Mi Abonyunk - Megint Abonyban a Gárda plusz a Barikád TV
Hírcsatornák:        
Regisztrált tagjaink: 8083, belépett felhasználók: 0.

veroniq - 2012.05.09. 15:33

Az Új Magyar Gárda a mai napon Abonyban járt ismét, pontosabban a Pest Megyei Szervezet  magyei kapitánya és társai. A gárdisták nem szoktak nyilatkozni, mert elmondásuk szerint a média torzítva jelenteti meg az általuk elmondottakat, ám most a főparancsnok külön engedéllyel nyilatkozhatott nekem, mert mint mondta, tudják, hogy pontosan azt fogom leírni, ami elhangzik. Rajtuk kívül más vendégei is voltak ma Abony városának, mégpedig a Barikád TV munkatársai, akik forgattak és megszólították azokat a károsultakat, akik nem mernek már aludni sem éjszakánként, hiszen a fosztogató bandák áldozatai. A környéken van egy nádas, mely a bűnözők búvóhelye, de hiába önkormányzati a terület, azt nem rakják rendbe. Van egy szétlopott ház is, melyet megdöbbenéssel szemléltek Abony vendégei. Én magam is fényképeztem, igaz valaki a kis utcából rám üvöltött: „ Mi fényképezel Teeeeeeee? „ Hát, nem őt fotóztam. Hanem a csúfságot örökítettem meg, többek között a bevert ablakokat….

Az Új Magyar Gárda Pest Megyei Szervezetének kapitánya lapunknak elmondta, hogy a lakosság kérésének megfelelően érkeztek Abonyba, mert úgy hallották, hogy nagyon rossz a közbiztonság a városban. „ Úgy hallottuk, hogy nagyon sok a betörés, nincsenek biztonságban az idős emberek, ablakokat dobálnak, tördösnek be. Mi oda megyünk, ahová hívnak minket, mindenhová megpróbálunk eljutni a lehetőségekhez képest. Ez a rengeteg bűnelkövetés sajnos jellemző hazánk szinte minden településén, kisebb nagyobb eltérésekkel, persze minden függ a populáció összetételétől. Nagyon sokan keresnek meg minket e-mailben és telefonon. Az, amit a média mond, nem fedi a valóságot sajnos.

A hibák elkövetése már a rendszerváltáskor megkezdődött, azóta egyre rosszabb és rosszabb. Lassan már kisebbségben lesznek a magyarok. A jelenlegi kisebbségnek jelenleg több joga van, mint nekünk. Hogy miért van cigánybűnözés? Rosszak a törvények, túl enyhék, a bűnöző három nap múlva már szabadlábon is van. Én még nem találkoztam olyannal, mint itt Abonyban, hogy a romák együtt járjanak lopni a magyarokkal, érdeklődve hallom. Még nem értek engem atrocitások senki részéről sem, maximum a rendőrök igazoltattak, de jogszerűen. Igen, ismerjük a miabonyunk oldalt, nem jellemző, hogy egy médium minden oldalnak adna megszólalási lehetőséget. Ez az oldal ilyen, pedig ez lenne a normális, hiszen a sajtótörvény szerint is így kellene lennie.

 

A Barikád TV sokat segít nekünk. Szombaton tüntetni fogunk az MSZP és a FIDESZ székház előtt, ez egy felvonulás lesz, a megszorítások ellen demonstrálunk. Ha megjelenünk egy településen, akkor egy darabig utána nyugalom van. Az a baj, hogy amíg nem lesz a törvényekben változás, addig csak eltoljuk az eseményeket, több lehetőségünk nincs. A bandák elmennek máshová lopni. Minden esetben megígérjük, hogy visszajövünk és ezt be is tartjuk. Ebben az esetben is ez lesz. Itt, Abonyban. „

A Gárdisták és a Barikád TV stábja ezek után a helyi JOBBIK alapszervezet vezetőivel sétát tett a városban és felkeresett több meglopott, kirabolt embert, akik őszintén meséltek arról, hogy mit is élnek át itt nap, mint nap…

LŐVE
 

Közélet:
JOBBIK   
 10 Hozzászólás   
Ajánlott cikkek:

Ön kit támogatna polgármester-jelöltként?

Chili Parádé Abonyban

Értékőr: 45 éve hunyt el Cselényi József Abony Város posztumusz díszpolgára

Meseterápia

Kinizsi színházi előadás

Nagyszabású kúriafelújítási program Abonyban

Pecsenye Parádé eredmények

Moziklub

Versek a cipősdobozban

Kipp Kopp koncert

 

Kommentek

Hozzászóláshoz jelentkezz be!
Miért?

abonyi0101 -

2012.06.25. 01:12:08

Heller Márta "Nagoyn sok a magyarkodás kevés a hazafiasság" . Nem lengetni kell a zászlót , nem felvonulni kell hanem ősszefogni és egy olyan országot építeni ahol mindenféle nácio tud élni , vannak rá emberek , csak egy kicsit ősszekédne hangolodni.

Ne feledd !

TATU -

2012.05.14. 07:51:52

Vándorlásaink során,velünk jöttek e hazában.Vagy ők nem tanúlták meg,vagy mink nem jól tanítottuk az együttélés szabályait.Senki se tökéletes.Belőlem is hiányzik a hiba.Egy jó tanács: Szeresd az ellenségedet! Be fog dilizni tőle.

Like-Dislike

Truckman -

2012.05.13. 08:48:31

Elnézegetve itt a MIA.-n, a fasza-kopj le jeleket, kitűnik, Abony lakossági aránya 40%-ban ROMA 60%-ban talán magyarnak tekinthető...

{#emotions_dlg.boss}

 

amíg...

Tavaszkert -

2012.05.11. 11:02:16

Amíg az egyiküket el nem ássa valaki, addig nem lesz rend, szerintem.

Vagy véletlenül bele nem esik a dögkútba....

szerintem...

soul -

2012.05.10. 21:39:52

... nagyon kedvező az itt létük. Csak:

- rövid ideig tart,

- nincs nekik szállás a hosszabb tartózkodáshoz,

- stabil "őrs" kellene nekik a Betyársereggel együttműködve.

Amúgy jó lenne, ha lenne egy "házilag/helyileg elenőrizhető" platform, ahol az Őket tisztelettel, örömmel, felsóhajtva, megkönnyebbülve fogadó abonyi ember adományt adhatna. (Pl.: egy kilo zsirt, húst, kenyeret, fekhelyet - szigorúan szivességi alapon (NAV/APEH {#emotions_dlg.down}miatt csak). 

Isten hozott Titeket, várunk vissza mielőbb srácok:)!

s.

pusztitas, szet lopas

Sovany -

2012.05.10. 01:39:35

{#emotions_dlg.afterboom}Csak egy kis , visszaemlekezes, a KOSSUT UTcai  szulo hazamra.

A JoEDESANYAM,  Felnevelt 3 gyermeket ebben a hazban. A gyerekkek, felnotek ,  az Idosekre elkezdodott, a pokol idoszaka.Elloptak a tyukokat, szet szedtek a goret, kezdtek ,megbontani  atetot,

Ekkor a Batyamhoz koltozott  EDESANYAM< Na mostmar  szabad az  ut ahaz  szetlopasahoz,

Haza latogattam, es mar also hazrol hianyzott a cserep. mar a verenda aljabol bontogattak ki a teglakat.  Feljelentest tettem, jegyzo konyv  keszult, birosagra kerult az ugy , Cegledre,

Es meg tortent a Birosagi vegzes,A feljelentesemmel kapcsolatban, Az alperes smijen  buncsekmeny nem csinat , az    UGYET LEZARTUK> 

Akovetkezo evben cselekednen  kellett. figyelmeztettek meg van egy par nesok, gyerek baratom,

ha valaki megserul a hazadnal,tevagy a felelos erte, Az ijen eset  nagyon sokba  kerulhet.

Igyekeztunk Haza akovetkezo evbe, szomoruan lattam , azt a hazzat amibenszulettem, es aszuleim veres verejtekes  munkajat, a csalad, rokonsag osszefogasat hogy eztahazat        zfelepitetek, NA most az eggyetlen  viagcsavargo fijuk. a foldel eggyelove tette , hogy a"CIGOK  netudjak tovabbszedszedni,

Van!

Szeremi Anik -

2012.05.09. 21:59:34

Van ahol adományokat lehet adni!

szerintem...

soul -

2012.05.09. 21:25:40

... nagyon kedvező az itt létük. Csak:

- rövid ideig tart,

- nincs nekik szállás a hosszabb tartózkodáshoz,

- stabil "őrs" kellene nekik a Betyársereggel együttműködve.

Amúgy jó lenne, ha lenne egy "házilag/helyileg elenőrizhető" platform, ahol az Őket tisztelettel, örömmel, felsóhajtva, megkönnyebbülve fogadó abonyi ember adományt adhatna. (Pl.: egy kilo zsirt, húst, kenyeret, fekhelyet - szigorúan szivességi alapon (NAV/APEH {#emotions_dlg.down}miatt csak). 

Isten hozott Titeket, várunk vissza mielőbb srácok:)!

s.

Ma...

Truckman -

2012.05.09. 20:05:09

...vettem lila dobozos Lapua 9mm K-kat.

Garantáltan jobbak mint az eddigiek!

 

WELCOME!

 

 

Üzenet:

Én 1 "bunkó Betty" vagyok! Amég nem lépnek rám, minden OK. De ha rámlépnek, bekattanok, és...

 

{#emotions_dlg.beauty}

 

 

Apropó gárda!

 

TÖRVÉNYT TISZTELŐK, FOLYAMATOS TÖRVÉNYSÉRTŐK ELLEN, ITT MÁR SZ@RT SEM ÉRNEK!

Megint Abonyban a Gárda... Nem baj az !!!

magyarharcos -

2012.05.09. 17:06:22

Csak az fél tőlük akinek van mitől!!!

Ez így van...így kell csinálni...a rendőrség képtelen megvédeni minket,mert a kezük kötve van.

A problémát magunknak kell megoldani...és ez így nagyon helyes!

Csak azokat zavarja a Gárda jelenléte,akiknek a káosz megfelel,mivel abból kovácsolnak "tőkét" maguknak!

Köszönjük srácok!!!

Erőt,egészséget és sok-sok kitartást nektek!!!


Szavazás
Ön kit támogatna polgármester-jelöltként?
   
 Pető Zsolt 
 Dr. Egedy Zsolt 
 Valaki más 
   
Eredmény
Programok

Miért kulcsfontosságú, hogy rendszeresen ápoljuk cipőinket?

Nincs kiábrándítóbb, mint egy koszos, igénytelen, ápolatlan cipő, akkor is, ...

Milyen hatással van az új NAV törvény az ERP rendszerekre?

Magyarországon időről időre módosulnak az adótörvények, ezzel aligha mondtunk újat. ...

Milyen tápot válassz a kölyökkutyádnak?

  Egy kiskutya rengeteg örömet tud hozni egy család ...

Hogyan lehet hatásos marketingszöveget írni?

Míg bő húsz évvel ezelőtt elég volt a termék néhány előnyét, esetleg az árát kiemelni egy-egy szórólapon, ma már merőben más a helyzet. Egyrészt több helyre kell szöveges tartalmat gyártanod, másrészt a nagy zaj miatt különösen frappánsan kell megfogalmazni a mondandódat, ha azt szeretnéd, hogy az olvasóból konverzió legyen.

Így telepítsük a csepegtető szalagot!

  A csepegtető öntözésnek köszönhetően nagyon sokat spórolhatunk a ...

Egy modern mennyezeti LED lámpa a te otthonodból is hiányzik

A modern mennyezeti LED lámpa napjainkban már a legtöbb otthonban fellelhető. Sokan gondolták úgy, hogy a régi, energiapazarló fényforrásokat lecserélik korszerűbbre, és megreformálják a világításrendszerüket. És te? Közéjük tartozol?

Korszerű implantációs eljárás csontpótlás nélkül

A csontpótlásos kezelés egy komplex, költséges folyamat, érthető, hogy sokan miért nem szeretnének belevágni. Szerencsére a modern fogászati fejlesztések lehetővé tették, hogy számukra is adott legyen egy optimális megoldás, egy speciális implantátumos technika.

Vizelettartási gondok megoldására ajánlott a lézerkezelés

 

A nőket érintő egyik nagyon érzékeny témakörről van szó, amelyet más területekhez hasonlóan a hölgyek szeretnek magukba fojtani. Nem beszélnek róla, pedig ha beszélnének, rájönnének, hogy rengeteg sorstársuk van, aki hasonló panaszokkal küzd, és egyáltalán nem kor függvénye az, hogy valakinek van vagy nincs vizelettartási problémája.

 

 


Apróhirdetések
Dr. Kostyán Andor rendelőintézet elérhetőségeihez és rendelési idejéhez kattints IDE

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

Bejelentkezés
Felhasználó név:
Jelszó:
Regisztrálás
Üzenőfal
Abonyi rendőrjárőr 24 órás elérhetősége:
(30)277-3185
.

Üzenet íráshoz jelentkezz be! Előzmények

Belépett felhasználók
Menetrendek
Programkereső





Facebook
© 2010 MiAbonyunk Safe Kft., 2740., Abony, Antos János út 20. - 30/9-670-313
|
IMPRESSZUM
|
Szerzői jogok