Mi Abonyunk - Háromból semmi
Hírcsatornák:        
Regisztrált tagjaink: 8083, belépett felhasználók: 0.

veroniq - 2011.07.13. 13:42:13

Már háromszor próbálkoztak meg Abonyban a képviselő testületi tagok azzal, hogy jegyzőt válasszanak a polgármesteri hivatal élére, de eddig mindez sikertelen maradt. Az előző testületi ülésen megint zárt ajtók mellett nem kapta meg senki sem a minősített többséget. Nincs más hátra, ismét kiírják a jegyzői posztra a pályázatot, mely témája lesz a csütörtöki testületi ülésnek. Addig amíg nincs új jegyzője a településnek, a hivatalt az aljegyző, Dr. Vörös Mária irányítja. Lapunk úgy tudja, hogy a „ nagyházban „ folyamatos átszervezések zajlanak. Változott például a jegyzői titkárságvezető személye is, igaz a város hivatalos honlapján még a régi név szerepel. Íme, a polgármesteri hivatal vezető tisztségviselőinek névsora és elérhetősége, hátha szükségük lesz rá:

 

Romhányiné dr. Balogh Edit

Polgármester
Tel: 53/562-120

Dr. Vörös Mária
Aljegyző
Tel: 53/562-032

Dr. Pástét Rita
Jegyzői Titkárság-vezető
Tel: 53/562-096

Hamar Sándorné
Gazdasági Osztályvezető
Tel: 53/360-135/110

Kállainé Dr. Némedy Adrienn
Hatósági és Építésügyi Osztályvezető
Tel: 53/360-049

Valaczkainé Varga Erzsébet
Településfejlesztési Osztályvezető
Tel: 53/360-832

Kovács Teodóra
Humán Közszolgáltatások és Munkaügyi Osztályvezető
Tel: 53/360-135/111

Bóta Lászlóné
Okmányiroda-vezető
Tel: 360-446

Gebeiné Hangyál Gabriella
Gyámhivatal-vezető
Tel: 53/360-072

 

 

LŐVE

Közélet:
Hivatal   
 0 Hozzászólás   

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

Ajánlott cikkek:

Ön kit támogatna polgármester-jelöltként?

Chili Parádé Abonyban

Értékőr: 45 éve hunyt el Cselényi József Abony Város posztumusz díszpolgára

Meseterápia

Kinizsi színházi előadás

Nagyszabású kúriafelújítási program Abonyban

Pecsenye Parádé eredmények

Moziklub

Versek a cipősdobozban

Kipp Kopp koncert

 

Kommentek

Hozzászóláshoz jelentkezz be!

Szavazás
Ön kit támogatna polgármester-jelöltként?
   
 Pető Zsolt 
 Dr. Egedy Zsolt 
 Valaki más 
   
Eredmény
Programok

Miért kulcsfontosságú, hogy rendszeresen ápoljuk cipőinket?

Nincs kiábrándítóbb, mint egy koszos, igénytelen, ápolatlan cipő, akkor is, ...

Milyen hatással van az új NAV törvény az ERP rendszerekre?

Magyarországon időről időre módosulnak az adótörvények, ezzel aligha mondtunk újat. ...

Milyen tápot válassz a kölyökkutyádnak?

  Egy kiskutya rengeteg örömet tud hozni egy család ...

Hogyan lehet hatásos marketingszöveget írni?

Míg bő húsz évvel ezelőtt elég volt a termék néhány előnyét, esetleg az árát kiemelni egy-egy szórólapon, ma már merőben más a helyzet. Egyrészt több helyre kell szöveges tartalmat gyártanod, másrészt a nagy zaj miatt különösen frappánsan kell megfogalmazni a mondandódat, ha azt szeretnéd, hogy az olvasóból konverzió legyen.

Így telepítsük a csepegtető szalagot!

  A csepegtető öntözésnek köszönhetően nagyon sokat spórolhatunk a ...

Egy modern mennyezeti LED lámpa a te otthonodból is hiányzik

A modern mennyezeti LED lámpa napjainkban már a legtöbb otthonban fellelhető. Sokan gondolták úgy, hogy a régi, energiapazarló fényforrásokat lecserélik korszerűbbre, és megreformálják a világításrendszerüket. És te? Közéjük tartozol?

Korszerű implantációs eljárás csontpótlás nélkül

A csontpótlásos kezelés egy komplex, költséges folyamat, érthető, hogy sokan miért nem szeretnének belevágni. Szerencsére a modern fogászati fejlesztések lehetővé tették, hogy számukra is adott legyen egy optimális megoldás, egy speciális implantátumos technika.

Vizelettartási gondok megoldására ajánlott a lézerkezelés

 

A nőket érintő egyik nagyon érzékeny témakörről van szó, amelyet más területekhez hasonlóan a hölgyek szeretnek magukba fojtani. Nem beszélnek róla, pedig ha beszélnének, rájönnének, hogy rengeteg sorstársuk van, aki hasonló panaszokkal küzd, és egyáltalán nem kor függvénye az, hogy valakinek van vagy nincs vizelettartási problémája.

 

 


Apróhirdetések
Dr. Kostyán Andor rendelőintézet elérhetőségeihez és rendelési idejéhez kattints IDE

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

Bejelentkezés
Felhasználó név:
Jelszó:
Regisztrálás
Üzenőfal
Abonyi rendőrjárőr 24 órás elérhetősége:
(30)277-3185
.

Üzenet íráshoz jelentkezz be! Előzmények

Belépett felhasználók
Menetrendek
Programkereső





Facebook
© 2010 MiAbonyunk Safe Kft., 2740., Abony, Antos János út 20. - 30/9-670-313
|
IMPRESSZUM
|
Szerzői jogok