat, érthető, hogy sokan miért nem szeretnének belevágni. Szerencsére a modern fogászati fejlesztések lehetővé tették, hogy számukra is adott legyen egy optimális megoldás, egy speciális implantátumos technika.

Vizelettartási gondok megoldására ajánlott a lézerkezelés

 

A nőket érintő egyik nagyon érzékeny témakörről van szó, amelyet más területekhez hasonlóan a hölgyek szeretnek magukba fojtani. Nem beszélnek róla, pedig ha beszélnének, rájönnének, hogy rengeteg sorstársuk van, aki hasonló panaszokkal küzd, és egyáltalán nem kor függvénye az, hogy valakinek van vagy nincs vizelettartási problémája.

 

 


Apróhirdetések
Dr. Kostyán Andor rendelőintézet elérhetőségeihez és rendelési idejéhez kattints IDE

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

Bejelentkezés
Felhasználó név:
Jelszó:
Regisztrálás
Üzenőfal
Abonyi rendőrjárőr 24 órás elérhetősége:
(30)277-3185
.

Üzenet íráshoz jelentkezz be! Előzmények

Belépett felhasználók
Menetrendek
Programkereső





Facebook
© 2010 MiAbonyunk Safe Kft., 2740., Abony, Antos János út 20. - 30/9-670-313
|
IMPRESSZUM
|
Szerzői jogok