Mi Abonyunk - Tényleg bedőlt a Zeneiskola pincéje
Hírcsatornák:        
Regisztrált tagjaink: 8081, belépett felhasználók: 0.

veroniq - 2012.10.02. 15:08

Hiába is ígérték azt, hogy megmarad, végül mégis bedőlt a Bihari János Zeneiskola pincéje, így az épület legutolsó darabja is az új építkezés martalékává vált. A pincét pár évvel ezelőtt szépen felújították, ami több millió forintba került. A bedőlés tényét olvasónk észlelte és jelezte nekünk telefonon. Teljesen elképedt és elmondta, hogy nem ezt ígérték. Valóban így van, az eredeti tervek szerint nem erről szólt a történet.

Parti Mihály alpolgármester lapunknak elmondta, hogy az építkezés közben derült ki, hogy a pince nem fogja elbírni a terhelést, mert a talajszerkezet túlságosan laza, ahogyan az a statikai vizsgálatból is kiderült. Viszont az új épület nem marad pince nélkül, csinálnak neki másikat. Parti Mihály alpolgármester szerint ez nem fog többletköltséggel járni Abony számára.

Megkérdeztem az esetről az egyik neves építőipari cég szakemberét, aki először is elmondta, hogy az építkezés most már jó kezekben van, hiszen a ZÁÉV egy tőkeerős cég, képes remek szakembereket alkalmazni és nem fog még egyszer előfordulni az, ami az Egészségügyi centrum építése körül kialakult. Abony jó minőségű, határidőket betartó munkára számíthat. Az egészségügyi centrumnál viszont a fővállalkozó becsődölt és a munka minősége is csapnivalóra sikerült.

A pincével kapcsolatban megtudtam, hogy ezt szinte képtelenség lett volna megmenteni, bár a mai világban az építőipar már csodákra képes, csak pénz kérdése az egész. Viszont a bontást véleménye szerint az ABOKOM nem végezte elég szakszerűen, hiszen nincsen meg az a megfelelő szakemberállománya sem, ami alkalmassá tenné ezt az önkormányzati tulajdonú vállalkozást erre. A pincéről lebontották a zeneiskolát, azt heteken keresztül hagyták ázni, mindenféle kitámasztás nélkül, ami az egyébként is rossz állapotú pince sorsát végleg megpecsételte. Így nem csoda, hogy a nagy munkagépek megjelenésével egyidejűleg bedőlt az építmény.

Jó öt évvel ezelőtt újíttatta fel egyébként a pincét az abonyi önkormányzat. A munkát a képviselő testületben akkor tag, Krupincza Tibor cége nyerte el és végezte el. A pince egy politikai fétistárggyá vált, tabutémává és eleve úgy terveztették meg az új épületet, hogy ez megmarad. A városvezetés attól tartott, hogy nagy botrány lesz abból, ha le kell bontani a pár évvel ezelőtt újjávarázsolt pincét. Igaz, annak téglái már kezdtek eleve leválni, és vizesedett is a pince…..

Itt a pince vége, fuss el véle!

LŐVE


 

Citrom-díj:
 5 Hozzászólás   
Ajánlott cikkek:

Finn módszerrel ellenőriztek Abonyban

Botrányos állapotok a társasházban, a Rossmann felett

Abonyban maradnak a szigorú szabályok

Sírgyalázó módon lopják a temetőben a virágokat!

Tovább vergődhetünk az útépítés miatt: Fél évet csúszik a 4-es Abony- Cegléd szakaszának megépítése

Ez egy dzsungel! Elhanyagolt ingatlan Abonyban!

Keressük, hogy ki volt az, aki a saját szemetét más elé tette le

Idős olvasóink és a Posta.....

Valós probléma Abonyban: Küzdenek védőnőink a tetvek ellen

Elvágták a lakókat Abonytól! Ez tűrhetetlen! Csorbulnak az útépítés miatt alkotmányos jogaik?

 

Kommentek

Hozzászóláshoz jelentkezz be!
szerintem is...

veroniq -

2012.10.02. 20:49:03

Szerintem eleve teljesen felesleges volt a régi pincét beterveztetni alá, ez egy hülye, magamutogató ötlet volt... bocsika: LŐVE

Remélem...

Süllő -

2012.10.02. 20:27:26

nem maradt ott letárolva egy Steinway D-modell...{#emotions_dlg.facebeard}

Az udvar

Steve968 -

2012.10.02. 19:59:59

felöl egy sor tégla ... - ennyi.

 

 

Csaó-csaó: {#emotions_dlg.steve968}

Pince

Markó Ferenc -

2012.10.02. 19:40:41

Semmi értelme annak a pincének!

Kár a felújításra pénzt szánni.

Elbontani és egy új modern pincét építeni, ha már annyira ragaszkodunk hozzá.

Kevesebbe kerülne!

Csőtörés volt?

Thomas -

2012.10.02. 13:18:20

Mert eső, ami áztatta volna az nem sok volt  mostanában! ("A pincéről lebontották a zeneiskolát, azt heteken keresztül hagyták ázni" )


Szavazás
Ön kit támogatna polgármester-jelöltként?
   
 Pető Zsolt 
 Dr. Egedy Zsolt 
 Valaki más 
   
Eredmény
Programok

Miért kulcsfontosságú, hogy rendszeresen ápoljuk cipőinket?

Nincs kiábrándítóbb, mint egy koszos, igénytelen, ápolatlan cipő, akkor is, ...

Milyen hatással van az új NAV törvény az ERP rendszerekre?

Magyarországon időről időre módosulnak az adótörvények, ezzel aligha mondtunk újat. ...

Milyen tápot válassz a kölyökkutyádnak?

  Egy kiskutya rengeteg örömet tud hozni egy család ...

Hogyan lehet hatásos marketingszöveget írni?

Míg bő húsz évvel ezelőtt elég volt a termék néhány előnyét, esetleg az árát kiemelni egy-egy szórólapon, ma már merőben más a helyzet. Egyrészt több helyre kell szöveges tartalmat gyártanod, másrészt a nagy zaj miatt különösen frappánsan kell megfogalmazni a mondandódat, ha azt szeretnéd, hogy az olvasóból konverzió legyen.

Így telepítsük a csepegtető szalagot!

  A csepegtető öntözésnek köszönhetően nagyon sokat spórolhatunk a ...

Egy modern mennyezeti LED lámpa a te otthonodból is hiányzik

A modern mennyezeti LED lámpa napjainkban már a legtöbb otthonban fellelhető. Sokan gondolták úgy, hogy a régi, energiapazarló fényforrásokat lecserélik korszerűbbre, és megreformálják a világításrendszerüket. És te? Közéjük tartozol?

Korszerű implantációs eljárás csontpótlás nélkül

A csontpótlásos kezelés egy komplex, költséges folyamat, érthető, hogy sokan miért nem szeretnének belevágni. Szerencsére a modern fogászati fejlesztések lehetővé tették, hogy számukra is adott legyen egy optimális megoldás, egy speciális implantátumos technika.

Vizelettartási gondok megoldására ajánlott a lézerkezelés

 

A nőket érintő egyik nagyon érzékeny témakörről van szó, amelyet más területekhez hasonlóan a hölgyek szeretnek magukba fojtani. Nem beszélnek róla, pedig ha beszélnének, rájönnének, hogy rengeteg sorstársuk van, aki hasonló panaszokkal küzd, és egyáltalán nem kor függvénye az, hogy valakinek van vagy nincs vizelettartási problémája.

 

 


Apróhirdetések
Dr. Kostyán Andor rendelőintézet elérhetőségeihez és rendelési idejéhez kattints IDE

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

Bejelentkezés
Felhasználó név:
Jelszó:
Regisztrálás
Üzenőfal
Abonyi rendőrjárőr 24 órás elérhetősége:
(30)277-3185
.

Üzenet íráshoz jelentkezz be! Előzmények

Belépett felhasználók
Menetrendek
Programkereső





Facebook
© 2010 MiAbonyunk Safe Kft., 2740., Abony, Antos János út 20. - 30/9-670-313
|
IMPRESSZUM
|
Szerzői jogok