Mi Abonyunk - Illés: Fegyveres rangereket az erdők és a természet védelmére!
Hírcsatornák:        
Regisztrált tagjaink: 8081, belépett felhasználók: 0.

Zsolti - 2011.01.21. 13:59:03

Az alábbi cikket a Duna TV munkatársai juttatták el szerkesztőségünk címére:

 

A rangerek "kutya keményen" csapnának le a fatolvaj bandákra, a szervezett természetkárosítókra. A belvíz elleni védekezéshez további forrásokat igényelne az államtitkár.

 

 

A fegyveres, katonai kiképzésen átesett, a rendőrséggel szorosan együttműködő természetvédelmi őrző szolgálat felállítása továbbra is célja Illés Zoltán környezetügyi államtitkárnak – derült ki a szakpolitikus Duna Televíziónak adott csütörtöki esti nyilatkozatából. A Közbeszéd stúdiójában arról is beszélt a szakpolitikus, hogy a vízügyet is egyfajta “félkatonai szervezetté” alakítaná, természetesen csak a hatékony működés tekintetében. A belvíz elleni védekezés az év első felében már felemésztett kétmilliárd forintot, egész évre mintegy tizenhét milliárd kellene erre a célra. Az árvíz elleni védművek teljes kiépítése csak egy megyében ötmilliárdba kerülne.

 

“Igen” - így válaszolt Illés Zoltán környezetügyi államtitkár a Közbeszéd kérdésére, miszerint továbbra is célja-e, hogy a természetvédelmi őrök a mostaninál jóval erősebb jogosítványokat, köztük éles lőfegyvert is kapjanak, és a mainál hatékonyabban léphessenek fel a falopások és a súlyos természetkárosítások ellen. “Én azt szeretném, hogy legyen a természetvédelem terén egy olyan szolgálat – idegen szóval rangerszolgálatnak hívom – amely fegyveres testületként, a rendőrséggel nagyon szorosan együttműködve természetvédelmi őrző feladatokat látna el az országban, a tagjai katonai kiképzést kapnának” - pontosította elképzeléseit Illés Zoltán. Egyrészt cél lenne az erődemonstráció, ami visszatartó hatással bírna szerinte. Másrészt pedig – tette hozzá - “nagyon kutya keményen csapnának oda” a rangerek, ha tetten érnének harminc-negyven fős, kamionokkal és komplett infrastruktúrával fél erdőket kiirtó fatolvaj bandákat.

 

Félkatonai, de nem erőszakszervezet

 

A vízügyet is “félkatonai szervezetté” alakítaná át, úgy, ahogyan az erről megjelent cikkek, írások szólnak? - vetette fel a Közbeszéd.

 

“Nálunk a munka úgy zajlik, hogy jelentkezés van, jelentéstétel van, amit én elfogadok, mint első számú vezető. Én is parancsot hajtok végre, miközben utasításokat adok ki – a kormányfő és a miniszterem parancsát teljesítem” - mondta az államtitkár. A kérdésre pontosabban válaszolva pedig azt mondta: félkatonai szervezet volt valaha a vízügy – amikor még nagyon hatékony volt, komolyan hierarchizált, és húsz-huszonöt ezer ember dolgozott benne, védve az árvizektől az országot. “Én egy ilyen félkatonai szervezetet szeretnék visszaállítani, ami természetesen nem erőszakszervezet” - szögezte le a politikus.

 

Illés Zoltán arról is beszélt a Duna Televízióban, hogy bár még csak három hét telt el az idei évből, máris kétmilliárd forintba került belvíz elleni védekezés. A források – 4,6 milliárdos keretben – előzetesen rendelkezésre állnak erre az évre, idén először. Egyébként eddig az utólagos finanszírozás volt a jellemző, ami éves szinten 35-40 milliárdos kiadást jelentett egy átlagos év végén árvíz és belvíz tekintetében, amit az általános költségvetési tartalékból fedeztek.

 

Sok tízmilliárdba kerül a víz elleni védekezés

 

A szakpolitikus azt mondta: ha egyszer az év elején rendelkezésükre állna egy tizenhét milliárdos keret, abból egész évben megoldható lenne a belvíz elleni védekezés; ebből ötmilliárd körülit használnának fel azonnali intézkedésekre, a többit a márciusban-májusban időszerű középtávú, illetve az év végén esedékes hosszútávú lépéssorozathoz – például árkok kiásásához, a főcsatornák növényzetmentesítéséhez.

 

Az árvíz elleni tökéletes védekezés jóval többe kerülne – csak egy megye, például Borsod-Abaúj Zemplén megye esetében ötmilliárd forint kellene hozzá. Ebből az összes, árvíz elleni védművet meg lehetne építeni a megyében. A kiadások nagyságrendjét érzékeltetendő Illés Zoltán elmondta: csak egy, a Felsőzsolca mellett építendő, hat-hétszáz méter hosszúságú körgát megépítése 1,2 milliárd forintba kerül.

Közbiztonság:
 0 Hozzászólás   

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

Ajánlott cikkek:

Kilencedik perét is elvesztette Antal- Láng Edina

Égett a szemét Cegléden

Vad csapódott az utastérbe a 44-es úton

Csaló nő: Vakcinafejlesztő kutatóorvosnak adta ki magát

Szörnyű tragédia történt ma a temetőben

Nyolcadik perét nyolc ember ellen veszítette el első fokon Antal- Láng Edina

Csúnya baleset történt Cegléden

Jogerős ítélet: Antal- Láng Edina bűnös rágalmazás vétségében

Baleset a Szelei úton: gyermekeket ütöttek el

Szabadidős rendőr fogta el az abonyi vasútállomáson a szatírt

 

Kommentek

Hozzászóláshoz jelentkezz be!

Szavazás
Ön kit támogatna polgármester-jelöltként?
   
 Pető Zsolt 
 Dr. Egedy Zsolt 
 Valaki más 
   
Eredmény
Programok

Miért kulcsfontosságú, hogy rendszeresen ápoljuk cipőinket?

Nincs kiábrándítóbb, mint egy koszos, igénytelen, ápolatlan cipő, akkor is, ...

Milyen hatással van az új NAV törvény az ERP rendszerekre?

Magyarországon időről időre módosulnak az adótörvények, ezzel aligha mondtunk újat. ...

Milyen tápot válassz a kölyökkutyádnak?

  Egy kiskutya rengeteg örömet tud hozni egy család ...

Hogyan lehet hatásos marketingszöveget írni?

Míg bő húsz évvel ezelőtt elég volt a termék néhány előnyét, esetleg az árát kiemelni egy-egy szórólapon, ma már merőben más a helyzet. Egyrészt több helyre kell szöveges tartalmat gyártanod, másrészt a nagy zaj miatt különösen frappánsan kell megfogalmazni a mondandódat, ha azt szeretnéd, hogy az olvasóból konverzió legyen.

Így telepítsük a csepegtető szalagot!

  A csepegtető öntözésnek köszönhetően nagyon sokat spórolhatunk a ...

Egy modern mennyezeti LED lámpa a te otthonodból is hiányzik

A modern mennyezeti LED lámpa napjainkban már a legtöbb otthonban fellelhető. Sokan gondolták úgy, hogy a régi, energiapazarló fényforrásokat lecserélik korszerűbbre, és megreformálják a világításrendszerüket. És te? Közéjük tartozol?

Korszerű implantációs eljárás csontpótlás nélkül

A csontpótlásos kezelés egy komplex, költséges folyamat, érthető, hogy sokan miért nem szeretnének belevágni. Szerencsére a modern fogászati fejlesztések lehetővé tették, hogy számukra is adott legyen egy optimális megoldás, egy speciális implantátumos technika.

Vizelettartási gondok megoldására ajánlott a lézerkezelés

 

A nőket érintő egyik nagyon érzékeny témakörről van szó, amelyet más területekhez hasonlóan a hölgyek szeretnek magukba fojtani. Nem beszélnek róla, pedig ha beszélnének, rájönnének, hogy rengeteg sorstársuk van, aki hasonló panaszokkal küzd, és egyáltalán nem kor függvénye az, hogy valakinek van vagy nincs vizelettartási problémája.

 

 


Apróhirdetések
Dr. Kostyán Andor rendelőintézet elérhetőségeihez és rendelési idejéhez kattints IDE

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

Bejelentkezés
Felhasználó név:
Jelszó:
Regisztrálás
Üzenőfal
Abonyi rendőrjárőr 24 órás elérhetősége:
(30)277-3185
.

Üzenet íráshoz jelentkezz be! Előzmények

Belépett felhasználók
Menetrendek
Programkereső





Facebook
© 2010 MiAbonyunk Safe Kft., 2740., Abony, Antos János út 20. - 30/9-670-313
|
IMPRESSZUM
|
Szerzői jogok