Mi Abonyunk - A faárus autó igaz története
Hírcsatornák:        
Regisztrált tagjaink: 8083, belépett felhasználók: 0.

veroniq - 2011.11.16. 10:12

Megszólal a tulajdonos - A mai napon a faárus autó tulajdonosa lapunkat megkereste és kérte, hogy tegyem közzé az itt olvasható helyesbítést. Elmondta, hogy a gépjárműről faértékesítés nem történik, soha egyetlen egyszer sem történt, ez egy abonyi telephellyel rendelkező, bejegyzett cég, mely Abonynak fizet adót. Semmi sem tiltja, hogy a Penny Market parkolójában álljon a gépjármű, akár fával is megrakva. Sok idős ember jár arra, akik nem tudják megnézni az „ árut „, a telephelyen és ezért nekik szeretne kedvezni a vállalkozás, mely három hónappal ezelőtt nyitotta meg fatelepét, helyben, Abonyban. A tulajdonos elmondta, hogy nem egész nap áll ott az autóval, hanem alkalomszerűen, amikor két kiszállítás között magánemberként intézi ügyeit.

A vállalkozás egyébként már három mázsától ingyenesen kiszállítja a fát, mert szeretnének kedvezni a nyugdíjasoknak. Lapunknak a tulajdonos elmondta, hogy vannak olyan, nem helyi vállalkozások, melyek mindenféle engedély nélkül árusítanak a piackapuban fát. Megveszik egy helyen, majd annak duplájáért értékesítik a piacnál. Van olyan is, hogy a beígért akácfa helyett más cégek telerakják egyéb fafajtákkal a szállítmányt, például ecetfával. A vállalkozás egyébként azt is biztosítja ügyfeleinek, hogy ott lehessenek a fa lemérésénél, így nem fordulhat elő, hogy a mennyiséggel gond legyen.

Sajnos nagy a szegénység, tudtam meg, vannak, akik csíkos szatyrokkal érkeznek, hogy néhány darab fát elvigyenek, vagy az autó csomagtartójában viszik el a fát. A vállalkozás egyébként már felvette a kapcsolatot a helyi Karitász szervezettel és a rászorulóknak adományoznak is.

LŐVE
 

Közélet:
Abony   
 1 Hozzászólás   

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

Ajánlott cikkek:

Ön kit támogatna polgármester-jelöltként?

Chili Parádé Abonyban

Értékőr: 45 éve hunyt el Cselényi József Abony Város posztumusz díszpolgára

Meseterápia

Kinizsi színházi előadás

Nagyszabású kúriafelújítási program Abonyban

Pecsenye Parádé eredmények

Moziklub

Versek a cipősdobozban

Kipp Kopp koncert

 

Kommentek

Hozzászóláshoz jelentkezz be!
Na ezt mondtam...

Truckman -

2011.11.16. 16:54:14

....egyesek itt minimum most, 1 pardont kérnek a fástól!Ártatlan


Szavazás
Ön kit támogatna polgármester-jelöltként?
   
 Pető Zsolt 
 Dr. Egedy Zsolt 
 Valaki más 
   
Eredmény
Programok

Miért kulcsfontosságú, hogy rendszeresen ápoljuk cipőinket?

Nincs kiábrándítóbb, mint egy koszos, igénytelen, ápolatlan cipő, akkor is, ...

Milyen hatással van az új NAV törvény az ERP rendszerekre?

Magyarországon időről időre módosulnak az adótörvények, ezzel aligha mondtunk újat. ...

Milyen tápot válassz a kölyökkutyádnak?

  Egy kiskutya rengeteg örömet tud hozni egy család ...

Hogyan lehet hatásos marketingszöveget írni?

Míg bő húsz évvel ezelőtt elég volt a termék néhány előnyét, esetleg az árát kiemelni egy-egy szórólapon, ma már merőben más a helyzet. Egyrészt több helyre kell szöveges tartalmat gyártanod, másrészt a nagy zaj miatt különösen frappánsan kell megfogalmazni a mondandódat, ha azt szeretnéd, hogy az olvasóból konverzió legyen.

Így telepítsük a csepegtető szalagot!

  A csepegtető öntözésnek köszönhetően nagyon sokat spórolhatunk a ...

Egy modern mennyezeti LED lámpa a te otthonodból is hiányzik

A modern mennyezeti LED lámpa napjainkban már a legtöbb otthonban fellelhető. Sokan gondolták úgy, hogy a régi, energiapazarló fényforrásokat lecserélik korszerűbbre, és megreformálják a világításrendszerüket. És te? Közéjük tartozol?

Korszerű implantációs eljárás csontpótlás nélkül

A csontpótlásos kezelés egy komplex, költséges folyamat, érthető, hogy sokan miért nem szeretnének belevágni. Szerencsére a modern fogászati fejlesztések lehetővé tették, hogy számukra is adott legyen egy optimális megoldás, egy speciális implantátumos technika.

Vizelettartási gondok megoldására ajánlott a lézerkezelés

 

A nőket érintő egyik nagyon érzékeny témakörről van szó, amelyet más területekhez hasonlóan a hölgyek szeretnek magukba fojtani. Nem beszélnek róla, pedig ha beszélnének, rájönnének, hogy rengeteg sorstársuk van, aki hasonló panaszokkal küzd, és egyáltalán nem kor függvénye az, hogy valakinek van vagy nincs vizelettartási problémája.

 

 


Apróhirdetések
Dr. Kostyán Andor rendelőintézet elérhetőségeihez és rendelési idejéhez kattints IDE

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

Bejelentkezés
Felhasználó név:
Jelszó:
Regisztrálás
Üzenőfal
Abonyi rendőrjárőr 24 órás elérhetősége:
(30)277-3185
.

Üzenet íráshoz jelentkezz be! Előzmények

Belépett felhasználók
Menetrendek
Programkereső





Facebook
© 2010 MiAbonyunk Safe Kft., 2740., Abony, Antos János út 20. - 30/9-670-313
|
IMPRESSZUM
|
Szerzői jogok