Mi Abonyunk - Nálunk járt Schirilla
Hírcsatornák:        
Regisztrált tagjaink: 8081, belépett felhasználók: 0.

veroniq - 2011.10.12. 22:00

Galéria: ITT (fotó: LŐVE és POLYI)

Shcirilla György vendége volt Abonynak és a környező településeknek. A megszállott, fanatikus, extrém húzásairól is ismert híres sportember öt napon keresztül fut Szegedről Budapestre. Útba ejtette többek között Jászkarajenőt, Kőröstetétlent és Abonyt is. Ezeken a helyszíneken mi is jártunk és megmutatjuk Önöknek, hogy hogyan is fogadták Őt. Karán maga a polgármester látta vendégül és az általános iskola diákjainak érdekes előadást tartott. Schirilla az iskola előtti szép régi harangot csodálta és a gyerekekhez is volt pár kedves szava.

 

Megköszönte nekik lelkesedésüket, ügyességüket és elmondta, hogy erőt, energiát merített a csapat gyermekből. A fiatalok lelkesen hallgatták az előadást, de a tornacsarnokban ott volt a polgármester, Palya István is, aki a helyi polgárőrség vezetőjével, Gyurika Andrással egy tornapadon ülve hallgatta Schirilla György előadását.

 

Jászkarajenő után a sportembernek Kőröstetétlenre vezetett az útja, ahol a helyi általános iskolások egy lelkes csapata fogadta a tanárokkal együtt, valamint természetesen a polgármester, Pásztor Imre is jelen volt. Ezek után Schirilla továbbindult Abonyba, ahol a Fergeteg Triatlon SE sportolói kísérték, az élen az edzőjükkel Soós Edittel. A sportcsarnokban jógáztak egy nagyot az érdeklődők Schirillával, aki ezek után a Lila Akác panzióba tartott és elfoglalta szállását.

 

De miért is fut Schirilla öt napon át?

 

2011. október 10-14. között Schirilla György öt napon keresztül fut a környezettudatos életért Szeged és Budapest között. A több napos rendezvény alatt 40 városban és lakott területen csatlakoznak az érdeklődők a futóhoz. Schirilla György célja felhívni a figyelmet a tisztaságra, a természet megóvására, a környezettudatos életre.

 

Ki is az a Schirilla György?

 

Fiatalkorában kerékpárral bejárta Európát1992-ben kezdett el foglalkozni a természetgyógyászattal. Édesapja halála után, 1999-ben döntött úgy hogy ápolja hagyományát, és azóta minden télen átússza a jeges Dunát2004 januárjában az Esztergom -Párkány közti átúszását 12 ezer ember tekintette meg. Ezenkívül fut is, minden évben több száz kilométert teljesít a beteg gyermekekért. Minden héten vasárnap este 20.00 és 22.00 óra között műsort vezet a Gong Rádióban. Schirilla György (Budapest1961március 28.) sportoló, id. Schirilla György fia.

 

Ki is az az idősebb Schirilla György?

 

Schirilla György (Budapest1939május 13. – 1999február 2.) magyar szupermaratonista, hosszútávúszó és kerékpárversenyző, Schirilla György jogász fia, ifj. Schirilla György sportoló édesapja. 12 éves kora óta vegetáriánus volt, könyve is jelent meg ebben a témában. 1957-től kezdve 37 éven keresztül évente legalább egyszer átúszta telente a jeges Dunát. 1967-ben 32 nap alatt futotta le a Budapest és Moszkva közötti 2216 kilométeres távolságot.

 

 

Életrajzok forrása: www.wikipedia.hu

Sport:
Abony   
 0 Hozzászólás   
Ajánlott cikkek:

A mai napon a szenior labdarúgóké volt a főszerep Abonyban

Fitten, egészségesen!

Tárt kapus program

Tárt kapus program a Fergeteg Triatlonnal!

Gyere Te is tritalonozni!

Futókör átadó

Télen is tárt kapus programok

Gyere te is tiratlonozni!

Geyre, szeretettel várunk tárt kapus programjainkra!

Gyere, mozogj velünk!

 

Kommentek

Hozzászóláshoz jelentkezz be!

Szavazás
Ön kit támogatna polgármester-jelöltként?
   
 Pető Zsolt 
 Dr. Egedy Zsolt 
 Valaki más 
   
Eredmény
Programok

Miért kulcsfontosságú, hogy rendszeresen ápoljuk cipőinket?

Nincs kiábrándítóbb, mint egy koszos, igénytelen, ápolatlan cipő, akkor is, ...

Milyen hatással van az új NAV törvény az ERP rendszerekre?

Magyarországon időről időre módosulnak az adótörvények, ezzel aligha mondtunk újat. ...

Milyen tápot válassz a kölyökkutyádnak?

  Egy kiskutya rengeteg örömet tud hozni egy család ...

Hogyan lehet hatásos marketingszöveget írni?

Míg bő húsz évvel ezelőtt elég volt a termék néhány előnyét, esetleg az árát kiemelni egy-egy szórólapon, ma már merőben más a helyzet. Egyrészt több helyre kell szöveges tartalmat gyártanod, másrészt a nagy zaj miatt különösen frappánsan kell megfogalmazni a mondandódat, ha azt szeretnéd, hogy az olvasóból konverzió legyen.

Így telepítsük a csepegtető szalagot!

  A csepegtető öntözésnek köszönhetően nagyon sokat spórolhatunk a ...

Egy modern mennyezeti LED lámpa a te otthonodból is hiányzik

A modern mennyezeti LED lámpa napjainkban már a legtöbb otthonban fellelhető. Sokan gondolták úgy, hogy a régi, energiapazarló fényforrásokat lecserélik korszerűbbre, és megreformálják a világításrendszerüket. És te? Közéjük tartozol?

Korszerű implantációs eljárás csontpótlás nélkül

A csontpótlásos kezelés egy komplex, költséges folyamat, érthető, hogy sokan miért nem szeretnének belevágni. Szerencsére a modern fogászati fejlesztések lehetővé tették, hogy számukra is adott legyen egy optimális megoldás, egy speciális implantátumos technika.

Vizelettartási gondok megoldására ajánlott a lézerkezelés

 

A nőket érintő egyik nagyon érzékeny témakörről van szó, amelyet más területekhez hasonlóan a hölgyek szeretnek magukba fojtani. Nem beszélnek róla, pedig ha beszélnének, rájönnének, hogy rengeteg sorstársuk van, aki hasonló panaszokkal küzd, és egyáltalán nem kor függvénye az, hogy valakinek van vagy nincs vizelettartási problémája.

 

 


Apróhirdetések
Dr. Kostyán Andor rendelőintézet elérhetőségeihez és rendelési idejéhez kattints IDE

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

Bejelentkezés
Felhasználó név:
Jelszó:
Regisztrálás
Üzenőfal
Abonyi rendőrjárőr 24 órás elérhetősége:
(30)277-3185
.

Üzenet íráshoz jelentkezz be! Előzmények

Belépett felhasználók
Menetrendek
Programkereső





Facebook
© 2010 MiAbonyunk Safe Kft., 2740., Abony, Antos János út 20. - 30/9-670-313
|
IMPRESSZUM
|
Szerzői jogok