Mi Abonyunk - A bűnözők már a polgármesterünket sem kímélik!
Hírcsatornák:        
Regisztrált tagjaink: 8079, belépett felhasználók: 0.

veroniq - 2011.02.08. 12:01:46

Meglepő bűncselekmény történt tegnapról mára virradó éjszaka, hajnaltájt Abonyban. Az elkövetőknek már semmi sem szent. Igaz, hogy nem Romhányiné Dr. Balogh Edit, városunk polgármestere volt a közvetlen célpont, de ő is szenvedő alanya volt a bűnözők hajnali ámokfutásának. Balogh Edit szerint egyébként jó Abonyban a közbiztonság, mint azt már több esetben, több fórumon kifejtette. Most vélhetően megváltozott a véleménye minderről, mert ismeretlen tettesek a háza előtt parkoló gépkocsijának mind a négy kerekét hosszan kivágták, vélhetően egy törött üveggel. Sőt, a betöréses lopás során a „ szajrét „ háza udvarán keresztül vitték ki a zsiványok. Hogy mit is?

 

Lapunknak a sértettek elmondták, hogy maga a polgármester riadt fel a zajra, amikor a bűnözők – egy általuk a helyszínre vitt kukában – tolták ki a meglovasított két- három mázsányi vascsövet, melyek a sértettek udvarán, a garázshoz voltak letámasztva. „ Én nem féltem eddig, de már igen! Ez elképesztő! Hogy merjünk kimenni éjszaka? Mi van itt? Ha nem találnak semmit, akkor majd ránk törik az ajtót? Ezt a kukát idehozták valamivel, én láttam egy nagy fehér furgont kijönni a másik utcából, amikor itt voltak a rendőrök. Lehet, hogy a csöveket is ezzel vitték el. Először kipakolták a polgármester kerítésén keresztül a csöveket, majd a kisebb, 60-70 cm-s darabokat kukába tették és kitolták. Minden tele van nyomokkal, az árokban is lábnyomok vannak. A rendőrök megfényképezték a kukát, de délelőtt 11 óráig nem vettek még fel jegyzőkönyvet a történtekről. Igaz, elkérték a telefonszámomat. „- mesélte a sértett.

 

Édesapja, aki a szomszédban lakik, szintén megdöbbent a történteken és elmondta, hogy egy héttel ezelőtt egy csuklyás fiatalember este fél hat tájt csengetett be hozzájuk és arról kérdezősködött, hogy dohányoznak-e. Miután nemleges választ adott, sértődötten továbbállt. Most így utólag belegondolva, biztosan terepszemlét tartott. Azt nem tudni, hogy a tettesek az elkövetés közben vagdosták-e szét a polgármester autójának kerekeit, vagy visszajöttek később, esetleg bosszúból. A tettesek egyelőre ismeretlenek.

 

LŐVE

Közbiztonság:
 27 Hozzászólás   
Ajánlott cikkek:

Kilencedik perét is elvesztette Antal- Láng Edina

Égett a szemét Cegléden

Vad csapódott az utastérbe a 44-es úton

Csaló nő: Vakcinafejlesztő kutatóorvosnak adta ki magát

Szörnyű tragédia történt ma a temetőben

Nyolcadik perét nyolc ember ellen veszítette el első fokon Antal- Láng Edina

Csúnya baleset történt Cegléden

Jogerős ítélet: Antal- Láng Edina bűnös rágalmazás vétségében

Baleset a Szelei úton: gyermekeket ütöttek el

Szabadidős rendőr fogta el az abonyi vasútállomáson a szatírt

 

Kommentek

Hozzászóláshoz jelentkezz be!
Mire várunk még.

Hajrá magyar -

2011.02.20. 08:23:09

Tisztelt Abonyiak.

 

Én már nem is csodálkozom a történteken.A ,,kannibálok,, kifigyelik, hogy hova érdemes betörni, terep szemlét tartanak, majd cselekednek.Szerintem vagy  5 mennek lopni, mert egyedül olyanok mint egy kóbor macska. Én az ágyam alatt tartok egy jó kis baseball ütöt. Várom, hogy jöjjenek, akkor megoldom a bűnözést. De ezek a patkányok időseket, valamint külterületen lakókat választanak főként, mert azért ők is félnek.

Én nem kívánok senkinek rosszat. De idáig a polgármesterünk is csak beszélt, de most, hogy ő a sértett így már hátha cselekszik és nem a virágokra költ 3.000.000 Ft.-ot. Szebb lenne a város tőle kétségtelen, de nem erre van szükség.Térfigyelő kamera Szolnokon rohadt jól működik, minden utcába 1-2 nálunk is elférne.

 

 

 

áááááááááááá

veroniq -

2011.02.15. 19:05:09

Süllőke, nem! Utálom a fuxokat! Nekem nincsenek is. Nem az én stílusom.... Neked???? LŐVE

Hihi...

Süllő -

2011.02.15. 16:37:23

Ez csak annak köszönhető, hogy akkora fukszokat hordasz a kezeden, ami akadályozna az írásban... Király

én is balon!

veroniq -

2011.02.15. 16:27:58

Van amiben egyforma platformon vagyunk Romhányinéval. Én is balon hordom az órát és a karkötőket! Ennek prózai oka van. Mivel irodai munkát végzek és a jobb kezemet többet használom, így a bal kezemen kevésbé zavaró az ékszer! Hogy a Polgármester - külön kérésemre a lányomnak is- átadta a díjat? Ezúton is köszönöm! Egyet értek TYB-bel. És azt gondolom, hogy a sport összekovácsol! Ebben nem lehet helye semminemű nézeteltérésnek! Üdv: LŐVE

Csatnak

janus -

2011.02.15. 11:43:31

ümm-nak baloldalon van a helye,-régi mondások egyike!

Nem tudni mi lessz

rudolf -

2011.02.13. 21:37:07

Valaki azt mondta nem lessz ez így jó.Igazat adok neki ajnározzák a kissebséget ők mindent meg tehetnek,a dolgozók meg fizetik az adókat,és az ő pénzüket,pedig mercivel mennek segély fel venni.Fehér ford busszal járnak éjjel,és azért nem mennek dolgozni mert akkor nem lessz idejük pénzt keresni.Egy ismerőshöz bementek éjjel,felfeszítették a szerszámost és előre vitték a vasvillát a házhoz, és utána vittek el mindent.az a villa ott maradt végig.Miért vitték oda?Hát azért hogy ha ki megy valaki használni fogják.Úgy hogy ezután fel kell készülnünk arra hogy valaki a tepsibe végzi.Én úgy döntöttem hogy a hűtő nagyonn hideg ,ezért felkészültem,nem birom a hideget.Tisztelt abonyi lakosok,nagyonn készüljetek fel ha nem akartok fagyoskodni.Tisztelt Editke. Úgy látom amit csinál az fölösleges. mert amibe bele kezd annak nem lessz jó vége, mert nem maga mellett vannak az ülésekenn, hanem egy masik párthoz tartozók!!!! mindig keresztbe tesznek.Én már otthgytam volna mindent a francba.De maga erős,és csak gratulálni tudok.további jó munkát kivánok.Az egészség házzal kapcsolatbann,aki jelentget azzal kellene kifizettetni a károkat.ugyan is ő a felelős az ijen pénzekért,ő nem íratott alá bizonyos papírokat,és úgy vettem észre,ő az egyik ellen lábas.ezt látni kintről is.Kiváncsi lennék mennyien járnak át Szolnokról,mert Abonyban nincs elég tanult munkanélküli.

Truck!

Panda -

2011.02.13. 21:02:45

Abban igazad van, hogy vkiről sok mindent elárul a cipője......tisztasága. A cipő és óra márkája legfeljebb az anyagi helyzetre utal. Persze vannak tehetősek, akik igénytelenek ebben,meg általában másban is.Akkor sem értek veled egyet ,hogy aki balján viseli az óráját az született vesztes. Sztem ez még abból az időből maradt szokás (Noé előtt) erre nyilván nem emlékszel, amikor a karórát is minden este fel kellett húzni. Az emberek többsége jobbkezes, tehát a balon volt célszerű viselni az órát,mertígy esett kézre. Nyilván a balkezeseknél volt fordítva. Nekem ez ésszerű magyarázat, ill.szokás mint ahogy a karikagyűrűnek is megvan a helye. Persze ezt megint csak honnan tudnád.....De kérdezd bátran a tapasztaltabbakat. És igen, én is a bal kezemen hordom az órát mert a jobb a karkötőnek a helye, mint ahogy ezt a Polgármesterasszony is helyesen tudja. És nem vagyok született vesztes.Azért sem.

Panda

Truckman -

2011.02.13. 19:46:35

Ez nem sületlenség, és semmi köze a "szerencséhez"! Tudod egy alanyról, mindent elárul a cipője amit hord, és az órája amit , és ahogyan visel.

(Most esetleg ha te is megérzésem szerint a balodon hordod, hát I.J.)

Bal

Panda -

2011.02.13. 18:29:55

Nahát, ekkora sületlenséget is régen hallottam! Mi köze az óraviselés helyének a szerencséhez????? Szerintem ez csupán szokás kérdése. Truckmann, Te abban is akadékoskodsz amiben nem kéne.

Azért milyen érzés...

Truckman -

2011.02.13. 16:38:22

...lehet a polginénak, mikor mondjuk összetalálkozik LŐVE-vel?! Hm...Nevetős Te Hal? Mélységesen igazat adok! Fosszuk meg a "trónról" a polgimesternét! Amúgy is a képen is láccik, hogy 1 született vesztes! (Balján hordja a karóráját!)

Nálam tegnap "ötöst" kapott a polgármester

tyb -

2011.02.13. 16:34:33

Bár a sportbál kora esti díjátadásából nem vette ki a részét a város Első Asszonya, azonban azt hiszem gesztus- és jelzésértékű volt, hogy az Év Játékosa - győztes meccsükről 23 körül hazaérve - tőle vehette át az elismerő címet! Azt már csak a bennfenteseknek jegyzem meg hangsúllyal, hogy Ő nem más volt, mint Lőrinczy Zsófia....

Szóval, korrektségből és diplomáciából is adtam egy virtuális jelest Edit Asszonynak! 

Egyébként, ahogy láthattuk,  igazán jól érezte magát férjével együtt a sportolók és családtagjaik között, azt hiszem tényleg igazán emelve ezzel a rendezvény fényét.

Nos, Süllő, talán átvezetésnek jó lesz ez a rövid komment... JÖHET A SPORTBÁL LŐVE!   

No, ölég...

Süllő -

2011.02.13. 12:44:58

Én tisztelem becsülöm a Polgármester Asszonyunkat, de már 5. napja virít a címlap tetején...Király  Gondolom most a sporibál lesz a befutó, de már cserélhetnénk...Mosoly

West Balkán!

West Balkán -

2011.02.10. 15:59:44

A rendőrségnek fel kellene kutatni Abonyban hol vannak illegális fémgyűjtő és orgazda telepek. Lenne egy kettő tippem névszerint is. A rendőrségnek többszőr kellene ellenőrizni a gyanús autók csomagtartóit főleg éjjel, azokat a kocsikat amelyek átmennek, vagy elhadják Abonyt. Ezek viszik ki a szajrét az orgazdákhoz. A cigányok biciklin zsákban viszik a szajrét az átvevőnek. Szemtelenül lopnak. Nekem a villa el van készítve és egy gödör mindíg ki van ásva a ket végében, ha beleesik a villába belököm a gögörbe, nálam úgy sem keresik, mert én nem hívtam. A kerítésben 220 vezetve. A két középázsiai kan két naponta kap csak enni, hogy mindíg éhesen őrizzék a házamat. A lefűrészeltcsövűről nem is beszélve. Rettegjetek zsiványok.

Attention!

Jimm -

2011.02.10. 13:44:17

Kedves mindenki!

 

Kezdjetek el egymásra és a saját értékekre odafigyelni mert éjjel a nagyszüleimhez is betörtek. (hegesztő, elektromotorok, vasak,,,..... egyéb berendezések:S )

 

Kezd egy kicsit durvulni a helyzet! Mi lesz még? Mit lehet csinálni. Csak egyszer kapnék el egyet......

chöö

 

Jim

hát....

polis -

2011.02.09. 11:52:14

ÖöööEgyébként...,Ott,azon a területen,ahol ,-birósági pecséttel (kivizsgálatlanul) -,,elvihetnek'' házakat,..-történhetnek olyan esetek,mint a Polgármesterasszonynál!!!!!Sír

Hmmmm.....

Nyuszifül -

2011.02.09. 10:59:09

Jó a közbiztonság?????? Tényleg???? ...és én ezt eddig hogy nem vettem észre?????

Bleeee

Ébresztő Asszonyom!!!!!!

 

T. Zsolti

TATU -

2011.02.09. 10:32:46

Valamikor.

Otthont kerestem,mivel hivatásomnál fogva nagyon sokszor szirénázva átrobogtam Abony területén és egyszer időt szakítottam a városka megtekintésére nagyon barátságos és nyugodtnak tűnt úgy gondoltam itt érdemes letelepedni hisz egy igazi magyar város.Nem gondoltam,tévedek,de mivel 14 esztendeje itt élek és otthonom-kialakítottam nagyon meg kedveltem.Soha nem gondoltam arra valaha otthonomat erőszakkal kell megvédenem,de sajnos ez van,hogy hol élek megjártam távol keletet küzdöttem eleget és most ugyan ez van itt is,hol élek ki tudja,de ez még annál is rosszabb.Nem kívánom,hogy átéld a naponta nemkívánatos személyek látogatásait,és hadakozást mind azért ami a tied,amiért évtizedeke megharcoltál.És "nincs ....... bűnözés".

O.o

Zsolti -

2011.02.09. 08:34:54

"nállam nap mint nap,ordítanak a szirénák és mindig eldördül egy egy lövés"

Hol élsz Te? Burmában? Háborús övezet?

Polgikám!!!!!

TATU -

2011.02.09. 07:24:56

Meg érdemled te fogadtad be jutalékként ezt a népcsoportot Szolnok-rol.Tudtad jól ezek a Magyar nyelvben fosztóképzők,most miért vagy felháborodva,nállam nap mint nap,ordítanak a szirénák és mindig eldördül egy egy lövés,ha nem lennék hivatásos és nem lenne,jogom fegyvert használni már rég nem élnék,ezért te vagy a felelős.De te miért vagy felháborodva,te tetted mind ezt,hát viseld is el  a rettenetek következményeit.Nem tudlak sajnálni mindennek te vagy az okozói.Viseld büszkén és tűrd el a vagyonodra a rászorultaknak szüksége van és vigyék is el "mert akinek van,attól kell el venni" mondják ők.Meg érdemled ez a jutalom a magyarság ellen.

Köszi Feri

ketila -

2011.02.08. 19:23:24

Mi volt a hiba?

Ketila

Markó Ferenc -

2011.02.08. 19:17:42

Most már megy!

Hiába

ketila -

2011.02.08. 19:09:29

írtam be pontosan nem megy, nézd meg a blog-ban.

Nyemjó a link!

Truckman -

2011.02.08. 17:19:13

Csinájj vele valamit öreg!Király

No Comment!

ketila -

2011.02.08. 16:27:09

Majdnem szomszéd

árpádsávos -

2011.02.08. 16:03:58

Szóval ezúton is üzenem a tisztelt elkövetőknek (mert biztos hogy olvassák) hogy ezzel  saját sírjukat ássák!Fél négy magasságában én is felébredtem  zajra de a marhanagy ködben a saját portámon néztem körben,a rendőrök megérkezte után mentem ki az utcára de mivel van köztünk jópár ház visszamentem és lefeküdtem aludni!

De!

A környéken lakóknak kibaszottul elegük van a korcsok mindennapos fosztogtásábol és abbol hogy az ember nem tud nyugodtan aludni és (személy szerint én) minden kutyaugatásra ki kell menni az udvarra körbenézni!Úgyhogy kedves újmagyar barátaink készülhettek arra hogy elöbb utóbb a magyar emberek haragja utol fog érni titeket és minden betöréskor el lesz kapva egyikőtök aminek a következménye hogy szépen lassan elfogytok mint egy égő gyertya!

Én várlak titeket tárt karokkal(úgyis tudjátok hol lakok)....

Oda a mechanikai cuccos!

Truckman -

2011.02.08. 14:02:07

Vazze?! Még ilyet! Felháborító, hogy ilyen történik ABONYban!Király

Kerék szétnyiszálás+lopás sorozatok, meg efélék...Zavart

Nem jellemző pedig Abonyra a lopások, betörések!

(...hé elkövetők?! Ha netán olvassátok: Gratulálok! De csak halkan! 1 olyan embernél jártatok, ki álomvilágban élt ezidáig, de talán majd mostmár felébred! Tutkó)

Most

FIGURA7878 -

2011.02.08. 12:38:05

 a mi Polgármesterünk is megtapasztalta az abonyi közbiztonságot ami sajnos szerintem csak tövább romlik napról napra.Talán most már a városvezetés is rádöbben arra,hogy tarthatatlan állapot uralkodik a városunkban a bűnözés terén.SajnosSzomorú


Szavazás
Ön kit támogatna polgármester-jelöltként?
   
 Pető Zsolt 
 Dr. Egedy Zsolt 
 Valaki más 
   
Eredmény
Programok

Miért kulcsfontosságú, hogy rendszeresen ápoljuk cipőinket?

Nincs kiábrándítóbb, mint egy koszos, igénytelen, ápolatlan cipő, akkor is, ...

Milyen hatással van az új NAV törvény az ERP rendszerekre?

Magyarországon időről időre módosulnak az adótörvények, ezzel aligha mondtunk újat. ...

Milyen tápot válassz a kölyökkutyádnak?

  Egy kiskutya rengeteg örömet tud hozni egy család ...

Hogyan lehet hatásos marketingszöveget írni?

Míg bő húsz évvel ezelőtt elég volt a termék néhány előnyét, esetleg az árát kiemelni egy-egy szórólapon, ma már merőben más a helyzet. Egyrészt több helyre kell szöveges tartalmat gyártanod, másrészt a nagy zaj miatt különösen frappánsan kell megfogalmazni a mondandódat, ha azt szeretnéd, hogy az olvasóból konverzió legyen.

Így telepítsük a csepegtető szalagot!

  A csepegtető öntözésnek köszönhetően nagyon sokat spórolhatunk a ...

Egy modern mennyezeti LED lámpa a te otthonodból is hiányzik

A modern mennyezeti LED lámpa napjainkban már a legtöbb otthonban fellelhető. Sokan gondolták úgy, hogy a régi, energiapazarló fényforrásokat lecserélik korszerűbbre, és megreformálják a világításrendszerüket. És te? Közéjük tartozol?

Korszerű implantációs eljárás csontpótlás nélkül

A csontpótlásos kezelés egy komplex, költséges folyamat, érthető, hogy sokan miért nem szeretnének belevágni. Szerencsére a modern fogászati fejlesztések lehetővé tették, hogy számukra is adott legyen egy optimális megoldás, egy speciális implantátumos technika.

Vizelettartási gondok megoldására ajánlott a lézerkezelés

 

A nőket érintő egyik nagyon érzékeny témakörről van szó, amelyet más területekhez hasonlóan a hölgyek szeretnek magukba fojtani. Nem beszélnek róla, pedig ha beszélnének, rájönnének, hogy rengeteg sorstársuk van, aki hasonló panaszokkal küzd, és egyáltalán nem kor függvénye az, hogy valakinek van vagy nincs vizelettartási problémája.

 

 


Apróhirdetések
Dr. Kostyán Andor rendelőintézet elérhetőségeihez és rendelési idejéhez kattints IDE

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

Bejelentkezés
Felhasználó név:
Jelszó:
Regisztrálás
Üzenőfal
Abonyi rendőrjárőr 24 órás elérhetősége:
(30)277-3185
.

Üzenet íráshoz jelentkezz be! Előzmények

Belépett felhasználók
Menetrendek
Programkereső





Facebook
© 2010 MiAbonyunk Safe Kft., 2740., Abony, Antos János út 20. - 30/9-670-313
|
IMPRESSZUM
|
Szerzői jogok